hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Száz éve repülte át az első rádiójel az Atlanti-óceánt

2001. 12. 23.
1901. december 12-én Kanada partjainál egy papírsárkányra rögzített antenna három gyenge kattanást észlelt, melyek a Morze-abc "s" betűjének felelnek meg. A jelek vétele történelmi jelentőségű, hiszen azok a Délnyugat-Angliában található Poldhu mellett összetákolt rádióállomásból érkeztek, elsőként áthaladva az Atlanti-óceán felett. A kísérletet egy olasz feltaláló, Guglielmo Marconi irányította. 

Bár Kanadában gyenge jelet érzékeltek, a második próbálkozás már sikeres volt, így a tengerentúlon figyelő Marconi és munkatársa, George Stephen Kemp meghallották az Angliából küldött jelet. "A legfőbb kérdés az – mondta akkor Marconi –, hogy vajon a rádióhullámokat megállíthatja-e a Föld görbülete. Mindvégig meg voltam győződve arról, hogy ez nem így van." Manapság Marconi sikere jelentéktelennek tűnik, hiszen napjainkban a Föld minden egyes pontjára több tízezer radiójel érkezik másodpercenként. Pedig a kísérlet valódi tudományos mérföldkő volt, amely alapjaiban megváltoztatta a globális kommunikációt. Ezt nagyon jól tudja az a több száz amatőr rádiós is, akik Marconi tiszteletére minden évben elzarándokolnak Poldhuba. Az 1934-ben lerombolt, a Lizard-félsziget egyik szirtfalánál található eredeti rádioállomás romjaitól nem messze egy emlékm? található, az Atlanti–óceán partján. "Nehéz elképzelni, hogy minden ezeknél a romoknál indult – a rádió, a tv és az internet ”– mondta Debbie Peers, a földterületet birtokló National Trust munkatársa. A National Trust a centenárium emlékére egy új rádióállomást épített fel, amelynek kialakítása Marconi szellemiségét tükrözi. Az épületben egy kiállítás van – rádiós felszereléssel és számítógépekkel –, amelyek a tudósról szóló archív gyűjteményt foglalják magukban. (BBC - jövönéző)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!