hetilap

Hetek hetilap vásárlás
INNEN-ONNAN

2000. 08. 26.
Furcsa utcanevek

Egy lengyel város lakói nem akarják, hogy egy új utcát a Grimm testvérek Piroskájáról nevezzenek el, mondván, hogy a kislány hajszíne a kommunizmusra emlékezteti őket.
Osztyn városában több mint húsz háztulajdonos írta alá azt a petíciót, amelyben azt követelik, hogy semlegesebb nevet adjanak az utcának. Az utcák neveit a térségben a helyi óvodába járó gyerekek ötletei alapján választották ki. Találunk itt utakat Hófehérkéről és Micimackóról elnevezve. A város egyik lakosa, Miroslawa Glebowicz így nyilatkozott: "Abszurd dolognak tartom, hogy gyerekek döntenek az utcanevekről. Véleményem szerint a piros színnek itt rendkívül rossz hatása van az emberekre. Jöjjenek és éljenek itt azok, akik szeretik ezt a nevet." (Ananova)


A hős, aki semmitől sem fél

A vancouveri rendőrség egy 74 éves férfinak köszönheti, hogy meghiúsított egy bankrablást. A férfi fejbe verte az álarcos banditát, majd amikor menekülni próbált, hősünk a nyomába eredt. Az idős férfi, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, éppen a város keleti részén lévő bankban intézte a pénzügyeit, amikor az állítólagos álarcos rabló berontott a bank épületébe, és egy 30 centi hosszú késsel elkezdett hadonászni. "Úgy hiszem, az idős úr észrevette, hogy csupán kést tart a rabló a kezében, és úgy gondolta, tud valamit tenni a bank érdekében" – nyilatkozta Janice Williams rendőrségi szóvivő. A hatósági tájékoztatás szerint az idős férfi arra várt, hogy a tettes pénzzel a kezében meginduljon kifelé a bankból. Ekkor egy fém pénzérmés dobozt hajított utána, ami pontosan a rabló fejét találta el. A kábult tolvaj, egy 35 éves amerikai állampolgár, levette az álarcát, és az utcán egy rá váró biciklire pattant. A 74 éves férfi megpróbált gyalog a tettes után iramodni, ám miután rájött, hogy így nem elég gyors, leállított egy autóst, hogy segítséget kérjen. Így már ketten folytatták tovább autóval a rabló üldözését, majd felhívták a rendőrséget telefonon, hogy most már őket is bevonják az akcióba.
"Tulajdonképpen a gyanúsított pontosan a rendőrök karjaiba szaladt" – mondta el Williams asszony. "A rendőrség elismeri a férfi bátorságát, de egyben figyelmezteti is a fegyvertelen lakosokat, hogy ne konfrontáljanak fegyveres bűnözőkkel. Így potenciálisan életveszélyes helyzetbe sodorhatják magukat" – tette hozzá a szóvivő. (Reuters)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!