Kereső toggle

Divat minden időben

Rotschild Klára, a Vörös divatdiktátor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közvélemény először egy kártérítési per kapcsán ismerte meg a nevét, melynek nyerteseként az anyagi kompenzációt saját vállalkozásába forgatta. Nem sok idő múlva a kor női influenszerei már egymásnak adták a kilincset a Deák téri Rotschild-szalonban, mely a történelmi viharok idején is értékállóságot képviselt.

Rotschild Klára a 20. századi magyar történelem legintenzívebb időszakában élt. Világháborúkat látott megtörténni, élt a Horthy-, a Rákosi- majd a Kádár-korban is, de mindezeken felülemelkedve élete során végig azzal foglalkozhatott, amit szeretett, és amihez értett. Életét Simonovics Ildikó divattörténész A vörös divatdiktátor című, újonnan megjelent könyvében, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett kiállításával dolgozta fel.

Rotschild Klára 1903. február 22-én született Budapesten, Rotschild Ábrahám Adolf izraelita női szabó – akit csak névrokonság fűzött a híres amerikai bankárdinasztiához – és Spirer Regina, ugyancsak izraelita szabónő harmadik gyermekeként. Noha a korban igen gyakori volt, hogy a szabók egy helyen laktak a szalonjukkal, Klára édesapja egy sarokra dolgozott Váci utcai lakásuktól. Már egészen kisgyermekkorától besegített szüleinek, holott rajzolni, szabni, varrni még nem tudott, de az anyagokhoz kivételes érzéke volt. 1909-ben édesanyja is megnyitotta saját szalonját, Rotschild Ábrahámné néven a Váci utca 69. szám alatt. Szülei válása után, 1916-ban édesanyjával és testvéreivel ennek a szalonnak a szabad szobájába költöztek be.

A tehetség utat tör magának

1930-ban édesapja direktrisze lett. Remek érzéke volt a divathoz, szinte a „szabászasztalon született”, nagyszerű memóriával rendelkezett, amellyel az egészen apró részleteket is képes volt megjegyezni a szabásmintákon, valamint az elkészült ruhadarabokon. Üzletvezetőnőként fogadta a vendégeket, segített az alapanyagok, a modellek, valamint a kiegészítők kiválasztásában; megjelenésével is a szalon minőségét képviselte, továbbá a kliens és a műhely közötti kommunikációért is felelt. Ez utóbbinak igyekezett Klára megfelelni, mikor édesapja kérésére egy kinnlevőséget indult beszedni Somogyi Pál Károlytól, aki menyasszonyának vásárolt ruháit még nem fizette meg. Fizetés helyett azonban a mániás, elmezavarral küzdő ifjú megverte Klárát, és kidobta az otthonából. Ez rendkívül mély sérülést okozott a fiatal divattervezőben, ami olyan szégyenérzettel párosult, hogy öngyilkosságot kísérelt meg.

A gyógyszermérgezésből felépülve több hétig pszichiátrián kezelték, nem sokkal később azonban kártérítési pert indított az aranyifjú ellen, amelyet meg is nyert. Időközben Glücksthal Pál utazó selyem- és szövetkereskedő felesége lett, majd a kártérítési per következtében befolyt összeget saját szalonjának megnyitására fordította. 1934-ben a Deák tér 3. alatti félemeleten megnyílt Rotschild Klára szalonja is. Rotschild Ábrahám szalonja az osztrák „felső tízezert”, Rotschild Ábrahámné szalonja a konzervatív középosztályt, Rotschild Kláráé pedig a fiatalabb gazdag hölgyeket, valamint az arisztokráciát célozta meg.

Influenszerek a szalonban

Szinte minden körülmény hozzásegítette ahhoz, hogy a divatterme ne csak sikeres, hanem a legsikeresebb legyen. Szülei révén kivételes érzékkel és jártassággal rendelkezett az üzlet és a divat területén; a sajtó által tudósított Somogyi-per kapcsán pedig széles körben vált ismertté, valamint megvolt a kellő „tőkeinjekció” is; ettől függetlenül voltak kapcsolatai a sajtónál is; sikerrel ismerte fel saját kora influenszereinek társadalmi hatását; a nyugati nagy divatházak töredék áráért kínálta ruháit; mindezek mellett pedig kimagasló minőséget biztosított. Leading Lady (azaz influenszer) volt akkoriban Gróf Edelsheim-Gyulai

Lipótné Ella, akinek mind a négy lánya az ország legelőkelőbb arisztokrata családjába házasodott be, sőt mindannyian Rotschild Klára által tervezett menyasszonyi ruhában mentek férjhez. Ettől kezdve az exkluzivitás megtestesítőjévé vált a Rotschild Klára szalon.  A Szent Péter esernyője című nagysikerű film Egyesült Államokból hazaérkezett színésznőjének, Guthy Böskének, egy éjszaka alatt készítették el öt

toalettből álló filmes ruhatárát, melyhez, a legendák szerint, több textilüzletet is kinyittattak. Ugyanebben az évben, 1935-ben rendezett Wenckheim József gróf felesége jótékonysági kerti partit, melyre Klára kilenc előkelőséget öltöztetett fel, akik mind Törley Antalné pezsgőit árulták az eseményen, és ezzel címlapra is kerültek. További nagysikerű esemény volt számára az olasz király magyarországi látogatása 1937-ben, amely alkalomból az elit tőle rendelte báli ruháit. 1938-ban pedig őt bízta meg a híres párizsi ékszerész, Louis Joseph Cartier felesége, Almásy Jacqueline, valamint az egyiptomi királyné édesanyja, aki lányaival karöltve szintén Klárától rendelte meg őszi szettjeiket.

Az újrakezdés művészete

Az első zsidótörvényt, azaz a gazdasági élet egyensúlyának biztosításáról szóló törvénycikket követően református hitre tért át. A második zsidótörvényt – azaz a zsidók közéleti és gazdasági térfogásának korlátozásáról szólót – követően ő tervezte Horthy Miklós újdonsült menyének, Edelsheim Gyulai Ilonának a menyasszonyi ruháját, és saját kezűleg öltöztette fel őt is. Amikor azonban 1941-ben megkezdődött a zsidó vagyonok lefoglalása,  az az ő szalonját sem kímélte. Rövidesen meg is érkezett a cégére jelentkező Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt vezetőjének felesége, Eckhardt Tiborné Podmaniczky Ilona, aki a királyi törvényszékhez terjesztett beadványt, hogy rátenyereljen az értékes tulajdonra. Terve végül nem járt sikerrel. Klára mindent megtett azért, hogy cége a saját nevén maradjon. Eközben 1944-ben házukat csillagos háznak nyilvánították. Mivel jó kapcsolatban volt Raul Wallenberggel, több munkatársa számára svéd menlevelet szerzett, ő maga pedig férjével együtt a svéd védett házban lelt menedékre. Férjétől később elszakították, aki december 24-én tüdőgyulladásban meg is halt. Édesanyja már korábban elhunyt, de mind testvérei, mind édesapja túlélték a holokausztot.

Budapest ostromát követően a szalon nagyon hamar, már 1945 júliusában újra megnyitotta kapuit. Értelemszerűen, alkalmazkodva a kialakult helyzethez, nyugati és belföldi kollégáihoz hasonlóan a konfekciógyártásban látta biztosítottnak a szalon jövőjét. Haute couture („magas szabászat”) ruháinak konfekcióváltozatát a Fenyves Áruházban árulták. Azonban a kommunista hatalomátvételt követően nem sokkal, a Rákosi-korban államosították szalonját. 1952-től az Állami Textil Kereskedelmi Vállalat, az Átex foglalkoztatta, mint szabónőt, és rábíztak egy Váci utcai szalont is, majd néhány évvel később a Különlegességi Női Ruhaszalon vezetésére kérték fel. Ekkor már évente kétszer járhatott ki Párizsba állami pénzen, hogy az ottani divatbemutatókról hozza haza a legdivatosabb szabásmintákat, amelyeket adaptált és „pestiesített”. Meg kellett ugyanis mutatni a Nyugatnak, hogy a szocialista divatipar versenyképes. Nem mellesleg a hazánkba érkező külföldi delegációk hölgy tagjai is rajongtak a gondolatért, hogy világszínvonalú ruhákat vásárolhatnak meg az eredeti ár negyed- vagy ötödéért.

Az 1956-ot követő kádári konszolidációban már szépségversenyt is rendeztek, melyen zsűrielnöknek kérték fel, s innentől kezdve az ország szépségszakértőjeként tartották számon. Kollekciójával megjelenhetett a brüsszeli világkiállításon, majd körútra indult a Szovjetunióba. Joszip Broz Tito jugoszláv vezető felesége, Jovanka Broz Kádár Jánosnéval ellátogatott az akkor már Clara Rotschild névre keresztelt szalonba, ahol külön bemutatót rendeztek számukra. Klára modelljei messze földön híresek voltak, a világ minden tájáról érkeztek hozzá a politikusok, diplomaták, művészek feleségei. 1971-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával jutalmazták. Divatbemutatóin – melyeket általában a Gerbeaud-ban rendeztek meg – évente mutatta be a legújabb, akár száznál is több modellel rendelkező ruhapalettáját.

Hetvenes évei elejére elege lett a kivehető műfogsorából, és felső fogsorának pótlására implantátumot helyeztetett fel a Semmelweis Klinikán. Az implantátum azonban elkezdett kilökődni, aminek nyomán sajnálatos módon begyulladt az ínye, , ami hatalmas fájdalommal járt. Egy hétig kezelték a Szent János Kórház szájsebészetén, de az implantátum menthetetlen volt. Erről a hiúságáról híres Klára hallani sem akart, így 1976. november 13-án hajnalban kiugrott hetedik emeleti lakásának konyhaablakából.

A színfalak mögött

Saját megjelenése is a Clara Rotschild-védjegy részét képezte, rendkívül ügyelt ugyanis a külsejére. Az általa vezetett szalonokban a vendégek mindig különleges figyelmességben részesültek. Kávéval, teával, süteménnyel kínálták őket, és Klára asszony foglalkozott velük, ő kérdezte ki az igényeiket, skiccelte le a terveket. Mikor Párizsban látott egy-egy új fazont, rögtön tudta, hogy az a közel kétezer fős vendégköréből kinek állna jól. Tisztában volt azonban azzal is, hogy mindezt egy nagyszerű stáb nélkül soha nem tudta volna megvalósítani. Állítólag előfordult, hogy alkalmazottainak, szó szerint, kezet csókolt. Rendkívül értett partnerei kényeztetéséhez is, akiket például bejglivel ajándékozott meg karácsonykor.

Életének második felét számos kettősség, vagy ha úgy tetszik, ellentmondás jellemezte. Rengeteg pénzt, valutát hozott a regnáló hatalomnak, de állami fizetést kapott. Nagyszabású partikat rendezett a Dunára és a Várra néző tetőteraszos lakásán, amely egy egyszerű tanácsi lakás volt, és vélelmezhető ugyanakkor, hogy a vendégkörében az újságírók, a nagy számban előforduló politikusok, gazdasági szakemberek, delegációk tagjai között ügynökök is lehettek. Soha egy pártnak sem volt tagja, de kiegyezett az illetékes elvtársakkal. Idegen nyelven nem beszélt, hat osztályt végzett csak b, de az adott kor úgynevezett krémjével szoros kapcsolatot ápolt. Az egyetlen fennmaradt audiofelvétel alapján határozott hangja és kiállása volt, de mindenkor szüksége volt az önmenedzsmentre. Modelljeit az utcán, a strandon, kávéházakban fedezte fel, akik idővel szinte családtagjaivá lettek.

A textilipar kialakulása

A divatszalonok a 19. század második felétől jelentek meg, mikor is a korábbi időktől eltérően a hölgyek már nem otthonaikban, hanem szalonokban varratták legfrissebb ruhaneműiket. Ezek a társasági életnek és a társadalmi érvényesülésnek egyfajta központjaivá váltak. Nem sokkal később a nagyobb szalonok már a saját nevüket kis címkére a ruhának a belsejébe varrták, ezzel reklámozva, hogy viselője kinél is varrat. Az első világháborút követően azonban a párizsi nagy divatházak csillagászati árait képviselő ruhákra megcsappant a kereslet, így a hiányt valamivel pótolni kellett. Ennek következtében indult útjára az értékesítési jog, melynek megvásárlásával az eredeti modell másolatait, vagy készruhaváltozatait lehetett árusítani. Európa próbálta utolérni Amerikát a jó minőségű, ám megfizethető árú készruhák értékesítésében – mindeközben megtartva divatirányító szerepét. Európa ezen törekvése a második világháborút követően tört át, amikor már mind a technológiai, mind pedig a társadalmi változások kedveztek annak, hogy a magas presztízsű márkák saját késztermékeikkel is tért hódíthassanak.

 

Olvasson tovább: