Kereső toggle

Életmentő véletlenek

Még a fiókban is történnek csodák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szent-Györgyi Albert úgy jellemzi a felfedezés természetét, hogy az „abból áll, hogy az ember meglátja azt, amit más is lát, de olyat gondol el, amit senki más nem gondolt".

Hová lettek a baktériumok?

Alexander Fleming skót gyógyszerész az első világháborúban katonaorvosként sebfertőzéseket tanulmányozott. Észrevette, hogy sok fertőtlenítőszer jobban rombolja a sejteket, mint a mikrobákat, ezért szeretett volna egy olyan anyagot találni, amely elpusztítja a baktériumokat, de az emberi sejtekre ártalmatlan. 1928-ban éppen rövid vakációra készült. Rendet rakott laboratóriumában, megtisztította kísérleti eszközeit, de talán a nagy sietség miatt egy Petri-csésze az asztalán maradt. Amikor visszatért a pihenésből, észrevette, hogy érdekes penész van a kísérleti táptalajon. Még furcsább volt, hogy a baktériumok nem tenyésztek a penész körül, sőt, ahol vele érintkeztek, feloldódtak. Ebből Fleming arra következtetett, hogy a penész olyan anyagot termelt, amely mérgező a Staphylococcus-baktériumra. Hamarosan az is kiderült, hogy ugyanez az anyag sok más káros baktériumfajta növekedését is meggátolta. Az anyag, amelyet penicillinnek nevezett el a penész (Penicillium notatum) után, nem volt mérgező emberre. Így született meg a 20. század egyik életmentő gyógyszere, a Penicillin.

Ki fotózott titokban?

Henri Becquerel francia fizikus az 1890-es években egy sor kísérletet végzett fluoreszkáló anyagokkal. Arra volt kíváncsi, hogy vajon a fluoreszkáló ásvány kibocsát-e röntgensugárzást, ha egy ideig a napon hagyják. A gond csak az volt, hogy egy hétig sűrű felhők takarták az eget, ezért addig a kísérleti anyagok Becquerel fiókjában pihentek. Amikor a fizikus elővette a felszerelését, meglepődve tapasztalta, hogy a kis darab urániumérc mintája a mellette hagyott fotólemezen látható. Később a radioaktivitás eredetét Marie és Pierre Curie-vel együtt dolgozva derítették ki.

Újabb sugárzó véletlen

1895. november 8-áról 9-ére virradó éjszaka Wilhelm Röntgen - szinte véletlenül - fedezte fel a röntgensugárzást. Felfigyelt arra a jelenségre, hogy azokon a fényképezőlemezeken, amelyek az üzemeltetett kisülési cső mellett fekete kartonpapírba voltak csomagolva, meg nem magyarázható feketedések mutatkoztak az előhívás után. Feltűnt viszont, hogy a közelben elhelyezett fluoreszkáló só élénken világít, annak ellenére, hogy semmiféle látható fény közvetlenül nem érte. A világítást annyiszor tapasztalta, ahányszor bekapcsolta a kisülési csövet. Ebből arra következtetett, hogy a csőből olyan, szemmel nem látható sugárzás indul ki, amely át tud hatolni még a fekete papírburkolaton is. Hamarosan arra is rájött, hogy ezek a különleges sugarak nemcsak egy vékony fekete papíron hatolnak át, hanem egy sokkal vastagabb, szilárd anyagon - például emberi testrészen - is.

Még jobban megdöbbent azon, amikor a kézfejét helyezte a cső és papírlemez közé, mert a lemezen a kézcsontjainak árnyképe tűnt elő. A fényforrás megszűnt akkor, amikor a kisülési csőről a feszültséget lekapcsolta. Felfedezése véletlenszerűnek is tekinthető, mivel a fluoreszkáló sót egy másik kísérlet miatt készítette oda. A sugárzás miatt másfél-két méter távolságból fénylett az ernyő, tehát nem lehetett katódsugárzás, mert az már néhány centiméternyi levegőben elnyelődik.

Az inzulin és a kutya esete

Oskar Minkowski legnagyobb felfedezése egy megnyert fogadással indult. 1899-ben Dr. Minkowski békésen üldögélt az egyetemi könyvtárban, amikor egy másik orvos kollégája, Josef von Mering ráakadt. Vitába keveredtek, a téma az volt, hogy vajon lehet-e hasnyálmirigy nélkül élni. Oskar azt állította, hogy igen, és bizonyítékul még aznap eltávolította egy kutya hasnyálmirigyét. A kutya természetesen túlélte, de ekkor kezdődött csak a kísérlet igazán érdekes része. Minkowski észrevette, hogy a legyek pár nappal később nagy lelkesedéssel fogyasztották a korábban teljesen egészséges kutya vizeletét. A tócsából mintát vett, és kísérletek útján megállapította, hogy az cukrot tartalmaz. Így jöttek rá, hogy a hasnyálmirigy működése és a cukorbetegség között közvetlen összefüggés áll fenn. Az inzulin feltalálása még húsz évet váratott magára, de ha Minkowski nem ilyen lelkes kutató, nem biztos, hogy rájöttek volna a cukorbetegség kezelési módjára.

Édes bucik

Modern világunk energiaszegény édesítője a szacharin. Azért fedezték fel, mert egy orosz születésű kémikus, Constantin Fahlberg elfelejtett kezet mosni. 1879-ben laboratóriumában éppen a kátrány új alkalmazásával kísérletezett. Amikor hazament vacsorázni, meglepetten vette észre, hogy a zsemléi kifejezetten édesnek tűnnek. Kikérte erről a felesége véleményét, de ő nem talált semmi különöset a bucik ízében. A vegyész rájött, hogy az íz csak a kezéről származhat. Másnap addig kísérletezett kátrányos vegyületeivel, amíg meg nem találta az édes ízért felelős anyagot.

Pészméker

Wilson Greatbatch 1958-ban egy szombat reggelen azzal töltötte idejét, hogy egy olyan apró implantátumot tegyen a bőre alá, amellyel rögzíteni lehet szívverése hangját. Létrehozott tehát egy csöppnyi tranzisztoros elektromos áramkört, amelyet szíve közelébe helyezett el. Greatbatch azonban elkövetett egy hibát. Rossz tranzisztort használt, így felvétel helyett a készülék percenként 60-70 impulzust sugárzott, ami megfelel a percenkénti szívdobbanások számának. Így találta fel az első pészmékert, ami persze sokkal nagyobb dolog, mintha az első testen belüli hangrögzítőt készítette volna el.

Az aritmiát akkor még egy tévé nagyságú géppel kezelték, ami bizonyos időközönként jól megrázta a pácienst. Bár a gép megmentett pár életet, alaposan megégette a bőrt, és a kezelés iszonyatosan fájdalmas volt. Greatbatch „kütyüje" nemcsak a szívritmuszavart szedte rendbe, de elég kicsi is volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjen a bőr alatt. Két év tesztelés után megkezdődött a sorozatgyártás, és ma már emberek milliói élnek hosszabb ideig ennek a kis eszköznek köszönhetően.

Mályvaszínű érfesték

A tizennyolc éves William Perkin 1856-ban a malária ellenszerét akarta előállítani a laborjában. A mesterséges kinin helyett sűrű, zavaros löttyöt kapott. Kiderült, hogy megalkotta az első szintetikus festéket, amely sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint bármely más természetes eredetű színezőanyag. A festéken a feltaláló egy vagyont keresett, de a történet itt még nem ért véget. Paul Ehrlich német bakteriológus Perkin festékét felhasználva olyan felfedezéseket tett, amelyek új utakat nyitottak az immunológiában és a kemoterápiában. Ő fejlesztette ki az első antibiotikumot.

Elhibázott szuri

Az ötvenes években rájöttek, hogy katéterezéssel be lehet juttatni a megfelelő kontrasztú színezéket a testbe úgy, hogy az feltárja a problémás részeket. Az azonban nem volt mindegy, hogy a szívnek mely részébe fecskendezik be a festéket. A főverőér-billentyű jó helynek mutatkozott, mert azon keresztül a festék hamar elhagyja a szívet. F. Mason Sonesnak azonban megcsúszott a keze, és egyenesen páciense koronaerébe fecskendezte a festéket. A pórul járt beteg szíve meg is állt, de szerencsére még eszméleténél maradt. Mason gyorsan megkérte betegét, hogy köhögjön egyet, mire a megállított szerv újra dobogni kezdett, és láss csodát, a röntgenfelvételen a beteg szíve úgy világított, mint a karácsonyfaégő! A felfedezésnek köszönhetően nemcsak az derült ki, hogy a szív kritikusabb területeibe is lehet idegen anyagot fecskendezni, de ennek eredményeként tíz évvel később megtörténhetett az első koronaér bypass-műtét.

Olvasson tovább: