Kereső toggle

Földön kívüli turizmus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Húsz éven belül a sarkvidékek és a világűr is a nemzetközi, sőt bolygóközi
turizmus célállomásaivá válnak és a "földi" országoknak egyre nehezebb
leszállni a sarat, hogy megtartsák idegenforgalmi vonzerejüket – jósolják
idegenforgalmi szakértők.

A madridi központú Idegenforgalmi Világszervezet előrejelzésében rámutat arra, hogy
húsz év múlva az ínyenc világutazók már megunják a legparadicsomibb földi
tájakat is, és szeretnének végre "kiruccanni" az űrbe. A tanulmány szerzői úgy
számolnak, hogy 2020-ban 1,6 milliárd ember fog vakációzni – zömük még a
Földön. Tavaly egyébként Franciaország volt a legkedveltebb úti cél az országok
között, 66,8 millió látogató volt rá kíváncsi. A második helyre az Egyesült
Államok került 49 millió vendéggel. Az előrejelzések szerint 2010-re a kelet-ázsiai
és a csendes-óceáni térség lesz a legkedveltebb idegenforgalmi célterület.
(MTI)

Olvasson tovább: