INNEN-ONNAN

Boszorkányirtás Pápua Új-Guineán

Pápua Új-Guinea egy eldugott falvának feldühödött lakosai megöltek öt asszonyt, akiket boszorkánynak tartottak. A fővárostól, Port Moresbytől 410 kilométerre fekvő Naviban fejszékkel és nádvágó késekkel a szó szoros értelmében feldarabolták az állítólagos boszorkányokat. A boszorkányirtással gyanúsítottak közül hat férfit őrizetbe vett a rendőrség. Tudni vélik, hogy a meggyilkolt asszonyokat több falubeli lakos és számos sertés titokzatos elhalálozásával hozták összefüggésbe. Pápua Új-Guineán a lakosság mindmáig retteg a boszorkányoktól, jóllehet többségük keresztény – emlékeztet a Reuters.

Álhadnagy a brit légierőnél

Szigorúbban ellenőrzik majd a biztonságot egy dél-angliai légitámaszponton, miután egy brit éttermi alkalmazott öt napon át amerikai hadnagyként parancsolgatott, a tisztikart pedig állítólagos boszniai kalandjaival mulattatta. A Reuters jelentése szerint az illető 30 éves, és kitalált hadikalandjain kívül egy sor kitüntetéssel a mellén fogadta a tisztelgéseket. Végül a medálok miatt bukott le: egy amerikai tiszt észrevette, hogy "kollégája" egyik kitüntetése m?anyagból van. Az álhadnagy ellen nem kezdeményez eljárást a Brit Királyi Légierő.

Papagáj fogta papagájtolvaj

Egy ellopott papagáj, amely előszeretettel fütyörészte a Híd a Kwai folyón cím? film híres indulójának dallamát, éppen zenei tehetségével leplezte le eltulajdonítóját. Az eset a franciaországi Boulignyben történt, ahol a Max névre hallgató, jól megtermett, értékes madarat gazdájának lakásából lopták el. Az egzotikus madarakat kedvelő tolvaj megtartotta magának a gaboni papagájt, az azonban hamarosan felhívta magára a szomszédok figyelmét: szüntelenül az indulót fütyürészte, s rendszeresen bemutatkozott – Maxként –, ráadásul imitálta a kutyaugatást és a macskanyávogást is. "Egy hét múlva jutottak el hozzánk az első panaszok a szomszédoktól, akiket Max nem hagyott aludni" – közölte a rendőrség szóvivője. Mivel a madár tulajdonosai bejelentették a lopást a rendőrségen, nem volt nehéz a tolvaj nyomára bukkanni. A papagáj "szarkája" akár öt év börtönbüntetést is kaphat a bíróságtól. (MTI)

Csoda a csúcson

A snowboardozás (hósiklás) közben eltűnt 14 éves Jeff Thorntont kaliforniai önkéntesek hat napon át keresték. A fiú eltűnése óta egyméteres hó esett le a Los Angelestől északnyugatra található csúcsokon, az éjszakai hőmérséklet jócskán fagypont alá csökkent, a szél időnként a 112 km-es sebességet is elérte. A mentők tíz perccel az előtt találtak rá a fiúra, hogy a köd újra beborította volna a térséget és felhő lepte volna el a hegyet. A fiú testhőmérséklete 34,4 fokra hűlt le, elvesztette csizmáját, kesztyűjét, snowboardját és időérzékét is. Édesanyja, Lori elmondta: éjjel-nappal imádkozott a fiáért. Valóságos csoda, hogy életben maradt. (CNN)

Karóra méretű telefon

A világ legkisebb telefonja a hangfelismerés technikájával működik, mert csak így hidalható át az ujjak és a billentyűzet méretkülönbsége. A Nippon Telefontársaság szóvivője elmondta, hogy cége már régebben is össze tudta volna gyufásdoboz méretűvé zsugorítani a telefont, de a hangfelismerés technológiája csak a közelmúltban vált elérhetővé számukra. A körülbelül 35 gramm súlyú, 40 darab karóra-telefont a hivatalnokok a téli olimpián Naganóban tesztelik. (Daily Telegraph)

PARTNEREINK: