INNEN-ONNAN

Pisztollyal az oviba

Csőre töltött pisztollyal ment óvodába egy négyéves clevelandi kisfiú, méghozzá nem először. A fiúcskát tavaly októberben egyszer már fülöncsípték – az ő esetében szigorúan – tiltott fegyverviselésért: akkor mackónadrágjában volt egy töltött revolver. A kisfiú szerencsére elfecsegte társainak, hogy fegyver van nála, társai pedig – még nagyobb szerencsére – elárulták az óvónéninek. A fiúcska a rendőrségnek bevallotta, hogy gyámja fivérének fegyverboltjából származik a pisztoly. Az óvónő szerint a gyermek kifejezetten jó képességű, látszik, hogy sokat törődnek vele, ám egyszerűen bolondul a fegyverekért: a kihívott rendőr szolgálati pisztolyáról valóságos kiselőadást tartott. Az Egyesült Államokban 230 millió lőfegyver van a lakosság tulajdonában; 60-65 millióra tehető a fegyvert birtoklók száma. 1995-ben 17 ezer 800 embert lőttek agyon, 18 ezer 700-an pedig lőfegyverrel követtek el öngyilkosságot. A fegyverek okozta balesetek 1300 emberéletet oltottak ki, közülük 330 kiskorú volt. (MTI)

Oda Buddha

Elrabolták a legrégibb, kőből készült Buddha-szobrot egy Pekingi településről, ahol már majd 1500 éve álldogált. A tömör kődarabból faragott, 1,65 m magas bálványt Tungerjingben, egy kőházban őrizték Peking elővárosában. Bár a jól megtermett sumó birkózóra emlékeztető Buddha mintapéldánya az ősi kínai kőfaragásnak, ez sem tudta megvédeni a végzettől, s nem jelentett akadályt a feszítővasat használó rablóknak, akik szerdára virradóra lopták el a szobrot. A bálvány 499 óta rostokolt ugyanebben a kőházban, s a házban lakó család négy generáción keresztül hűségesen őrizte a felbecsülhetetlen értékűnek tartott alkotást. A gondatlanul őrzött kulturális ereklyék eltűnése komoly veszteségeket jelentenek Kínának, amelyeket kicsempésznek az országból, majd óriási összegekért eladják őket. (MTI)

Clinton: áldozó vagy áldozat

A philadelphiai egyházmegye érseke bírálta Bill Clinton elnököt, amiért Soweto egyik templomában szentáldozáshoz járult. Anthony Bevilacqua bíboros újságírók előtt kijelentette: lehetséges, hogy Clinton nem tudta, hogy nem veheti magához a szentostyát, mert ez tilos a nem katolikusok számára. Az elnökre nem vonatkozik az öt kivétel egyike sem – mondta az érsek, s hozzátette: "Nem hiszem azonban, hogy rossz- hiszeműen járt volna el". A The New York Post vasárnapi számában fénykép jelent meg, amelyen Clinton elnök látható, kezében az ostyával. A bíboros szerint a fénykép megjelenését követően mintegy ötvenen telefonáltak az érsekségre. A Fehér Ház ezideig nem foglalt állást a bírálattal kapcsolatban. (MTI)

Korrekord

A Macedónia északnyugati részén, Selce faluban élő Meszude Szulejmani 126 éves. Hivatalos okmány tanúsítja, hogy az asszony 1872-ben született – hogy melyik hónapban és napon, azt nem közölte a Vecer cím? lap. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az asszony valóban 126 éves, úgy ő tekinthető jelenleg az emberiség doyenjének – a Guinness Rekordok Könyve szerint ugyanis az eddigi "korrekorder", a kanadai Marie-Louise Meilleur "mindössze" 117 éves. Meszude Szulejmaninak öt gyermeke, 15 unokája és 29 dédunokája van. Tápláléka nagyrészt tejből és gyümölcsfélékből, főleg almából áll, amiből naponta tízet is megeszik.

PARTNEREINK: