Világtalan fiatalembert vett fel a BBC brit közszolgálati
televízió egy szakmai tanfolyam hallgatói közé. A hír
azért került a pénteki brit sajtó első oldalaira, mert a 27
éves Damon Rose, aki 13 esztendős kora óta teljesen vak,
tévérendezőnek készül. Rose 350 jelöltet utasított maga
mögé, amikor felvételt nyert a kétéves, több mint 28 ezer
fontba kerülő – a BBC által finanszírozott – rendezői
kurzusra. A jelölt nem teljesen tapasztalatlan választott
szakmájában: a BBC 2-es csatornája számára már rendezett
egy revüműsort, s munkájában egy asszisztens segíti, aki
szavakban vázolja számára az éppen összeállítandó
jelenetek pillanatnyi állapotát.
Rose a legnagyobb brit bulvárlapnak, a The Sun magazinnak
pénteken elmondta: amíg látott, rengeteget tévézett, s
pontosan emlékszik rá, hogy "a dolog miként működik".
A BBC berkein belül nem fogadta mindenki osztatlan
lelkesedéssel a világtalan tévérendező-jelöltet. Az egyik
név nélkül nyilatkozó bíráló szerint Rose rendezői
taníttatása az előfizetési díjak elpocsékolásával ér
fel, és nem más, mint "piszi", csakhogy a politikai
korrektségnek (PC) ez a megnyilvánulása "túlmegy a józan
ész határain". A "politikai korrektség" hivatalos
fogalomkörébe tartozik Nagy-Britanniában a hátrányos
helyzet? vagy kisebbségi jelöltek esetében alkalmazott,
számukra kedvező pozitív megkülönböztetés. Ennek aktuális
példája a külügyminisztérium éppen folyamatban lévő
toborzó kampánya, amely hangsúlyozottan "a nemzetiségi
kisebbségeket" (értsd: a színes bőr? lakosságot),
valamint a testi fogyatékosságokkal sújtott érdeklődőket
bátorítja jelentkezésre diplomáciai pályafutással
kecsegtető állásokra. Damon Rose azonban visszautasítja, hogy
felvételének bármi köze lenne a politikai korrektség
vezérelte kedvező megkülönböztetéshez, mondván: pontos
elképzelései vannak választott szakmájáról, s amikor
rendez, akkor valóban ő áll a parancsnoki hídon, nem
asszisztense. A BBC szóvivője a The Sun kérdésére
kijelentette: Rose máris "igen ígéretes" tehetségnek
tűnik. (MTI)