Patkánymunka

Az idomított patkányok a legalkalmasabbak a földbe rejtett aknák felderítésére, nyilatkozták belga szakemberek. Az antwerpeni központú Apopo kutatócsoport sikerrel idomította be afrikai óriáspatkányait arra, hogy felismerjék a dinamit szagát. "A patkányok sokkal alkalmasabbak erre a feladatra, mint a betanított kutyák, és ugyanolyan sokáig élnek" – magyarázta Christophe Cox, az Apopo vezető mérnöke. – A patkányoknak jobb a szaglásuk, olcsóbban tarthatók, ellenállóbbak a trópusi betegségekkel szemben, s mivel kisebbek, a szállításuk is egyszer?bb. Ezen kívül nagyon alkalmasak ismétlődő feladatok megoldására." Az Apopo hat éve tartó kísérleteit a belga kormány finanszírozta, nem hiába, hiszen a rágcsálók képesek aláaknázott területeket azonosítani, és az egyes aknák helyét pontosan megjelölni. Az élethűség kedvéért laboratóriumi patkányokkal különféle földmintákat is szagoltattak. Ha az aláaknázott mezőt már sikerült behatárolni, a patkányok kiszagolják az egyes aknákat és leülnek mellé, várva a jutalom csemegét. Az idomítás módszerének alapja a rágcsálók szabad körülmények közti viselkedése, ugyanis a patkányok elássák az ételt, és később kiszagolva annak pontos helyét, megeszik. "Ez nagyon olcsó és egyszer? megoldás, nincs szükség bonyolult műszerekre, ezt minden ország meg tudja csinálni" – nyilatkozta Cox úr. A project most Tanzániában folytatódik, ahol az idomítás már nem homokos dobozokban, hanem "terepen" folytatódik. "Valószínűleg az állatokat pórázon fogjuk tartani, hogy 10-15 négyzetméteren belül maradjanak, és még csak véletlenül se tudjanak megszökni" – nyilatkozta Cox úr, aki reméli, hogy két éven belül a patkányok teljesen felkészülnek az igazi bevetésre is. (Reuters)

PARTNEREINK: