Kereső toggle

Bojkottal fenyegetnek a német mozirajongók

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A német mozirajongóknak elegük van abból, hogy az alkotások előtti reklámidő egyre hosszabb. Gyakran előfordul, hogy a film első képkockái több mint háromnegyed órával később jelennek meg, mint ahogy a műsorújságban jelezték. 



– Engem nem zavar, ha sok a reklám, annál tovább alhatok.

A mozik üzemeltetői majdnem egyórás reklámblokkot sugároznak, ezután következnek a filmelőzetesek, és csak azok lejátszása után kerül sor az alkotásokra. A közönség most jutott el arra a pontra, hogy tiltakozását fejezze ki emiatt, és azzal fenyegesse a mozik üzemeltetőit, hogy ilyen körülmények között többé nem vált jegyet a filmekre. Arne Schmidt, a Cinemaxx mozilánc szóvivője szerint a reklámokra azért van szükség, hogy a jegyek árát alacsonyan tartsák: "A reklámok sugárzása és a belőlük származó bevétel nélkül állandóan emelnünk kéne a jegyárakat, méghozzá nagymértékben" – nyilatkozta.

Más mozik üzemeltetői azonban ígéretet tettek a közönségnek arra, hogy ezentúl fél óránál tovább nem játszanak reklámot. Gregor Welles, az UCI vezetője elmondta: "Ezt az időkorlátot egyszer már bevezettük, de később át kellett lépnünk. Ha azonban a közönség visszaköveteli, mi eleget teszünk a kívánságának. Végtére is a szórakoztatóipar azért van, hogy a közönséget szolgálja." (origo)

Olvasson tovább: