Kereső toggle

Ekezet nelkul: Veszélyben a magyar nyelv vesszőcskéi?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A digitális eszközöket naponta használva sok, a magyar nyelvet a szívén viselő ember megretten azt látva, hogy a felhasználók zöme ékezet nélkül kommunikál. már az iskolákban sem ritka, hogy a nebulók ékezetek nélküli szavakkal fejezik ki írásban a mondandójukat.

Pajor Tamás elsőre csak humorosnak tűnő dalában már felhívta a jelenségre a figyelmet:

„Probalok enekelni ekezet nelkul

Meg tudom erteni,

hogy teged ez feldul

Probalom mondani a lenyeget,

Teged a szamitogep fenyeget.”

 – énekli. Bár vicces, könnyed muzsikának tűnhet, ám ha olvasunk a sorok között, és figyeljük az internetes kommunikációt, talán aggódni is kezdhetünk.

Probléma?

Sokakban talán fel sem merül, hogy ez probléma. Az interneten keringve rengeteg olyan játékos olvasmányt lehetett találni, ahol a betűket összekeverték a szavakban, s mikor olvastuk, mégis értelmes szavakat, mondatokat alkothattunk. Brit tudósok (ez most nem vicc!) ezzel bebizonyították, hogy a szavakat nem részleteiben olvassuk, érzékeljük, hanem egyben. Így ha az első és utolsó betű a helyén van, a megfelelő szó is megjelenik az agyunkban.

Az ékezet nélküliség mellett akár a fentiekkel is lehetne érvelni: ha az agyunk összerakja a szavakat, nem mindegy, hogy hogyan írtuk le?

A gyorsaság a fontos, időveszteséget okoz az, ha keresgetni kell a megfelelő betűket a klaviatúrán. Ha baráti levelet írnak (írunk még olyat?), azaz nem hivatalos a szövegezés, sokan tekintenek el az ékezetek használatától.

Az okostelefonokon írt üzenetek is ezt eredményezik: sokkal gyorsabb az első magánhangzót leírni, mint a megfelelő ékezetes formáját megkeresni. Cseten ez egyébként sem érdekel senkit. Az üzenet menjen át, a részletek – írásjelek, ékezetek – mellékesek. A programozók – vagy akik külföldön vásároltak számítógépet – is az ékezet nélküli írást részesítik előnyben. Állítólag úgy megszokja az ember, ha munka miatt így ír, hogy már ha nem muszáj sem tudnak másképpen írni.

A hivatalos levél az más. Egy megrendelés, egy üzenet munkaügyben a főnöknek, panaszlevél vagy önéletrajz – itt mindig figyelünk, hogy rendben legyen minden. Ki akarjuk fejezni: komoly ember ül a klaviatúra mögött.

Írunk még kézzel?

De nem csak az ékezetek eshetnek a digitális világ áldozatául: tanulmányok szólnak arról is, hogy a kézzel való írás is egyre inkább kiszorul a mindennapokból. Az Egyesült Államokban 42 államban már nem kötelező az iskolában sem megtanulni a folyóírást, mondván: a számítógépen, egyéb okoseszközökön való írás és olvasás tudja helyettesíteni, sőt igazából fölöslegessé is teszi. Miért terheljük a gyermekeket valami olyan dolog megtanulásával, ami nehézséget okoz, és még csak szükségük sem lesz rá? Pedig a kézírás koncentrációs folyamat, és az agyban olyan részeket mozgat meg, amit más tevékenység nem.

Igyekszünk segíteni a gyerekeken, könnyítünk feladataikon, kiiktatunk mindent, amiről úgy véljük: fölösleges. Már semmit nem jelent az, ha érvként a régi korok iskoláját, tanulásait hozzuk fel. Sőt, mumusként hat és ami régi, egyenlő lett a rosszal, a fölöslegessel. Mondják: túl sok a teher, rengeteg ebből az olyan, amire semmi szükség nincsen.

Így marad ki a kézzel írás, és ezért felejtjük el az ékezeteket. Már a nyest.hu (Nyelv és Tudomány) is foglalkozott azzal a kérdéssel: helyesírási hibának számít-e, ha az internetes kommunikációban elhagyjuk az ékezetet. Nem tudott állást foglalni, és az átlagembert valószínűleg az izgatja a legkevésbé, hogy vét-e valamilyen nem ismert szabály ellen, miközben csetel a barátjával. Mivel a helyesírás-rendőrség nem jelenik meg soha, nem is tűnik problémának.

De mégis érdemes elgondolkodnunk azon, ha a számítógépre, az internetre és egyéb – újabbnál újabb – eszközre és lehetőségre hivatkozva hagyunk el régen fontosnak tartott szabályokat, mi várható ezután. Mindent a könnyebb végén megfogva vajon tudunk-e majd fejlődni, elérni azt a szintet tudásban és gyakorlatban, amit a lecserélni kívánt „régiek” elértek?

Sajnos amíg az érettségin, középiskolai felvételin helyesírási pontot kell levonni a magánhangzók időtartamának tévesztése és az e-é típusú magánhangzó tévesztése esetén, addig mégiscsak figyelni kell erre. Azután amiatt, mert bizonyos levelezésekben nem használható ez a laza, könnyed stílust megidéző forma.

„Tagul a vilag, de szukebb lesz vele”

S ezzel együtt azt is meg kell jegyezni, hogy nagyon kell igyekezni azon is, hogy a hétköznapokban rögzült forma ne kússzon be máshová. Egy küzdősportot oktató edző egyszer azt mondta: úgy fogsz verekedni az életben egy támadás esetén, ahogy edzésen gyakorolsz. Az agyunk így működik más területen is. Amit rendszeresen és hétköznap gyakorlunk, az lesz a szokás, és nagyon nehéz lesz visszatérni ahhoz, amit csak ritkán használunk. Olvastam már olyan középiskolai dolgozatot, ahol a „h”, „vok” a „mien” szavak szerepeltek. A használója valószínűleg nem erre koncentrált, hanem hogy valami nagyobbat átadjon. Kérdezhetjük: nem teljesen mindegy, milyen dolgozatokat írunk diákként? Az élet jóval több ennél, 30 évesen már rég nem az a fontos, hogy anno az iskolában milyen dolgozataink voltak. Igaz lehetne, ha mindezek nem az egyén alakulását szolgálnák. Márpedig arra valók. Alakulunk és formálódunk, ehhez pedig szükséges, hogy néha azt is megtegyük, ami erőfeszítést igényel, amin gondolkodni kell, bár azt hisszük, nem fontos, nem érdemes. Vannak dolgok, amik nem önmagukért fontosak, hanem a következményeik miatt. A tanulási folyamatban pedig sok ilyen van.

S jó, ha az is szemünk előtt lebeg, amit a fent már említett dal sejtet:

„Vagy peldaul a gepek atalakítanak,

Beloled baratom mondd meg, mennyi marad?”

A gépek, az internet csupa jót hoz majd ezután is? Programokat gyártanak majd arra, hogy értelmezni tudjuk saját mondandónkat? Vagy:

„Tagul a vilag, de szukebb lesz vele

[…] Mit er, ha csak a kepernyot nezted egesz nyaron?”

Olvasson tovább: