Rendhagyó ötletek

A Maine állambeli Farmington lakói megfelelő helyet keresnek annak az óriási fülvédőt ábrázoló alkotásnak, amit a helybéli feltaláló, Chester Greenwood tiszteletére kívánnak állítani. A kereskedelmi kamara is támogatja az ötletet azt remélve, hogy e figyelemfelkeltő látványosság a turisták számát is megnöveli majd, s a város titkon azt reméli, hogy a világ legnagyobb fülvédőjével a Guinness Rekordok könyvébe is bekerülhet. Greenwood úr már eddig is tiszteletbeli polgára volt a városnak; ahogy beköszönt a hideg, minden december első szombatján emlékünnepséget rendeznek a hasznos találmány feltalálója tiszteletére. Greenwood 1873-ban készítette el első fülvédőjét egy fagyos decemberi korcsolyázás alkalmával bálakötöző drótból, fekete bársonyból és hódprémből. De ne gondoljuk, hogy más amerikai városok szűkölködnek hasonló rendhagyó ötletekben. Bethelben múlt télen egy 35 méter magas hóembert építettek a helybéliek, amit "Agnus, a hegy királya" névvel láttak el. 2000-ben azzal szeretnék felhívni magukra a figyelmet, hogy az új évezred tiszteletére 2000 kicsi hóembert "emelnek". (AP)

PARTNEREINK: