INNEN-ONNAN

Koplaló trubadúrok

Albán rendőrök kitoloncoltak hét operaházi zenészt egy színházból, ahol azok éhségsztrájkot folytattak, tiltakozásul az állami támogatások leállítása ellen. A sztrájkolók szerint az új törvény, ami kötelezi a színházakat az előadásokra adott állami támogatások visszafizetésére, fenyegeti Albánia egyetlen operaházának fennmaradását. A zenészek – a karmester, a zenekar négy tagja és két tenorista – a kulturális miniszter, Edi Rama lemondását is követelték. A rendőrség betört a színházba, miután a miniszterelnök, Ilir Meta támogatásáról biztosította a kultúráért felelős minisztert. A zenészeket, akik öt napig nem ettek, karhatalommal kórházba szállították, ám ők ennek ellenére folytatni kívánják az éhségsztrájkot. (Reuters)


Sörrablás Texasban

Igencsak benne van a slamasztikában az a két texasi halász, akik – szó szerint véve a reklámszlogent ("Ez a Bud a tied") – elhalásztak a döbbent sofőr szeme láttára egy Budweiser sörrel teli, tizennyolc keréken guruló hűtőkamiont. A seriff szerint a 37 éves luisianai Daniel Joseph Doiron és 41 éves kollégája rendkívül jól szórakoztak az eseten, és a börtönbe is nevetőgörcsök közepette vonultak be, bár amikor megpillantották a bírót, már nem volt olyan széles a mosolyuk. (USA Today)


Illemhelytelenségek

Varsó huszonnyolc nyilvános illemhelye került múlt évben magánkézbe a jövőre nézve azzal az üdítő ígérettel, hogy az új tulajdonosok régi pompájukban állítják vissza a városi élet eme oly nélkülözhetetlen elemeit. A helyi KSH jelentései szerint legtöbbjükben azóta büfé, kisállat-klinika vagy salátabár(!) működik. (AP)


Tehéntámadásért nem jár kártérítés

tehen

Bern svájci kanton nem tartozik anyagi felelősséggel az agresszív tehenei által okozott károkért. Ilyen értelm? ítélet született öt év huzavona után a lausanne-i szövetségi bíróságon. A bíróság által tárgyalt perre a következők adtak okot. 1995-ben egy házaspár két kutyájával megpróbált átmenni egy szögesdróttal elkerített legelőn, ahol tőlük mintegy száz méterre tehenek hevertek borjaikkal. A marhák a kutyák láttán bőgni kezdtek és nekitámadtak az ebeknek, majd pedig a házaspárnak. Mindkettőjüket feldöntötték és megtaposták, minek következtében a férfi életveszélyes belső sérüléseket szenvedett, az asszony pedig a koponyáján sérült meg komolyabban, és sokkos állapotba került. A megtámadott házaspár 67 ezer frank összeg? kártérítésért perelte Bern kantont. Kérelmüket az évek során előzőleg már két fokon elutasították, ahogy most a szövetségi bíróság is, amely indoklásában leszögezte, hogy nem lehet az országban minden paraszttól elvárni, hogy legelőin táblákat helyezzen ki figyelmeztetve: "A szoptatós teheneket feldühíthetik a kutyák!" – áll a dpa jelentésében. (MTI)

PARTNEREINK: