Kereső toggle

Egy nemzedék hangjai

Kiket hallgatnak a millenniumiak?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Taylor Swift, Ariana Grande, Billie Eilish. Mondanak ezek a nevek valamit? Ha nem, akkor jobb, ha odafigyelünk rájuk, ugyanis ők diktálják a fiataloknak, hogy mit és hogyan gondoljanak.

 

A kulturális termékek – pláne a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendők – állapotának figyelemmel kísérése iránytűként szolgálhat abban, hogy a társadalom merre tart, milyen értékek és normák határozzák meg majd azokat az éveket, amikor a társadalom gerincét a jelenlegi ifjú korosztály fogja képezni. Ez leginkább a filmekre, a zenére és az irodalmi művekre igaz, elég csak a 60-as, 70-es évek slágereire és az akkor készült kultuszfilmekre gondolni, amik közül nem kevés a szexuális forradalom és a drogliberalizáció előfutárainak tekinthetők.

Címkék nélkül

A mostani fiatal generációról általánosságban elmondható, hogy gondolkozásmódjukat legnagyobb mértékben az általuk istenített celebek és az általuk közvetített trendek határozzák meg. Nem meglepő, hogy jó részük olyan természetellenes ideológiákat vesz természetesnek, amik korlátlan elfogadásáért bármit képesek megtenni. Ha még törvényi szinten jelenleg nem is kivitelezhető, a köznyelv – főleg, ahol vannak nemmel ellátott névmások – már igyekszik igazodni ezekhez a jelenségekhez: Sam Smith, a 2012-ben népszerűségre törő Oscar, Golden Globe, többszörös Grammy-díjas angol énekes, dalszerző múlt héten vallott gendersemleges voltáról: „Úgy döntöttem, hogy a névmásaimat they/themre változtatom. Egész életemben harcoltam a nememmel, de úgy döntöttem, hogy kívűl-belül elfogadom magam úgy, ahogy vagyok” – írta a Twitteren.

Nem ő az egyetlen példa rá, aki a közelmúltban vallott színt hasonló érzelmeiről: a válófélben lévő Miley Cyrus idén februárban nyilatkozta házasságáról, hogy az nem változtatta meg queer (minden olyan szexuális irányultság, ami a heteroszexuálison kívül esik) érzelmeit. A szintén a képernyők kereszttüzében felnövő egykori Disney-sztár, Demi Lovato tavaly nyilatkozta azt, hogy vonzalmát nem határozza meg a személy neme. „Úgy gondolom, hogy a szerelem az szerelem. Bármelyik nemben megtalálható” –mondta el az InStyle-nak adott interjújában. Hozzájuk hasonlóan még számtalan világsztár – Janelle Monae, Bella Thorne, Lady Gaga, Kesha, Christina Aguilera – vallja magát bi-vagy pánszexuálisnak, ami manapság szinte aduásznak számít a népszerűségi versenyben, majdhogynem kampányfogásnak tekinthető. Egyre több fiatal vallja ugyanis magát nem nélküli irányultságúnak, nem szeretik a címkéket, jelzőket, amiket az orientációk rejtenek magukban, éppen ezért definiálni sem könnyű őket. A The Guardian szerint a heteroflexibilitás, a szexuális semlegesség és a megkérdőjelezés korát éljük, a pánszexualitás pedig mainstreammé, menővé vált.

Politikai sugallat

 

Taylor Swift – aki személyesen nem érintett a fenti kérdésben – minden adandó alkalmat megragad arra, hogy kiálljon az LMBTQ-k jogaiért, és a konzervatív világnézet ellen harcoljon. Az idei Pride-hónap alkalmából megjelent You need to calm down (Le kell nyugodnod – a szerk.) dalára készült videoklipjében a homoszexualitást ellenzőket nemes egyszerűséggel csak kulturálatlan, civilizálatlan barbároknak mutatta be, akik csak belerondítanak a szivárványfelhős unikornis-boldogság derűs hétköznapjaiba. Természetesen a bibliai utalást (Ádám és Éva) sem hagyhatta ki a képi világból. Ebben a címke nélküli 21. században a díjnyertes dal szövege nem mellőzi a középkori bélyeggel ellátni azokat, akik nem tartják a lépést a korlátlan elfogadással és a sokszínűséggel: „Napsütés az utcán a felvonuláson, de te inkább élnél a sötét korban.”

Emellett politikai véleményét sem rejti véka alá az egyébként demokrata szimpatizáns énekesnő, aki feltehetőleg több százezer választóra képes hatni a szavazófülkében is: „Nem szavazhatok olyanra, aki nem hajlandó harcolni minden amerikai méltóságáért, legyen szó a bőrszínéről, neméről, vagy arról, hogy kit szeretnek.” Legújabb dalai szövegeinek vállaltan politikai tartalmai vannak, szeretné az általa vélt jó irányba hatni rajongóira: „Biztos vagyok benne, hogy az új zenémnek van politikai mögöttes tartalma. Nem tervezem abbahagyni, hogy a fiatalokat szavazásra bátorítsam, megpróbálom rávenni őket, hogy beszéljenek arról, ami ebben az országban zajlik. Azt hiszem, ez a legfontosabb dolog, amit tehetek” – nyilatkozta az Entertainment Tonightnak. Az LMBTQ-jogok mellett népszerű témának bizonyulnak a fegyvertartás szigorítása és az abortuszhoz való jog is – utóbbi aktivistái között tudhatjuk Ariana Grandét, Rihannát, Lady Gagát, John Legendet és Pinket is.

Hasonló elveket vall a legújabb felfedezett, Billie Eilish is, aki tizenhét éves kora ellenére meglepően határozott véleménnyel rendelkezik a politikai közeget illetően, felszólalt már az abortusz mellett is, de figyelme leginkább a klímaváltozásra („Engem igazán érdekel a világ, a globális felmelegedés és az állatok. Valamint az, hogy minden haldoklik és ezt senki nem veszi észre”) és emellett a fiatalok politikai aktivitására irányul („A világ haldoklik, és őszintén nem értem azt a törvényt, ami nem teszi lehetővé, hogy fiatalok szavazhassanak. De nagyon jó látni a kortársaimat nem engedelmeskedni és békésen tüntetni.)

Az én Luciferem magányos

 

Billie Eilish azonban nagyban eltér a fent említett sztároktól, őt ugyanis a saját korosztálya termelte ki a közösségi médián keresztül, így gyakorlatilag sem menedzser, sem kiadó nem felel sem az imázsáért, sem a zenéje mondanivalójáért. Mivel ennek ellenére sorra dönti meg a toplistákat és nézettségi rekordokat, gyakorlatilag azt, és úgy csinál, amit akar, és ő ezzel nagyon is tisztában van. „Nem érdekel, ha szerinted rosszul nézek ki, vagy utálsz engem. Attól még ott keringek a fejedben és benne vagyok a gondolataidban”– mondja. Olyan dolgokat engedhet meg magának, amit egy hagyományos módon befutott zenésznek a kiadója, vagy az arculatáért felelős menedzsere biztosan tiltana: nyíltan utál mosolyogni, mert attól gyengének érzi magát, nem öltözködik sem trendi ruhákba, mert nem a külsejét szeretné előtérbe helyezni, és dalszövegei sem a romantikus szerelem ideálját és az életörömöt tükrözik. Sokkal inkább a mélyebb mondanivalóval rendelkező dalai szövegein csüngenek a tinédzserek. Az All the good girls are going to hell (Minden jókislány a pokolba kerül) című dala például burkoltan a klímaváltozásról szól, és olyannyira úttörőnek számít, hogy még magát Istent is nőnemű névmással látja el benne: „My Lucifer is lonely… All the good girls are going to hell, cause even God herself has her enemies” – „Az én Luciferem magányos… Minden jókislány a pokolba kerül, mert még Istennek is vannak ellenségei.”

Billie Eilish ezáltal egy teljesen új zenei és stílusirányzatot alakított ki, ami hasonló a már letűnt emoirányzathoz, csak éppen annál jelen pillanatban sokkal „menőbb.” A fiatal lány tökéletes megtestesítője a Z generáció egy bizonyos rétegének: üres, hideg tekintet, komor arckifejezés, változó színű hajkorona, túlméretezett, gendersemleges öltözet, húsmentes étrend, és szofisztikált gondolatok a világfájdalomról, szorongásról és a szerelmi csalódásról. Ők a grunge irányzat képviselői.

A grunge, a hivatalos leírások szerint egy sötétebb, idegesebb stílus, amelyeket a tökéletlenséggel, bakelitlemezekkel, cigarettával és neonfényekkel lehet a legjobban definiálni. Gyökerei az 1980-as évek amerikájának rock-kultúrájába nyúlnak, amikor is többek között a Nirvana és a Soundgarten alapozták meg ennek a stílusnak az irányvonalait. 1994-ben azonban súlyosan veszített népszerűségéből, amikor a Nirvana frontembere, Kurt Cobain öngyilkosságot követett el. A Linkin Park, a Tokio Hotel és a Green Day azonban újra felélesztette, amit most Billie Eilish öltöztet teljesen új köntösbe, karöltve a klímaváltozás problémájával, és generációjának politikai felkorbácsolásával.

 

A „Kalóz”

Billie Eilish – teljes nevén Billie Eilish Pirate Baird O’Connell – Kaliforniában, Los Angelesben született 2001. december 18-án. Szülei mindketten művészi ambíciókkal rendelkeztek – édesapja színész, édesanyja énekesnő – ezért a kreativitás és az alkotás vette körül születésétől fogva. Olyannyira, hogy állítólag négyéves korában írta meg az első dalát, ami arról szól, hogy beszippantja a fekete lyuk. Magántanuló volt, nyolcéves kora óta táncol. Egyetlen testvére, egy bátyja van, Finneas O’Connell, aki maga is zenei karriert tudhat magáénak, emellett rendszeresen kooperál húgával.

Gyermekkorában kórusokban énekelt, ám az áttörést egy 2015-ös SoundCloud feltöltés hozta meg neki – akkor volt tizennégy éves – egy nap alatt több mint ezren hallgatták meg az Ocean Eyes (Óceán szem) című dalát, amit hamarosan videoklip, majd EP-kislemez is követett. Innen már csak kis lépés volt a világturné és a debütáló stúdióalbum, idén márciusban jelent meg a When We All Fall Asleep, Where Do We Go? (Ha mindnyájan elszunnyadunk, hová megyünk?) című dala, aminek sikerével Billboard első, valamint a legfiatalabb énekesnő lett, aki valaha első helyezést kapott a brit lemezlistán. Kedvenc sorozata a The Walking Dead zombisorozat, zenei inspirációit többek között a Beatlestől és Avril Lavigne-től szerzi. Korábban Tourette-szindrómával küzdött, ami tikkelést és akaratlan mozgásokat okoz. Youtube csatornáját a legnézettebbek között tartják számon, Instagram oldalát – amin korábban wherearetheavocados (holvannakazavokádók) néven volt fent – csaknem negyvenmillióan követik.

Olvasson tovább: