Kereső toggle

Hatéves egyetemista

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Mielőtt emezném önöknek homérosz Íliászát, kérem jöjjön előre
valamelyikük és törölje meg az orromat

A hatéves Justin Chapman nem igazán aprózza el tanulmányait, az óvodát befejezve
egyből egyetemi tanulmányait kezdi, így ő a legfiatalabb amerikai, aki valaha egyetemi
kurzusra iratkozott be. Kezdetnek Homéroszt, egyiptomi építészetet és babiloni mitológiát
tanul majd, különös módon mégsem a kurzusokkal kell megbirkóznia, hanem a bejárati
ajtóval, amely túl magas és túl nehéz számára. "A zseniálison túl is tehetséges,
de nem tudjuk megmondani mennyire, mert már nincsenek is tesztjeink a számára" –
nyilatkozta Linda Silverman a Különleges Tehetségek Központjának igazgatója. Bár az
egyetem szóvivője is elismerően nyilatkozott a fiú különleges adottságairól, egyes
pszichológusok aggódnak a gyermeket várhatóan érő hatások miatt. Az édesanya
szerint a hasonló korú gyerekek között a fia hamar elunja magát, olyannyira, hogy egy
szolfézsórán visszafelé kezdte játszani a dalokat, "bár ez a tanárnak fel sem tünt".
(Telegraph)

Olvasson tovább: