Szobota Zoltán

Van-e kiút a zsákutcás magyar történelembõl?

Hetek Online — Fri, 03 Feb 2012 15:07:32 +0100

Bibó István a második világháború után írt (1948), az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című munkájában hosszasan elemzi, milyen hazug politikai konstrukciókban élt a magyarság az elmúlt évszázadban. A témával kapcsolatban neves közéleti szereplőket, tudósokat kérdeztünk arról, hogy létezik-e egyáltalán magyar szuverenitás; hazug-e az a konstrukció, amelyben Magyarország önmagát értelmezi; valódi vagy álproblémákkal foglalkozunk-e nap mint nap; illetve ennek köszönhetően zsákutcában vagyunk-e, és ha igen, látszik-e belőle bármiféle kiút.

Bibó arról értekezik, hogy a magyar közösségi élet egyik központi kérdésévé lett, milyen a magyar alkat, milyen is a magyar. Bibó álláspontja szerint: „A magyar nemzet politikai és társadalmi zsákutcák sorozatán bukdácsolt végig attól a pillanattól kezdve, hogy forradalmi szabadságharca elbukott, egészen odáig, amikor a második világháború végén a maga fikciókból, feltevésekből, követelésekből és vágyképekből épült államépítményének a romjai között újból szembekerült a valósággal. Ez alatt a mintegy száz esztendő alatt a magyar nemzet olyan politikai és társadalmi konstrukciókban élt, amelyekben a dolgokat a maguk nevén nevezni nemcsak hogy nem lehetett, hanem nem is volt szabad, ahol a tényeket nem az okok és okozatok egyszerű láncolatában, hanem azon kívül álló feltevések és várakozások jegyében kellett értelmezni és magyarázni, ahol álbajokra kellett pazarolni jó erőket, s ráolvasással gyógyítani valóságos bajokat, ahol a valóságos tennivalók körén kívül s azokra való tekintet nélkül lehetett és kellett cselekedni, s ahol hiányzott a cselekedetek helyességének az objektív mértéke, és helyette a félelmek és sérelmek egy bizonyos rendszere szerepelt erkölcsi értékmérőként.”

Le kell cserélni a szocialista elitet
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója:
Számomra Magyarország története sikertörténet: nagy világbirodalmak, országok tűntek el, mi pedig minden nehézséget leküzdöttünk, válságokat hagytunk magunk mögött, és itt vagyunk. Óriási túlélési tapasztalattal rendelkezünk. A kudarcokból gyakran többet lehet tanulni, mint a sikerekből. Történészként és Orwell nagy tisztelőjeként vallom, megfelelő távlatból mindig kiderül, hogy bár a történelmet a győztesek írják, „az igazság akkor is létezik, ha tagadják”. Nem gondolom, hogy minden kihívásra csak egy megoldás létezik, gyakran bizony új, járatlan utakat is keresnünk kell. Az unió kemény intézkedései is jelzik, hogy ők sem találják a helyes irányt. Válságban vagyunk. Ez a krízis azonban elsősorban nem gazdasági, hanem bizalmi, érték- és társadalmi válság. Érdekeket sértettünk, a francia és német döntéshozók is politikusok, nekik az a feladatuk, hogy a saját választóiknak, polgáraiknak az érdekeit védjék, ez magyarázza fellépésüket, politikai és gazdasági támadásaikat.
De nagyon sokszor tapasztalom, hogy például a nyugat-európai újságírók arra sem veszik a fáradságot, hogy megismerjenek minket, arról nem is beszélve, hogy gyakran úgy kritizálnak valamit, hogy a konkrétumot el sem olvasták: így alakul ki egy „metavita”, azaz megszületik a cikk, amelynek nincs köze a valósághoz. Európa nem tud összefogni ellenünk, hiszen Európa mi vagyunk. A mostani támadások mögött nagyon is jól felismerhető érdekek húzódnak meg, de hál’ Isten, nem maradtunk magunkra. Vannak nézetkülönbségek, de a demokráciának a lényege a sokszínűség. A nacionalizmus- kártya előhúzása pedig bumeránghatást érhet el: a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.
A korszak- és elitválság ellen leginkább az a ’68-as nemzedék tiltakozik, aki most uralja a nyelvet, azaz a közbeszédet, illetve a közéletet, és aki szintén egy elitváltás eredményeként foglalhatta el mostani pozícióit. Most pedig nem akarja elfogadni, hogy húsz évvel a kommunizmus bukása után Magyarországon is napirendre került a szocialista elit lecserélésének igénye. Ezen az időszakon is túl leszünk. Minden képességünk és tehetségünk megvan hozzá, hogy ebből a válságból is győztesen kerüljünk ki.

A világ nem a washingtoni neoliberális konszenzus irányába mozog
Tamás Pál szociológus, az MTA Szociológiai Kutató-intézetének igazgatója:
A magyar történelem nem tekinthető zsákutcásnak, de sikereket elsősorban birodalomalkotó részegységként vagy mint az Osztrák–Magyar Monarchia társuralkodói értünk csupán el. A zsákutcát mindig is a nemzeti szuverenitás mantrázása jelentette, és jelenti ma is. Öncsalás az a tézis, amit a 19. század óta hangoztat a magyar politikai elit – mostani divatos kifejezéssel élve – kuruc vonulata, hogy hazánk ebben a geo-politikai összefüggésrendszerben önálló, virágzó és tartós nemzetállamot tud működtetni. Ennek a történelmi tévedésnek issza a levét azóta is a teljes Kárpát-medencei magyarság.
A nemzeti szuverenitást ma megéneklők szólamaival azért kell mégiscsak egy kicsit óvatosabban bánni, mert ami a liberális értelmiségiek számára elítélendő kuruckodás, az a világ más részein antiglobalista, antikapitalista harc. Érdekes módon azok a jelszavak, amelyekkel Orbán próbálkozik – még ha ennek nincs is tudatában –, igen sok olyan barátot hozhatnak számára, akikre ő nem is számít. Amikor Bayer Zsolt Széles Gáborral együtt egy olyan táblát cipel a békemenetben, hogy „Nem leszünk gyarmat”, akkor ezen Budapesten lehet nevetni – meg is tettük –, de a világon Jakartától Buenos Airesig százmilliós nagyságrendben ugyanilyen jelszavakkal menetelnek. Vegyük észre, hogy a világ nem a washingtoni neoliberális konszenzus irányába mozog, és azok a főleg harmadik világbeli országok, akikkel mi – legalábbis a retorika szintjén – függetlenségi törekvéseinket hangoztatva egy kalapba kerülünk, nem mind szörnyetegek. Nem véletlen, hogy a Financial Times január végétől a kapitalizmus kríziséről indított cikksorozatot.
Ettől persze mindez Magyarországon továbbra is csak propaganda marad, hiszen Orbán Viktor is ismeri azt a koordináta-rendszert, amiben mozoghat. Viszont kiszolgálja a hazai politikai közvéleménynek azt a részét, amelyik kétszáz éven keresztül ezen a függetlenségi – és a történelmi Magyarországot egyébként szétverő – kuruc hagyományon nevelkedett.
Jobb és bal között ebben a kontextusban nem ott van a vita, hogy az európai gondolat válságban van-e, vagy sem, hanem hogy érdemes-e átmenetileg elhatárolódni ettől a zavaros és tudatilag csődbe ment képződménytől – ahogyan Orbán és tábora állítja –, míg be nem áll a helyes irányba, vagy a baloldali alternatívának megfelelően egyre aktívabban vegyünk részt a közös Európa formálásában.

A sérelmi politizálás is átkos örökség
Horkay Hörcher Ferenc irodalomtörténész-esztéta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető tanára:
A rendszerváltás után ismét eltévedt a nemzet, és húsz éven át egyre mélyebbre ásta magát egy zsákutcába. A legnagyobb problémának azt látom, hogy a két szemben álló politikai erőnek sikerült mindent átpolitizálnia, s ezzel elérnie, hogy lényegében mindent (gazdaságot, kultúrát, egészségügyet és sportot, tudományt és oktatásügyet) feláldoztunk e küzdelemben. Ahelyett, hogy a kommunizmus velünk élő maradványait próbáltuk volna módszeresen felszámolni, hogy valóban új lapot kezdhessünk egy totalitárius rendszer után, a feleknek sikerült híveiket úgy elvakítaniuk, hogy már csak a másik oldal hibáira koncentráljanak. A két tábor viaskodása közben pedig nem vettük észre, hogy a közös hajó zátonyra futott, majd süllyedni kezdett, s ma már alig menthető állapotban van.
Az Orbán-kormánynak a kétharmados parlamenti többség birtokában bőven adódott lehetősége arra, hogy olyan gesztusokat tegyen, amelyek révén az újrakezdés az ellentétek oldása felé hathatott volna. Ehelyett a kétségtelenül felelőtlen korábbi kormányok felelősségét feszegetve, azok szavazóit is büntetve folytatta az ideológiai alapú szimbolikus politizálást, elzárva az utat a megbékélés és egy kompromisszumos közös politikai minimum felé.
Úgy gondolom, a hosszú távú kilábaláshoz egy új politikai generációra van szükség. A régiek rossz beidegződései, ezerszer elvakart sebei és régi reflexeket működtető gondolkodás- és beszédmódjai mára valószínűleg már kizárják a megújhodást. A rendszerváltás után szocializálódott nemzedék viszont egyre jogosabban követeli a beleszólást ügyei intézésébe – hisz már az ő életük a tét. Ám az új generáció sem tudja a múltat végképp eltörölni: egy működőképes kompromisszumnak olyan történelmi megbékélésen kell alapulnia, mely a 20. század értelmezésében megállapítja a közös minimumot, és a rendszerváltás első húsz évének kudarcait is képes összegezni – mégpedig pártkötődésektől függetlenül.
A magyar politikai ideológiák, beleértve az alkotmányos demokráciának a keretfilozófiáját is, mindmáig nem bizonyultak hatékonynak a reálgazdaság folyamatainak megfelelő irányú befolyásolására, a piaci mechanizmusok működőképességének a biztosítására és egy egészséges társadalmi tudat kialakítására. Ezért joggal merül fel a politikához közel álló értelmiségi körök felelőssége is, akik közül az egyik oldal a kommunizmus örökségének a legitimálásában működött közre, a másik pedig a sérelmi politizálás még régebbi örökségét élesztette fel. Egy új nemzeti öntudat konstrukciójának ezért sokkal kevésbé szabad a szimbolikus politizálás nyelvjátékába belemennie, s ehelyett a reálfolyamatok elemzésén és a kompromisszumkeresés logikáján kell alapulnia.

Kiszámíthatóbb jövőt kívánok az unokáimnak
Ormos Mária történész, akadémikus:
A politikai elit döntéseit a korábbi évszázadokban kényszerhelyzetek determinálták minden egyes fázisban, most azonban nem áll fenn ilyen mértékű szükségszerűség. Vagyis semmi olyan felhajtóerő nem működik, amely az aktuális kormányzat magatartását és viszonyulását a nemzetközi erőcsoportokhoz indokolttá teszi. Téves helyzetértékelésük nem vezethető vissza valamiféle magyar sajátosságra: a nemzet történelmi bajai anno nem álbajok voltak. A szabadságharckor fennálló történelmi szituációt ezért sem lehet párhuzamba állítani a mostani kihívásokkal, és nem lehet azt mondani, hogy most is ugyanolyan ellenállásra van szükség az elnyomó hatalommal szemben. Orbán megragadja ugyan a valóság egy morzsáját, de elfelejti, hogy az általa megtámadott rendszeren kívül csak úgy lehet élni, mint Szomáliában. Nemcsak magyar szuverenitás nincs, hanem francia és német sincs. Az Európai Unióba egyesült államok sorra-rendre olyan dolgokról mondtak le – főleg azok, akik még a nemzeti valutájukat is beáldozták –, melyek nélkül a 19. és 20. századi értelemben vett függetlenség ma már értelmezhetetlen. Mivel ezektől minden részes állam önként vált meg, és idomult egy egységesítő elváráshoz, ez ellen szabadságharcot vívni maga az abszurditás.
Az a hazug konstrukció, amit kitaláltak nekünk, nem az évszázados magyar tradícióból következik, hanem sokkal inkább abból, ahogyan ez a csapat létrejött, és bizonyos demagógiák mentén, egy kedvező történelmi helyzetben eredményeket tudott – ma már nem tudna – felmutatni. Azért nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ennek a társadalompszichológiai alapja alkati kérdés, magyar sajátosság, mert ezzel azt állítanám, hogy ez így lesz, míg a világ világ. Márpedig én kiszámíthatóbb jövőt kívánok az unokáimnak, és hiszem, hogy minden öncsalásból fel lehet ébredni, akár kollektív, akár egyéni szinten jelentkezzen is. Egyetlen hatalmi berendezkedés sem örök, még azok is megbuktak, amelyek mögött olyan rendszer állt, mint a Szovjetunió. Akkor miért gondoljam, hogy egy olyan formáció, amelyiket szinte a szélvész fújt be az ország fölé, és semmilyen nemzetközi hátszéllel nem rendelkezik, évtizedekre be tudja magát betonozni? A tömeges kiábrándultság egyszer csak ellenpólusba rendeződik. Sokan hivatkoznak ennek kapcsán a lengyel Szolidaritásra, bár annak a megerősödéséhez kellett vagy tíz év a hetvenes évek második felétől. Szerintem nálunk nem tart majd ennyi ideig, de Lech Walesák és Adam Michnikek nélkül nem fog menni.

Pesszimizmusra van ok, kétségbeesésre nincs
Balázs Zoltán közgazdász,filozófus, a Közjó és Kapitalizmus Intézet ügyvivője:
Elvileg egy gazdaságilag gyenge ország is lehet politikailag erős, ha valamilyen másoknak fontos szempontból kulcsszerepben van. Elvileg nem kizárt, hogy egy politikai válságban lévő unióban egy következetes, bár szokatlan értékrend fölkelti az érdeklődést, sőt, rokonszenvet is ébreszt. A háborúk igen gyakran a fejekben dőlnek el: Trianon egyik oka éppen az volt, hogy Magyarország iránt a győztesek közül jóformán senki sem tanúsított jóindulatot, mert ennek megnyerésére az ország korábbi vezetése alkalmatlan volt. Ennek pedig részben a Bibó által is említett hibás, szűk értékrend volt az oka. A jelenlegi vezetés számára ezek súlyos figyelmeztetések: valóban meg tudja nyerni magának azokat, akiket meg akar nyerni? S kiket akar megnyerni? Mire? Nem kerül-e végül páriaszerepbe? Tisztában van-e azzal, hogy partnerei milyen értékek és elvek mentén gondolkodnak? S itt bizony igen súlyos kételyeim vannak.
Magyarországon valóban régóta hideg polgárháború zajlik. A két nagy politikai oldal szabadság-, illetve nemzetellenességgel vádolja a másikat, a választók pedig vagy maguk is beszállnak a csatába, vagy rühellik az egészet, és valamiféle objektív, technokrata kormányzásért kiáltanak. Ezek valódi politikai dilemmák, amelyeket elvileg lehetetlen föloldani, másrészt viszont kétségtelen, hogy a politikai ellentétek háborúvá alakítása aligha érdeke az országnak. A történelmi szerencse megkönnyítheti egy-egy országnak, hogy a szabadságot vagy a nemzeti öntudatot természetesebbnek élje meg, mint a magyarok, így tompítva az ellentéteket. Ennek hiányában a politikai osztályra hárul a feladat, hogy valamilyen közös nevezőt találjanak. Az 1989-es alkotmány ezt a feladatot nem tudta ellátni; s ma már az is világos, hogy a 2011-es sem lesz rá képes. A feladat a következő generációra vár.
A jövő mindig nyitott, a politika pedig a jövő közös alakításának képessége. Ez a képesség akkor szűnik meg, ha a politikai közösség is megszűnik. Az említett polgárháború hideg és tartós, s előreláthatólag az is marad, de valódi széteséssel nem kell számolni. Fennmarad a közös cselekvés képessége, amiről sejthető, hogy mindig csak az egyik oldal fog és tud cselekedni. Ez nem zsákutca, hanem ide-oda kanyargás az úton, a többiekénél lassabb „haladás”. Minden közösség csak a maga útját tapossa ki, polgáraival és vezetőivel együtt. S mindenki máshová jut. Van, aki édenkertben pihenhet, akár évszázadokig is, van, aki újabb és újabb purgatóriumba kerül. Pesszimizmusra tehát bőven van ok, kétségbeesésre nincs.

Európától függeni kedvez a szabadságnak
Somogyi Zoltán szociológus:
Ha Magyarország zsákutcában van, annak elsősorban a több évtizednyi rossz szocializáció az oka, és a mai politikai helyzet ebből következik. A rendszerváltás óta illúzióját vesztett ország Magyarország, amelyet szétloptak a politikusok, miközben a nagy ígéret, hogy az uniós csatlakozás után néhány éven belül Bécs lesz az egész ország, nem jött, nem jöhetett be. Éppen ezért a magyarok Európán belül hangsúlyosan állampártiak, azaz nem gondolják, hogy saját sorsukról maguknak kellene gondoskodniuk, mert más nem fog. A csalódottságból következik az is, hogy erős az idegennel, idegenséggel kapcsolatos ellenszenv. De még így is megéri, sőt annál inkább fontos tudatosítani nap mint nap, hogy Európához tartozunk, amely ha valamit mindenképpen diktál, az a ragaszkodás a demokráciához és a szabadsághoz.
Éppen ezért nem a szuverenitás a fő kérdés, hiszen abból van észak-koreai, orosz és fehérorosz is, miközben a németek, franciák, olaszok részben elvesztették a sajátjukat az uniós csatlakozás miatt. Erős nemzethez erős gazdaság szükségeltetik. Erős gazdasághoz pedig szabad – az állam gazdasági érdekeitől, ezáltal a magas adóktól minél inkább mentesített – egyén kell. A magyar kormány azért menekült el másfél éven keresztül az Európával történő megállapodás elől, mert tudta, hogy akkor nem költhet annyit a költségvetésből, amennyit ő akar, és saját méretét, illetve gazdaságban betöltött szerepét is újra kell értelmeznie. Ha így nézzük, akkor az uniós követelés tényleg beleszólás, hiszen elvárja például az alacsony költségvetési hiányt, amihez reformokra van szükség. Ez az irány azonban nem rossz a gazdaságnak, így bármilyen paradox is, az Európától függő Magyarországon megerősödhetnek a szabad egyének, ezáltal az egész nemzet. Mindezekkel együtt a magyar kormány elmúlt időszaka sem volt független, hiszen Kínától Oroszországon keresztül az arab világig próbált politikájához pénzt szerezni. Nem sikerült, így Magyarország visszatérhet oda, ahová tartozott és tartozik: Európába.
Ez ellen az Európa ellen „szabadságharcot” vívni azért kockázatos, mert a politikus akkor veszíti hitelét – ami a legnagyobb kincse –, ha nem tudja tartani azt az imázst, amit magáról épít. Jelen esetben ez a harcos a dolgokkal szembeszálló politikus képe, amelyet Orbán akkor tud tartani, ha „megnyeri” a háborúit. Meg persze úgy is tartani lehet, ha nincs megfelelően erős és felkészült ellenzéke.

Interjú Jávor Benedekkel, az LMP új frakcióvezetõjével

Hetek Online — Thu, 02 Feb 2012 13:13:00 +0100

A karácsonyi „odaláncolós" tüntetés óta egészen a múlt heti kongresszusig egy belharcokban vergődő párt képe alakult ki a médiában az LMP-ről. Meg tudták győzni a szimpatizánsaikat, hogy csak egy rutin családi veszekedés hangjai szűrődtek ki a szomszéd szobából?

- Tapasztaltunk aggodalmat, sokan ajánlották fel a segítségüket, hogy folytathassuk az utat, amin karácsonykor elindultunk. A rendelkezésünkre álló adatok alapján nem volt érzékelhető elidegenedés a párttól a támogatóink körében.

Schering Gábor kiszivárgott, „hálószobatitkokat" is kiteregető levelei nem egykönnyen orvosolható problémákról beszélnek. Ráadásul milyen kohézió az - kérdezik sokan -, ahol ekkora kulcslyuk van a hálószoba ajtaján?

- Sosem segít a problémák őszinte rendezésében, mikor magánlevelek kerülnek nyilvánosságra, hiszen az abban szereplő megfogalmazások nem a nyilvánosságnak szólnak, hanem belső viták részei. Schering Gábor azóta már minden fórumon jelezte, hogy az elmúlt hetek párbeszédei és a kongresszusi döntések olyan előrelépést jelentenek, amelyek alapján ő is bizakodva tekint a jövőbe. Természetesnek tartom, hogy egy növekvő szervezetben, mely létrejötte óta folyamatos kampányüzemmódban működött, felszínre jönnek működésbeli zavarok, belső ellentétek. A kérdés inkább az, hogy tudjuk-e ezeket demokratikusan rendezni vagy sem. Szerintem ebből a szempontból jól vizsgáztunk: mind a belső szervezetünk, mind a tagság a megoldás irányába mozdult el.

Ön szerint ez a struktúra már véglegesnek tekinthető a választásokig?

- Előfordulhatnak még változások, de a kongresszuson látszott, hogy a tagság nem kívánta alapvetően megváltoztatni a struktúrát. Főleg a hatáskörök, felelősségi viszonyok tekintetében javítottunk a rendszeren, hogy megelőzhessük azokat a konfliktusokat, amelyek a nyilvánosságra került belső levelezésben is szerepeltek.

A kongresszust követő sajtótájékoztatón az LMP-n belüli irányzatok közötti kapocsként határozta meg önmagát. Milyen irányzatokra gondoljon az ember?

- Akár a szakpolitika, akár a szövetségi politika mentén léteznek máig fennálló nézetkülönbségek közöttünk. Vannak például, akik azt szorgalmazták, hogy egyszer s mindenkorra zárjuk ki az együttműködést a politikai pártok szélesebb körével, mások megengedőbbek lennének az együttműködésben a választásokig tartó időszakban. Szerintem megtaláltuk azt a kompromisszumos megoldást, amely mindenkinek elfogadható, és a tagság egésze számára vállalható, illetve képviselhető.

Úgy értesültem, hogy elsősorban a vidéki LMP-sek húzták be a féket a felmerült együttműködési lehetőségek hallatán. Meg tudja erősíteni, hogy ennek kapcsán Budapest-vidék ellentét alakult ki a párton belül?

- Mindkét vélemény jelen van a fővárosban és vidéken is. A vita tulajdonképpen arról szólt, hogy a tagságunk milyen stratégia mentén látja sikeresen és hitelesen képviselhetőnek azt az ökopolitikai programot, melynek képviseletére az LMP létrejött.

A kompromisszum értelmében fogalmazott úgy a napokban, hogy bár önállóan kívánják magukat megmérettetni, alkalmi együttműködésről azért még lehet szó más formációkkal. Az Ön olvasatában mi a különbség az alkalmi és a tartós együttműködés között?

- Alkalmi együttműködések, egyeztetett megmozdulások eddig is voltak a parlamenti munka során, akár a szocialista párttal is. Ami a parlamenten kívüli eszközöket illeti: a január 2-ai tüntetésen az Opera előtt az LMP is jelen volt sok másik politikai, ellenzéki szervezettel együtt. A kongresszus nem ezeket a lehetőségeket zárta ki, hanem az olyan formális és rendszerszintű szövetségkötést, mint például az Ellenzéki Kerekasztal munkájában való részvétel.

Legalább három közvélemény-kutató cég összesített adatai szerint az LMP az elmúlt másfél év alatt 27 ezer szimpatizánssal növelte támogatottságát. Ön szerint ez siker vagy kudarc?

- Mindenképpen siker az, hogy teljesen új politikai erőként, minimális erőforrásokkal jutottunk be az Országgyűlésbe, és stabilizálni, sőt növelni tudtuk a támogatottságunkat. A parlamentbe 7,5 százalékos eredménnyel kerültünk, a mostani kutatások eredményei viszont nagyjából 9 százalék körül mozognak. Elsődleges feladatunk az volt, hogy a tényleges napi parlamenti munkában mutassunk fel eredményt annak a 400 ezer választónak, akik nekünk szavaztak bizalmat. Szerintem ez megtörtént, így most a további bővülésre kell koncentrálnunk. Itt erősítenünk kell. Úgy látjuk, az önálló politikai arculattal való megjelenés az, ami a bizonytalanok táborából a legtöbb embert meg tudja győzni arról, hogy az LMP mellé álljon.

Kik az LMP célcsoportjai az Ön által említett négymillió választóból?

- Jelen pillanatban a körülbelül nyolcmillió magyar választópolgár kevéssel több mint fele nem választ magának pártot, nem menne el szavazni, elutasítja a politikát. Azt gondolom, hogy az ellenzéki pártoknak elsősorban ezt a csoportot kell megcélozniuk, és nem egymás választóit kell elvadászni, mivel az bizonyosan nem vezet majd az Orbán-kormány leváltásához. Ez a tömeg rendkívül heterogén, nagyon nehéz őket megszólítani, de ha sikerül nekik elmagyarázni, hogy az apolitikus magatartás még kiszolgáltatottabbá teszi őket, ha meg tudjuk őket győzni, hogy igenis létrejöhet közvetlen kapcsolat a politikai döntéshozók és az átlagpolgár között, akkor aktivizálni fogják magukat a közvetlen demokrácia gyakorlására.

Van egy nagyjából másfél milliós választói csoport is, azok, akik 2010-ben nem meggyőződésből, hanem protestszavazóként voksoltak a Fideszre, a nyolcéves szocialista kormányzás elleni tiltakozásuk kifejezéseként, de azóta nagyon mélyen csalódtak a Fidesz tevékenységében. Őket arról akarjuk meggyőzni, hogy a Fidesztől való elfordulásuk ne jelentse egyúttal a politikától való elfordulást is, hanem ellenzéki erőket támogassanak, hogy az Orbán-kormányt le lehessen váltani.

Az említett csoportok megnyeréséhez nem kellene gyökeresen mást csinálni, mint Schiffer András főnöksége idején? Ha, mint ígérte, a leköszönt frakcióvezető nyomdokain haladnak tovább, akkor mitől várja a nagyobb merítést? Van esetleg valami adu ász a zsebükben?

- Nem kívánunk radikálisan mást csinálni, mint eddig. De az az „Új ellenállás", amit december 23-án meghirdettünk, pont arról szól, hogy - miután a Fidesz formálissá tette az Országgyűlésben zajló munkát - a hangsúlyt a parlamenti politizálásról nagyobb mértékben kell áthelyezni a parlamenten kívüli eszközökre. Tervezünk flashmob-szerű, direkt akciókat, ami nem azt jelenti, hogy hetente a Parlament oldalához láncoljuk magunkat, de azt igen, hogy közvetlenül a köztereken mondjuk el a magunkét. A rendelkezésre álló eszközöket mindig az aktuális helyzethez igazítva fogjuk alkalmazni, a politikai véleménynyilvánításnak valamennyi erőszakmentes módja szóba jöhet.

A Hoffmann-modell átka

Hetek Online — Thu, 26 Jan 2012 14:24:24 +0100

Tavalyhoz képest idén 53 ezerről 34 ezerre csökken az államilag finanszírozott helyekre felvehető hallgatók száma. További 15500 részösztöndíjasnak felerészt finanszírozza az állam a tanulmányait, a többiek, „a kevésbé jobbak", önköltséges alapon szerezhetnek diplomát. A lapunknak nyilatkozó oktatási szakemberek szerint a történet pénzkivonásról és egy államtól függő nemzeti középosztály kitermeléséről, magyarán káderképzésről szól.

Az Oktatási Hivatal múlt pénteken hozta nyilvánosságra a 2012-es felsőoktatási felvételi eljárásra vonatkozó Tájékoztatást, amely tartalmazza az új finanszírozási rendet, a hallgatói szerződés főbb elemeit és az önköltségek pontos összegeit képzési részterületekre lebontva. A Tájékoztatás értelmében a részben vagy egészben támogatott hallgatók a szeptemberi beiratkozáskor az Oktatási Hivatallal kötnének szerződést, melyben a támogatás fejében köteleznék magukat arra, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzik az oklevelet; az oklevél megszerzését követő húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban magyar munkáltatónál munkaviszonyt létesítenek, vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytatnak. Ellenkező esetben visszafizetik az állami ösztöndíj vagy állami részösztöndíj felének megfelelő összeget a Magyar Államnak.

A HÖOK kifogásolta, hogy úgy iratnak alá szerződést a hallgatókkal, hogy az állam semmilyen garanciát nem vállal a tanulmányok utáni elhelyezkedésre. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a felsőoktatási helyettes államtitkárnál és az alapvető jogok biztosánál vizsgálatot kezdeményez arról, hogy nem sértik-e a hallgatók emberi méltóságát a felsőoktatási törvény azon előírásai, amelyek szerint az intézmény „fizetési kényszert" alkalmazhat a szüleik által eltartott, jövedelem nélküli diákokkal szemben. Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár úgy nyilatkozott, hogy szeptemberig biztosan nem változtatnak a szerződési feltételeken.

A keretszámok arra utalnak, hogy az állami szféra utánpótlása és a hiányszakmák támogatása a kiemelt cél. Az állami keretszámokat illetően legnagyobb vesztes a jogászképzés (100 fő) és a gazdaságtudományi képzés (250 fő), ami tavalyhoz képest több mint 90 százalékos csökkenést jelent, s intézményi szinten a Corvinus Egyetem ellehetetlenülését és a nagy vidéki egyetemek állami jogászképzésének megszüntetését jelenti. A miniszterelnök által új Magyarország építésére felszólított, még festékszagú Nemzeti Közszolgálati Egyetem ehhez képest arcpirítóan sok, 1017 dotált helyet kap.

Az állami férőhelyek tekintetében - az intézményi rangsorban hagyományosan első helyezettnek számító - fővárosi ELTE kapta a legtöbb helyet (3410), ahol 50 jogászt képezhetnek állami finanszírozásban, akárcsak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A részben vagy egészben költségtérítéses hallgatóknak szeptembertől 150 ezer és 1 millió forint közötti összeget kell fizetniük félévente, s az intézmények között meglehetősen nagy a szórás: a Corvinuson és a BME-n a legnépszerűbb gazdasági alapszakok 300 ezer forint körül vannak, míg ugyanezek a képzések a vidéki egyetemeken felébe kerülhetnek. A jogászképzés az ELTE-n és a Pázmányon 230 ezer körül jár, míg vidéken 165-185 ezer között mozog.

Az államilag preferált műszaki, természettudományos és informatikai képzésekre a tavalyinál nem sokkal kevesebb, 8160 állami helyet szánnak, ebből 2200 jut a BME-nek, ezek a képzések önköltséges alapon félévente 200-300 ezer forintot jelentenek. Orvosi, fogorvosi, gyógyszerész szakokon 1800 hallgatót finanszíroz az állam, többnyire 1 millió forint körül mozog a féléves önköltség.

A keretszámok csökkentését drasztikusnak tartja a Magyar Rektori Konferencia (MRK) éppúgy, mint a HÖOK. Az MRK nyilatkozata szerint 25 százaléknál nagyobb változás az intézmények működését alapjaiban rendítheti meg, s hosszabb távra kidolgozott, egyetlen tanéven túlmutató keretszámterveket látna realizálhatónak. A HÖOK szerint a középfokú oktatás megváltoztatása nélkül a keretszámok ésszerűtlen változtatása nem fog eredményre vezetni, csak újabb hiányszakmákat és túlképzést fog generálni.

A szféra szakértői biztosra veszik, hogy a vegetáció elé néző vidéki egyetemek és főiskolák között vérre menő árverseny veszi kezdetét fizetőképes hallgatókért. A ténylegesen halálra ítélt bölcsész- és társadalomtudomány-képzés pedig közép távon mindenképpen átrendezi a középiskolai oktatást. Ez a hosszú távon gondolkodók szerint azért nem dráma, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol erős a természettudományos képzés, ott a többi szakirány is (újra) felerősödik.

Mind a diákokat, mind a felsőoktatási intézményeket hátrányosan érinti a keretszámok ilyen drasztikus és hirtelen megváltoztatása - vélekedett a Heteknek nyilatkozva Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke. „Amikor egy középiskolás fiatal éveken át keresztül készül egy pályára, mondjuk közgazdásznak, akkor néhány hónap alatt elég nehéz átállnia arra, hogy inkább műszaki pályára menjen. Persze ha ragaszkodik az elképzeléséhez, akkor fizethet is, de a többség nyilvánvalóan ezt nem fogja tudni bevállalni, vagyis a hátrányosabb helyzetű diákok ki fognak hullani" - mondta az elnök.

Így gondolja ezt egy lapunktól névtelenséget kérő oktatáspolitikai szakértő is. Szerinte a bevezetett intézkedések nem szolgálják a társadalmi mobilitást, inkább a társadalom kettészakadását gyorsítják fel. Azok számára, akik nem tudják kigazdálkodni a diploma árát a családi költségvetésből, csak a szlogenek szintjén van lehetőség az elitképzésben való részvételre. A valóságban vagy évtizedekre eladósodnak a diákhitel- és az állami ösztöndíjrendszer rendeltetésellenes működése miatt, vagy lejjebb adják igényeiket, és más pályát választanak maguknak. A probléma tehát nem a felsőoktatás fizetőssé tétele, hanem a legkiválóbbak és azok közül is a legszegényebbek állami ösztöndíjból való kizárása a szekember szerint.

Egy rangos vidéki egyetem docense úgy látja, hogy a bevezetni tervezett rendszer tipikus, a két világháború közötti, horthysta, Magyarországot alapvetőn két kasztra, gazdagokra és szegényekre szakító politika következménye. Nemcsak a minőségi kritériumok hiányoznak belőle, hanem a tehetségkutatás és a tehetséggondozás is. „Csak kanásznak termett a somogyisági paraszt?" - teszi fel a kérdést Csokonai Vitéz Mihálynak Az első oskoláról Somogyban című versét idézve, és végkövetkeztetése szerint további potenciális Nobel-díjasokat veszítünk az átgondolatlan szabályozás miatt. A docens már az általános iskolás gyereket nevelő szülőket arra figyelmezteti, hogy kezdjenek el gyűjteni a gyermekük képzésére, ha komolyan gondolják, hogy a jövőben Magyarországon akarják taníttatni őket.

Az FDSZ egyébként a felsőoktatás átalakítását szükségesnek tartja, de az előző év keretszámaihoz képest maximum 20-25 százalékos eltérést tudott volna támogatni. „Úgy tűnik, hogy ez a nagyléptékű átalakítás csak arról szól, hogy miként lehet forrást kivonni az oktatásból, ami elvben befektetést igénylő stratégiai ágazat. Minőségi átalakítást megszorítással nem lehet elérni" - jegyezte meg Tőrös Szilárd.

Ezt a vélekedést erősítette meg lapunknak egy másik oktatásügyi referens is, aki a felsőoktatást az állami újraelosztás azon alrendszerének nevezi, ahonnan a jelenlegi szabályozók szerint a legegyszerűbben és a leggyorsabban lehet pénzt kivenni. Számításai szerint adott esetben egy 10 százalékos zárolás 20-30 milliárdos tételt jelenthet egy éves költségvetésben. Mivel az új szisztéma rendszerszintűvé teszi ezt a pénzszerzési technikát azáltal, hogy négy év alatt a korábban államilag támogatott helyek egyharmadát szünteti meg - ráadásul 2013-tól az államosított közoktatási intézményekre is kiterjeszti a lehetőséget -, innentől kezdve már százmilliárdos nagyságrendű „megtakarításról" beszélhetünk. Magyarán a hivtalos lózungok ellenére ez a kormány sem költ majd semmivel sem többet az oktatásra, mint a korábbiak - summázza számításait a szakember.

A financiális zavarok miatt további intézményi összeolvadások várhatók, ezért az oktatási államtitkárság ukáza alapján - az ezzel kapcsolatos központi szabályozás előkészítése érdekében - minden egyetemnek, főiskolának június 30-ig kell benyújtania intézményfejlesztési tervét, természetesen megfelelő számításokkal alátámasztva. Ugyanakkor jelenleg senki sem tudja, hogy az idei átmeneti finanszírozást követően jövőre mire lehet számítani.

Bontás

A vártnál kicsit jobban alakultak a felvételi keretszámok a Szegedi Tudományegyetemen Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettese mégis fájlalja, hogy Szeged nem kapott állami támogatást a gazdaságtudományi és az osztatlan jogászképzés területén, illetve a bölcsészet- és a társadalomtudományi területen drasztikusan csökkent ez a keretszám. „Az egyetem és a karok vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy könnyítsen a hallgatók helyzetén. A tehetséges diákok számára új ösztöndíjakat alapítunk" - tájékoztatta lapunkat Homoki-Nagy Mária. A rektorhelyettes példaként említette, hogy a gazdaságtudományi kar a partnereivel máris negyven gólya számára ajánlja az önköltségi díj mértékéhez igazodó ösztöndíjat - lesz tehetségalapú és vállalati támogatottságú is -, illetve az állam- és jogtudományi karnak is lesznek ösztöndíjai. A képzés költségeinek csökkentése érdekében a következő tanévtől az SZTE az eddiginél több elektronikus tankönyvet, jegyzetet ad ki a diákoknak, illetve növeli a kollégiumi férőhelyek számát.

A Budapesti Műszaki Egyetem a műszaki képzésekre 2200 állami ösztöndíjas helyet kapott, ami 80 százalékos csökkenést jelent. Ugyanakkor a 2100 részösztöndíjat is beleszámolva összességében másfélszeresére bővülhet a keretszám. Jobbágy Ákos oktatási igazgató szerint már csak az a kérdés, hogy lesz-e elegendő megfelelő képességű jelentkező, illetve vállalják-e a részösztöndíjat. A BME egyébként a gazdasági képzések terén kénytelen elszenvedni a legnagyobb megszorítást: összesen 30 államilag finanszírozott helyet kaptak, és nulla részösztöndíjat, ami a tizede az eddigi volumennek. Ugyanakkor - hangsúlyozta Jobbágy - ebben a képzésben eddig is sokan vállalták a költségtérítéses formát, és már vállalatok is jelentkeztek, hogy ösztöndíjak keretében átvállalnák az önköltség finanszírozását.

„Oktatóink számára egyelőre nem tudjuk kifizetni a levelezős képzésben végzett pluszmunkájukat" - utalt az intézmény gazdasági nehézségeire Vuityné dr. Pálity Ibolya, a bajai Eötvös József Főiskola Rektori Hivatalának főtitkára. Annak ellenére „félnek ettől az évtől", hogy a műszaki és pedagógusképzést is nyújtó iskola a tavalyi 83 után idén 120 államilag finanszírozott helyet tölthet fel. Bár fejlesztéseik - egy könyvtár és előadóterem, valamint egy kollégium építése - is jelentős anyagi terhet rónak rájuk, nagyon várják, hogy világossá váljon a jövőbeni állami finanszírozás mikéntje.

A Corvinus Egyetemen villámcsapésként érte az oktatói gárdát a tervezett átalakítás - nem is annyira a tény, sokkal inkább a méretek miatt. A fiatalabb okatatók már most külföldi lehetőségek után néznek. Abból a huszonéves gárdából, akikkel forrásunk együtt kezdte pályafutását, csak ketten maradtak Magyarországon, de egyikük egy éve Kínába költözött, másikuk most készül Norvégiába. Más a helyzet az idősebb kollegákkal, akik most szembesülnek azzal, hogy a kevesebb fókára vagy nagyon sok és nagyon éhes eszkimó fog jutni - néhányan akár éhen is halnak -, vagy többen kénytelenek lesznek pályát módosítani. Gyorsan. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokan a tanszék- vagy intézeti vezetőknél próbálnak pozícióba kerülni, mások sorsukba beletörődve álláshirdetéseket böngésznek. Forrásunk szerint a Corvinus közgazdászképzésének kivégzése elsősorban a fiatal, újításokra fogékony réteg elvándorlását fogja eredményezni az oktatói pályától. Pont ők azok, akik a hallgatók körében rendszeresen és széles körben elvégzett szakmai-oktatói népszerűségi listák elején végeznek. Akikről lehet tudni, hogy mégis maradnak és/vagy biztos a helyük, azok ismét csak az egyetemi hierarchiában jó kapcsolatokkal rendelkező fiatalok.

Oktatáspolitikai szakértőnk szerint az elkapkodva és hiányosan felépített új rendszer igazi vesztesei az idén érettségiző évfolyamok. Nekik két hetük van az életük átprogramozására, és csak a közgazdász és jogász szakok felé érdeklődők esetében is körülbelül tízezer gyerekről beszélünk. Egy neves fővárosi gimnázium tanára elmesélte a Heteknek, hogy végzős osztályának kétharmada két hete látogatott el a Corvinus Egyetem nyílt napjára. Miután kijöttek az új keretszámok, kénytelen volt elmagyarázni nekik, hogy mekkora eséllyel indulhatnak a Közgázra. Elmondása szerint többen látványosan magukba roskadtak annak felismerésétől, hogy anyagi háttér híján tulajdonképpen hiába erőlködtek az elmúlt években a faktokon és a különórákon.

Érdekes módon az illetékes elvtársak nyilatkozatai nem is próbálják tagadni, hogy az oktatási rendszert egy hatalompolitikai, ideológiai célnak kívánják alárendelni. Ezt most az eddiginél közvetlenebb, állami irányítás alatt lehet végrehajtani, mivel a korábban többszereplős játék (intézmények, rektorok, munkaerőpiac stb.) egyszereplőssé vált. Az új rendszert Hoffmann Rózsának hívják.

Afganisztán: Mission Impossible

Hetek Online — Fri, 20 Jan 2012 16:36:12 +0100

2001-től négy és fél évig tudósította Brüsszelből a Bruxinfó hírügynökséget, majd kollégája invitálására Libanonba ment, a Hezbollah és Izrael között 2006-ban kirobbant háború kellős közepére. Csakhogy mire odaért, a harcok elültek. Az ott tapasztaltak azonban elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy eldöntse: egész életében válságövezetekbe utazó, szabadúszó újságíró szeretne lenni. Miután hiába várt fél évet egy újabb konfliktus kitörésére, szorult anyagi helyzetére való tekintettel keresett magának egy másik háborút.

Miért pont Afganisztán?

- 2007-2008 fordulóján az iraki háború már kezdett lecsengeni, kifutóban volt a sztori, Afganisztán viszont kezdett visszajönni. Logikus választásnak tűnt.

Benyúltál a farzsebedbe, előrántottad a bankókat, és irány a reptér?

- Majdnem. Sosem indultam el úgy, hogy ne beszéltem volna le három-négy újsággal, mennyiért veszik át a cikkeimet. A befolyó pénzből tudtam fizetni a repülőt, a hotelt, a tolmácsot, a sofőrt stb.

Ekkor voltál hány éves is?

- Huszonkilenc.

Mérlegelted a kockázatokat?

- Az biztos, hogy ha az ember ilyesmire adja a fejét, akkor nagyon tisztában kell lennie saját motivációival, mert könnyen pórul lehet járni. Elsősorban magamnak kellett megmagyaráznom, miért csinálom. Csak azért, hogy készítsek egy-két fotót, és azt jó esetben lehozza egy rangosabb magazin, bulinak jó, de ahhoz kevés, hogy játsszak a halállal. Ennél alaposabb okra volt szükségem.

Miben találtad meg a legitimáló tényezőt? Csak nem az adrenalin-fröccsben?

- Az egy mítosz, felejtsd el! Maximum akkor tódul az adrenalin, ha lőnek rád. Akkor találtam meg a számomra is igazolható okát afganisztáni munkámnak, amikor először futottam össze magyar katonákkal, 2009 nyarán. Tálibokra vadásztak a hegyekben. Ez gyakorlatilag tisztogató akció, államilag dotált emberrablás, bemegy egy helikopter, és „kiemelik" az ellenséget. Ha ellenállás van, lőnek. „Elfogni vagy megölni" - így hívják az ilyesmit. Nem mondom, érdekes írni francia és amerikai katonákról is, de nem olyan fontos, mint a magyarokról. Az újságíró azért van, hogy tájékoztassa a közvéleményt, az embereknek ugyanis tisztában kell lenniük azzal, hogy mit csinálnak a hazájuk katonái az ő nevükben külföldön. Egy csomó pénzt költünk rájuk, és ott a zászló a vállukon.

Gondolom, ahhoz, hogy rámozdulhass a témára, szükség volt a Honvédelmi Minisztérium engedélyére is.

- Lejelentkeztem a minisztériumban a kabinetfőnöknél, és feltártam, hogy szeretnék könyvet írni a magyar katonákról. Miután a vezérkari főnököt is meggyőztem, támogatták.

Valahol nyilatkoztad, hogy olyan dolgokat írtál le, amit, ha egy katona mondott volna el, akár hadbíróság elé került volna érte.

- Egy katona nem beszélhet semmiről engedély nélkül.

Akkor te kapóra jöttél a honvédségnek, mint aki végre leírja, mi újság van odakint?

- A kint lévő egységeknek jogos igényük volt, hogy elmondhassák az embereknek, hogy ez a Magyar Honvédség már nem az, mint húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Végre van igazi feladatuk, és nem alkoholisták, akik jobbára árvízkor pakolnak homokzsákot. Sokkal nagyobb intelligenciát, szervezőkészséget és felkészülést igénylő feladat Afganisztánban egy békét kikényszeríteni és fenntartani, mint egy ezer tankos hadsereget működtetni. És tudod, mi a vicces? Hogy egészen jól csinálják.

Könyved összegzésében azt írod, hogy odamentünk kicsit rendbe tenni a dolgokat, és belesodródtunk egy olyan típusú háborúba, amilyenben a második világháború óta nem vettünk részt. Ezt hogy érted? Nem tudtuk, mire vállalkozunk?

- Senki sem tudta. 2004-ig Amerika úgy tartotta, hogy Afganisztán az a háború, ahol minden jól megy, és Irakra koncentráltak, ahol viszont rosszul állt a szénájuk. Először mindenki úgy készült, hogy ez csak békefenntartás lesz, aztán lépésről lépésre rosszabb lett a helyzet. 2006-ban nagyon keményen kezdtek visszajönni a tálibok, és sem a politikusokban, sem a közvéleményben nem realizálódott, hogy Afganisztán lassacskán darabokra hullik szét. A NATO hagyományosan „macsó" tagjai, az angolok, az amerikaiak és a hollandok fel voltak erre készülve, de a többiek nem igazán. Szép fokozatosan értettük meg, hogy itt szó nincs békefenntartásról, mivel a békének nyoma sincs. Egyre nagyobb szükség volt viszont olyan egységekre, akik hajlandóak visszalőni, támadó műveleteket is végrehajtani.

És nekünk voltak ilyen egységeink?

- Magyar részről az volt a kalkuláció, hogy ha komolyan gondoljuk a szövetségesi kötelezettségeinket, akkor itt az ideje, hogy felmutassunk valami többet annál, mint amit korábban vállaltunk, és ráadásul meg sem tudtunk tartani. Gondolok például arra, hogy a honvédelmi költségvetésünk egy évtizede nem éri el azt a szintet, amit a NATO-nak megígértünk. A Déli Áramlat-szerződés miatt pedig 2008-ra Amerikával is kissé megbillentek a kapcsolataink. Azzal, hogy küldtünk egy harcoló alakulatot, legalább mutattunk némi lojalitást.

Hány emberről beszélünk?

- Harmincról. Egy hatvanfős különítmény felét adtuk mi, és felét az amerikaiak. Plusz a különleges műveleti csoportban egy tucat.

Egyenrangú partnerként vettünk részt az akciókban?

- Abszolút. Sőt! Abból, amit én láttam, úgy tűnt, hogy a magyarok sok tekintetben profibbak voltak, mint az amerikaiak.

Konkrétan?

- Az amerikaiak nagyon akartak harcolni, kicsit cowboyosra vették a figurát, agresszívak voltak, ami nem mindig sült el jól. A magyarok fegyelmezettebbek voltak, tudták, hogy a feladatuk az afgán rendőrség és hadsereg helyzetbe hozásáról, támogatásáról szól. Különösen a fiatal tiszti generáció tett rám elképesztően jó benyomást: felkészültek, talpraesettek, nyitottak az afgánokra, kimondottan jó fejek voltak. Megmondom őszintén, tele előítéletekkel mentem oda, és nagyon kellemeset csalódtam.

Azt hogy kell érteni, hogy a szövetség támogató egységei az afgán erőket hozzák helyzetbe?

- A műveleti támogató és összekötő csoportok mentorcsoportokra vannak felosztva, akik az afgán zászlóalj négy századából egyet-egyet segítenek. Minden ilyen mentorcsoport hét-kilenc emberből áll, élén egy századparancsnoki mentorral, aki az ő afgán századparancsnoki partnerét pátyolgatja. Mindent együtt terveznek meg, és jellemzően az a szokás, hogy a mentor követi az afgánt az akciókba. Golyózáporban tud kialakulni igazi együttműködés.

Az afgán tisztek elfogadják ezt a fajta segítséget? Akceptálják a szakértelmet?

- Az afgánok jól tudják, hogy rászorulnak a NATO-ra. Kétélű a dolog, mert nem biztos, hogy a századparancsnoki mentor jó tanácsot ad a nála sokkal tapasztaltabb afgán századparancsnoknak. Miközben az afgánoknak nagy szükségük van a külföldi technológiai fölényre, a harcászatilag nagyobb intelligenciára, a logisztikai támogatásra. Ha holnap kivonulna a NATO Afganisztánból, mindennek vége lenne.

Mennyire erodálja a lelkesedést, hogy a kialakult káoszban nem tudni, ki az ellenség? Kapál egy paraszt, majd amikor már elmentél mellette, felkapja a páncélöklöt, és bumm... Ráadásul a rivális afgán csoportok egymás és a NATO ellen is harcolnak. Az egész helyzet csak a táliboknak kedvez.

- Az alaphelyzet az, hogy mindenki ellenség, és legfeljebb kiderül, hogy mégsem. Ennek ellenére nem szabad letagadni, hogy különösen az elmúlt egy-két évben számos eredményt elértek a szövetségesek. Ugyanazt a modellt próbálják alkalmazni, amit Irakban: behoznak 30-40 ezer extra katonát, megpróbáljuk minél több területről kiszorítani a tálibokat, és a hátrahagyott egységek fenntartják a rendet, míg valamiféle civil adminisztráció ki nem alakul. Ha kell, lefizetjük a helyieket, hogy alakítsanak civil milíciákat. Az afgánok többsége elutasítja a tálib mozgalmat, amely főleg a pastu etnikumra támaszkodik. Erre az országos ellenszenvre építve lehet valamiféle összefogást kialakítani a kormányerők és a helyi milíciák között.

2006 után minden évben nőtt a NATO elleni támadások száma, most volt az első év, amikor csökkent. A tálibok nagyrészt még a legendásan megvívhatatlan déli területekről is kiszorultak. Úgy érzem, hogy ha a szövetséges erők ebben a tempóban tudják megtisztítani a tálibokkal fertőzött területeket, akkor a 2014-re beígért távozásuk után mégsem lesz hirtelen összeomlás. Valami káosz mindig jellemezni fogja az országot, de az már nem lesz, ami a szovjetek után maradt.

Ezek szerint Afganisztán demokratizálása lehetetlen?

- Talán ez már nem is cél. Mindenki nagyon elégedett lenne azzal is, ha egy olyan, viszonylag stabil államrend alakulna ki, amely nem engedi vissza a szélsőségesen Nyugat- és civilizációellenes iszlám gerillákat, az al-Kaidát és a tálibokat, és így bizonyos fokig garantálható az ország működtetése, illetve az emberek fizikai biztonsága. Azt szokták mondani, hogy a demokrácia csak olyan országban létezhet stabilan, ahol a GDP minimum 6-7 ezer dollár. Afganisztán a világ öt legszegényebb országa között van.

Figyelembe véve, hogy - Boszniát és Koszovót nem számítva - ez a NATO első igazi háborúja, mekkora szerep jut a történetben a presztízsnek?

- Nem ez a lényeg, de ez is benne van a pakliban. Nem lehet egyszer csak hazajönni és rendezetlenül, szétesett állapotában magára hagyni a térséget. Pakisztán is iszonyatos állapotban van, ráadásul atombombája olyan stratégiai kockázatot hordoz magában, amivel nem biztos, hogy együtt lehet élni.

Ha tényleg ennyire ügyesek vagyunk Afganisztánban, akkor a magyar politika miért nem tudta ezt idehaza eladni a közvéleménynek, miért hallgattak róla mint valami félresikerült projektről?

- Ennek több oka is van. Egyfelől nem akarták olyan nagyon kommunikálni, hogy a mieink harcolnak is odaát. A magyar közvélemény elképesztően pacifista: mit csinálunk mi Afganisztánban, mi közünk az egészhez, miért lövöldözzük a szegény afgánokat, stb. Nem olyan könnyű egy politikusnak eladni egy harcoló missziót a világ másik végén.

Ha általános ellenszenv alakul ki a misszióval kapcsolatban, az nyomást helyez a kormányra, miközben nulla a mozgástere, hiszen a NATO-tagságunkból eredő kötelességünket teljesítjük. Másrészt az sem igaz, hogy eltitkolták volna, hiszen akkor nekem sem adtak volna lehetőséget, hogy könyvet írjak az egészről. És van még valami: ez elsősorban nem a minisztérium vagy a katonák sara, hanem a médiáé. Az újság-írókat pedig nem érdekli ez az egész.

Talán, mert nincs benne akkora szenzáció.

- Hogyne volna! Sokba kerül és veszélyes. Mi kell még?

Több helyen említed a könyvben, hogy bizonyos értelemben a magyar katonák is cinikusan viszonyultak ehhez a háborúhoz. Ha idevesszük a politikusokat és a közvéleményt is, akkor ismét megérkezünk a jó öreg magyar provincializmushoz - Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szavaival élve -, az expanzív gondolkodás képességének vagy szándékának hiányához.

- Azt azért ismerjük el, hogy Afganisztán nagyon-nagyon távoli sztori. Valóban nem mindenkinek evidens a kapcsolat a mi közvetlen vagy akár közvetett nemzeti érdekeink és az ő nemzeti biztonságuk között. Szeptember 11-én bebizonyosodott: ha hagyjuk, hogy a terroristák sátrat verjenek az afgán hegyekben, a következő lépésben akár repülőgépeket is vezethetnek a városainkba. Személy szerint nem látom annyira erősnek ezt a veszélyt, hogy emiatt megérje ott 140 ezer fő NATO-katonát állomásoztatni, és évente elkölteni erre iksz százmilliárd dollárt vagy eurót.

Magyarországon talán ezért is reagálnak erre sokan zsigeri szkepszissel és a hozzá kapcsolódó összeesküvés-elméletekkel, melyek közül a legnépszerűbbek szerint az amerikaiaknak csak az olaj kell, illetve körbe akarják keríteni Kínát. De szerintem tartozunk azzal az ott harcoló és az életüket kockáztató magyar katonáknak, hogy nem utasítjuk el automatikusan ezt a háborút, hanem megpróbáljuk megérteni, és formálni egy intelligens - adott esetben akár elutasító - véleményt.

Nemzetközi összehasonlításban milyen aránynak számít a magyar részről négy év alatt elszenvedett hét halálos áldozat?

- Hasonló méretű országoknak is körülbelül ennyi. Ahhoz képest, hogy csaknem három éve két harcoló egységünk is van odakint, azt kell mondanunk, hogy - még ha fájdalmas is a tény - ez nem olyan nagy szám. Amikor 2010 augusztusában meghalt két magyar katona, akkor a frissen kinevezett honvédelmi miniszter tett egy kósza kísérletet, hogy hazarendelje a magyar kontingenst, de Washington nem tartotta olyan jó ötletnek. Maradtunk.

Hova mész legközelebb?

- Szíriába, amint be lehet jutni.

Huszárvágás - Orbán megosztotta Európát

Hetek Online — Thu, 19 Jan 2012 08:54:11 +0100

Varrás mentén repesztette szét az Európai Parlamentet a magyar miniszterelnök a hét közepén, pont egy nappal azután, hogy az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított hazánkkal szemben. A magyar álláspont finomodott, és a békülékeny hangnem elérhető közelségbe hozta az IMF-hitelt.

Gyorsított ütemben indított kötelezettségszegési eljárásokat Magyarországgal szemben az Európai Bizottság. A hivatalos felszólító levelek a jegybanktörvényt, az adatvédelmi biztos hivatalának átalakítását és a bírói munka felső korhatárának csökkentését kifogásolják. Emellett Brüsszel további részletes információkat kér a magyar hatóságoktól a bírói szervezet átalakításával összefüggésben. Az ilyenkor szokásos két hónap helyett a magyar kormánynak egy hónapja van a reakcióra. És egy logikusnak tűnő árukapcsolás keretében a bizottság alelnöke az alaptörvény, illetve a jegybanktörvény módosításától tette függővé a hiteltárgyalások megkezdését az EU-val és az IMF-fel.

„Az IMF-hitel feltételhez kötése azért nem szokatlan gyakorlat, mert tulajdonképpen az elvárások kikényszerítésének egyetlen eszköze ez a bizottság kezében. Zsarolásnak azért nem minősíthető, mert a kötelezettségszegési eljárás kezdeményezői jogilag védhető kifogásokat fogalmaztak meg" - mondta el lapunknak Fóris György. A Bruxinfo ügyvezető igazgatója szerint ugyanis változtatás hiányában az unió joggal feltételezheti, hogy a szabályozásból következő új helyzet veszélyezteti a jegybank függetlenségét. És miért öntsenek ők egy ilyen bizonytalan rendszerbe pénzt, ha a kockázatok elhárulásának nincs meg az esélye? A szakember úgy értékeli, hogy már a gyorsított eljárás is gesztusként értékelhető, hiszen sikeres egyeztetés esetén minél előbb meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a készenléti hitelről.

A magyar kormány egyébként már a múlt hét közepén elhangzott fenyegetés hatására változtatott a kommunikációján, és a miniszterelnök mellett a külügyminiszter is arról beszélt, hogy ha a bizottság érvei elég erősek lesznek, akkor Magyarország kész változtatni a törvényeken. „Nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása" - mondta Orbán Viktor. Kivárták viszont a konkrét kifogásokat.

A kötelezettségszegési eljárás első szakaszában a bizottság informálisan egyeztet a kormánnyal, ennek során van lehetőség alkudozásra. Ha a politikai egyezkedés egyezség nélkül lezárult, akkor a folyamat átalakul egy jogi procedúrává. Ebben a bizottság először egy úgynevezett indoklással ellátott véleményt bocsát ki, és ha azt az állam nem fogadja el, akkor bírósághoz fordul, amely azután kikényszeríthető döntést hoz. „Mivel Magyarországnak szüksége van az Európai Bizottság támogatására az IMF-hitelkérelem sikeréhez, ezért most a bizottságnak lehetősége van arra, hogy az alkuban egyes kérdéseket a támogatás feltételeként fogalmazzon meg" - állítja Kende Tamás nemzetközi jogász, hozzátéve, hogy a 2012 januárjában indított három új ügy közül azonban csak a jegybanki függetlenség témáját tudja logikusan összekapcsolni a hitelkérelem kérdésével. A másik két alkotmányos kérdésben egy ilyenfajta árukapcsolás visszaélést jelentene a bizottság hatáskörével. Az viszont logikus, hogy ha Magyarország adósa lesz az Európai Uniónak, akkor az utóbbi mint hitelező megkövetelheti, hogy az ő értelmezése szerint legyen független például a központi bank. Magyarország úgy tűnik, nem is vitatja az Európai Bizottságnak ezt a „technikáját". Mozgástere annyit tesz lehetővé, hogy egy kifogásolt szabályozást mondjuk nem változtat meg, de ígéretet tesz arra, hogy bizonyos ideig nem hajtja végre. (A jegybanki függetlenség esetében például várhat a kinevezésekkel, míg az MNB jelenlegi vezetésének le nem jár a mandátuma.)

A szakember szerint a bizottság politikailag méltányosan kell, hogy kezelje Magyarországot, mert ha nem így tesz, akkor egyes, a bizottság hatásköreit eleve kétkedve figyelő, euroszkeptikusabb államok támogatását veszíthetné el. Őket ugyanis általában jobban érdekli az uniós bürokrácia esetleges túlhatalma és az ezzel kapcsolatos precedens, mint a magyar alkotmányos problémák.

A lapunk által megkérdezett uniós szakértők megegyeznek abban, hogy a miniszterelnök azért látogatott el az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájára, hogy európai néppárti elvbarátait megnyugtassa, és eloszlassa a róla a nyugati sajtóban kialakult démoni képet. Mindezek mellett kiállása az Európai Parlamentben a hazai szavazótábor mozgósítását is szolgálta. Orbán Viktor tulajdonképpen csak egy dolgot kockáztatott, mégpedig azt, hogy egy rossz irányba eszkalálódó vita során elveszíti néppárti támogatóit. A hazánkról szóló uniós vita az EP alapjogi bizottságában már múlt csütörtökön elkezdődött. Akkor sok képviselő még nagyobb keménységet követelt Magyarországgal szemben a bizottságtól, és Barroso elnök is úgy fogalmazott: „Az Európai Bizottság minden rendelkezésre álló eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy Magyarország megfeleljen az uniós jognak és értékeknek."

Az EP-ben „A közelmúltbeli magyarországi politikai fejlemények" címen futó parlamenti vita előtt Orbán Viktor gyorsan levelet írt Barroso elnöknek, és nyilatkozott egyet a Bildnek. „Hűek maradunk értékrendünkhöz és nemzetünkhöz, még akkor is, ha szembe fúj a szél" - mondta el a német lapnak, és jelezte, hogy szerinte a szél már elérte az orkán erejét. A jegybanktörvényre vonatkozó vitával kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy ebben az esetben elsősorban „az erő előtt hajlunk meg, nem pedig az érvek előtt". Mint később látni fogjuk, ez a kijelentése a baloldali EP-képviselőknek már lelökte az ékszíjat az agyáról.

Kockáztatott és nyert

Az EP szerdai ülése egészen a „magyar-ügy" napirendre tűzéséig szokványos melankóliával telt, ám a vita kezdetétől mintha pákába haraptak volna a képviselő urak és hölgyek. Általánosságban elmondható, hogy a zöld-liberális-szocialista tengely a középerős és a középgyenge határmezsgyéjén egyensúlyozó bírálataival nem tudott nagy hatást gyakorolni sem a teremben helyet foglaló Orbánra, sem masszív szövetségeseire a Néppártban. Pedig nem kevesebb volt a meccs tétje, mint hogy létrejöhet-e az az egységfront, amely az uniós alapszerződés megsértését vélelmező eljárást kezdeményez Magyarország ellen.

Barroso elnök elsorolta a plenáris ülésen, milyen lépések igazolják, hogy rajta tartják hüvelykujjukat a magyar jogalkotási folyamatok ütőerén, és jelezte, hogy a három kötelezettségszegési eljáráson túl is vannak kifogásaik, melyben már az Európa Tanáccsal és a Velencei Bizottsággal is kénytelenek lesznek együttműködni. Elégedettnek mondta magát annak kapcsán, hogy a magyar kormányfő január 24-én Brüsszelbe látogat, hogy együtt vitassák meg a bizottság aggályait. „Tiszteletben tartjuk a magyar nép szuverenitását" - zárta mondandóját a bizottsági elnök, akinek utolsó szavait Orbán kedvesen megmosolyogta.

A magyar miniszterelnök kijelentette az EP képviselői előtt, hogy érthető felfokozott érdeklődésük hazánk iránt, hiszen „nagyszerű, mély és izgalmas" átalakulás zajlik minálunk. Majd felsorolta, mire is gondol, és itt helyet kapott a költségvetés stabilizálása és az államadósság csökkentése mellett a sok száz törvény elfogadása, valamint a paramilitáris szervezetek - a valóságban elmaradt - felszámolása. Mint mondta, ez a sok változás érthetően sok érdeket sért, de már Barrosónak írt levelében is megígérte, hogy gyorsan és könnyen megoldjuk, amit az EB kér. Fontos viszont, hogy az új magyar Alaptörvénnyel kapcsolatban semmilyen releváns kifogás nem érkezett.

Innentől kezdve a hozzászólók sokszor méltóságukról is megfeledkezve ütköztették álláspontjaikat, hol Vaclav Havellel állítva szembe, hol Hugo Chavezhez hasonlítva a magyar miniszterelnököt. Egyikük liberális értelmiségiek (Dalos, Konrád, Kenedi) nyílt levelét verte Orbán fejéhez, másikuk a Dörner-Csurka duó kinevezését az Új Színház élére. A bal sarok szerint egyetlen jövőbeli tagságra jelölt ország sem csatlakozhatna ma az unióhoz, ha olyan lenne, mint Magyarország; a jobb sarok pedig kettős mércét emlegetett, és főleg azt, hogy az alapító atyák forognak a sírjukban, mi lett az ő uniójukból, miféle bürokratikus gépezet manipulálja a nemzetállamokat. A jelenlévő magyar képviselők közül Bokros Lajos szerint hazánkban szőnyegbombázás érte a jogállamiságot; Göncz Kinga szerint Orbán azzal eteti híveit, hogy nemzetközi baloldali összeesküvéstől akarja megmenteni Magyarországot; Morvai Krisztina pedig az uniót tette felelőssé a hazánkban kialakult helyzetért. Szájer, Áder, Gyürk megtette, amit a haza és a kassza megkövetelt. Előbbi kikérte magának, hogy nálunk antiszemitizmus lenne (Holokausztnap, Wallenberg-év), és hogy felesége azért lett bírósági vezető, mert a férje az, aki, majd szemkilövető szocialistázott egyet. Utóbbi elszalasztott esélynek láttatta a hazánkról zajló hisztérikus hangulatú vitát, és a baloldali kritikusokat vádolta meg azzal, hogy a kétharmadnak való ellenállásukkal rászabadítják az országra a szélsőségeseket.

Orbán Viktor rövid és határozott válaszában fontosnak tartotta kitérni az egyik felszólaló által idézett liberális értelmiségiek levelére, azt fűzve hozzá, hogy a szóban forgó urak antikommunista disszidensek, olyan pártemberek, akik már rég elvesztették a nép bizalmát. Kritikusainak a magyar alkotmány elolvasását javasolta, majd elfogadva a kisebbségbe szorult, de igazában biztos államférfi szerepét, Schumannt idézte: „az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz". A bírák nyugdíjkorhatárát nem az igazságszolgáltatás szférájába utalta, hanem a nyugdíjkérdés témakörébe, a jegybankról szóló törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott kifogások közül pedig már csak egyben érzékelt nézetkülönbséget: a parlament előtti eskü dolgában. „Magyarország a szabadságharcosok földje volt, és az is marad" - köszönt el hallgatóságától a miniszterelnök, de azért azt még hallotta, amint a levezető elnök és még két képviselő arra figyelmeztetik, hogy a plurális európai demokrácia fellegvárában csínján bánjon a vallási utalásokkal, pláne, ha politikai meggyőződésének alátámasztására használja fel azokat.

Kötelezettségszegés

Kötelezettségszegési eljárást akkor indít az Európai Bizottság, ha egy tagállamról úgy látja, hogy nem vagy nem megfelelõen teljesítette az uniós alapszerzõdésbõl eredõ valamely kötelezettségét, vagyis ha egy ország nem ültette át saját jogrendjébe a közösségi jog valamely elemét. Kötelességszegés esetén az Európai Bizottság elsõként „bírósági eljárást megelõzõ eljárást” indít. Ez lehetõséget nyújt a tagállamnak arra, hogy nemzeti jogát önként az európai uniós jog követelményeihez igazítsa. Ha a tagállam nem tesz eleget a felszólításnak, a határidõ lejárta után a bizottság második, végsõ figyelmeztetést ad ki, általában két hónapos idõtûzéssel. Ha ez sem vezet eredményre, akkor az ügy az Európai Bíróság elé kerül, amely jogsértés esetén elõírhatja a kifogásolt szabály módosítását, és pénzbüntetést is kiszabhat a renitens tagállamra. Magyarország ellen 2004-es uniós csatlakozásunk óta összesen 225 ilyen eljárást indított az Európai Bizottság, négy ügy el is jutott az Európai Bíróságra. Ítélet egyszer sem született, mivel az aktuális kormány végül mindig megváltoztatta a kifogásolt intézkedéseket az unió által elvárt módon, így a bíróság az eljárást minden esetben megszüntette.

Gyorsított egyházak

Hetek Online — Fri, 13 Jan 2012 19:25:31 +0100

Megalakult a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tematikus bizottsága, amely a jövőben a parlamenti elismerés iránti kérelmet benyújtó egyházakról nyilatkozik. Lapunk úgy értesült, hogy a napvilágot látott személyi összetétel még nem végleges, ahogyan az aspiráns egyházak köre is tovább bővülhet a hét elején rögzített állapotokhoz képest.

A december 30-án elfogadott és két nappal később már hatályos új egyházügyi törvény 14 vallási közösséget nevez egyháznak. A kívül rekedt körülbelül 350 felekezet a jogszabály értelmében további két csoportra oszlik. Azok, akik az Alkotmánybíróság által megsemmisített korábbi törvényszöveg visszavonásáig regisztrációs kérelemmel fordultak az egyházügyi államtitkársághoz, megtartva egyházi státuszukat, várhatják a parlament február végén esedékes döntését. Akik ezt elmulasztották vagy tudatosan szabotálták, az év első napjával automatikusan egyesületté minősültek át, ám a jövőben csak akkor gyakorolhatják a civil törvényből eredő jogaikat, ha eleget tesznek a február végére tűzött regisztrációs kötelezettségüknek. Különben március elsején jogutód nélkül megszűnnek.

A parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága (mint a parlamenti gombnyomást előkészítő illetékes szerv) az év elején sem tétlenkedett, és az elmúlt héten átnézte azt a 82 egyházat, akik tudomásul vették az új módit. Megítélésük szerint a törvény alaki követelményeinek csupán 32 felel meg (más hírek szerint 37). Az ügymenet következő szakaszában a Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő elnökletével működő testület levélben fordult Pálinkás Józsefhez, az MTA elnökéhez, hogy az akadémia végezze el a törvényben meghatározott vizsgálatokat. Ezek három kritériumra terjednek ki: a kérelmező alapcélként vallási tevékenységet végez-e; van-e a tanításának lényegét képező hitvallása és rítusa; rendelkezik-e legalább százéves nemzetközi vagy húszéves hazai szervezett működéssel.

Az Akadémia elnöke a törvényben meghatározott állásfoglalása elkészítésére egy egyháztörténeti és vallástudományi elnöki bizottság megalakítását kezdeményezte. Nyilatkozatuk értelmében a szakértők véleményére alapozva Pálinkás József várhatóan 2012. február 3-ig tájékoztatja Lukács Tamásékat a vizsgálat végeredményéről. A dátum azért fontos, mert az MTA sajtóosztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy a karcsú határidő ellenére a tudósok kasztingja még zajlik, és várhatóan minimum két fővel bővülhet az elkövetkező napokban. Sőt! Állítólag a 82 terítéken lévő egyház sem annyi, hiszen Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter januári közleményében például 84 szerepel. A gyanús plusz kettő az Iványi Gábor által elnökölt Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Vankó Zsuzsa féle Keresztény Advent Közösség lehetnek (mások szerint a taoisták és a Fény és Szeretet Szabadkeresztény Egyház), akik nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy az egyházügyi szabályozással szemben megfogalmazott és kormányzati szervekhez eljuttatott kritikáikat állami elismertetésük iránti igényként értékelte az illetékes minisztérium.

Az egyházügyi törvény vitájának egyik szocialista témafelelőse pedig úgy tudja, hogy maga az emberi jogi bizottság konvertálta át a bírálatokat kérelemmé. Nyakó István az év eleji tempót azzal magyarázta lapunknak, hogy ismeretei szerint tizenöt amerikai szenátor - hazánkba látogatásukat is fontolgatva - érdeklődik erőteljesen az új szabályozás iránt. Emellett a törvény újra az Alkotmánybíróság asztalán pihen, illetve több beadvány készül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is.

Egy a téma szenzitivitása miatt neve elhallgatását kérő valláskutató azt fájlalja, hogy a törvény sokfordulós vitája során a „bizniszegyház" olyan egyetemes kifejezéssé, gyűjtőfogalommá vált, amelybe a jogalkotó végül is mindazokat besorolta, akik nem szerepelnek a jogszabály mellékletében szereplő 14 felekezet között. A szakember a félresikerült diskurzus másik deficitjének azt tartja, hogy a politika olyan módon tematizálta a vallásokról, egyházról szóló közbeszédet, mintha ez a kérdés szimplán anyagi vagy az állami támogatást érintő kérdés lenne. Holott - mondja Erdő Péter bíborosra és saját kutatásaira hivatkozva - Magyarországon egyelőre még arról sincs megalapozott konszenzus, hogy „mire való a vallás, és mire valók az egyházak". Ezen az új szabályozás segíthetett volna szerinte, így azonban a törvénygyárnak nemcsak azok az egyházak lettek áldozatai, akik kiszorultak az állammal való együttműködés lehetőségéből, hanem azok is, akik bekerültek a törvényben felsoroltak közé.

Pozitívumként értékeli ugyanakkor az MTA szerepét az egyházi elismerés folyamatában, noha - mint mondja - „a vallási kérdések tematikája még nem stabilizálódott illetékesség az Akadémián", máig vita tárgya ugyanis, hogy hol a helye a vallástudománynak és a teológiának a szervezetrendszerben. A tudomány fellegvárának számító intézmény törvényi kötelezettsége felgyorsíthatja ezt a folyamatot a valláskutató szerint, és a kiszivárgott bizottsági taglista bővülésének híre megerősíti abbéli reményét, hogy a végleges összetétel alapján a tudós grémium még alkalmasabbá válik majd a kiegyensúlyozott döntéshozatalra.

Az Egyháztörténeti és Vallástudományi Elnöki Bizottság elnöke Hámori József agykutató, az MTA rendes tagja, az első Orbán-kormány kultuszminisztere, 2001 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Tagjai: Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, kánonjogász, bencés szerzetes, Erdő Péter bíboros bizalmasa; Gál Botond teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Dogmatikai Tanszékének vezetője, egyetemi tanár; Sólyom Jenő fizikus, az MTA rendes tagja, evangélikus egyházi vezető;

Hamza Gábor nemzetközileg elismert jogtudós, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár; Balogh Margit egyháztörténész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa; és Tóth Ágnes történész, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.

Hatályba lépett az új egyházügyi törvény

Hetek Online — Thu, 05 Jan 2012 07:45:42 +0100

Idén januártól hivatalosan 14 egyház van Magyarországon. A kormánypárti ígéretek legalább még egyszer ennyi - parlament általi - státuszba emeléséről szólnak a tavasz kezdetéig. Azok a közösségek, amelyek méltánytalannak tartják az új eljárást, az Alkotmánybírósághoz és nemzetközi fórumokhoz fordulnak kifogásaikkal.

Egyházi fronton is viharosra sikeredtek az év végi ünnepek. Az Alkotmánybíróság (AB) ugyanis közjogi érvénytelenségre hivatkozva december 19-én megsemmisítette azt az egyházügyi törvényt, amelyet fél éves egyeztetés előzött meg a KDNP-s vezetésű szakállamtitkárság jóvoltából, ám a Fidesz egy hétvége alatt átvarrta, és a nyári ülésszak utolsó napján győzelemre segítette. A váratlan és a kormányzati imázs szempontjából kellemetlen helyzet fájdalmait Lázár János frakcióvezető azzal próbálta meg enyhíteni, hogy egy teljesen más tárgyú törvényben (nemzetiségi) még az AB döntésének közzététele előtt hatályon kívül helyezte az inkriminált jogszabályt. Ez volt az a pont az MSZP témafelelősei (Nyakó István, Lendvai Ildikó) szerint, ahol még a konszenzusos jogalkotás felé fordulhatott volna a kormány. Mivel azonban mindenképpen az Alaptörvénnyel együtt szerették volna életbe léptetni az új szabályozást január elsejével, Lázár János és több tucat párttársa - némi kiigazítással - azonmód benyújtotta a T. Ház elé az AB által elkaszált verziót.

A képviselő urak és hölgyek kissé nyűgösen láttak neki a sarkalatos törvény kötelező köreinek a bejglidömping közeledtével. Talán ezért is gurult el Zagyva György Gyula jobbikos képviselő gyógyszere a parlament emberi jogi bizottságának ezzel foglalkozó első ülésén, és vágta rá a megkésett szövegvariánst a tárgyalóasztalra, mielőtt székét felborítva kirobogott a helyiségből. Varga László KDNP-s honatya ezt követően bejelentette, hogy ezentúl csak rendőr jelenlétében hajlandó bizottsági ülésre járni, és kilátásba helyezte képviselőtársa feljelentését a házelnöknél. Ettől azonban később a karácsonyi és felebaráti szeretet jegyében elállt.

Az ellenzék már ekkor jelezte, hogy nincs értelme tartalmi kérdésekről vitázni, hiszen az AB e mostani szöveget is törli majd. Miért? Például azért, mert az egyházzá válás feltételei jelentősen átalakultak (100 év nemzetközi vagy 20 év hazai jelenlét; népi kezdeményezés 1000 fő támogató aláírással, amit az OVB hitelesít; MTA-szakvélemény az egyházi működésről; az emberi jogi bizottság törvényjavaslata; kétharmados parlamenti jóváhagyás). És nem bővült a 14 bejegyzett egyház listája sem.

Lukács Tamás bizottsági elnök (KDNP) foglalta össze javaslatuk lényegét: az „ateista liberalizmus lélekvására" helyett a „vallásos emberek vallásszabadságának" biztosítása a cél. Szerinte a jelenlegi helyzet abszurditását jelzi, hogy a 2011 decemberében Magyarországon egyházként működő több mint 360 közösség közül a törvény visszavonásáig körülbelül 80 tartotta fontosnak regisztrációs kérelmét leadni az egyházügyi államtitkárságon. Ők azok, akik a többiekkel ellentétben nem válnak automatikusan egyesületté január elsejével, hanem megőrizve egyházi státuszukat, várhatják a parlament legkésőbb február végi ítéletét.

Kormánypárti forrásból származó információink szerint az elismert egyházak köre semmiképpen sem haladja majd meg a negyvenet. Több keresztény - nemzetközi beágyazottságú - irányzat is helyet kap majd a listán (metodista, adventista, anglikán, episzkopális, kopt, pünkösdi, jehovista), a nagy világvallások képviselőinek (buddhista, iszlám) viszont tömbösödniük kell, mert a jelenlegi politikai szándék csak egy-egy hazai felekezetüket támogatná. A krisnások pedig annak ellenére befutók lehetnek, hogy december végén miattuk módosították a földtörvényt oly módon, hogy vallási egyesületként is megtarthassák földbirtokaikat.

Egyébként valamennyi vallási közösségnek február végéig kell jeleznie, hogy a jövőben egyházként vagy egyesületként kíván-e működni. A határidő elmulasztása jogutód nélküli megszűnést von maga után. A korábban egyházként működő egyesületeknek az állam 2012. augusztus 31-ig költségvetési támogatást biztosít az általuk fenntartott közoktatási intézmények működtetéséhez, szociális intézmények esetében ez kitolódik az év végéig.

Megint a hitesek

Varga László az előterjesztők nevében a parlamenti vita során úgy nyilatkozott, hogy a jogszabály segít megszabadulni a társadalomnak a bizniszszektáktól. Ami a 14 kedvezményezett felekezetet illeti, a kereszténydemokrata politikus kiemelte, hogy azok a 2001-es népszámláláskor magukat vallásosnak vallók 99 százalékát lefedik, és még az egyházak számára felajánlott szja 1%-os táblázat erősorrendjével is 91 százalékban megegyeznek.

Egyházi törvény lévén, elindult az egymásra licitálás a vitázó politikusok között, ki tud frappánsabb bibliai képeket, idézeteket beemelni beszédébe. A sort Nyakó István (MSZP) nyitotta azzal, hogy az előterjesztőt hiányolva az ülésteremből, bemondta a Mester egyik leghíresebb felszólítását: „Lázár, gyere be!" (persze a teológusok nyomban kijavították), majd Demeter Zoltán (Fidesz) szabadkozott, hogy ha esetleg most tévednének is, Krisztus a politikusok bűnét is magára vette. Lendvai Ildikó (MSZP) nyugtázta az érvet, annyi kiegészítéssel, hogy ez senkit sem jogosít fel arra, hogy erre hivatkozva újabb bűnöket kövessen el. Varga László (KDNP) pedig ugyanerről azt mondta, hogy csak egy tökéletes törvény van, a Tízparancsolat. A Jobbikból erre a szittyabolond Gaudi-Nagy Tamás kiabálta be, hogy: „Na és az újszövetség?"

Hogy abszolúte lövése sincs a témáról, fentiek mellett az is mutatja, hogy társai heveny tiltakozása ellenére még egy olyan kapcsolódó módosító indítványt is benyújtott, amely a Hit Gyülekezete helyére - mert az izraeli „terrorállamot" élteti, Jézus zsidó származását támadhatatlan dogmaként hirdeti, családszétziláló, rákos daganat a nemzet testén, stb. - az Ősmagyar Egyházat javasolja felvenni a törvényi 14-be. A parlamenti büfében később egy jobbikos honatya oltári nagy szerencsének nevezte, hogy a kormányoldal nem vette észre, milyen manna hullott az ölébe Gaudinak köszönhetően, hiszen nekiláthattak volna a fehérló-áldozatok állami támogatása ellen tiltakozni.

A másik jobbikos vallásügyi szakértő, Zagyva György Gyula (civilben villanyszerelő), a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, szintén a szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentő „borzasztó kártékony cionista bizniszszekta" kiemeléséről faggatta a kormányoldal képviselőit. Nagy igyekezetében azonban nem csak a szezont keverte a fazonnal, hanem új fogalmat is alkotott: „neospirituális kisegyház". Kollégáival még mindig ott tartottak, hogy a Fidesznek biztos a hites szavazatokra is szüksége van, mikor a megszólított pártból Hoppál Péter azt javasolta nekik: kezeltessék a Hit Gyülekezetével kapcsolatos idegbecsípődésüket. Varga László pedig azzal indokolta Európa legnagyobb karizmatikus közösségének helyét a listán, hogy a korábbi törvényi vita során - éppen a Jobbiknak köszönhető név szerinti szavazáson - egyszer már jelentős többséggel megóvta őket az Országgyűlés a kiszanálástól. Mit hallok? - adott hangot megütközésének Zagyva, aki arra a KDNP-s érvre már nem tudott mit mondani, hogy a legújabb statisztikák szerint hazánk harmadik legnépszerűbb egyházáról beszélgetnek.

Egyébként név szerinti szavazás ezúttal is volt a Hit Gyülekezete törléséről a részletes vita során. Az egyik jobbikos előterjesztő elárulta lapunknak, hogy ezzel nem a kormánykoalíció megosztása volt a céljuk, hanem egy olyan lista elkészítése, amellyel a lakossági fórumokon szembesíthetik a képviselőket múltjuk sötét foltjaival. Miközben a jegyző egyenként beolvasta a honatyák és honanyák neveit állásfoglalásukat kérve, a szélsőjobb parlamenti helyőrsége zajosan leszektásozta a miniszterelnököt, „Áldás, Békesség"-et kívánt Szászfalvi László egyházügyi államtitkárnak, és „Gyáva népnek nincs hazája!" felkiáltással tapsolta meg a kormánypárti átszavazókat (5 fő). A jelenlévő képviselők 81 százaléka nemet mondott a Jobbik kereszténygyűlöletére.

Ezen túlmenően még két, a Hit Gyülekezete ellehetetlenítését is célzó kísérlete fulladt kudarcba a törvényjavaslat tárgyalása során a Jobbiknak. Először is a hitesek törlését szabták feltételéül annak, hogy voksukkal legyen meg a házszabálytól való eltéréshez (december 30-i zárószavazás) szükséges négyötöd, másodszor pedig, amikor már valamennyi legitim eszközből kifogytak, akkor Vona Gábor pártelnök javaslatára megzsarolták a koalíciós kétharmadot egy megerősítő népszavazás kezdeményezésével.

Lett is nagy kapkodás! Lázár János frakcióvezető kérésére a levezető elnök felfüggesztette a plenáris ülést, és a Házbizottság rendkívüli összehívását kezdeményezte. Eleinte fél óra szünetet terveztek, de végül két óra is kellett, mire a Fidesz jogászai megtalálták a mentőövet az Alkotmányban, amely így szól: csak a képviselők egyharmada kezdeményezhet népszavazást. Slussz. Lázár szerint, ha a puccs következtében a törvény hatályosulása februárra tolódott volna, akkor a Jobbik ezzel a bizniszszekták zsebét tömte volna tele pénzzel.

Törvényi szelekció

Az ellenzék kifogásai az igencsak megcsappant részvétellel (kb. 25 fő) zajló vita végére már csupán a parlament és az MTA egyházminősítő szerepére koncentráltak. Utóbbi ugyanis nem ismeri el a teológiát önálló tudományágnak, és egyetlen teológus tagja sincsen. A kormánypárti ellenérvek megnyugtatásul közölték, hogy az Akadémia vallástörténeti és vallásfilozófiai szekciója nem a teológiai kérdéseket vizsgálja majd a kérelmezőknél, hanem a beágyazottságot és a tárgyi feltételek meglétét. A parlamenti elismerés pedig a kiemelt közjogi státusznak szól, mondta Lukács Tamás (KDNP), és ebben erősítette meg az érvekből lassacskán kifogyó kormánypárti politikusokat az idős Horváth János (Fidesz) is, aki szerint az Országgyűlés azért alkalmas egyházak létéről vagy nemlétéről dönteni, mert „nincs nála okosabb".

Szászfalvi László egyházügyi államtitkár a jó irány alátámasztására többször is egy Sólyom Lászlóval készült 1989-es interjúból idézett, aki már akkor azt állította, hogy az egyházakat ugyanúgy lehet szabályozni, mint egy bélyeggyűjtő egyesületet, és egy esetleges törvényre elsősorban az egyházzá válás és a működés törvényi garanciáinak lefektetése miatt van szükség. Ehhez képest a volt államfő egy, a parlamenti vita napjaiban megrendezett vallási konferencián „a törvényhozás állatorvosi lovának" nevezte az egyházügyi szabályozás megszületését, és szerinte a jogalkotó korlátozóan lép fel, amikor a vallásszabadság helyett az egyházakról nyilatkozik. Sólyom sajnálta, hogy az Alkotmánybíróság a törvény úgymond formális megsemmisítésébe menekült, és nem végezte el a szöveg érdemi vizsgálatát.

Lendvai Ildikó arra kérte a kormány képviselőit, hogy a továbbiakban ne hivatkozzanak a magyar szabályozás kapcsán osztrák modellre, mert Ausztria éppen most veszített pert a nemzetközi bíróságon egy kisegyházzal szemben, történetesen a miniszteri bejegyzés témájában.

A törvény zárószavazásán végül sem az LMP, sem az MSZP képviselői nem vettek részt, hiányzott továbbá tíz jobbikos és hét fideszes honatya is. Az Országgyűlés 256 igen, 36 nem szavazattal 0 tartózkodás mellett fogadta el a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényt.

Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője az Alkotmánybírósághoz fordult a jogfosztás miatt, és kifogásolta, hogy az új jogszabály nem rögzíti: a törvényi feltételeknek megfelelő vallási közösséget az Országgyűlés köteles egyházként elismerni. Vagyis a jogalkotó „önkényesen, politikai mérlegelés alapján tesz különbséget a jogalanyok között, ezzel pedig a vallásszabadsághoz és az egyesüléshez való alapjogot korlátozza" - írja a metodista lelkész.

És nemzetközi fórumokhoz fordulva tiltakozik az egyelőre ismeretlen összetételű Magyarországi Kisegyházak Szövetsége is, akik újévi fogadalmukban kijelentették, hogy: „nem vagyunk hajlandóak magunkat megalázva könyörögni a kétharmadnak, hogy egyház helyett gittegyletként működhessünk tovább".

A törvényben felsorolt 14 egyház közé került Hit Gyülekezete még karácsonyi nyilatkozatában kérte arra a kormányt és az Országgyűlést, hogy az „egyházak jövőbeli politikai kiszolgáltatottságának elkerülése érdekében az egyházak regisztrációját és megszüntetését helyezzék vissza a megfelelő eljárási garanciákat és jogorvoslati lehetőségeket biztosító bírósági hatáskörbe". Németh Sándor vezető lelkész olyan normatív, egyértelmű és demokratikus követelményeket kér a képviselőktől az egyházak regisztrációjánál, amelyek valamennyi tényleges egyház részére garantálják az egyházi jogállást, a további kiszámítható működés feltételeit.

XVI. benedek Hoffmann ajánlásával

Nem csak a katolikus fenntartású, hanem az összes köznevelési intézménynek elküldte XVI. Benedek pápának a béke világnapjára írt üzenetét Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. „A mai világ egyik legismertebb és legnagyobb tekintélynek örvendõ személyisége, a Katolikus Egyház feje, õszentsége XVI. Benedek pápa a NEVELÉS kérdéseinek szentelte szokásos újévi körlevelét. Mondandója sok tekintetben felerõsíti az új törvényeink üzeneteit. Fontosnak tartjuk, hogy a neveléssel bármilyen minõségben foglalkozók megismerhessék az egyházfõ üzenetét, és ki-ki belátása szerint meríthessen belõle” – írta kísérõlevelében a KDNP-s politikus. A pápa a körlevélben a szülõkhöz, a családokhoz, valamint a nevelés irányításában szerepet vállaló vezetõkhöz, politikusokhoz szólt. Utóbbiaktól egyebek mellett azt kérte, érjék el, hogy senki elõl ne legyen elzárva a tanulás útja, és a családok szabadon megválaszthassák azokat a nevelõ intézményeket, amelyeket a legalkalmasabbnak ítélnek gyermekeik fejlõdése szempontjából.

Irodalmi nagyságok a New York kávéházban

Hetek Online — Fri, 23 Dec 2011 20:19:11 +0100

Beszélgetés Hetényi Károllyal, a gasztronómiai szakírók hazai doyenjével.

Az árvaházi fiúcska egy legendás budapesti kávéház irodalmi és színész- óriásainak vitte a feketét, majd sok tanulás és többéves hadifogság után tanár, üzlet- és idegenvezető, illetve szakíró lett. Egyszerre. A ma is sugárzó öregúr visszasírja a békebeli kávéházi kultúrát, a hozzá tartozó középosztállyal, és nem fél sem a válságtól, sem a jövőtől.

Kilencvenévesen gyakorlatilag egy évszázadot hordoz az emlékeiben. Akárhová bökünk a sorsában, mindenhonnan történetek özöne bugyog fel. Segítsen, hol kezdjük!?

- Kezdjük azzal, hogy nekem volt apám, sőt anyám is. Apám kéményseprő volt, 1913-ban kiutasították Pozsonyból, mert magyarnak vallotta magát. Budapesten az Oktogon környékén söpört, éjjel fél kettőre járt dolgozni, mert csak jóval éjfél után aludtak ki a kályhákban a parazsak. A nagymamám nappal házmesternő volt a Hajós utcában, fél éjszaka pedig jegyszedő az Operában. Elvette férjül az akkori idők talán mai napig legmagasabb portását - 2 méter 3 centi volt -, aki 1927-ben eladta a termetét négyszáz pengőért, hogy amikor majd meghal és lefőzik róla a húst, az orvostanhallgatók az ő csontvázáról okulhassanak. Anyám odaköltözött hozzájuk, apám pedig épp' arrafelé söprögetett, és addig nézegették egymást, amíg egybe nem keltek. Második gyermekükként születtem meg 1921-ben. Egy szobában laktunk heten. A Conti utcában élt egy bárónő, akinek a kertjében volt egy szaletli, és ezt felajánlotta apámnak, hogy ott meghúzódhat a családjával. Innentől kezdve apám két műszakot vállalt, lelépéssel vettünk egy lakást, még zongoránk is volt, majd kisvártatva tüdőbajban meghalt. Apám halála után a bátyámat Békéscsabán helyezték el egy evangélikus családnál, engem pedig az Országos Protestáns Árvaházba küldtek, és innen jártam az ország egyik legjobb iskolájába. Nincs mit szégyellnem, mindössze öt Nobel-díjas tanított. A Fasori Gimnáziumban szerettem bele az idegen nyelvekbe, mai napig négy-öt nyelven fordítok.

Találkozott esetleg később ezekkel a hazájukból elüldözött Nobel-díjas magyarokkal?

- Igen, az úgynevezett öregdiák-találkozókon. Teller Ede mindig előttem ült, és hátrafordulva viccelődött, hogy azért ült elém, mert én átlátok a feje fölött. Utána meghívott egy italra, de amikor rákérdeztem, hogy mit iszunk, akkor azt felelte, hogy a legrosszabb esetben vizet. Belementem a játékba, és visszakérdeztem: nem alkoholt kéne inkább innunk? Mire rávágta, amivel készült: Hülye vagy te? Másra költöm a pénzem. Ez volt Teller Ede. Búcsúzásnál megkérdezte, hogy nem akarok-e én is valamit kérni tőle, esetleg egy kis pénzt, mint a többiek. De mondtam, hogy megvan mindenem, elég nekem a kézfogása. Te egy jó ember vagy - mondta erre.

Egyébként tényleg megvolt mindenem. Árvaházi gyerek lévén nem voltam valami túltáplált, így körülbelül a negyedik osztály környékén felnyílt a csipám, hogy tudok én magamnak pénzt keresni, ha akarok, nem kell mindig mások könyöradományaiból élnem. Akkor még tanítottak nekünk gyorsírást, ami azt jelentette, hogy egyik óráról a másikra hatvan-hetven oldal másolást kaptunk házi feladatul. Miután alkalmanként három-négy osztálytársamnak is megcsináltam a leckéjét, onnantól kezdve a libamáj, a téliszalámi és a lazac között válogathattam. Ez aztán végigkísérte az életemet, hogy olyan emberek helyett dolgoztam mosolygós arccal, akiknél valamivel többet tudtam. És ezt busásan honorálták.

Hogyan került a két háború közötti Magyarország egyik szellemi műhelyének számító New York kávéházba?

- Egyik délután a barátommal a körúton csavarogtunk, és megálltunk a New York kávéház kirakatánál, hozzányomtuk az orrunkat az üveghez, és csorgott a nyálunk. Egyszer csak megjelent egy üzletvezetőféle, és megkérdezte, hogy ettünk-e már aznap. Egymást túlharsogva mondtuk, hogy még sajnos nem. Behívott, és azt mondta, hogy ha a bejáratot díszítő két rézszobrot megtisztítjuk szidolos ronggyal, akkor annyit ehetünk, amennyi belénk fér. A haverom eltűnt, mondván, hogy ő ezeknek a kapitalistáknak nem dolgozik, én viszont szidoloztam, aztán lementem a konyhára, és azt hiszem, közép-európai versenyt nyertem volna zabálásból. Lejött a fickó is, akitől a feladatot kaptam, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem ehhez a szakmához. A dolog úgy folytatódott, hogy délelőtt a Fasori Gimnáziumban tanultam, majd a hónom alá csaptam a könyveimet, és rohantam a New Yorkba újságot árulni. Dúsgazdag pali lettem, volt, hogy három pengőm is volt egyszerre, ami akkor nagy pénz volt, hiszen 24 fillér volt egy villamosjegy. Onnantól kezdve viszont nem volt se hétvége, se ünnepnap.

Hogy válhatott valaki kávéházi újságárusból inassá, majd pincérré?

- Elárulok egy titkot: két szakmába biztosan tudom, hogy kihalásos alapon lehet bekerülni. Az egyik a nyomdász, a másik a pincér. Ha meghalt egy pincér, fel lehetett venni egy inast. Általában azokból válogattak, akik amúgy is ott sündörögtek a vendégek körül, mint ilyen-olyan árusok. Így aztán sosem kellett álláshirdetést feladni. Nem is volt egy munkanélküli pincér sem Budapesten.

A New York kávéház törzsközönségéhez olyan művészek, írók, költők, színészek, üzletemberek tartoztak, akikre ma a kor ikonjaiként tekintünk. Milyenek voltak ők testközelből?

- Karinthy például nem úgy viselkedett, ahogyan egy normális ember. Normális embernek persze az számított akkoriban, akit a házmesterné is annak tartott. Karinthy mindig egy újságíró vagy író haverjával jött, kávéházi emberek között ők egy kategóriának számítottak. Ebédért vagy uzsonnáért írt egy oldalt, amit a futár elvitt a szerkesztőségébe, és hozta a kilenc pengőt, amivel kiegyenlítette a számláját. Kosztolányi még vacsorázni is tudott, mert ő ugyanannyi idő alatt négy-öt oldallal többet is meg tudott írni. Kosztolányi egyébként kenyeret evett a feketekávéhoz, és időnként megsózta, mert attól félt, hogyha cukorral issza, akkor cukorbeteg lesz. Ady reggel, délben és este főzeléket evett szafttal. Főleg a lencsefőzeléket imádta, elmerült benne, beletördelte egy sercli kitépett belét, és tunkolta. Teljes cirkuszi előadást csinált az étkezésből. József Attila egy nímand volt, mivel soha nem volt pénze, és nem is kért senkitől, illetve általában nem fogadta el a segítséget. Nem sokan szerették. Legtöbbször valamelyik haverjával jött, és megkérdezte a pincért, hogy nem maradt-e meg a vaj, ami azt jelentette, hogy a reggeliző vendégek után maradt-e valami. Ha kaptak, gyorsan rákenték egy péksüteményre, és befalták. József Attila a maga korában nem számított kiemelkedőnek, kedveltük a verseit, de ugyanígy szerettük Villont is. Sok ma ünnepelt irodalmi nagyság simult bele akkor a mobba, a tömegbe.

Milyen jellemzők alapján tudná legszemléletesebben érzékeltetni a kávéházi vendégek összetételét?

- A napszakok szerinti megoszlással. Hol is kezdjük? Talán a reggellel.

Az jó lesz.

- Nem lesz jó, mert voltak, akik ott maradtak éjszakára is. Mindenesetre reggel öt-hat között megjelentek a környékbeli kereskedők és üzletek alkalmazottai, akik tejeskávét kértek, és belenyomták a kiflit, úgy reggeliztek. Fél hét után jöttek a komolyabb kereskedők, akik megengedhették maguknak, hogy egyenek egy lágy tojást és egy vajas kenyeret is. Ez ment egészen tíz óráig, akkor jelentek meg az első művészek. Mindenféle művész Latabártól a cigányzenészekig. A cigányok a bejáratnál alakítottak ki maguknak egy védett területet néhány asztalból, ott intézték el egymás között, hogy ki melyik este hol játszik, ki cserél bandát, kinek kell egy brácsás, satöbbi. Délben jött a tömeg vagy csoportok ebédelni. Több szintje volt a kávéháznak, lent a lépcső alján volt a „mélyvíz", hét lépésre a konyhától, ott dúlt a menü, ami egy pengő kilencvenbe került. A menü levesből állt, azt ha az ember három kenyérrel ette, félig már jól is lakott. Aztán jött a „roti", ami húsételt jelent (franciául: sütve). Volt is egy vicc erről, hogy aki végzett a menüvel, azt mondta a főúrnak: Kérem, nem lehetne tészta helyett telefonálni? Ez ment kettőig. Fél három körül jöttek a dúsgazdag kereskedők feleségei, akik ilyen fél sztriptíz jellegű ruhákban vadászták a hatást, leültek a galériára, és onnan pillogtak mindenkire. Kávét ittak habbal, kakaót habbal, és talán még a teát is habbal itták volna, ha finom lett volna. Sütemények tömkelegét tömték magukba. Négy-fél öt körül a pódiumon uzsonnazene vette kezdetét. Ősztől tavaszig játszott ott egy Magyarországról emigrált zsidó ember, Guttenberg Goga a zenekarával (tavasztól őszig Svédországban játszottak).

És hol maradnak azok a színészek, akik a pesti művészélet meghatározó figurái voltak?

- Ha ki tudja várni, ők is mindjárt megérkeznek. Egyébként este öt órakor kezdtek el beszállingózni, és kértek valami könnyű ételt fellépés előtt. Amikor jött egy ismerősük, azt harsányan üdvözölték, majd elmentek sminkelni az esti előadásra. Hat és hét között eltűnt a polgárság is, akik csak hétvégén maradtak ki estig. A harmadik műszak igazából színház után indult be, amikor sok művész jött. Volt köztük három, akik legalább egy héten négyszer együtt ettek: Olti Magda, Major Tamás és Várkonyi Zoltán. Ők már ekkor, '39-ben kommunista pártnak vallották magukat, és valahogy megnyerték a pincérek szívét. Major Tamás eldörmögte, hogy: Hoz nekünk egy bablevest? És akkor egy leves áráért kaptak egy háromszemélyes topfot, három tányért és egy másfél literes családi sört.

A magányos hősök közé a „nagy ember", Csortos Gyula tartozott, aki mindig egyedül ült, és mindig ugyanott. Cukorbeteg volt, de általában hozatott egy „aufsats", vagyis egy teljes tálca minyont, 25 süteménnyel, majd kérette Hacsekot és Lenkét, a tulaj két kutyáját. Egyenként kihámozta a minyonokat, csettintett nekik, és odadobta: Zabáljatok, ha már én nem ehetek édest - mondta.

Aztán voltak a színpadon mindig valamilyen paraszt karaktert játszó színészek, akik a New Yorkban nem a parasztot játszották, sokkal inkább valamilyen csokornyakkendős tisztviselőfélét, aki fontoskodva közlekedik.

Bárki elvegyülhetett ebben a közegben? Vagy az árak és a vendégkör nagyjából meghatározta, kik fogyasztanak egy légtérben? Mennyire volt sokszínű társadalmi rétegződés szempontjából a kávéházi közönség?

- Abból a szempontból, hogy milyen rétegek képviseltették magukat, elég nagy volt a szórás: időnként felbukkant például Vitéz Nagybányai Horthy Miklós fia a gróf Károlyi fiával pocsolyarészegen, és miután kiénekelgették magukat, belehánytak valamelyik sarokba. A vendégek jelentős része egyébként zsidó származású volt, a gettó is ugye ott volt. Aztán havonta két vasárnap megjelent a filatelisták klubja (bélyeggyűjtők - a szerk.) a „mélyvízben", a lépcső alján, és nagy összegek cseréltek gazdát. De jöttek lövészek, lóbarátok, sőt volt egy olasz alezredes, aki Doberdónál esett magyar hadifogságba, majd miután elvett egy szép magyar nőt feleségül, itt ragadt, és alakított a háborúban részt vett zsidó katonatisztekből egy olyan tiszti kört, amelyben a tagsághoz legalább kis ezüst vitézségi érem szükségeltetett. Az emeleten kártyaterem üzemelt, körülbelül harmincféle kártyajáték ment folyamatosan, de pókerozni és huszonegyezni hivatalosan sehol sem lehetett. A tíz- és tizennégy lapos römi, illetve a kopogós römi voltak népszerűek. A kártyaterem felett az otthon kör működött, eleinte egy, majd két rulettasztallal. Általában prömierkor volt nagyüzem.

Ez a színes társasági élet csak egyszer került veszélybe, amikor a kávéház bérlője öngyilkos lett, és mivel olyan nincs, hogy a New York nem működik, a törzsközönség krémje összedobott a bérleti díjra, majd legalább nyolcvanan lesétáltak a Duna-partra, ahol Molnár Ferenc - A Pál utcai fiúk szerzője - látványosan elfordulva bedobta az épület kulcsát a folyóba. Ez azt jelképezte, hogy többé nem lehet bezárni a kávéházat.

Budapest más vendéglátó-ipari egységei is tudtak hasonló pezsgést produkálni?

- Hogyne! A Fészektől kezdve mindegyiknek megvolt a maga vonzereje, specialitása. Vagy a kártyásélet volt nagy, vagy volt biliárdasztaluk, esetleg milliókat lehetett nyerni - és persze veszteni - dominón. A Miamiba nőkért mentek, a Meteorba valutáért. És mindegyik konkurált. Az Izabella utca és a Dob utca sarkán volt a Polgári kávéház, melynek egy Blau nevű zsidó ember volt a tulajdonosa. Őt azért utálták, mert a délelőtti forgalmát egy korát megelőző trükkel növelte: kirakott egy asztalt két székkel a kirakatba, és a haverjai reggel hattól nyolcig ingyen kávéztak és reggeliztek az utcán elsiető emberek szeme láttára. Amikor Balu úr meghalt, egy biliárdasztalon ravatalozták fel, én is elmentem, szenzációs volt.

A háború hogyan tenyerelt bele ebbe a kulturális miliőbe?

- Először is idő kellett, mire az emberek le mertek jönni az utcára, és el mertek távolodni az otthonuktól. A New York kávéház 1945 után másfél évig sportszer-nagykereskedés volt. A gyönyörű freskók alatt árulták a gumilabdát meg a haskötőket. A háború után megváltozott a kávéházi közönség összetétele, az étlapok és azzal együtt az igényszint is. Többé már nem kérdezték meg a vendégek, hogy a hal hogyan készül, vagy hogy mikor vágták a pulykát. Már csak arra voltak kíváncsiak, hogy mit lehet enni. És szépen lassan megszűntek olyan tradíciók is, mint például az, hogy a kávét csak férfi főzheti, mert az komoly dolog.

És Ön vissza tudott vagy akart térni a vendéglátásba a világégés után?

- Mikor '47-ben hazajöttem az orosz hadifogságból, újra el akartam helyezkedni. A Bucsinszky kávéházban volt az állomáshelye egy Zsidai nevű szakácsnak, aki utált dolgozni, ezért úgy biztosította a megélhetését, hogy kinevezte magát elhelyező hatóságnak. Ha valaki a vendéglátóiparon belül keresett munkát, hozzá kellett elmenni, és ő megfelelő ellentételezés fejében írt ajánlást. Folytattam a pincérkedést, de mivel az érettségim és a vendéglátós segédvizsgám mellett volt még öt elvégzett szemeszterem klasszika filológiából a háború előttről, jelentkeztem az ELTE-n, hogy folytatnám a tanulmányaimat, és latin-, ógörög tanár szeretnék lenni. Azt mondták, hogy a holt nyelveknek nincs jövője, és először szerezzek tanári diplomát, aztán jöjjek vissza. Így lettem az „általános kereskedelmi és vendéglátó-ipari mikrobiológia" című tantárgy óraadó tanára. Majdnem minden rangosabb étteremhez és szállodához van VIP-belépőm, mert az igazgatók valamikor a tanítványaim voltak. Ma már kezitcsókolomot köszönnek.

A nyelvekről azonban nem tudtam lemondani, úgyhogy letettem az idegenvezetői vizsgát, és a tanítás mellett harminc évig német, francia és orosz nyelven is funkcionáltam. Míg tanárként 70 forint órabért kaptam, idegenvezetőként 190 forintot. Összesen 44 országban fordultam meg ez idő alatt. Ezért nem értem azokat a fiatalokat, akik azon nyavalyognak, hogy nyelvet kell tanulni. Hát az még egy kenyér!

És mindezek mellett megmaradtam vendéglátósnak is: üzletvezető-helyettese voltam a Sport szállónak, mindenese a Kristály bisztrónak, voltam kirendeltségvezető Záhonyban, és dolgoztam hajón Németországban, Hamburg és Rostock között.

Ha ilyen sűrű volt az élete, miért adta a fejét még írásra is?

- Az idegenvezetés nekem csak egy szórakozás volt, viszont addigra annyi ismeretet, trükköt, fogást összegyűjtöttem már, hogy valaki nagyon találóan megkérdezte: miért nem foglalom könyvbe, amit rajtam kívül senki sem tud ebben a szerencsétlen országban? Közben dolgoztam szaklapoknál is, így hat évig a Magyar Konyha című folyóiratnál fordítottam a külföldről érkező recepteket és konyhai furfangokat. Ekkor jött a gondolat, hogy idegen nyelvű étlapok összeállításához készítsek lexikont a szakmának. Ilyet ugyanis csak az tud írni, aki a szájában érzi az ízeket. Hiába képes valaki akadémiai szinten kommunikálni az adott nyelven, ha nem ért a gasztronómiához. Én a szakma titkait tudtam ezekbe a könyvekbe belesűríteni. Az Étlapírás 6 nyelven című könyvemben 18 ezer fogást rögzítettem. A Konyhaművészeti világlexikon pedig adott nemzetek alapszabályait tartalmazza a témában, mondjuk a terítésre, az ételek melegen tartására vagy azok sorrendjére vonatkozóan. Van még egy könyvem, amit egyelőre anyagi források hiánya miatt nem sikerült kiadni. Az első 70 oldal magyar ételekről szól, a középső rész 280 kínai étel magyarítva. Olyanra gondoljon, hogy például kutyahús helyett más állat testrészeit ajánlom az ünnepi menübe. És ha megfordul, akkor a háta mögött lát 400 svéd receptet, amiket épp' most fordítok magyarra.

Megdobbant a szíve, amikor hallotta, hogy a pár éve felújított New York kávéház a napokban nyerte el a világ legszebb kávéháza címet? Még a világhírű velencei társát is megelőzte.

- Én tapsolok ennek, de látta maga azt a kávéházat Velencében? Voltam ott, és kérem, az a kávéház először is büdös a kanálisok örökké áporodott vizétől. Az új New Yorkban három hete jártam utoljára. Tudja, hiányoznak dolgok, talán azért is, mert régen a kávéház a törzsvendégekre épült, ami most már nem létezik. De hát az a középosztály se létezik már, amelyik megérdemli ezt a nevet. Mi ketten azért értjük meg első látásra is egymást, mert nemcsak maga tanult tőlem az elmúlt két órában, hanem én is sok mindent megértettem, ahogy magával beszélgetek. Na, ezek a közös nevezők hiányoznak szinte teljesen, össztársadalmi szinten. Nagy vajúdás van most ebben az országban, de nehogy azt higgye, félek attól, hogy egyszer csak ez az egész beomlik. Megsúgom magának, hogy nincs bankbetétem, viszont van félretéve 46 konzervem (nevet).

Újabb lobbiháború az egyházügyi törvény körül

Hetek Online — Thu, 22 Dec 2011 09:26:12 +0100

Hétfőn kétszer is kimúlt a júliusban elfogadott egyházügyi törvény. Egyszer akkor, amikor az Országgyűlés a sebtiben kihirdetett nemzetiségi törvény (!) egyik paragrafusával hatályon kívül helyezte, másodszor pedig, amikor az Alkotmánybíróság (Ab) közzétette határozatát a jogszabály megsemmisítéséről. Mivel a Fidesz frakcióvezetője szerint még idén tető alá hozzák az új verziót, oda az érintett politikai és egyházi szereplők békés karácsonya.

A parlament nyári ülésszakának utolsó napján, annak is az utolsó pillanatában megszavazott A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény ellen - egyebek mellett - tucatnál is több felekezet nyújtott be indítványt az Ab-hoz. A kifogások elsősorban a jogszabály születésének körülményeire, illetve olyan tartalmi problémákra irányultak, mint a felekezetek Országgyűlés általi regisztrációja, illetve a jogorvoslati rendszer hiánya. Az Ab megállapította, hogy a törvény országgyűlési megalkotása során a KDNP által kidolgozott egységes javaslathoz képest a zárószavazás előtti - a Fidesz-frakció által szorgalmazott új koncepciót tartalmazó - módosító javaslat elfogadása olyan súlyos eljárási szabálytalanságnak tekintendő, amely a törvény közjogi érvénytelenségét idézi elő.

Az Ab döntésének publikálását megelőzően egy érdekes verseny vette kezdetét, melynek tétje az volt, hogy sikerül-e a Fidesznek előbb visszavonni a jogszabályt, mint ahogy a taláros testület bejelenti annak megsemmisítését. Ha ugyanis igen, akkor kisebb a fiaskó, hiszen így a látszat szerint az Alkotmány őrei tulajdonképpen már egy nem létező törvényről mondtak ítéletet. Lázár János tehát már előző héten tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy „jogtechnikai megfontolások" miatt hatályon kívül helyezik az új egyházügyi törvényt. Ekkor jelezte azt is, hogy a helyére lépő új szabályozást - a tartalmi struktúra fenntartásával - még az idén el kívánják fogadni, várhatóan a két ünnep között. A politikus elismerte, hogy egyes kérdésekben érdemes felülvizsgálatot tartani, ilyen például a megszűnő egyházak jogi státusza.

A versenyt a frakcióvezető szerint ők nyerték. Az Ab hétfőn reggel közzétette ugyan a döntését, de az csak a Magyar Közlönyben történő kihirdetés másnapjától hatályos. Eközben a Fidesz a nemzetiségek jogairól szóló, szintén hétfőn elfogadott új szabályozás záró rendelkezései között gyorsan hatályon kívül helyezte az egyházügyi törvényt, majd a Magyar Közlönyben azonnal közzétetette. Lázár János még aznap bejelentette, hogy a megsemmisítésről szóló Ab-döntés okafogyott, hiszen pártja szakértői már korábban rájöttek a közjogi problémákra, és ezért is vonták vissza a jogszabályt.

Fontos momentum - ahogyan azt a frakcióvezető is jelezte -, hogy addig is a január elsejével hatályosuló alaptörvény átmeneti rendelkezései között szabályozzák majd az egyházügyi törvény legfontosabb alapelveit. (Ennek jelentőségét az adja, hogy az erre épülő sarkalatos törvény nem szólhat majd másként.) Az erre vonatkozó módosító indítványokat a KDNP-s vezetésű alkotmányügyi bizottság hétfőn este már be is nyújtotta a kormánypárti előterjesztéshez. A testület ezekben felhatalmazást adna a parlamentnek arra, hogy az egyházakra vonatkozó sarkalatos törvényben állapítsa meg az elismert egyházakat, valamint határozza meg a további elismerés feltételeit (működési idő, taglétszám, történelmi hagyományok, társadalmi támogatottság).

„Működik a jogállam, ezt bizonyítják az Alkotmánybíróság hétfői határozatai" - mondta Harrach Péter a fordulat kapcsán. A KDNP frakcióvezetője szerint az egyházügyi törvény zárószavazása körüli jogalkotási szabálytalanságokat ki kell javítani. A rend kedvéért azért azt is megjegyezte, hogy ezen hibák a KDNP és az egyházügyi államtitkárság által kidolgozott eredeti törvényjavaslattal elkerülhetőek lettek volna.

Az új egyházügyi törvényt - a Fidesz-frakció szándékai szerint érdemben nem változtatva annak tartalmán - várhatóan december 30-án fogadja el az Országgyűlés. Lapunk úgy értesült, hogy az egyházak parlamenti bejegyzésének (illetve a kimaradók státuszának) eljárási kérdésein túl a 14 egyházat tartalmazó felsorolás mehet át látványosabb átalakuláson. Ezt elsősorban nem a hazai vallási szervezetek lobbitevékenységének sikerült kicsikarnia a kormányból, hanem az olyan külföldről, főleg a tengerentúlról érkező figyelmeztetéseknek, mint amilyen Hillary Clinton amerikai külügyminiszteré volt a nyáron, vagy amilyet az amerikai törvényhozás alsóházának 13 képviselője fogalmazott meg múlt heti nyílt levelében Orbán Viktor miniszterelnöknek. (Persze beszólt az Európai Parlament is.)

Egy, a vallástörvény körül bábáskodó kereszténydemokrata honatya elmondta a Heteknek, hogy a közigazgatási miniszterhez július óta beérkezett 72 egyház regisztrációs kérelme, ezek alapján terveznek további 12-14 felekezetet beemelni a korábbi törvényi listába. Ennek során kitüntetett figyelmet szentelnek a nemzetközi beágyazottságú egyházaknak (metodista, adventista, pünkösdi, jehovista, buddhista, iszlám, stb.), azzal a nem elhanyagolható distinkcióval, hogy eltérő magyarországi megjelenési formáik közül vallási irányzatonként csak egyet preferálnak majd. Hogy ez melyik is legyen, azt „játsszák le egymás között" az érintett közösségek - tette hozzá forrásunk.

Ugat és harap

Hetek Online — Thu, 15 Dec 2011 07:02:57 +0100

Letette esküjét a január elsejével felálló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - Orbán Viktor javaslatára - kinevezett vezetője. Megbízatása kilenc évre szól. A rendszerváltás óta az adatvédelem területén dolgozó Péterfalvi Attila úgy véli, többletjogosítványai lehetőséget teremtenek arra, hogy szükség esetén „direkt és erős" üzeneteket fogalmazzon meg a politika irányába, illetve lecsapja az önmagáról esetlegesen megfeledkező hatalomnak az ő térfelére hulló labdáit.

Voltak-e morális aggályai a kinevezés elfogadását illetően, ebben a már a látszatra sem ügyelő pozícióadományozási hullámban? Másképp: hogyan hárítja a politikai kötődés vádját?

- Nem tapasztaltam a politikai kötődésre utaló negatív megjegyzést. Amikor 1991-ben a NATO-ösztöndíjam lejártával hazajöttem az USA-ból, az országgyűlés éppen akkor tárgyalta a Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt, és a Fidesz felkért szakértőnek a vitához. Vastagh Pál szocialista képviselő 2001-ben egy ezzel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy akkor a Fidesz és az MSZP is ellenzékben volt, így amit 1992-ben tettem az adatvédelmi törvény ügyében, az a szocialistáknak is hasznos volt. Ennyi. Ezen túlmenően semmiféle politikai kötődést vagy kapcsolatrendszert firtató kérdéssel nem kívánok foglalkozni.

Mivel indokolta a miniszterelnök úr, hogy Önre esett a választása?

- 2001 és 2006 között adatvédelmi biztosként működtem, 2007-ben és 2008-ban Sólyom László köztársasági elnök úr kétszer is kísérletet tett az újraválasztatásomra. Számomra ez megfelelő minősítése volt a szakmai tevékenységemnek. Ezek után úgy gondolom, hogy különösebb indoklásra nem volt szükség.

Mit szól hozzá, hogy magyar jogvédő szervezetek az unióhoz fordultak az ombudsmani rendszer úgymond szétverése, illetve a jelenleg regnáló adatvédelmi biztos, Jóri András idő előtti elmozdítása miatt?

- A független szervezetek saját döntése, hogy kihez fordulnak. Nem feladatom ezekre a kritikákra reagálni, a szakmai kérdésekre azonban, ahogyan eddig, ezután is válaszolni fogok.

Akkor máshogy kérdezem: Nem inog a széke amiatt, hogy egy esetleges uniós koki legitimációs deficitet keletkeztet a pozíciója körül?

- Nem gondolom, hogy inogna a székem.

Mi a gyakorlati haszna az ombudsmani szisztéma átvarrásának? Az új rendszer mennyivel tudja jobban garantálni a jogok érvényesítését, védelmét?

- Gönczöl Katalin egy görög példa kapcsán korábban az ombudsmant egy olyan kutyához hasonlította, amelyik ugat, de nem harap. Az ombudsmannak eredetileg nem voltak erős hatósági jogkörei, így elsősorban személyes presztízsével tudta, vagy nem tudta kikényszeríteni ajánlásait, állásfoglalásait. Magyarország uniós csatlakozása után született döntés arról, hogy adjunk az adatvédelmi biztosnak olyan jogosítványokat is, amelyeknek köszönhetően kvázihatóságként kötelező érvényű döntéseket is hozhat. Az új alaptörvény az adatvédelem és az információszabadság érvényesülésének figyelemmel kísérésére független hatóságot hívott életre. Ezt követően fogadta el az országgyűlés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amely a hatósági jogköröket (például bírság kiszabásának jogával) tovább erősítette. A döntés azonban bíróság előtt megtámadható. Őszintén szólva ez a fajta jogvédelem nem illik az ombudsmani szerephez, hiszen ennek éppen az a lényege, hogy fölötte már nem áll olyan fórum, amelyik a döntéseit megváltoztathatja.

De azért annyi mégiscsak elmondható, hogy már nemcsak ugat, hanem harap is.

- Sőt, az új hatóságot továbbra is megilleti az a kétségkívül erős jogosítvány, hogy véleményezheti a jogszabálytervezeteket. Ezen keresztül direkt és erős üzeneteket lehet megfogalmazni a politika, a közvélemény és a szakma felé is, és bízom abban, hogy ezáltal még az előkészítés folyamatában előnyükre változhatnak a tervezetek. Persze nem vagyok naiv, és nem gondolom, hogy ez minden egyes esetben így lesz, de hát korábban sem mindig vették figyelembe az adatvédelmi biztos álláspontját.

Nemrég azt nyilatkozta, hogy az elmúlt tizenhét évben az adatvédelmi biztos ütközött a legtöbbször a hatalommal. Ön folytatja ezt a szép tradíciót? Elődje azt állítja, hogy kompromisszumkészségének hiánya okozta a vesztét.

- Az érem két oldala: adatvédelem vagy információszabadság egyaránt kínál felületet a konfrontációra, akár gyakorlati megvalósulásuk, akár a jogszabálytervezetek szintjén. Az államigazgatásban például még nem alakult át az a gondolkodásmód, hogy amit tesznek, az helyből nyilvános, és a titkosítás, az információ elzárása a kivétel. De az adatvédelem területe is egy ütközőzóna a jogvédő és a hatalom között.

Magyarán, ha lesz feldobott labda, akkor Ön leüti?

- Nyilvánvalóan, hiszen ez a feladata a hatóságnak. Ebből a szempontból nem csorbultak a jogosítványai.

Ha már a titkosítást említette, az új adatvédelmi törvényben mintha átalakult volna a titkosítás felügyelete.

- Igaz ugyan, hogy az ombudsman január elsejétől csak a jogszabálynak való megfelelést vizsgálhatja egy titkosítás kapcsán - vagyis azt, hogy az információ kiszivárgása, illetéktelen személyekhez kerülése milyen kárt okozhat Magyarországnak -, de szerintem nem szabad előre kongatni a vészharangot. Várjuk meg, milyen gyakorlata alakul ki az ellenőrzésnek, hiszen az új rendelkezés nem zárja ki a tartalmi körülmények vizsgálatát sem.

Ma is ledarálná az ügynöklistákat?

- Igen, ugyanis az adatvédelmi törvény az adatvédelmi biztosra is vonatkozik. Az ombudsman nem engedélyező fórum, aki kipipálja, hogy kinek az adatai hozhatók nyilvánosságra, és kiké nem. Ha pedig nincs ilyen mandátuma, akkor milyen alapon tárol információkat az irattárában? Azért daráltam le annó a feltételezett ügynökök adatait tartalmazó listákat, mert a küldő nem volt hajlandó visszavenni azokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyetértenék az ügynökkérdés mai szabályozási rendszerével. Sokkal könnyebb lett volna bizonyos lépéseket a rendszerváltáskor megtenni. Ki kell mondani, hogy ez a kérdés alaposan el lett szúrva, nem olyan módon lett szabályozva, ahogyan az egy diktatúrából egy jogállamba való átmenetnél indokolt lett volna. Mi pedig már csak hozott anyagból tudunk dolgozni, még akkor is, ha a törvény véleményezésekor megfogalmaztuk averzióinkat.

Amennyiben viszont a januártól felálló hatósághoz ilyen irányú megkeresés érkezik, akkor ennek kapcsán a biztos javasolhat változtatási irányokat, akár a jelenlegi szabályozásokon belül, akár az új szabályozás irányába. Eleve nonszensz, hogy máig nincs rendesen definiálva, ki a közszereplő, és mi az eljárás akkor, ha valaki nem ismeri el magáról, hogy ő az. Létező példámban egy parlamenti képviselő tagadta a közszereplőségét, mondván, hogy nem szokott felszólalni a plenáris üléseken.

Mit szól ahhoz, hogy az új szupertitkos szolgálat a parlament előtt fekvő tervezet értelmében előzetes bejelentés és célhoz rendeltség nélkül gyűjthet és készletezhet adatokat más hatóságok adatbázisából?

- Személyes adatok kezelésére a törvény szerint akkor kerülhet sor, ha megfelel a szükségesség, arányosság, alkalmasság hármas feltételrendszerének. Ehhez kell igazítani a személyes adatkezelésnek a módját, és ebbe beleértem azt is, hogy az adatokhoz, információkhoz való hozzáférés tulajdonképpen adatkérésen alapuló adattovábbítás-e, vagy - ahogy a 2001. szeptember 11-e után a légiutasok adatainak hozzáférése kapcsán felmerült - a kérés nélküli hozzáférés esetköre. Megjegyzem, nem ez utóbbi valósult meg. Egy ilyen szabályozás esetén a jogalkotónak Magyarországon is nagyon alaposan meg kellene indokolnia, hogy miért ezt a megoldást választotta, miért nem járható út a másik.

A tényfeltáró újságírók forrásvédelmével kapcsolatban komoly meccsek várhatók a médiaalkotmánynak köszönhetően. Van is már egy kolléga, aki azért jár kihallgatásokra, mert nem hajlandó elárulni, kitől kapta az információt. Ön hogyan értékeli a sajtószabadságnak ezt a korlátját?

- A közfeladatot ellátó személyek feladatával kapcsolatos adatok nyilvánosak, ugyanakkor a sajtó sincs felmentve a személyiségi jogok tiszteletben tartása alól. Ugyanoda jutunk, mint az ügynökkérdésnél: amíg nincs meghatározva, ki a közszereplő, addig nagyobb mozgástér marad az ügyeskedésre. Nekem van egy olyan idealista, ám a végletekig ellentétekkel terhelt közállapotok között szinte megvalósíthatatlannak tűnő kívánalmam, hogy a média önszabályozó jelleggel, magától oldja meg ezt a kérdést. Addig is a jogszabályi környezetből kell kiindulni, és a hasonló esetekben alkalmazott eljárási modelleket kell figyelembe venni.