Kereső toggle

Tudományos vita a szexfüggőségről

Betegség vagy megszállottság?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Napjaink egyik legforróbb témája, rohamosan terjedő járvány - de egyesek szerint még arra sincs bizonyíték, hogy egyáltalán létezik. Egyre több a szexfüggőségben szenvedő sztár, de hétköznapi emberek is gyakran hivatkoznak az ellenállhatatlan kísértésre. Számos szakember kezelendő bajnak tekinti, mások számára jó üzlet is a drága magánklinikák fenntartása. David Ley pszichológus hamarosan megjelenő könyve, A szexfüggőség mítosza megkérdőjelezi a témával kapcsolatos eddigi ismereteket.

„Semmiféle bizonyítéka nincs annak, hogy a szexfüggőség valódi pszichiátriai rendellenesség lenne. És valószínűleg nem is lesz" - jelenti ki Dr. David Ley klinikai szakpszichológus a témával kapcsolatos átfogó munkájában. Amikor egy ismert személyiséget félrelépésen kapnak, kézenfekvő megoldás a szexfüggőségre hivatkozni - ahogyan például a golfjátékos Tiger Woods vagy Michael Douglas és Charlie Sheen színészek tették. Az ember ilyenkor bevallja, hogy valójában beteg, és bűnbánó arccal bevonul egy méregdrága rehabilitációs központba. Tiger Woods esetében például a terápia bizonyos ideig tartó teljes absztinenciát, viselkedésterápiát, traumakezelést, a visszaesést megelőző tanácsadást, valamint a szégyenérzet csökkentését és a szexuális határok felállítását célzó négyszemközti beszélgetéseket foglalt magába.

Mindez természetesen nem olcsó mulatság, így nem is mindenki engedheti meg magának. Egy bentlakásos intézményben akár 35-40 ezer dollárt is elkérhetnek egy egyhónapos terápiáért, míg egyes honlapokon könyvek és DVD-k tömegét lehet megvásárolni. Ízlésesen álcázott dobozokban akár a katonai szolgálatukat teljesítő, szexuális vágyaikat kordában tartani nem bíró személyeknek is szállítanak önsegítő programokat - egy ezzel foglalkozó internetes vállalkozás 2009-ben közel 8 millió dolláros forgalmat bonyolított le.

A szexfüggőség tehát jó üzlet, vonja le következtetését Dr. Ley, aki szerint a biznisz újabb lökést kap a napokban bemutatott Shame (Szégyen) című, Steve McQueen rendezte filmmel. A filmben Michael Fassbender egy sikeres, jóképű és szexfüggő New York-i férfit alakít, aki a pornográfia, a prostituáltak és az egyéjszakás kalandok hálójában vergődik. Az alkotás nyomán fellángoló vitában pszichológusok és pszichiáterek sora foglal állást a szexfüggőség létezésének kérdésében.

A szexuális zavarokkal foglalkozó David Ley klinikai praxisában arra a következtetésre jutott, hogy bár számos páciense igen aktív szexuális tevékenységet folytat, egyikük sem diagnosztizálható „függőként". Véleménye szerint a szexfüggőségnek nincs szakmailag általánosan elfogadott definíciója - mintegy tucatnyi, egymással versengő meghatározás létezik, melyeket soha nem alkalmaznak következetesen. A legtöbben a drog- és alkoholfüggőséget veszik alapul a szexfüggőség definiálására, azt állítva, hogy a túl sok szex ezekhez hasonlóan sóvárgást, hozzászokást és adott esetben elvonási tüneteket hoz létre, miközben teljes mértékben leuralja az ebben szenvedő személy mindennapi életét. Ley ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy soha, senki nem halt még bele a szex megvonásába, miközben a drog és alkohol megvonása a függő személy életét is veszélyeztetheti. Következtetése szerint a szexfüggőség diagnózisa gyakran felmenti az embereket a tetteikkel és hibás döntéseikkel kapcsolatos felelősség alól. Első megítélésre hangzatos érveit Phil Varone rockzenész példájával igyekszik alátámasztani, aki saját bevallása szerint több mint 3 ezer nővel létesített már szexuális kapcsolatot. Bár a zenészt többen függőnek minősítették, ő maga nem ért ezzel egyet: „Soha nem tartottam magam szexfüggőnek, mivel a szex soha nem volt negatív hatással az életem más területeire, és soha nem akadályozott meg a magas színvonalú teljesítmények elérésében" - jelentette ki Varone a Celebrity Rehab című amerikai valóságshow-ban.

A „szexfüggőség ipara" ellen következetesen érvelő Ley arról is beszámol, hogy beszélgetéseik során számos megcsalt feleség bevallotta: könnyebb volt számukra azt hinni, hogy a férjük beteg (tehát szexfüggő), mint tudomásul venni, hogy saját önzésének engedve egyszerűen megcsalta őket. A pszichológus szerint a hetvenes évek szexuális szabadossága után az AIDS elterjedése a szextől, különösen a promiszkuitástól való félelmet táplálta, és ez a megrettenés hívta életre a szexfüggőség fogalmát. Ez viszont- Ley szerint - a szexuális élet egészséges mértékű élvezetét is megakadályozhatja - azt azonban nem fejti ki, mit is tart egészségesnek ezen a területen. Azzal, hogy a pszichológia túlságosan könnyű magyarázatot kínál a szexualitással küzdő emberek számára, elveszi a lehetőséget annak felismerésétől, hogy ennek a területnek a kontrollálására is képesek lehetünk az önző, önromboló magatartás félretételével.

Ley némileg szkeptikus véleményének ellentmond Ash Walker beszámolója, amely a The Telegraph című brit napilap közelmúltbeli cikkében jelent meg. Ash - aki természetesen nem a valódi nevét használta - arról vall, hogyan lett pornográfiafüggő, és hogyan próbált meg már többször, és mindeddig sikertelenül megszabadulni egy általa is szégyenteljesnek ítélt életmódból.

Ash jól szituált, de rideg, teljesítménykényszeres családban nőtt fel, barátok nélkül. Kamaszként habarodott bele az újságos üzletek felső polcain elhelyezett, de mégsem eléggé eldugott szexlapokba, melyeken keresztül egy teljesen új világot fedezett fel. „Egy fantáziavilágba léptem be, ahol megszűntek az otthoni nehézségek és minden, ami aggodalmat okozott." Akkoriban Ash heti két angol fontot költött a magazinokra - ma évente több ezer fontjába kerül a különféle szexuális tartalmú honlapokra való regisztráció, és átlagosan tíznaponta „tűnik el" a világ elől két-három napos egyszemélyes orgiái révén. „Behúzom a függönyöket, kihúzom a telefont, kikapcsolom a mobilomat, és ha volt programom - például vacsora egy baráttal -, akkor lemondom. Utána különböző honlapokat keresek fel, és képeket, filmeket nézegetek. Tisztán a fizikai élvezetért."

Ash, aki egyébként jól öltözött, harmincas évei közepén járó fogorvos, sokszor napokat tölt el így - ilyenkor a munkáját is felfüggeszti, majd néhány nap után, szégyentől telve, még az időközben viselt ruháit, cipőit is eldobja, és újakat vásárol, abban reménykedve, hogy ez volt az utolsó alkalom. Ezekben a napokban Ash nem alszik és nem eszik. Magához térve újra és újra elkezdi számolni a napokat, abban reménykedve, hogy talán most sikerül kitörni, egyedül azonban erre képtelen volt az elmúlt közel húsz évben.  Magánélete is a szenvedély áldozata lett, elvált, nyolcéves lányától elidegenedett: „Rengeteg időt és pénzt elpocsékoltam, barátaim alig vannak... Sokszor hallottam embereket nevetni a szexuális függőségen, azt hangoztatva, hogy ilyen nem is létezik, én viszont benne élek minden egyes nap, és azt szeretném, ha véget érne ez a szenvedés" - vallja meg a Telegraph újságírójának.

A Shame című film bemutatásával egy időben a „másik oldal" képviselői is hangot adtak Dr. Ley nézeteivel szöges ellentétben álló véleményüknek. A viselkedési addikciók létezése mellett érvel Dr. Mark Griffiths, az angliai Nottingham Trent Egyetem szerencsejáték-szenvedéllyel és egyéb modern szenvedélybetegségekkel foglalkozó pszichológusa. „A széles körben ismert celebritások esetében azonban néha egyszerűen arról van szó, hogy végül engednek az őket szüntelenül bombázó szexuális kísértéseknek. Hányan nem tennék meg ugyanazt, ha módjukban állna? Ezekben az esetekben csak akkor van gond, ha fény derül a dologra" - magyarázza Griffiths a szexfüggőség fogalmának tágulását okozó botrányok hatását.

Paula Hall pszichoterapeuta, az Understanding and Treating Sex Addiction (A szexfüggőség megértése és kezelése) című könyv szerzője egyfajta érzéstelenítőszerként tekint a szenvedélybetegségekre, amelyek révén igyekszünk elkerülni, hogy más dolgokkal kelljen szembenézni. Hall az evési zavarokhoz hasonlítja a szexfüggőséget: a normális étvágy „félrecsúszik", és az életvezetés egyik póteszközévé válik.

Phillip Hodson brit pszichoterapeuta, a Brit Tanácsadó és Pszichoterapeuta Szövetség tagja Dr. Ley nézeteivel összhangban azt javasolja, hogy a szexualitás esetében „beszéljünk inkább megszállottságról, ne függőségről", mivel a függőség kifejezés leginkább a pszichoaktív drogokkal kapcsolatban használható. „Ki mondhatja azt, hogy a túl sok szex káros?" - teszi fel a kérdést. „A függőség kifejezés leginkább azért rossz, mert elhiteti az emberrel, hogy nem felelős a tetteiért. Mondhatna nemet is" - fejti ki Hodson.

Olvasson tovább: