Kereső toggle

Az internet Ázsiában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Az ICAN cég, amely az internetes címek és körzetnevek rendszerét ellenőrzi, azt állítja, pár éven belül a világháló legtöbb látogatóját Ázsia adja majd. Malajziában konferencia nyílt, hogy szabványokat egyeztessen, ami egyszerűsítené azok internethasználatát, akiknek nem a latin ábécé a természetes. Az internetet elsősorban a nyugati országokban fejlesztették ki, bár egyre többen barangolnak a világhálón a keleti féltekéről. Mintegy 100 millió ember használja a világon a szélessávú kapcsolatot, ennek közel a fele Ázsiában. Az ICAN cég szerint éveken belül a nethasználók többsége ázsiai illetőség? lesz, aminek nagyon komoly gazdasági kihatása lesz a térségre. Ezért a többek közt kínai, arab és tamil írásjeleket használók érintkezését megkönnyítendő a malajziai konferencia szabványokat dolgozna ki és egységesítene. A számítógépek nem ismerik fel a különböző írásjelrendszereket, ez gyakori akadálya a kommunikációnak. A szabványosítás lehetővé tenné, hogy olyan domain-neveket, mint a pont com vagy a pont org, más nyelveken is kifejlesszenek. Ha a konferencia eléri célját, akkor az internet valóban elkezd majd nemzetközi információforrásként működni. Erre mutat az is, hogy idén rekordot döntött a körzetnév-bejegyzés, a világon most valamivel több mint 63 millió domaint tartanak nyilván. (BBC)

Olvasson tovább: