Két sakkozót valószínűleg eltiltanak ettől a finom, intellektuális sporttól,
miután az ausztráliai Grand Prix sakktorna premierje alatt összeverekedtek. Graeme
Gardiner , az ACF (ausztráliai sakkszövetség) elnöke szerdán azt mondta, hogy megvárja
a jelentést, mielőtt bármit is tenne. "Lehet, hogy eltiltás lesz a vége, de előbb
legyünk a tények teljes ismeretében" – mondta Gardiner. – A két játékos, David
Beaumont és Alexander Gaft, a camberrai Doeber Kupa negyedik fordulója alatt kezdett el
pofozkodni, miután Beaumont panaszkodni kezdett, hogy Gaft – aki már saját meccsét
lejátszotta – megzavarta őt, miközben egy másik ellenféllel játszott. A szemtanúk
szerint a vita hamar eldurvult, a páros elkezdte ütlegelni egymást, végül úgy
kellett a többi játékosnak szétválasztania őket. Már volt olyan, hogy ki kellett zárni
embereket a bajnokságból, de sosem verekedés miatt – mondta Shaun Press bíró.
– Igaz, hogy Beaumont-ot komoly provokáció érte, de még ez sem mentség arra, hogy
visszaütött." Beaumont helyet foglalt és folytatta a meccset, de megmondták neki,
hogy Grafttal együtt ki van zárva a versenyből. Egy meglepett szemtanú, Tony Oliver így
kommentálta az eseményeket: "Ez az egyik leggusztustalanabb dolog, amit sakkbajnokságon
láttam. Hogyan fajulhat idáig egy intellektuális küzdelem?" (Reuters)