Brad Pitt tanksapkában, kvázi apaszerepbe helyezkedve vezényli le a Harag című háborús film nem túl bő cselekményét, ami azért elég nagy dobás a műfajban a Ryan közlegény óta. A sűrű borzalmak miatt viszont a tankrajongó kiskorúaknak és a közös mozira induló családoknak előre szólunk: ezúttal mást válasszanak.

A felesleges ember mítosza főként a múlt századi orosz irodalomban kísértett. Az, hogy e hőstípus több jelentős, sőt Oscar-díjig jutó amerikai filmben is főszerepet kapott, egy új jelenséggel, a "jólét unalmával" magyarázható. Talán ez a világ más részén kevésbé ismerős életérzés ihlette a filmeseket az életszínvonalába belefásult középosztály különféle pótcselekvéseinek részletezésére.

A Hollandiába emigrált német zsidó kislány sorsa és öröksége az egyik legismertebb történet a vészkorszak dokumentumai közül. A cserfes kamaszlány naplójában az életöröm, a csapongó érzelmek és az egyre nyomasztóbb felnőttvilág váltakozva jelenik meg. Egészen addig, míg ez utóbbi végképp eltörölte az előbbieket egy náci haláltáborban.

Egyfelől biztosra megy, aki a Hegedűs a háztetőn című darabot színpadra állítja, bármilyen is éppen az „időjárás” idehaza. A jellegzetes miliő, a kedves-bumfordi figurák, az egyszer megindító, máskor dúdolnivaló dalok, s nem utolsósorban Bessenyei Ferenc nemzedékek lelkében is örökséget hagyó alakítása, de főleg mindez együtt garantálja a sikert. Legalábbis a táblás házakat jó időre.

Magányos lehet az is, akit milliók szórakoztatásáért fizetnek. Pedig arca gyakran tölti ki (be) az étert, pajkos szeme óriásplakátról villan a városra, és egész kis csapat mozdul rá ötleteire, hogy felkapja elméjének értékes morzsáit.

Robin Hood meséje a nagy közös kultúrkincs része. Helye van angol nyelvkönyvben, nézhetjük rajzfilmen, akár tévésorozattá is nyújtható. Ridley Scott (kis képünkön) nem az ismert kalandokat melegítette fel, hanem a ma divatos képlet szerint az előzményeket álmodta vászonra. Ez is egy módja a nagy történetek és mitikus hősök újrahasznosításának.

Manapság regényt olvasni forradalmi cselekmény. Még ha e tett nem is kerül közintézmény falára. A veretes, ám testes szövegfolyamba önként belemerülni fricskája a közhangulatnak. Valóságos polgárpukkasztás, az igazán bátrak lépik meg csak, kiket nem rettent a több száz oldal. Fejest ugranak a történetbe, évtizedek áradatát, életutak futónövényzetét kísérik figyelemmel, és mindez… nem untatja őket!

Mert mi is a tévé tulajdonképpen? Időnk rablója, gyermekünk villanypásztora, szemétkapu, amelyen minden szenny gátlás és köszönés nélkül jönne be…, avagy a tudás fekete kockája, teli hasznos információkkal; művel és meghatódni tanít, s csak mértéken felül árt, akár a kellő vitamin és a nyomelem? A válasz "igazándiból" (korai Fidesz-szólás) még nem érkezett meg – bár tanult s a szót jól forgató személyek sűrűn cserélnek róla eszmét. Addig is naponként, sőt: óráról órára kell dönteni.

A közönségfilmes műfaj sci-fi szegletén belül, annak is a zord jövőképes fiókjában foglal helyet a Terminátor-széria. Bár az első két műfajtörténeti rész utáni folytatások inkább a sokadik bőr lehúzásáról szólnak, a legutóbbi darabról sem mondhatjuk el, hogy ne lenne mondanivalója.

A születendő baba nemének megválaszthatósága körüli nyári viták újból felszínre hozták azokat a filozófiai-etikai aggályokat, amelyeket az emberi egyed genetikai tervezhetősége vet fel minduntalan. Jóllehet az orvostudomány még gyerekcipőben jár, a filmipar már jóval előbbre tart a kérdésben, és többnyire nem fest valami szívderítő képet a „szép új világról”.

Hát a félelmetes Lopakodót is "mi" szedtük le. A kilencmilliárd forintos F 117-est, a hadibüszkeség top gunját, amelyből másikat soha-sehol-senki nem tudott lelőni. Csak mi, magyarok. Egy közülünk (one of us) rakétájával a magas égből. Szombat este derült ki ez a tévéből. Persze, hogy onnan.  Szerb gyermek örül a lelőtt repülőgép szárnyán Fotó: Reuters

Nyilván nem véletlen, hogy "A hazafi" nem csekély indulatokat kavar, és erősen megosztja a nézősereget. Ahogy az ilyen témáknál az lenni szokott, nációtól, világnézettől vagy életkortól függően sokan egészen eltérő dolgokat várnak az efféle filmektől. Ugyanakkor nem is lehetséges mindenkinek megfelelni. Eleve kizárt, hogy az egy nemzedéken túli Történelem filmen leadható lenne. Hisz ki tudná hűen láttatni, ami és ahogyan történt? Ki volt ott és akkor közülünk? A film mégis megteheti a maga dolgát.

Aktuális lelkiállapotunkat nem csak neveltetésünk, képzettségünk valamint az időjárás befolyásolja. Érzelmek, emlékek, benyomások és hajlamok kavalkádja színesíti azt az egyedülálló világot, amit a pszichológusok személyiségnek hívnak. A legnagyobb titkok azonban valahol mélyen a tudat alatt bújnak meg – ahová időnként a filmipar is bemerészkedik.

Ezen a nyáron a legtöbb külföldön nyaraló magyar Horvátország felé vette az irányt. Délnyugati szomszédunk öntudatos, és bizonyítani akar.

Divatba jött a Mars. Folyton bekerül a vezető hírekbe: a tudós vizet talál rajta, az elnök embert küldene rá. Neve jól fut a csokipiacon és az ufó-sztorikban egyaránt. Régen a csillagász csatornát látott rajta, ma kozmikus katasztrófa nyomát sejtik a felszínén. A Mentőexpedícióban egy otthagyott űrhajósnak kell belaknia a rejtélyekkel teli bolygót, amíg érte nem jönnek.

A világ legifjabb milliárdosának eddigi életét hálás téma filmre vinni. A Facebook alkotója, korunk aranypolgára, Mark Zuckerberg egyetemi diákhonlapból fejlesztette ki mára félmilliárd aktív tagot begyűjtő közösségi hálózatát. Így lett jókora pénzhalom gazdája, egyben a modern kommunikáció guruja.

Figyelem: most jönnek a sokat emlegetett hosszú téli esték! Amikor elmélyedhetünk egy korábban csak fellapozott jó könyvben, vagy leülhetünk családunkkal filmet nézni: együtt, előre megfontolt szándékkal. Talán épp a Ben Hur kerül elő, amit majd\' mindenki látott már, de néhány időtálló részlete miatt újra képes beszélgetést ösztönözni. 

Ha mozi alatt az ember ismétlődő ásításon kapja magát, leginkább kétfélére gondol: vagy a pihentségi állagában, vagy magában a filmben hibádzik valami. Mivel a Glamour nézésekor nem volt szó az előbbiről, marad a másik lehetőség. Tény, hogy Gödrös Frigyes filmjének nem használt a szintén ez évi A napfény íze cím? alkotás. Rendkívül hasonló alapötletről van ugyanis szó.

A Star Trek a filmtörténet egyik monumentális vállalko­zása. Időben és térben is az. A fél évszázados márkanév­hez tartozó tévésorozatok, majd mozifilmek rendre vissza­tükrözték a kort, melyben készültek.

Az élet rendje az is, hogy időnként történelmi filmek készülnek. Oka van ennek: bevétel és tanulságkeresés (ebben a sorrendben). A filmes ipart is működtetni kell, folyamatosan, mint az öntödében. Ha leállna, sokba kerülne újraindítani.

Magányos vándor tart nyugatra a roncsokkal teli országúton. Kóbor macskára vadászik, majd útonállókkal harcol, és kis híján belőle lesz élelem. A bőség nyugati világából mára törmelék- sivatag maradt, ahol kincset ér a víz, a túlélőket pedig állati ösztönök vezérlik. Egykor ugyanitt a büszke és gazdag Egyesült Államok létezett.

Beülünk a Hideghegy című, amúgy érzelgősséggyanús filmeposzra, aztán a vártnál jobbat kapunk. Van benne romantika (ami persze nem baj), de realizmussal kevert módon, átélhetően, gondos színjátszással megtámogatva. 

A Nixon/Frost című film valójában a politika és a média egymásra utaltságáról szól. Igazi érdekkapcsolat ez, melyet mindkét részről tanult szakemberek egyengetnek ma már. A valós történetből írt sikeres színpadi mű filmváltozatát több Oscar-díjra is jelölték.

A Tizenhárom nap és Az ítélet eladó két videofilm a tartalmasabb fajtából. Izgalmas, színfalak mögötti, jellemzően amerikai érdekvédő játszmákról van szó. Az előbbi a hidegháború legforróbb napjait eleveníti fel, az 1962-es kubai rakétaválságot, amikor a két szuperhatalom, s velük az emberiség, pengeélen táncolva kerülte el a harmadik világháborút; az utóbbi bírósági film, a még újat hozó fajtából.

Kelet-európainak lenni kaland és kockázat egyidejűleg. Amerikainak lenni is az, csak kicsit másképp. A két világot leleményesen szembesíti egymással A terminál cím? legújabb filmjében Steven Spielberg jó barátja Tom Hanks segítségével.  A Nyugat kapujában, a New York-i JFK repülőtéren reked egy "olyan, mint mi" utas, egy átlagember a messzi Krakóziából. Ilyen ország nincs, és persze mégis van: a paszport cirillbetűs, a gesztusok délszlávosan hevesek; a hatóságtól, meg a papíroktól való félelem egészében Lajtán inneni.

Menetrend szerint félévente érkezik valami nagyobbacska rajzfilm a tengerentúlról, amire – nincs mese, így van ez kitalálva – oda kell figyelni. A Némó nyomában tavalyi fergeteges sikere után (ami a Disney-birodalom lassan avuló imázsát sokadszorra megmentő Pixar Stúdió munkája) idén a Dreamworks animációsai akcióznak: nyáron a Shrek 2, most a Cápamese próbálja az egész családot a moziterembe csalogatni. 

A Gladiátor cím? filmben rögtön két effélét is találunk, melyek más összefüggések miatt, de rászolgálnak e jelzőre. Az egyik a család- és hazaszerető, tekintélytisztelő (ebben a sorrendben), bátor hadvezér rokonszenvesen egyenes jelleme. Ő Maximus, Marcus Aurelius hadvezére. A másik Commodus, az uralkodó vér szerinti örököse, szintúgy "római" típus, de hedonizmusa és hatalmi vágya miatt az.

Sokáig visszhangzik még a szavakkal le nem írható szörnyűség, ami az Alpokban lezuhant gép utasaival történt. A pszichiátria, a kriminológia jelesei próbálják azóta is legfeljebb közelíteni a történtek mozgatóit.

Az Amazing Grace a világ egyik legismertebb dala – naponta sokszor elhangzik keresztény istentiszteleteken, számtalan feldolgozása ismert a legkülönbözőbb előadóktól. A keresztény hit és főképpen a megváltás tömör összegzése ez a szívhez szóló himnusz, amelynek minden sora személyes jellegű. Szövege a szerző, John Newton pálfordulásának története, aki Lutherhez hasonlóan egy életveszélyes viharból megmenekülve tett fogadalmat Isten követésére.

A családfő persze vacsoránál mélyed az újságjába. Asszonyát ez érthetően bosszantja, végre szót válthatnának a hosszú nap után. A terített asztalnál a nagylány és az izgága kiskamasz is ott ül. Na és a kis totyogós – ki tudja, mire lesz képes. A Hihetetlen család egy csendes estéjét látjuk. 

A vészkorszakban, "valahol Lengyelországban" Jacob Heim egykori palacsintaárus, jelenleg gettólakó egyszer csak túllép a korszellem szögesdrótján: jó híreket – egyidejűleg álmokat – kezd gyártani.

"Örömöt nem tudnak fényképezni… szokás szerint" – mormolja egy nézőtárs a tömegben, ki a fotótárlat képeiben szerkesztő elvet vél meglátni. Igaza van. A képek ritkán működnek egymagukban, az összhatás az egymás után nézés során alakul ki a szemlélőben. A díjazott sajtóképeket seregszemléző World Press Photo vándorkiállítás igencsak irányba állítja figyelmünket.  Egy kiállítás képei Fotó: S. L.

A Néphadseregben nekünk (1987) ez volt a Nagy Könyv, a betiltott Állatfarm, amiről hírlett, hogy a kommunizmus vitriolos szatírája állatmesébe oltva. Látni magát a művet csak kevesen látták.  George Orwell könyvében Jones gazda tanyájának népe felkel elnyomója ellen. Csak láncaikat veszthetik, hisz kizsákmányolják (és megeszik) mindőjüket.

A legújabb amerikai szuper- moziban egy gyorsan közeledő és roppant terjedelmes üstökös fenyegeti civilizációnkat. A katasztrófa elkerülésére van némi esély, de megpróbáltatik az amerikai demokrácia szilárdsága, nemkülönben az elnök tekintélyének súlya, s számos törékeny emberi kapcsolat... miközben a hírcsatornák teljes gőzzel dolgoznak a "világtörténelem legnagyobb sztoriján", mely szerint egy New York nagyságú égi kődarab nyomul rendületlenül a Föld felé.

A hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt Majdnem forradalom című, a Magyar Televízió budapesti székházának tavalyi ostromáról, illetve az október 23-ai zavargásokról készített sorozatával nyert a versenyen Fotó: Somorjai L.

Az óriásplakát agresszív hatóanyag. Lesben áll az utcán, és azonnal támad. Üzenetéből autóstól csecsemőig mindenki részesül, mert a sok négyzetméteres felület mágnesként vonzza magához a bámész tekintetet. Sima tájékoztatásra és durva sokkolásra egyaránt képes ez az eszköz – különösen, hogy még kapcsológomb sincs az oldalán.

A Visszatérő úgy hozza elénk a vadnyugatot, ahogy még nem láthattuk. A természet elképesztően szép és rémisztően szeszélyes, az emberek taszítóan mocskosak és bárdolatlanok. Nem elég, hogy civilizációk ütköznek az ipartól mentes vadonban; itt mindenki ellenség, és senki nincs biztonságban. Az üzenet azonban több ennél.

A házasság életünk legszorosabb emberi viszonylata. Míg a szülő és a gyermek szoros kapcsolata idővel természetes módon alakul át egymást tisztelő és segítő felnőttek lazább kapcsolatává, a házastársak szövetsége jó esetben olyan, mint a minőségi bor: az idő megpróbálja, megérleli - és még zamatosabbá teszi.

Az Overnight című film egy magyar bróker napját mutatja be, reggeltől másnap reggelig. Tanulságra törekszik persze. Előzetes ismereteink (Tőzsdecápák, Brókerarcok, Top Dogs) és a köznép nevében érzett előítéleteink miatt hajszát gyanítunk, stressz-helyzeteket, levezetésként pedig esti tivornyát. Nem is lövünk mellé. Mégis, Török Ferenc filmjében nem a „pörgés ezerrel” az életforma védjegye, hanem a blazírt szövegek, amivel az öltönyösök egymást nyírják vagy csak kóstolgatják. Mindjárt a reggeli céges meditáció után.

Az emberi nem egyik legfájóbb sebéhez, a holokauszt témájához sokféleképp lehet hozzányúlni. Az utóbbi évtizedben egyre több nemzet filmesei próbálják szavakba, képkockákba önteni a máig elmondhatatlant, és ez önmagában figyelemre méltó. Azonban ahogy ezt az Életvonat cím? francia-román film teszi, az inkább kísérlet. Pedig az alapötlet kitűnő, s reményekre jogosít. Egy romániai zsidó falucska lakóinak a falu bolondja hozza a hírt a deportálásokról.

A következő három nap című filmben az apa irodalomtanár, az anya pedig börtönben ül. Nem szokványos a helyzet, ami persze a gyereket viseli meg leginkább. Telnek az évek, a fellebbezésnek nem adnak helyt. Az állam kontra megtört család játszmában egyetlen halvány reménysugár maradt: szökést szervezni, majd megbújva élni egy életen át… valahol, ahová az USA keze már nem ér el.

Csütörtök este van. Ma nyílt az Arena Plaza. Odamegyünk megnézni, mit adnak. Sötét, pocsolyás az út a roppant betonkocka felé. Valahogy kevés itt a közvilágítás, igaz két metróállomás között nőtt ki a legújabb-legnagyobb pláza az Ügető helyén. A patinás elődre utalva a tribünszerű bejáratot meghagyták. Sötét van itt is, de átjutunk, s az udvaron máris ír zene sejlik egy sátorponyva alól. A résen látni, ahogy a színpadon zöld szoknyák libbennek, s a közönség fölött egy fémtálca egyensúlyoz.

Albert György, yorki herceg, II. Erzsébet mostani angol királynő édesapja dadog. Ez a kis hiba hatalmas gátként magasodik Ő királyi fensége és szeretett népe között, hiszen az uralkodói család tagjaként időnként meg kellene szólalnia a nyilvánosság színe előtt. Érthető, ha kerüli e kínos helyzeteket. Ám amikor váratlanul az ő fejére kerül a birodalmi korona, nem térhet ki a küzdelem elől. Harcát az érthető szavakért leginkább a különc és amatőr beszédtanár segíti.

Mert milyen itt ma az élet? Hová jutottunk a sokat emlegetett tíz év alatt? Választ példának okáért a nagy közkedvenc Meseautó újraforgatott változatából is kapunk, bár a film elsődlegesen szórakoztatni akar.  Ónodi Eszter és Kern András Fotó: Budapestfilm

John Bunyan műve, A zarándok útja az angol nyelvterület nagy klasszikusa. Nemzedékek sorát nevelték az üdvösséghez vezető út példázatán, mely kérdésnél nincs nagyobb az emberi létezésben. E valójában nagyon gyakorlatias üzenet modern környezetbe helyezve, ezúttal a film eszközével szólít meg, és hív céljaink alaposabb áttekintésére.

A virtuális valóság a jövő ultra-drogja és jókora léptekkel haladunk felé. Üzemszerű működését Spielberg filmje, a Ready Player One csak pár évtized múlva vetíti elénk, ahol a digitális univerzum mindent benyelt, uralma megtörhetetlen.

Két évadon belül két Oscar és egy Arany Medve. Sok nagy ország is elégedett lenne e kulturális teljesítménnyel, bár a filmet – ahogy a könyvet vagy a verset sem – nem szokás kilowattban mérni. Az érmek meg a kupák is inkább a sportvilágban hasznos mérőeszközök. Mégis a nagy nemzetközi művészeti szemléken elnyert elismerések ráirányítják a figyelmet egy-egy nemzetre és filmjeire.

Hitlert többször is megpróbálták elpusztítani. Sajnos egyik merénylet sem sikerült, pedig a világ sorsa másképp alakult volna. A célhoz legközelebb azok a német katonatisztek jutottak, akiknek a Valkűr című film állít emléket. A gondosan felépített akció célja nemcsak a náci vezér likvidálása, hanem a teljes rendszerváltás is volt, Németország és Európa megszabadítása a náci vezérkartól és az SS gépezetétől. Ha mindez teljesül, több millió élet menekül meg, s a háború majd egy évvel előbb véget ér.

Jirí Menzel régi ismerősünk. Figurái, az ott látott kacagtató és megindító élethelyzetek a közép-európai kisember kifelé is érthető rajzolatai. Bár Menzel szerzői filmesnek tekinthető, filmjei cseppet sem elvontan láttatják a hatalmasságok árnyékában boldogulni vágyó kisembereket. A világhírű cseh rendező sokadszorra járt nálunk, most éppen az idei Moziünnep és új filmje, az Őfelsége pincére voltam bemutatója alkalmából.

Nézzük az embert, aki nem fér bele egyetlen skatulyába sem. Jó dolog is lehetne ebből – kiben nem munkál gondosan titkolt vágyódás az eredetiség felé?

Ha egyszer egy méltó épületben megnyílna a magyar világhírességek Pan­theonja – vagy legalább arcképcsarnoka –, Neumann Jánosnak ott tekintélyes helye lenne. A csodagyerek matematikus és természettudós elméjének lenyomata ott van szinte mindenben, aminek atomenergiához és számítógépekhez köze van.

Frei Tamás műsora kétség nélkül rég beírta magát a (kis magyar) médiatörténetbe. Mind nagyüzemibb Dossziéja gondosan felépített márkavédjegy. Az „ablak a világra” szemlélet éppúgy lenyűgöz, mint egykor a Lumiére fivérek utazó stábjainak filmtekercsei a helyhez kötött párizsiakat. A földgolyó egzotikumait listázó, az anyagi, idő- és térbeli korlátokat yuppie eleganciával átlépő világpolgár okosan látja meg bennünk is a hiánylényt.

Horror három dimenzióban. Fotó: MTI

Ha elmondhatjuk, hogy minden időszaknak megvannak a maga jellemző "lenyomatai", akkor századunkban erre a mozgókép az első számú esélyes. A film az, ami egyedülálló hűséggel képes megőrizni egy adott kor hangulatát, sőt visszatükrözni az utánunk jövőknek: milyenek is voltunk az évezred vége felé...

Miközben Károlyi Mihályról politikai irányvonaltól függően mostanában egyre másra jelennek meg fekete-fehér portrék, az utódjáról, Kun Béláról most megjelent könyv üdítően tárgyilagos. Lenin első számú magyar tanítványának életrajzát Eytan Bentsur magyar származású izraeli történész-politológus írta meg Láng Európa szívében címmel. A mű nem menteget és nem vádaskodik. Bemutatja viszont e (sajnos nem példátlanul) romboló életművön át, hogy az erőszakosan újítani akaró talentum hajlamos vad zsarnokká nőni.

"...ne is mondja, kemény egy vasárnapunk volt. Egyébként túl vagyok már rajta: az ember a szépet nézze..." Hanem van valami érdekes ezzel kapcsolatosan. Egy garantáltan igaz történet, ami tán hozzátesz valamit ennek a még mindig rossz viccnek tűnő öt egész ötvenöt százaléknak a megértéséhez. Ha nem unja, elmondanám tisztelettel.

Úgynevezett "józan" ésszel, vagyis pusztán racionális alapon nehezen lehet felvezetni egy a sámánizmusról szóló írást. Hisz már a kiindulási alap is magyarázatot igényel. Mert miről is van szó? Néprajzosok hobbijátékairól, ősi szerepjátszásokról? Avagy nemzetféltő ismeretplántálásról az "emlékezzünk eleinkről" címszó alatt…?

Mintha egy jól bevált termék hamisított utánzatát sózták volna ránk. A legendás klasszikus trükkfilmes remake-je egy dologra biztos alkalmas: megízlelhetjük a huszonegyedik század zamatát, jellemek, hitek és kultúrák turmixába kortyolhatunk bele. Igaz, a multiplex mozikban viszonylag kevés kultúrantropológus terem.

Új fejezet nyílt egy nagyon fontos műfajban. A soa szavakba nem önthető valóságát eddig nem látott módon dolgozta fel Nemes László filmje. A Cannes-ban a zsűri fődíját elnyerő film annyi figyelmet és ünneplést kapott, amennyit magyar mozi harminc éve nem.