Kereső toggle

Sikeres vállalkozások gazdasági recessziók idején

Válságálló sikersztorik 1.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A COVID-19 életünkre gyakorolt hatásait már érezzük a pénztárcánkon, a világjárvány gazdasági következményei egyelőre végeláthatatlanok. Ám A nehézségek ellenére nincs borítékolva a csőd: új cikksorozatunkban az elmúlt 100 év gazdasági válságai alatt elért üzleti sikereket vesszük górcső alá.

A mai napig senki sem tudja pontosan, hogy mi okozta 1929. október 24-én a New York-i tőzsdén jelentkezett eladási lázat, melynek következtében heteken belül az USA 2%-os munkanélküli rátája hirtelen 25 százalékra ugrott. A körülményeket tovább súlyosbította a drasztikus túltermelés, illetve, hogy az első világháború után rengeteg ország függött az Egyesült Államok rövid lejáratú kölcsöneitől, így a válság a világ minden tájára begyűrűzött.

A kialakult helyzet orvoslásában fontos szerepet tulajdonítanak Franklin D. Roosevelt demokrata politikusnak, aki New Deal elnevezésű programjával állította talpra a gazdaságot. A csomag számos olyan elemet tartalmazott, ami a mai napig meghatározza az USA szociális és gazdaságpolitikáját: prioritásként szerepelt a munkahelyteremtés – ebben az időszakban valósult meg többek között a New York-i LaGuardia repülőtér és a San Franciscó-i Golden Gate híd felépítése – de segéllyel támogatták a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat is. Emellett a munkakörülményeket igyekeztek minél emberségesebbé tenni: megjelent a minimálbér és a 40 órás munkahét fogalma, a gyermekmunkát pedig eltörölték. Roosevelt politikai és gazdasági tehetségét jól mutatja, hogy négyszer is elnöknek választották: 1933-tól egészen 1945-ben bekövetkezett haláláig ő vezette az Amerikai Egyesült Államokat. 1947-től az amerikai alkotmányban kiegészítésként szerepel, hogy egy személy legfeljebb két ciklusban töltheti be az elnöki pozíciót, így Roosevelt lett az USA történelmének legtovább regnáló vezetője.

Briliáns marketing és igényteremtés – General Motors

Ebben az időszakban vált a járműipar a gazdaság meghatározó tényezőjévé, és bár az autóipar fellendüléséről legtöbbeknek Henry Ford T-modellje jut elsőként eszébe; a nagy világgazdasági válság autóipari győztese mégis az Alfred Sloan vezette General Motors volt, aki merőben más piaci gondolkozásmóddal bírt, mint legnagyobb riválisa.

A T-modell uniformitásával és hosszú távú megbízhatóságával ellentétben – melyek részben piaci telítettséget is okoztak – a GM az igényteremtés módszerét választotta.

A cég évente új modelleket, színeket és gyorsabb változatokat dobott piacra, amivel tudatosan további keresletet generált – még akkor is, ha a vásárlónak nem volt rá szüksége. „A változásoknak az új modellekben olyan vonzónak és újszerűnek kell lenniük, hogy (…) bizonyos mértékű elégedetlenségérzéssel kell, hogy eltöltse a vásárlót a régi modell az újjal szemben” – írta maga a vezető 1963-ban az Éveim a General Motorssal c. önéletrajzában.

Sloan koncepciójának etikussága – pláne egy gazdasági válság közepén – megkérdőjelezhető, hiszen ez vezetett végül ahhoz, hogy az egyes termékekhez maximális élettartamot, úgynevezett elavulási időt rendelnek. Napjaink fogyasztói társadalmának egyik legnagyobb problémájává vált ez a jelenség mind fenntarthatósági, mind társadalmi szempontból. Gazdaságilag azonban megfelelő stratégiának bizonyult ez a fajta hozzáállás: „Alfred Sloan vezetése alatt a GM képes volt nemcsak árban a versenytársak alá menni, hanem növelni is a cég szerepét az autóiparban ezekben a sötét években, megalapozva ezzel egy még lenyűgözőbb jövőbeli növekedést” – írta William Pelfrey történész a Billy, Alfred és a General Motors című könyvében. A tömeges csődök és elbocsátások közepette a GM piaci részesedése 34 százalékról 38 százalékra erősödött, és ugyan a cég profitja 248 millióról 165 ezer dollárra csökkent, az eladott autók száma pedig 1,5 millióról 522 ezerre, a vállalat drasztikus lépések árán 1929 és 1931 között minden évben fent tudta tartani a 10 százalékos haszonkulcsot. 1932-ben azonban ez már nem sikerült – ám ezekben az években lendített a helyzeten az újonnan megválasztott elnök gazdaságélénkítő csomagja, így a céget kihúzta a csávából. Sloan újszerű ötlete önmagában kevésnek bizonyult volna, ha nincs megfelelő vásárlóerő, ha nincs miből kifizetnie az embereknek egy-egy termék árát, legyen az akármilyen vonzó.

Valószínűleg sosem tudjuk meg, mi történt volna az autóiparral, ha ’33-ban nem Roosevelt kerül az elnöki posztra, mindenesetre az időzítése tökéletes volt: 1936-ra újra 1,7 millióra nőtt az eladott járművek száma.

Befektetés az innovációba – IBM

Napjainkban a világ egyik legprominensebb informatikai cége az 1911-ben alapított International Business Machines. Julius E. Pitrap számító mérlegének, Alexander Dey tárcsás időrögzítőjének, Herman Hollerith elektromos tabulátorának és Willard Bundy blokkolóórájának összefogásával Charles Ranlett Flint egy egységesített céget hozott létre; közel 1300 embert foglalkoztattak szerte az Egyesült Államokban. Ez a vállalat kapta az 1920-as években az IBM nevet. Thomas J. Watson 1914-ben a  National Cash Register Companytól került a vállalathoz, és az ott tanultakat az IBM javára kamatoztatta: négy év alatt a vállalat bevétele 4-ről 14 millió dollárra növekedett, emellett a tevékenysége immáron kiterjedt Európára, Dél-Amerikára, Ázsiára és Ausztráliára is.

 A nagy depresszió idején Watson korábban bevált stratégiáját követni – miszerint az értékesítés a cég egyik motorja – kockázatosnak tűnt, utólag azonban helytállónak bizonyult, hogy továbbra is az emberekbe és az innovációba fektetett. Elbocsátások helyett Watson Franklin D. Roosevelt elnök programja támogatásával új munkahelyeket teremtett; 1930-ban 19 millió dolláros bevétel mellett 6.346 alkalmazottat tartott el, ez a szám 1935-ben már 8.654 főre növekedett, 21 millió dollár bevétellel. Watson azonban nemcsak a létszámot, hanem a juttatásokat is növelte a vállalatnál, ezzel is ösztönözve munkavállalóit a hatékonyabb munkavégzésre. Emellett nem állt szándékában csökkenteni a kutatásra és fejlesztésre szánt összegeket sem, folyamatosan szem előtt tartva az innovációt. Ez a szemlélet a mai napig meghatározó a mára közel 80 milliárd dollár éves árbevétellel rendelkező vállalatnál – mely stratégiát az évtizedek és a növekvő árbevételek egyaránt igazoltak.

Lassan járj, tovább érsz – Marriott

Nem kell azonban feltétlenül monumentális összegekre és technológiai szabadalmakra gondolni, egy kis rafinériával teljesen hétköznapi szolgáltatást nyújtva is lehet világbirodalmat építeni – legalábbis ez sikerült a Marriott családnak. Kevesen gondolnák, hogy a mai nemzetközileg elismert szállodalánc kezdete a gyökérsör árusítására vezethető vissza, pedig a frissen esküdött Marriott házaspár az A&W sörstanddal alapozta meg az egzisztenciáját: hűsítő italokat szolgáltak fel a szomjas washingtoniaknak. Hamarosan sikerült étteremmé alakulniuk – bár konyha hiányában a hot-dogok a Marriott házaspár lakásán készültek –, így született meg a „Hot Shoppes” üzletlánc, aminek égisze alatt 1928-ban két további üzletet is megnyitottak, egyik a keleti partvidék első drive-in étterme volt. Fiuk, Bill Marriott, a Marriott International ügyvezetője egy anyák napi blogbejegyzésben emlékezett meg édesanyja kitartó munkájáról: „a gyökérsziruptól ragacsossá vált pénzérméket édesanyám minden este egy barna szatyorban vitte el a bankba”, szülei a sörstandot pedig legtöbbször hajnali egykor zárták be. Arról, hogy a nagy válság alatt pontosan milyen ütemben és hogyan növekedett a cég, kevés információnk van, azonban 1937-ben már a légitársaságok kiszolgálójaként debütáltak a washingtoni Hoover repülőtéren, ahol az utazókat dobozos ételekkel látták el. 1953-tól az étteremlánc részvényei nyílttá váltak, négy évvel később pedig betörtek a hotelpiacra, mára pedig a cég bevétele 20,78 milliárd dollárra tehető. Mindez azonban nem jöhetett volna létre a ragacsos pénzérmék és a hajnali zárórák nélkül, melyek ugyan ideiglenes szakaszát tették ki a házaspár életének, mégis nélkülözhetetlen alapként szolgáltak. Munkamoráljuk az volt, hogy egy hétköznapi igény betöltése emberfeletti kitartással párosítva előbb-utóbb sikerre fog vezetni.

Mind a három rátermett vezetői hozzáállásból érdemes lehet tanulni: legyen szó a marketing megfelelő használatáról – különösen napjainkban, amikor számos eszköz áll rendelkezésünkre –, a fejlődésbe való befektetésről – most, amikor szinte hétről hétre fejlődik a technológia -, vagy egy valós piaci rés betöltéséről kitartó, alázatos munkával, ami környezettől és időtől függetlenül erénynek és értéknek minősül, és meghozza a gyümölcsét.

Olvasson tovább: