Kereső toggle

Testünkön futó internet

Interjú Dr. Székely Iván (CEU) társadalmi informatikussal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mennyire vannak tisztában a felhasználók a személyes adataik védelmének fontosságával?
– Azt kell mondjam, hogy – különösen Magyarországon – ez méltánytalanul elhanyagolt terület. Tíz éve készült egy nagy nemzetközi felmérés, ahol majdnem minden szempontból a mezőny sereghajtói voltunk. Paradox módon ráadásul a cégeknek ez egy hivatkozási alappá is vált az elmúlt években. Azt mondják: lám, a magyarokat egyébként sem érdekli személyes adataik sorsa, akkor mi miért foglalkozzunk vele?
Többet kellene aggódnunk emiatt?
– Ha azt kérdezem, hogy „mi a véleménye arról, hogy profilozzák Önt?”, a válaszadók még a kérdést sem értik. De ha úgy teszem fel, hogy „elfogadható-e az Ön számára, hogy a főnöke elolvassa az e-mailjeit?”, akkor nagy a felháborodás. Attól, hogy honfitársaink többségét a saját egészsége sem érdekli, még nem engedhetünk a boltok polcaira minden mérget és szemetet.
Mi lehet a közöny oka?
– Az egész internetes üzleti világ arra épül, hogy a cégek az emberek adataival kereskednek, az emberek tudta nélkül. Az egész el van rejtve, a felhasználók nem látják át, mi történik a háttérben. Ez alapjaiban etikátlan. Tévedés, hogy az ingyenesnek nevezett oldalak pusztán a reklámokból tartják el magukat. Legalább ennyire fontos bevételi forrás nekik az is, hogy adatgyűjtő cégek webpoloskákat helyezhetnek el a honlapjaikon. Ezek láthatatlan adatgyűjtő szoftverek, és még kikapcsolni sem lehet őket.
Erre mondják azt a cégek, hogy akinek nincs titkolnivalója, az mitől fél?
– Én viszont azt mondom, hogy már a kérdésfelvetés is rossz. Sokkal inkább azt kellene kérdezni: kinek mi köze az én adataimhoz? A magánélet nem közügy. Ezért használunk a házunkban függönyöket, nem akarjuk az életünket a körfolyosó szeme előtt folytatni. A különbség annyi, hogy a „virtuális függönyöket” jóval nehezebb behúzni. Úgy kell elképzelni, mintha egy üvegházban élnénk. A helyzet annyiban még bonyolultabb, hogy míg a Google lát engem, én viszont nem tudom megfigyelni a Google-t.
Mit várhatunk a jövőtől? Nem úgy tűnik, mintha korszakalkotó, pozitív fordulat állna a küszöbön…
– Jelenleg a „farok csóválja” klasszikus esete forog fenn. Lawrence Lessig jogászprofesszor híres könyvében megállapította: ma a kód uralkodik. Amit az informatikus lekódol, az a valóság, függetlenül attól, hogy a jogalkotó milyen törvényeket hoz. A technológia formálja a társadalmat. Nagy áttörés valóban nem várható, de azért vannak bizakodásra okot adó jelek. Én személyesen sokat várok attól a jogi reformtól, amit most készítenek elő az Európai Unióban: az adatkezelési irányelvek megváltoztatásával korlátozni kívánják ezt a korlátlan megfigyelési bizniszt.
Mi lesz az adatgyűjtésben érdekelt cégek reakciója? Meghátrálnak, vagy újabb trükkökre kell felkészülnünk?
– Nyilvánvalóan nem adják fel, üzleti érdekük kötődik ehhez. Már most készen vannak a technológiák, melyek például az úgynevezet „sütik” kiváltására alkalmasak. Magyar kutatók egyébként már most komoly eredményeket tudnak felmutatni, FireGloves néven hatékony védekezési módszert fejlesztettek ki ezek ellen az új generációs megoldások ellen. Ami még sokkal izgalmasabb: azok a technológiák, melyeket az emberek többsége a science-fiction tárgykörébe sorol, pedig néhány év múlva már itt kopogtat az ajtónkon.
Például?
– A jövő az „internet of things” (tárgyak internete). Nem csak számítógépek, mobiltelefonok, hanem különféle háztartási eszközök, tárgyak, de akár az emberi testbe ültetett szenzorok és implantátumok is mind kapcsolódni fognak az internethez. Ezek még kutatás fázisában vannak, az EU éppen ezért olyan mozgalmat indított, hogy a tudósokkal közös etikai szempontokat fogadtassanak el. Az lenne a kívánatos, ha nemcsak az üzleti, hanem az etikai megfontolások is számításba kerülnének már a fejlesztések alatt: hogyan fér ez össze az emberi méltósággal, hogy lehet az egész folyamatot „emberbarátibbá” tenni.

Olvasson tovább: