Ha a következő tünetegyüttes jelentkezik valakinél, kérjük sürgősen jelezze háziorvosánál,
mert valószínűleg kóros "kilencvenes évek szindrómában" szenved
Fárasztó munkanap után megpróbálja bevinni jelszavát a mikrohullámú sütőbe.
Már otthonról is "0"-át tárcsázik, hogy városi vonalat kapjon.
Újonnan vásárolt számítógépe két hét múlva már elavultnak számít.
Két éve ugyanannál az asztalnál ül, de már a harmadik különböző cégnek
dolgozik.
A legtöbb viccet e-mailen kapja, és nem elmesélve.
A kaputelefont a következő mondattal kapja fel: "Üdvözlöm, miben segíthetek?"
Mellette ülő kollégáját SMS-ben kérdezi meg, hogy jön-e ebédelni.
Munkahelyén egy rendszerösszeomlás legnagyobb vesztesége, hogy elvesznek legjobb
viccei.
Főnöke nem tudná elvégezni az Ön munkáját, de fizetése magasabb, mint az összes
harmadik világbeli ország éves költségvetésének összege.
Sötétben megy és jön munkahelyéről, még nyáron is.
Betegnek akkor számít, ha nem tud menni, vagy kórházba kerül.
Már késésben van a feladattal, amit csak most kapott meg.
A szabadságról csak annyit tud, hogy olyasmi, amit átvihet a következő évre,
vagy kifizetik jövő januárban.
Gyermekeit onnan ismeri fel, hogy fényképük ott áll az asztalán.
Az irodában minden héten talál egy-két hirdetményt az elmenőkről, akikről nem
is tudta, hogy ott dolgoznak.
Szomszédaival már hónapok óta nem érintkezik, miközben órákig chattel egy
libanonival az interneten.