"Mi inkább ahhoz vagyunk szokva, hogy amikor havazik, minden elcsendesül – mondta Lawrence A. Crum, a Washingtoni Egyetem akusztikai tanszékének professzora. – Ezzel szemben a tengerre hulló hópelyhek 30 decibellel is emelhetik a víz alatti zajszintet. Ez nagyjából akkora különbség, amekkora egy zárt helyiségben csendesen beszélgető két ember és egy jól fölerősített rockzene között van." A jelenség mégis zavaró lehet, például lehetetlenné teszi a tengeralattjárók víz alatti észlelését. Crum éppen így csöppent bele az ügybe sok évvel ezelőtt, amikor a haditengerészet felkérésére azt vizsgálta, miért "tűnnek el" a tengeralattjárók az esőben. Crum a Johns Hopkins Egyetem akusztikaprofesszorával, Andrea Prosperettivel közösen látott munkához. Utóbbi azonnal kijelentette, hogy a zajt nem az esőcseppek "vízbe koppanása", hanem a cseppek alá szorult levegőbuborékok keltik. Egy víz alatti kamerával, amely másodpercenként ezer felvételt készített, sikerült filmre venni az apró buborékokat, miközben hidrofonnal a víz alatti zörejeket is rögzítették. A két felvételt lépésről lépére összehasonlítva beigazolódott a gyanú: a vízbe préselt légbuborék, mint egy megütött hangvilla, rezgésbe jött, s a lüktetése nyomáshullámokat keltett. De hogyan üthetnek zajt a 90 százalékban levegőből álló hópelyhek? A már bevált módszerrel a két kutatónak most is sikerült bebizonyítania, hogy a zajt éppen a hópelyhekbe zárt levegőbuborékok keltik. A felfedezésnek közvetlen gyakorlati haszna is lehet az időjárás-megfigyelésben. (Origo)
2001. 12. 21. (V/51)
