Egy brit felmérés szerint a gyerekek nagyszerűen értenek ahhoz, hogyan ügyeskedjenek ki szüleiktől fix zsebpénzükön felül is jelentős összegeket. A pénzhez jutás egyik könny? s eredményesnek mondható módja, ha a gyerek apja helyett inkább a mamánál próbálkozik. Még sikeresebb a dolog, ha az átmenetileg eredménytelennek tűnő próbálkozás ellenére kitartó marad az ember gyereke, hiszen – mint tudjuk – senki sem szereti, ha folyton nyaggatják.

De bármelyiküktől is sikerüljön végül kinyafogni az áhított összeget
– figyelem! – semelyikük sem szereti, ha párja tudomására jut "pillanatnyi elgyengülése". Ezen felül bizony itt sem elhanyagolható szempont a származás. Azok ugyanis, akik olyan szülők közé születnek, akik gyerekkorukban mindent megkaptak – a felmérés szerint – nagyobb eséllyel kezdhetnek szüleik pénztárcájának "puhításához". Talán sokaknak jobb hír – persze hosszú távon –, hogy a származás sem minden, meghatározóbb annál a nevelés. Azok az emberek, akik gyerekkorukban a pénzzel való bánásmód kapcsán is következetes nevelést kaptak, sokkal nagyobb előnnyel indulnak az életben, mint azok, akik annak idején szüleiktől nem kaptak ilyesfajta intéseket. Akinek szülei takarékbetét-számlát nyitottak számukra gyerekkorukban, később is tudatosan takarékoskodóbb emberek maradnak. A "küzdelem" persze folytatódik, és nem mindegy, ki tart ki tovább. (Ananova)