hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dr. Google rendel: 0-24

2012. 06. 28.
Ha bármelyikünk megbetegszik, a világháló segítségével azonnal utánanézhet a tüneteinek, a betegség okának, sőt még a kezelés módjának is. Így előfordulhat, hogy valaki már komplett diagnózissal érkezik a rendelőbe. Különös módon az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a világháló betegít meg minket. Természetesen nem szó szerint, de attól még előfordulhat, hogy súlyosan. Egész jellegtelen panaszt, példának okáért fejfájást érezve beírjuk a bajt a keresőbe, és rögtön dermesztő kórokokat dob ki a keresőmotor.

Az orvosok 2000 környékén figyeltek fel e jelenségre, amelyet ma cyberchondriaként tartunk számon (mint a modern kor hipochondriáját). A cyberchondriában azok az emberek szenvednek, akik az internet segítségével diagnózist állítanak fel magukról, és úgy vélik, hogy több beteg­ségben is szenvednek egyszerre.

Eric Horvitz és Ryen White, a Microsoft kutatási részlegének munkatársai sok ezer neten szörföző személy internetes szokásait elemezték, hogy felismerjék, hogyan befolyásolja panaszaink megélését a háló. Vegyük az agydaganat példáját. Hála Istennek, meglehetősen ritkák, az előfordulásuk öt a százezerhez. Ennek ellenére a fejfájás szóra rákeresve a dokumentumok negyede lehetséges okként az agytumort nevezi meg - a hétköznapinak tekinthető koffeinmegvonással azonos gyakoriságúnak. Egy másik ritka megbetegedéssel hasonló a helyzet: Stephen Hawking, a világhírű fizikus egy mozgatóneuron-megbetegedésben szenved (1:14000 gyakoriság), ám a világháló ezt is jóval gyakoribbnak hozza fel.

Adja magát a kérdés, mégis miért hiszik el oly sokan ezeket a keresési eredményeket? Az egyik ok a lustaság: egy vizsgálat szerint az emberek háromnegyede nem ellenőrzi az általa olvasott információk forrását, és nem nagyon törődik a közzététel időpontjával sem. Aztán ott van a pszichológia. Sokan nagyon komolyan kezelnek olyan lehetőségeket is, amik csak igen csekély eséllyel történnek meg: egyszerűen arról van szó, hogy ha az áll előttünk, hogy fejfájásunk oka a koffein túlzott fogyasztása, nem valószínű, hogy rákattintunk. Annál inkább, ha esetleg agydaganatról olvasunk. A szelektív figyelem miatti többszöri kattintás pedig azt eredményezi, hogy a ritka megbetegedések még inkább előkelő helyre kerülnek a találati listán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!