Kereső toggle

"A társasjáték nem csak gyerekeknek való"

Interjú Aczél Zoltán társasjáték-fejlesztővel és cégtulajdonossal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Gémklub egy társasjátékkedvelő baráti klubból nőtte ki magát Magyarország vezető társasjáték-kiadójává. A cég tulajdonosával beszélgettünk a hazai társasjáték-kultúráról, a játékok önismereti és kapcsolatjavító hatásairól, és arról: befolyással bír-e az online világ a társasozási kedvre?

Messziről látszik, hogy Ön és Gémklub munkatársai szívvel-lélekkel végzik a munkájukat. Mikor szerette meg ennyire a társasjátékokat?

– Ha társasjátékoknak tekintjük a gondolkodtató kártyajátékokat is, az első komolyabb játék a römi és a kanaszta volt, amit a szüleim baráti társasággal játszottak, és már kisgyerekként találkoztam velük. Alig vártam, hogy én is kipróbálhassam őket, nagy élmény volt, amikor a felnőttek bevettek maguk közé. Az igazi modern társasjátékokkal való találkozás a gimnazista évek alatt történt, amikor egy barátom egy német társasjátékot mutatott meg nekünk, a Hase und Igelt (Nyúl és sün). Ez volt az első modern társas az életemben: olyan játék, melynek volt szerzője – akárcsak egy könyvnek –, aki adta a játék ötletét; és nem a szerencsén, hanem döntéseken múlt a játék kimenetele. Ennek hatására elkezdtem érdeklődni, hogy ilyen fajta modern társasjátékokhoz honnan lehetne hozzájutni. Ebben az időben Magyarországon a Monopoly volt a felnőttek társasjátéka, esetleg a Scrabble. Az új típusú játékokat akkoriban még külföldről kellett beszerezni.

A baráti társaságunkból valaki lefordította, megtanulta, elmagyarázta a többieknek is, aztán játszhattunk.

Melyek voltak azok az első külföldi játékok, amik bekerültek a magyar társasjáték-kínálatba?

– Az első nagy felfedezésünk és kiadásunk a Hase und Igel mellett a Tichu volt, egy svájci játékszerző változata egy kínai ütős-vivős kártyajátéknak. Hosszú volt az út, sok kis sikerrel, mint például az Abalone, egy logikai játék, ahol fekete-fehér golyókat kell letolni a tábláról.

A nagy áttörést végül a Dixit hozta. Hamarosan elkezdtünk saját fejlesztésű játékokkal is foglalkozni. Mi voltunk az első magyar társasjáték-kiadó, akinek a játékát külföldön is elkezdték értékesíteni. Saját játékaimat szerzőként külföldi kiadóknál már korábban is kiadtam, de itt arról volt szó, hogy a Gémklub magyar kiadóként fejlesztett valamit, terméket csinált belőle, itthon is megjelent, és külföldön is. A Piszkos Fred, a kapitány például egy ilyen játék volt.

Ön mint társasjáték-fejlesztő hogy kezd neki a nulláról egy új játék megalkotásának; mi ad inspirációt egy-egy ötlethez?

– Én a játékmechanizmusokat szeretem, de többféle út van egy játék megalkotásához. Vannak játékszerzők, akik adott témától indulnak, és ahhoz keresnek valamilyen mechanizmust. Engem a mechanizmusok, a különböző játékmotorok működése érdekel, és azt a játékélményt keresem, amit a legjobb társajátékoknál ismerek. Ehhez a játékélményhez kapcsolódik egy-egy intuitív ötlet, amit aztán megvalósítok, és megalkotok egy új társasjátékot.

Mi most Önnek a személyes kedvence a jelenlegi társasok közül?

– Az Azul. Az alapötlet – hogy gyönyörű csempéket kell kirakni a falra, középről elveszünk, válogatunk, sorokat-oszlopokat rakunk ki belőle – engem nagyon megfogott. Nagyon jó a flow-ja, kreatívan gondolkodtató, kellemes játék.

Az egyik legfontosabb jellemzője egy kiváló társasjátéknak, ha a szabályai sokkal egyszerűbbek, mint amennyi lehetőséget megnyit. Egy olyan jó társasjátéknál, mint az Azul, néhány szabállyal egy olyan világba lép be az ember, ahol utána a kreativitásnak, a taktikai-stratégiai lehetőségeknek a kihasználása tág teret ad, és nagyon sok partit le lehet játszani úgy, hogy mindig valami újat hoz.

Említette azokat a fő vonásokat, amitől jó az Azul. Nézzük a másik oldalt is: hogyan lehet elrontani egy társasjátékot?

– Napjainkban már annyiféle játék jelenik meg, hogy gyakran előfordul: a szerzők, a kiadók nem fordítanak annyi időt a tesztelésre, így lesznek szépséghibái a játéknak. Nem arról van szó, hogy nem működik a játék, hanem arról, hogy sok az apró, természetellenes, nem logikus, és emiatt a kelleténél bonyolultabb szabály.

Mitől ad egy játék nagy élményt? Fontos, hogy a hossza megfelelő arányban legyen a komplexitásával, a célcsoportnak, korosztálynak megfelelőek legyenek a feladatok – és a játék hangulata is harmonizáljon mindezekkel. Ugyanakkor fontos az is, hogy a játékos maga a saját szintjének megfelelő társasjátékot válasszon, és kezdőként ne egy nehéz stratégiai játékot próbáljon ki, ami nagyon hosszú tanulási folyamatot és sok türelmet igényelne részéről. Érdemes egyszerűbb típusokkal kezdeni az ismerkedést. Nekem kedvenc játékaim például a Terra Mystica és a Korokon át, de ezeket a komplexitásuk miatt nem ajánlanám kezdőknek.

Laikusként hogy tudjuk belőni a saját szintünket?

– A fokozatosság szempontjából ideális belépés lehet a társasjátékok világába a Kingdominó, a Ticket to Ride vagy a Splendor. Leginkább ebben a sorrendben.  A Kingdominónál dominólapkákat kell letenni, és azonos területekből minél nagyobbat kirakni. A Ticket to Ride-ban vonatpályákat kell kialakítani, össze kell kötni városokat vasútvonalakkal. A Splendornál drágakövekkel kereskedünk, és zsetonokért vásárolt kártyákkal kell kombinálni. Mindhárom intuitív, könnyen megtanulható játék.

A következő fokozat a stratégiai társasjátékokhoz vezető úton a 7 Csoda, ahol birodalmakat kell építeni; a Concordia, melyben kereskedelmi befolyást szerzünk területek fölött; és a Pandemic lehet, ahol a játékosok közösen mentik meg a világot a járványtól. Mindhárom stratégiai játék, ahol előre kell terveznie az embernek, de az egyszerűbb fajtából.

Az se mindegy, hogy kivel játszana együtt az ember. Ha felnőtt játszik a gyerekkel, jó húzás lehet a Dobble vagy a Cortex. Mindkettő olyan kihívásokat állít a résztvevők elé, amiben a gyerek legalább olyan jó – vagy akár jobb is a felnőtt partnerénél, tehát egyenrangú felekként tudnak játszani.

Érdemes egy jó társasjáték-szaküzletbe is elmenni, és segítséget kérni: elmondani, hogy kikkel akarunk játszani, milyen típusú játékot keresünk (családi játék, partijáték stb.), első társasjátékunkat keressük-e, vagy játszottunk már ezzel-azzal; akkor ehhez képest fog tanácsolni valamit az eladó.

Beszélt arról, hogy szereti az olyan játékokat, melyek kimenetele nem a szerencsére van bízva, hanem döntéseken alapul. Miért jó az, hogy nem csupán dobókockával dobunk, hanem döntéseken keresztül jutunk el a célig?

– Szokták mondani, hogy újabban már nem a játék játszik velünk, hanem mi játszunk a játékokkal. Ez egy jó megközelítés. Ez a trend jellemző ma az egész világon a társasjátékok terén. A modern társasjátékok olyan kihívásokat állítanak a játékosok elé, melyekkel szívesen néznek szembe.  Olyan készségeket, kompetenciákat mozgatnak meg, amiben alapból jó az ember, és egy-egy játék azt a lehetőséget kínálja, hogy ezekben tudjon tovább is fejlődni. Ennek a flow-ja a játékélmény.

Amikor döntésről beszélek, nem feltétlen taktikai vagy stratégiai játékokra gondolok. Vannak nagyon változatos, ötletes játékok, ahol a döntések akár az intuícióra, akár egymás megismerésére alapoznak. Akár apropót is jelenthet egy-egy ilyen társasjáték arra, hogy kialakuljon egy jó hangulatú beszélgetés. Ilyen például a Dixit, ami ma a világon a legnépszerűbb partijáték, melyben egymás fantáziájára kell ráhangolódni. Az érzelmi intelligenciát mozgatja meg leginkább, több benne az interakció, a társreflexió. Hasonló előnyei vannak a Lélekpillangó társasjátéknak is, amelynek én vagyok a szerzője. Itt azt kell

kitalálni, hogy melyik játékos melyik képet választaná magának: ehhez empátiára és asszociációra van leginkább szükség. A Fedőneveknél a nyelvi kreativitás a döntések motorja. Aztán ott van a Concept, ahol a barkochbához hasonlóan képekkel, szimbólumokkal kell asszociálni és definiálni egy-egy fogalmat. A magyar fejlesztésű „Igen?” esetében pedig izgalmas kérdések alapján ki kell találni, hogy ki válaszol titkosan igennel.

Társasjáték-kultúra szempontjából mi a véleménye Magyarországról?

– Ma Magyarországon ugyanúgy jelen vannak a modern társasjátékok, mint Nyugat-Európában, de nagyon hosszú folyamat volt, mire idáig eljutottunk. Bizonyos területeken még ki is emelkedünk: tudtommal Budapesten több társasjátékklub van, mint bármelyik európai nagyvárosban. Ha azt nézzük, hogy hazánk népességéhez vagy fizetőképes keresletéhez képest hány társasjáték van a piacon, akkor mondhatjuk, hogy ebben a tekintetben is az élvonalhoz tartozunk. Ugyanakkor, ha azt nézzük, hogy a társadalom mekkora hányada van azzal tisztában, hogy a társasjáték nemcsak gyerekeknek való, hanem a felnőtt kultúrának is része – ebben azt gondolom, még nem értük utol teljesen Nyugat-Európát. Ami azt is jelenti, hogy van még a magyarországi társasjátékpiacnak növekedési potenciálja.

Mit gondol, a társasozás javíthat az emberi kapcsolatok minőségén?

– Igen. Abban a családban, kapcsolatban, ahol rendszeresen előkerül a társajáték, biztosan tapasztalható az együttlét minőségének a fejlődése. Egy-egy játékban jobban kell figyelni egymásra, mint ahogy a felszínes, mindennapi kommunikációban ezt könnyen elhanyagolja az ember. Társasozás során az interakciónak olyan mélységét tapasztalja meg az ember, amit újra át akar élni kapcsolatai más dimenzióiban is. Meggyőződésem és tapasztalatom is, hogy a rendszeres társasjátékozás javít a kapcsolatokon. Akár még elromlott helyzetekben is segíthet, de azt nem állítom, hogy mindenre gyógyszer. Van az a rossz kapcsolat, amire már a társasjáték sem megoldás.

Társasozás közben magunkról is tükröt kapunk azok alapján, ahogy lereagálunk egy-egy játékhelyzetet…

– Önismeretre is nagyon jók ezek az alkalmak, és az ember nagyon sokat fejlődik a szociális kompetenciáiban. Egy jó játék megtanít arra, hogy a saját korlátaimat megismerjem, és túllépjek rajta. Domináns emberként megtanulok önuralmat gyakorolni, és hagyom, hogy mások is megnyilvánuljanak; visszafogott emberként meg kell tanulnom, hogy előtérbe lépjek, bevállaljak dolgokat – mert én kerülök sorra. Egy társasági beszélgetésből ki lehet maradni szépen csendben. A játékban ezt nem lehet!

Attól nem tart, hogy a digitális korszakban az offline társasok hosszú távon nem tudják felvenni a versenyt impulzusok és játékélmény tekintetében az online konkurenciával?

– Nem tartok ettől. A kiskamaszokat magától értetődő, hogy berántja az online világ. A mai modern világnak ez része. Nem érdemes ez ellen küzdeni, sokkal fontosabbnak tartom, hogy egy fiatal egyáltalán megismerjen jó társasjátékokat, amelyek alternatívát kínálnak. Mire huszonéves lesz, ha a saját családjában nem is kerültek elő a társasok, barátai révén találkozni fog velük. Amikor megtapasztalja, hogy egy közös társasjáték az intenzív együttlét élményét adja, és sokkal több annál, mint amikor online van együtt másokkal, szeretné ezt az élményt megismételni. Az igazi társasjátékokra, melyeknél egy asztal köré ülünk, pont ebben az erőteljesen virtuálissá váló és elgépiesedő világban egyre nagyobb igény van, és egyre nagyobb igény lesz. Ez a tapasztalat.

Több társas szóba került már, és adott az élethelyzet, hogy be vagyunk zárva a négy fal közé. Ajánlana még néhány játékot karanténidőszakra a családoknak?

– Persze, rengeteget tudnék! A felsoroltakon kívül néhány egyszerűbb játék: Skicc – ez rajzolós, de nem igényel külön rajzkészséget, hanem csak kreatívan felismerhetővé kell tenni dolgokat, és kitalálni. Aztán ott van a Gépregény, amit az apukák játszhatnak a gyerekkel: négy háztartási robotnak kell segíteni, hogy el tudják végezni az otthoni házimunkát. Ajánlom az Álomházat, ez is családi társasjáték, ebben mindenkinek álmai otthonát kell berendeznie, a tető fajtájától a dekorelemekig mindenki beleviheti a saját kreativitását – persze a megadott szabályok mentén. Végezetül pedig javaslom a „Csak egy”-et. Ebben a kooperatív játékban együtt kell rávezetni valamelyik játéktársat a 13 szó egyikére. Ez egy izgalmas és vicces partijáték, amelyben a résztvevőknek csavarosan kell gondolkozni, hogy minél több szót találhassanak ki közösen.

Olvasson tovább: