
Hé, árvízről nem volt szó a szerződésben!
Az a négy vállalkozó kedv? kanadai, akik az Egy év az igazi Vadnyugaton televíziós műsor megbízásából az 1870-es évek telepeseihez hasonló életkörülmények között egy esztendőt töltöttek egy prérin elszigetelt tanyán, most viszszatértek az autókkal, televízióval, elektromos árammal és folyó vízzel működő világba. Beszámolóik alapján nem voltak elragadtatva a "pionírromantikától". "Nem tudtunk termelni. Elöntött az árvíz. Betegségekben szenvedtünk. Fáztunk" – foglalta össze tömören egyéves tapasztalatait Deanna Treadway, az egyik résztvevő, amikor ő és társai visszaemlékeztek, milyen is volt Manitoba nyugati tartományának prérijén harcolni az életért. Mint arról egy éve mi is beszámoltunk, Logie, Treasway és férjeik tavaly júniusban indultak el lóháton és szekéren a 32 hektáros földdarabra, Winnipeg északnyugati részére. Miután több pszichológiai teszten átestek, és bebizonyították, hogy tudnak a háziállatokkal bánni, a két házaspárt Ontarióból választották ki a több ezer lelkes jelentkező közül, akik arra vállalkoztak, hogy lemondjanak a modern élet kényelméről, és a tévés stáb előtt megosztva küzdelmüket a nézőkkel, 100 ezer kanadai dollárt (65 ezer USA dollárt) keressenek. A párok egy teljes évre 500 kanadai dollárt kaptak a megélhetésre, bár 1875-ös árak szerint vásárolhattak. Csak olyan tárgyak álltak rendelkezésükre, melyeket az 1800-as évek második felében használtak, beleértve a szerszámokat, konyhai eszközöket, ruhákat és a könyveket. (Reuters)