Kereső toggle

Futóbajnok fogorvos

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Markus Merk jelenleg Németország legismertebb fogorvosa, aki játékvezető a futball Eb-n. Ő fütyült a két héttel ezelőtti angol–francia (1–2) meccsen, és utána a Süddeutsche Zeitungnak így nyilatkozott: "Részt vettem már Bajnokok Ligája finálén is, de ez még azt is felülmúlta." A 42 éves fogorvos – aki a kölni egyetemen doktorált – régóta majd mindennap fut, és szabadidejében még triatlonozik is. Csúcsteljesítménye, hogy egy a játékvezetők számára rendezett futóversenyen hetvenkettő, a világ minden tájáról összegyűlt bíró közül ő volt a leggyorsabb. A kaiserslauteni fogorvos beszél franciául, angolul és olaszul, pályán volt az olimpián és a legutóbbi világbajnokságon Dél-Koreában. Az Unicum Magazinnak így nyilatkozott: "Ha arról lenne szó, én újra a fogászatot választanám. Az orvoslás és kézművesség príma és időtlen." Második hobbija az utazás. Ez jól összeköthető a játékvezetői elfoglaltságával, amiért most az Eb miatt Portugáliába kellett utaznia. Évek óta Indiában egy árvaházat támogat, amelyet ő maga alapított 1993-ban. Minden évben el is látogat Indiába, és ingyen kezeli a rászorulókat. Indiai segélyakcióját futballos körökben is támogatják.
(dlonline)

Olvasson tovább: