Viktor Csernomirgyin orosz miniszterelnök szlovákiai
látogatásán Vladimír Meciarral éppen egy pozsonyi
emlékművet koszorúzott, amikor egy véletlenül arra járó
utcai nézelődő "odakurjantotta" a kérdést a két
politikusnak: mikor lesz végre Szlovákiának is űrhajósa?
Azóta van.
A szlovák űrhajóskiképzés után a MIR űrállomásra
küldenek, melyet egyesek – mivel időnként leállnak a
fedélzeti komputerek, elfogy a levegő és hetekre sötétbe
borul – "űrhajós Gulagnak" is neveznek. A szlovák
űrhajós felkészítésének 15 millió dolláros költségeit
Moszkva leírja a Szlovákiának törlesztendő
államadósságból. Az alapos válogatás után két pilóta
maradt fenn a rostán. Rövidesen mindketten Bajkonurba utaznak,
később pedig közülük az egyik, a kevésbé szerencsés,
feljut a MIR-re. Az űrben nyolc hősies napig tartózkodó
űrhajós feladatát tartalmazó tizenkét kísérleti
programból a szlovák kormány hatot talált alkalmasnak a
kivitelezésre – közölte a pozsonyi védelmi tárca.
Ezek közül a legjelentősebb kutatási program a következő: a
szlovák űrhajós egy megtermékenyített japán fürjet visz
magával, és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV)
munkatársaival együttműködve tanulmányozza majd a szárnyas
viselkedését és az embrió fejlődését. A maradék öt
kísérleti program a hős szlovák fizikai és idegrendszeri
megterhelése során mutatkozó reakcióira összpontosít.