Kereső toggle

Verset olvasni 2020-ban? Igen!

Április 11. a magyar költészet napja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha azt kérdezem egy gimnazistától: mit jelent neked a vers, biztosan a végtelennek tűnő irodalomórák borzalmai jutnak eszébe, és azt kéri, ne is beszéljünk erről. Azonban ahogy növünk, érünk, úgy jövünk rá, hogy a vers előbb-utóbb mindenkit megtalál, és aztán már mi magunk akarunk új élményt vele.

A vers valószínűleg egyidős az emberiséggel. A ritmusos beszéd, az énekek, melyekről később lekopott a dallam, a kezdetektől része az emberi kultúrának. Nem volt ez mindig tudatos, és nem is rendezték vaskos kötetekbe, de a mindennapok része volt mindig is. S fő jellegzetességük, hogy ismeretlen szerzőtől származtak. Az irodalomtudomány jelenlegi álláspontja szerint az irodalom kezdete az epika születésével esik egybe, az első szépirodalmi alkotások ugyanis elsősorban elbeszélő jellegű művek voltak. Az első elbeszélő – akiről a legtöbbet tudunk –, Homérosz, az i. e. 8. században élt.

Nincs egyszerű dolga annak sem, aki definiálni akarja, mi is a vers. Jellemző rá a zeneiség, ríme, ritmusa lehet, sűrített a nyelvezete, érzelmek jellemzik és/vagy érzelmeket keltenek. A dallam és ritmusosság segített megjegyezni történeteket, még mielőtt az írásbeliség kialakult volna. Ezért van az, hogy valaki szerint a vers a zene unokatestvére. De az is lehet, hogy édestestvérek.

A híres reneszánsz költő, a 14. században élő Petrarca verseit Daloskönyv című kötetbe rendezte. Tinódi Lantos Sebestyén a már említett „megzenésített történetet” adta elő, egyszerre szórakoztatott és mesélte el, mi is történt többek között Eger vára ostrománál.

A szintén 16. századi magyar költő, Balassi Bálint versei előtt rendszeresen jelezte, mely ismert dal, nóta dallamára írta szerelmi, istenes költeményét. Vers formájú a szöveg, de ha előkeressük a megfelelő kottát, akár el is énekelhetjük a Júliának, Céliának, Annának vagy éppen Istennek szóló verseket. Csak néhány példa, mégis hűen illusztrálja az „édestestvérek” elválaszthatatlanságát.

Ma pedig pont visszafelé kell érvelnünk. A zene is költészet, annak dalszövege igenis értelmezhető versként. 2016 októberében az irodalmi Nobel-díjat az amerikai zenésznek, Bob Dylannek ítélték oda, aki ezt 2017-ben át is vette, hosszú tanakodás után. A zsűri indoklása szerint Bob Dylan új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset. Vagyis a költészete adott pluszt a zenéhez.  A brit irodalomtudós, Christopher Rick szerint Dylan szövegei nemcsak hogy versekként kezelhetők, de Dylan egyenesen minden idők legjobb költőinek egyike, Miltonnal, Keatsszel és Tennysonnal áll egy szinten. Dylan Arthur Rimbaud-t és Paul Verlaine-t nevezi meg a legfontosabb hatásoknak, és még művésznévül is egy költő, Dylan Thomas miatt választotta a Bob Dylant. 

Egyesek szerint a mai rap szövegeket is lehet versként kezelni. Bizonyos szerzők (Eminem, Tupac, Notorious B.I.G) számai tele vannak asszonánccal (magánhangzós rím – a szerk.), metaforákkal és olyan érzelmeket pendítenek meg a hallgatóban, mint mondjuk Walt Whitman, John Keats vagy Arany János sorai.

A versnek ráadásul számos formája létezik. Fent említett remek iskolai emlékek között van a szonett, a hexameter, a felező tizenkettes, de talán kevesen tanultak a haikuról, vagy a manapság kedvelt svéd gyerekversekről. Nem szokványos költemény egyik sem. Az előbbi Japánban született, kötelezően háromsoros, öt-hét-öt szótagos sorokból áll, melyek a természetről, s az abban fellelhető életbölcsességről szólnak. A svéd gyermekversek is rendhagyó formájúak, sőt szabadvers lévén sem rím, sem ritmus nincs nagyon sokukban. Bár felnőttek írják, gyermeki nézőpontból igyekszik vizsgálni a világot, monológként előadva a tapasztalatokat az egészen egyszerű – labda, bicikli, kifli – témáktól a felnőttesen komolyakig – válás, halál.

Lackfi János kortárs költő – aki maga is ír gyermekverseket – arra a kérdésre, hogy mitől lesznek versek ezek, ha szinte semmiben nem hasonlítanak mondjuk egy szonetthez és ha hiányzik belőlük a rím és a ritmus, azt válaszolta:

„A nem rímes, nem ritmikus vers jóval ősibb, mint a szabályos, taktusos, kalapálós, amihez szokva vagyunk. A bibliai zsoltárok vagy a Tao te King könyvei alig tartalmazzák a mai verseszményünk ismérveit.

A vers tömörített valóságdarabka, és sokszor tényleg nem sok választja el egy miniprózától. Időnként csak a tördelés. A prózaverset még az sem. Nagyon definíciófüggők vagyunk. Ha valami jó, nem mindegy, hogy vers-e? Ha nem jó, akkor meg pláne nem mindegy-e? És az átmeneti műfajok elképesztő izgalmasak. Fontosabb talán, hogy mitől jó egy vers. Ivo Andric Nobel-días horvát író szerint »költészetben avval érhető el a legnagyobb hatás, ha sikerül meglepni az olvasót valami ismerttel«. Vagyis ha olvasom, két dolog jut eszembe. Egy: aha, erre már én is gondoltam. Kettő: hú, erre pont így még soha. A rímtelen szabadvers ma már egészen természetes megszólalás, egyik kortárs anyanyelvünk.”

És akkor a vallással összeköthető szövegeket még meg sem említettük. Mi van, ha nem Homérosz Odüsszeiája, hanem Dávid király zsoltárai az első leírt költemények? Ha Salamon király i. e. 10. században írt dalai az első szerelmes versek, amelyek írásban fenn is maradtak? Ha az i. e. 8. században élt Ézsaiás próféta volt az az első rapper-költő? Egy 2017-es Új Exodus-tanulmányban Ruff Tibor teológus ezt írta Ézsaiás próféta könyvének új fordítása kapcsán: „Az ilyen típusú költői képek (imára felemelt kéz – véres tenyérrel) nagyon jellemzőek Ézsaiásra, néha szinte soronként hömpölyögnek elő. [… ] Ézsaiás tobzódik mindenféle költői eszközben, szinte állandóan belső rímekben, alliterációkban, szójátékokban gördül előre a szöveg – ő a történelemben az első rapper! –, sokszor az a benyomásunk, hogy a tartalmat is a szójátékok ötletei adják, a költői eszközök határozzák meg, s ez alighanem néha így is van – pedig minden szava isteni kinyilatkoztatás. Elementáris erejű bizonyítéka ez annak, hogy Isten maga is költő: a szöveg tartalmi komolysága és pontos igazsága kéz a kézben jár a nyelvi játékokkal, a formai ötletekkel.”

A poesis görög szó egyébként azt a tevékenységet jelenti, amelyben egy személy valami olyat hoz létre, amely korábban nem létezett. Így viszont érthető, miért is áll mindenkihez oly közel a költészet. Isteni tevékenység: teremtés. Mindenki vágyik arra, hogy nyomot hagyjon a világban, helyesen tudja azt értelmezni. A költő ezek szerint ezt teszi. Egy Instagramon végzett – nyilván nem KSH-jellegű – rövid közvélemény-kutatás alapján ez vissza is köszön. A válaszolók szinte mindegyike azt mondta, a vers segít neki értelmezni a világot, megragadja a valóságot, és leírja, amit érez, akkor is, amikor nem tudja azt megfogalmazni. Minden válaszoló kifejezte: a lelkéhez szól, építi, gazdagítja. S mivel minden embernek van lelke, nem maradhat messze senkitől sem a vers sokáig – a mennyiség különbözik csak.

Olvasson tovább: