Kereső toggle

Pálfy Gyula cikkei

Szabadidő

A legdermesztőbb a gép becsapódása előtti perc. Pedig a filmben végig használt kézikamera itt már vadul ugrál, a képsor alig látható, és mégis – soha ne történjen meg! – mintha ott lennénk. A halálba kormányzott gép pilótafülkéje elleni rohamban átéljük az életösztön küzdelmét a vallásos halálvágygyal szemben. Kezünk megfeszül a botkormányért vívott harc közben, vérnyomásunk nő, ahogy a gép sivításával együtt gyorsan növekszik a lenti táj. Aztán hirtelen csönd és teljes sötétség.
Tom Hanks egy óra leforgása alatt négyévnyi sziget-magányt él át a Számkivetett cím? film középső részében, s e régi ötletbe rejtett alakítás az Oscar előszobájának tekintett Golden Globe-díjat hozta el számára. Jogosan, mert nélküle nem szólna így és ennyire ez a film a nézőjéhez.
Mondják, ha színházi vagy filmes rendező valamely klasszikus műről fújja le a port, akkor azzal saját korának kíván üzenni. Hogy Puskin Anyeginjával Martha Fiennes, a most is kiválót alakító Ralph Fiennes e filmmel debütáló testvére milyen aktualitást kívánt megpendíteni, azt legfeljebb sejthetjük. De a film így is nézhető, sőt nagy erénye – még ha ezért akad is magyartanári szisszenet –, hogy fogyaszthatóvá teszi a mára csak iskolai olvasmánnyá lett világhíres m?
Megy egy sorozat, ami kivételesen nem szappanopera. A népszerű kifejezés ugyanis a szakmai silányság, a tucattermék állandósult jelzője. Ám az RTL-klub "Farm, ahol élünk" cím? filmeposzát – fogyatékosságai és nagy sorozatszáma ellenére – nem illetheti ez a megjelölés.
Sajnos most sem sikerült. Pedig szerettük volna nagyon. Mert járna nekünk is egy látványos, erős alakításokkal zsúfolt, szívet melengető történelmi film jeles pillanatainkról. Ám a Szabadság, Szerelem láttán megmarad bennünk a hiány. Pedig technikában (lángtengerek és tankok számát tekintve) élvonalbeliek a csatajelenetek, és akadnak valóságos színészek is, akik a kifestőkönyvszerű karaktereket precízen hozzák (Haumann Péter, Fenyő Iván, Csányi Sándor és a filmre lefogyott Gesztesi Károly).
A nyár számos jó vonása közül az egyik feltétlenül az, hogy a kikapcsolódásra szánt időt tartalmas és emlékezetes módon is el lehet tölteni. Most azoknak szeretnénk ajánlattal segíteni, akik szeretik a nem annyira látványos, de ugyanakkor elgondolkoztató filmeket.  Minden országból többféle létezik egyidejűleg saját államhatárai között. A nemzeti jelleg, az adott nép karakterének meghatározása kevésbé önmaga, mint a kívülálló nemzetek benyomásai nyomán alakul.
2001. szeptember 11-ről először csak képes albumokat láttunk. Ilyen mértékű traumáról időbe telik tényfeltáró mondatokban szólni. A Magyarországon most kiadott, a WTC sorsát bemutató 102 perc című könyv is évekkel a dráma után állt össze.
Az év háborús szuperprodukciója, a Pearl Harbor patikamérlegen kimért, érzelmekben dús filmipari befektetés. Készítői többszörözve látnák viszont a filmre költött 135 millió dollárjukat, ami ellen kifogást nem emelhetünk. Az amerikai nagyfilm-iskolának ráadásul számos fogása segíti e szándékot, melyekkel szinte kirakós játék módjára lehet összeállítani a produkciót. Amiből olykor csak egy dolog hiányzik: az eredetiség. 
A hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt Majdnem forradalom című, a Magyar Televízió budapesti székházának tavalyi ostromáról, illetve az október 23-ai zavargásokról készített sorozatával nyert a versenyen Fotó: Somorjai L.
Drámai fordulat történt pénteken: elmaradt a Dáridó. Az ok, mely kiütötte egy mulatni vágyó ország főműsorát, a hírneves Maastrichtban megült "Domino Day" volt, az éhesszem? Európa élőben figyelte rekordkísérlet.
A Visszatérő úgy hozza elénk a vadnyugatot, ahogy még nem láthattuk. A természet elképesztően szép és rémisztően szeszélyes, az emberek taszítóan mocskosak és bárdolatlanok. Nem elég, hogy civilizációk ütköznek az ipartól mentes vadonban; itt mindenki ellenség, és senki nincs biztonságban. Az üzenet azonban több ennél.
Egy alig egyéves iskola életében fokozott várakozás előz meg minden új kezdeményezést, hiszen az alapítást követő időszakban dől el, miből lesz később folytatásra érdemes helyi hagyomány. Ezzel a várakozással született meg "a tematikus napok" rendezvénysorozat ötlete a tavaly óta működő budapesti Bornemisza Péter Gimnáziumban. S azért is, hogy a félév során egy rövid időszakra kissé kizökkenjen az iskola élete a megszokott kerékvágásból. De hogyan valósítható ez meg úgy, hogy ne a színvonal rovására menjen?
A házasság életünk legszorosabb emberi viszonylata. Míg a szülő és a gyermek szoros kapcsolata idővel természetes módon alakul át egymást tisztelő és segítő felnőttek lazább kapcsolatává, a házastársak szövetsége jó esetben olyan, mint a minőségi bor: az idő megpróbálja, megérleli - és még zamatosabbá teszi.
Az Overnight című film egy magyar bróker napját mutatja be, reggeltől másnap reggelig. Tanulságra törekszik persze. Előzetes ismereteink (Tőzsdecápák, Brókerarcok, Top Dogs) és a köznép nevében érzett előítéleteink miatt hajszát gyanítunk, stressz-helyzeteket, levezetésként pedig esti tivornyát. Nem is lövünk mellé. Mégis, Török Ferenc filmjében nem a „pörgés ezerrel” az életforma védjegye, hanem a blazírt szövegek, amivel az öltönyösök egymást nyírják vagy csak kóstolgatják. Mindjárt a reggeli céges meditáció után.
A Balkán szó hallatán máris sok mindenre gondolunk. Fügefák a kertekben, sült hal illata és fehér márványköves sikátor. Szikrázó Adria, korrupt rendőrök és lusta hivatalnokok. Lüktető zene, vérpezsdítő körtánc és szétbombázott házak az út mentén. Bárányhús zamata és egy adag hepatitis vírus. Az ellentmondások földjéhez hiteles útikönyvet az egyéni átélés képes adni. Mégis erre tesznek kísérletet a térség filmjei, melyek az itteni sorsokba a majdnem kockázatmentes bepillantás esélyét nyújtják.
A történelmi filmek alkotói kiválasztanak egy szívükhöz közelálló kort, ahhoz színteret, s aztán arra törekszenek, hogy a kérdéses múlt legalább egy mozipillanatra életre keljen. A baj az, ha e kijelölt teret nem sikerül bejátszani… ha valahogy nem hiteles az egész. 
A következő három nap című filmben az apa irodalomtanár, az anya pedig börtönben ül. Nem szokványos a helyzet, ami persze a gyereket viseli meg leginkább. Telnek az évek, a fellebbezésnek nem adnak helyt. Az állam kontra megtört család játszmában egyetlen halvány reménysugár maradt: szökést szervezni, majd megbújva élni egy életen át… valahol, ahová az USA keze már nem ér el.
Csütörtök este van. Ma nyílt az Arena Plaza. Odamegyünk megnézni, mit adnak. Sötét, pocsolyás az út a roppant betonkocka felé. Valahogy kevés itt a közvilágítás, igaz két metróállomás között nőtt ki a legújabb-legnagyobb pláza az Ügető helyén. A patinás elődre utalva a tribünszerű bejáratot meghagyták. Sötét van itt is, de átjutunk, s az udvaron máris ír zene sejlik egy sátorponyva alól. A résen látni, ahogy a színpadon zöld szoknyák libbennek, s a közönség fölött egy fémtálca egyensúlyoz.
Szabó István legújabb filmje, a Szembesítés, nyilván a Mephisto folytatásaként értelmezhető. A rendező, aki már többször világszínvonalon elemezte hatalom és művészet bonyolult viszonyát, ezúttal a háború utáni romos Berlinben teszi fel a "Behódolni vagy ellenállni?" nagyon is mai, nagyon forró kérdését. 
Albert György, yorki herceg, II. Erzsébet mostani angol királynő édesapja dadog. Ez a kis hiba hatalmas gátként magasodik Ő királyi fensége és szeretett népe között, hiszen az uralkodói család tagjaként időnként meg kellene szólalnia a nyilvánosság színe előtt. Érthető, ha kerüli e kínos helyzeteket. Ám amikor váratlanul az ő fejére kerül a birodalmi korona, nem térhet ki a küzdelem elől. Harcát az érthető szavakért leginkább a különc és amatőr beszédtanár segíti.
Nem túl biztonságos a Föld nev? bolygó mostanában. Terror, alvó, ám ébreszthető atomfegyverek, ölni kész mániákusok és mindenekelőtt roppant félelem attól, ami a másik emberben lakik: "Homo homini lupus – ember embernek farkasa", ahogy azt a negyedik birodalomban (a rómaiban) fogalmazták.
John Bunyan műve, A zarándok útja az angol nyelvterület nagy klasszikusa. Nemzedékek sorát nevelték az üdvösséghez vezető út példázatán, mely kérdésnél nincs nagyobb az emberi létezésben. E valójában nagyon gyakorlatias üzenet modern környezetbe helyezve, ezúttal a film eszközével szólít meg, és hív céljaink alaposabb áttekintésére.
Madarak a szabad, tiszta térben. Irdatlan távolságokat gyűrnek le. Államhatár, etnikai fal, bevándorlási kvóta fölöttük nem uralkodhat. Onnan fentről nézve egyedül a küldetés számít, hogy odaérjünk, ahol a nagy szabályzat szerint lenni kell. Időben ott lenni, méghozzá. Minden egyes madárfajhoz külön-külön módszert kellett kitalálni
Megint egy film, amit megelőzött a híre. A Szükségállapot (The Siege) cím? alkotásról a faji-etnikai részrehajlás vádját lehetett hallani, mivel a nagyvárosi robbantásokra szakosodott iszlám bosszú-terror feldolgozására – ha nem is magyarázatára – tesz vizuális kísérletet.
A Vérző olaj egyedülálló film. Kemény és kegyetlen, de amit bemutat, az elrettentő és hiteles. Amerikai filmben ritka az olyan életút részletezése, ahol nincs hit, elfogy a reménység, és a szeretet – vagy valami olyasféle – csak nyomokban lelhető fel. Itt még az „end” se „happy”, hanem pecsétje egy lélek elveszésének. Ám ha nem könnyű sztorit sejtve tévedünk be rá, még kaphatunk is tőle: hogyan ne éljünk, mivé ne váljunk.
A Top Dogs a Kamrában fergeteges élmény. A legjobb, ami e m?fajban adható. Tisztítja a képünket a csúcsmenedzserekről, felfrissíti szemünket és erősíti a nevetőizmainkat. Éttermiesen szólva: drámát tálalnak elénk vérbeli paródiával fűszerezve, mely egy yuppie-koktél formájában (összerázva, nem keverve) fogyasztható. Színházba érkezünk, de esténk megemelkedik, mert kiadós brain stormingba csöppenünk pár account és sales manager társaságában egy out placement irodában ülve. Ne sajnálja, aki nem érti.
A Néprajzi Múzeumban egyszerre három fotókiállításon vonul fel a világ és – ahogy mondani szokás – "ami mögötte van". A nagy és patinás aulában, hol hajdan kosztümös filmek báljeleneteit vették fel oly szívesen, most a World Press sajtóképei, vagyis a 97-es év szakmai termésének legjava látható. Az évente díjazott alkotások jó része most is felkavaró és megrázó, viszont csak kisebb részük tud valami meghatóan-felemelően emberit láttatni.
Will semmit se csinál. "De tényleg semmit." Folyton kérdezik, mivel foglalkozik, erre elejti: A Szuperszán cím? karácsonyi dal jogdíjaiból él. De azt se ő, hanem apja írta. Önkéntes szigetlakó. Hímnem? Bridget Jones, "kényelmi okokból" single, amint kifejti az Egy fiúról cím? film főszereplőjeként, Hugh Grant arcjátékába bújva. Fanyar belső monológjai gördítik előre a filmet, miközben egy úgymond mai világpolgár szemléletét (kórképét?) ismerjük meg.
Adrian Monk, a megözvegyült exrendőr tucatnyi ismert és számos egyedi fóbia birtokosa. Többek közt fél a tejtől és a széltől, retteg a liftektől és a bohócoktól is. Kényszeresen és mindig takarít, egészségügyi okból pedig nem fog kezet senkivel. Viszont aligha együttérzésből nézi kitartóan tévénézők hada a róla szóló többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas sorozatot – majd ötven országban.
Mint ideát persze tudjuk, mily sok Amerika létezik. Ismereteink "A négyes" lapján kóla és hamburger, Elvis és Rambo szappanopera-Amerikája, meg médiaguruk, rámenős riporterek, bálványsztárok sorakoznak. Viszont a lap túloldalára lelkes néger gyülekezeteket, puritán kisvárosokat, adakozó milliárdosokat és még mindig komolyan vett nagy eszményeket rajzolhatnánk. E montázsképen az utcai erőszak meg az etnikumok gettói is helyet kapnának, mint azt legutóbb a Martin Scorsese-féle New York bandáiban láttuk.
A Clavius (Risen) egy oknyomozás története. A film az ókori Júdea méltán leghíresebb rejtélyébe vonja be nézőjét. Egy római tiszt szemszögéből lehetünk részesei a napoknak, melyek Jézus megfeszítése és mennybemenetele között teltek el. Az újszerű megközelítés pátosz- és vallásmentes néznivalót eredményezett, ami üdvözlendő.
A Spielberg-műhely nem ideológiákban, hanem emberi sorsokban és hiteles érzésekben gondolkodik. Még akkor is, ha – immár másodszor – a holocaust képben, hangban, bet?ben alig ábrázolható borzalmát viszi filmre. Tom Lantos, az egyik túlélő
A kerékpáros kultúra hosszú pangás után a székesfővárosban is fellendülni látszik. Bár (hogy ne menjünk messzire) például Bécsben megélhető, meszszemenőkig komfortos élményben egyelőre kevésbé lehet részünk, hisz közel sincs annyi és olyan minőség? bicikliút, ám a hálózat évről évre tovább épül.
A befejező képsorok után a moziban teljes a csend. A hangtalanul futó, számunkra érdektelen stáblistát nézzük mind – inkább, mint nézőtársaink arcát. Meg vagyunk rendülve. Ritka az ilyen ma, mozgóképek után. Akkor is, ha tudjuk, a hatás előre megtervezett. És hogy az egyesével, a szemünk előtt tarkón lőtt embereket csak a múlt órában ismertük meg valamelyest.
Nehéz Adolf Hitlerről emberként beszélni. Mindaz a rettenet, ami e névhez tapad, joggal fedi el a személyiséget a nagyobb nyilvánosság elől. Talán ezért utasította el a fiatalkori Hitlerről szóló Max cím? film rendezését Spielberg, bár a forgatókönyv minőségét elismerte. Aztán maga az író, Menno Meyjes készítette el, többek között számos magyar színész és még több filmes szakember segítségével.
A világirodalom hatalmas tablóképei nem mennek ki a divatból. A nagy klasszikusok között rendre a Nyomorultak is előkerül, ezúttal a világsikerű musicalváltozat került filmvászonra. Victor Hugo nagyívű regényének e zenés feldolgozása igazi sztárparádé. Ám a reményt keltő csomagolásban a történet legnagyobb üzeneteinek kevés hely jutott.
Végre egy film, ahol csaknem minden a helyén van. A Börtönvonat Yumábacsapatjáték, amelyben Russel Crowe az „arc”. Nem hiába húzónév, most is szépen teljesít, de a pompás összképben ott vannak a színésztársak, meg persze az író (mély dialógusok) és a rendező (nincs üresjárat), az atmosz-férát hátterező időnkénti zene alkotójával karöltve.
A "Némó nyomában" senkinek sem fog csalódást okozni. A gyermekes családnak és a humorra vágyó felnőttnek egyaránt élvezhető történet az apa-fiú kapcsolat megható, még nem érzelgős példázata. A kicsik számára jótékonyan egyszer? cselekmény alatt a szülők "saját jogon" szórakoznak: a felnőtt fülnek szánt (szerencsére nem trágár) párbeszédek eltalált stílus/életmód-paródiák. Néhol a legjobb vígjáték szintjén kacagtató a többféle szleng. A gyártók vettek marketingleckét: ma már együtt kell aprót, s nagyot szórakozatni.
A legmodernebb animációs csodák piaca még korántsem telítődött: egyedül "bogaras" témában nemrég két rajzfilm is megküzdött a nézők kegyeiért.
"…és képzelje, mintákat gyűjtök: hanglenyomatokat. Beszédhelyzeteket. Lelőhely van bőven. Ez persze nem ebéd utáni szivarfüstben lelket hízlaló hobbi. Mobilnak kell lenni, akár a telefonnak.
Haj, tengerre szállni! Dacolni az elemekkel, hegynyi hullámokra kapaszkodni fel! Majd tikkadva szélre várni, esővízért fohászkodni, szárazföldet kémlelni árbockosárból… és így tovább, ahogy azt mi szárazföldiek elképzeljük.
Ha vezetnénk "a-pénzed-és-az-időd-ennél-jobb-helyet-érdemel"-mozifilmek listáját, A világ nem elég (tükörfordítás) néven futó celluloidnak különösebb protekció biztosan nem kellene a feliratkozásra.
A Borgia családnév ma is az erkölcsnélküliség, a kegyetlenség és a hatalmi praktikák „márkaneve”. A nagy figyelmet keltő sorozat a klasszikus bölcsész szemlélettől elütő, ám annál valósabb módon ábrázolja a reneszánsz ember életmódját.
Az animációs Wall-E és Batman című filmeket sikerük mellett az is összeköti, hogy ráéreztek a nyugati civilizáció egy-egy feszítő problémájára. Ez pedig a fogyasztói társadalom önpusztítása, valamint az általános bizonytalanság a terrorveszély miatt.
A Tizenhárom cím? dokumentumdráma elborzaszt és felkavar. Pedig kis költségvetés? film, imbolygó, szemfárasztó kézikamerával, nagyrészt önmagukat játszó szereplőkkel. Szándéka az elrettentés, sőt a sokkolás szigorúan korhatáros jelenetekkel nyomatékosítva, melyek ha valahol, itt nem öncélúak, pontosan leírják a fogyasztói hedonizmus sodrását egy úgymond átlagos amerikai lány példáján. 
Az idei ARC óriásplakát-kiállítás már a kilencedik a sorban. Ki gondolta volna, hogy az egykor Sztálin csizmájával bepiszkított macskaköves teret nyárutókon immár jó ideje kultúrafüggő egyetemisták sarui és (semmiképp se Converse!) tornacipői tapossák, s a tribün helyén, hol Kádár integetett alá nekünk, most e nehéz terepen imbolyogva botlik a női cipős láb, és keresi a plakátok mélyebb értelmét. Az Üzenetet, amit rólunk akarnak átadni – mégpedig nekünk.
Mióta Amerika létezik, nemzedékek sora készíti el róla vallomásait. A szó szerint egyedül álló államot a világ többi része folyamatosan és sokféleképp értelmezi. Némelyek most új Rómának, világcsendőrnek tartják. Mások számára ezekben a napokban is a gondolati és a cselekvési szabadság eddigi legteljesebb térsége, no és annak példája, hogy a történelemben páratlan szabadságsággal miként lehet élni – és persze visszaélni is. 
A totális eszmék a gyomhoz hasonlóak. Hiába irtják és tiltják – idővel felütik a fejüket. A Hullám című filmben egy hét alatt szélsőséges mozgalom jön létre egy tanórai kísérletből, amely igazolja, hogy a mai Nyugat szórakozó ifjaiban éppúgy ott lakozik a szörny, mint a weimari Németország reményvesztett tömegeiben, akik Hitlert hatalomba segítették.
A Getno cím? új magyar filmben "Lakótelepi" Jancsi (utóbb John Major) felcuccolja kis családját, és irány Amerika. Azonban nem oly szépek – de inkább: nem olyanok – a kilátások helyben, mint Pestről vélték, s nincs kolbászból a villanyrendőr sem. Az ígéret földje esetükben egy igen porlepte "garden a dezertben" (idézet). Ámerikás Jenő papa háza-cége ugyanis a mesés Las Vegas-menti sivatagban várja őket: Villa Negra plusz hozzávaló roncstelep. Ez lenne az American Dream? Ez az ócskáscég neve egyébként.
Nyáron a Mamma Mia! könnyeztetett, ősszel a High School Musicalen lehetett olvadni, most pedig a Valami Amerika 2. tarol.
Az Elrabolva című film elrettentő látlelet a leánykereskedelemről, a későn érő apaságról, valamint civilizációk ütközéséről. Mindez rohanós-zúzós akciódíszletekbe ágyazva. És bár ezúttal is győz a magányos hős, közel sem képregényszerű az ábrázata Liam Neeson alakításában.
Beülünk a Hideghegy című, amúgy érzelgősséggyanús filmeposzra, aztán a vártnál jobbat kapunk. Van benne romantika (ami persze nem baj), de realizmussal kevert módon, átélhetően, gondos színjátszással megtámogatva. 
A Tizenhárom nap és Az ítélet eladó két videofilm a tartalmasabb fajtából. Izgalmas, színfalak mögötti, jellemzően amerikai érdekvédő játszmákról van szó. Az előbbi a hidegháború legforróbb napjait eleveníti fel, az 1962-es kubai rakétaválságot, amikor a két szuperhatalom, s velük az emberiség, pengeélen táncolva kerülte el a harmadik világháborút; az utóbbi bírósági film, a még újat hozó fajtából.

Fókusz

A jelenkor társadalma nem tudna működni reklám nélkül. Az árucikkek, szolgáltatások és életstílusok világméretű versengése hasonlóképp fémjelzi korunkat, mint az autó, a számítógép vagy a lézersugár. A holnap történészeinek elsőrend? kordokumentumai is talán épp a reklámok lesznek, a mind kifinomultabb mechanizmusokkal vásárlásra és mintakövetésre csábító képkockák. "Mindennap új varázslat"
A hatalom körül mindig nagy volt a nyüzsgés. Sokan gyűltek az éppen aktuális trón köré, hogy valamiképp részesedjenek az állam nevében gyakorolt tekintély gyümölcseiből. Közöttük voltak és vannak ma is, akik "ezoterikus" képességeikkel igyekeznek kenyéradó gazdáik megkülönböztetett figyelmét magukra irányítani. Korunk legnagyobb hatalmi és anyagi mecénása pedig nem más, mint a szórakoztatóipar.

Életmód

Manapság regényt olvasni forradalmi cselekmény. Még ha e tett nem is kerül közintézmény falára. A veretes, ám testes szövegfolyamba önként belemerülni fricskája a közhangulatnak. Valóságos polgárpukkasztás, az igazán bátrak lépik meg csak, kiket nem rettent a több száz oldal. Fejest ugranak a történetbe, évtizedek áradatát, életutak futónövényzetét kísérik figyelemmel, és mindez… nem untatja őket!
A közönségfilmes műfaj sci-fi szegletén belül, annak is a zord jövőképes fiókjában foglal helyet a Terminátor-széria. Bár az első két műfajtörténeti rész utáni folytatások inkább a sokadik bőr lehúzásáról szólnak, a legutóbbi darabról sem mondhatjuk el, hogy ne lenne mondanivalója.
A születendő baba nemének megválaszthatósága körüli nyári viták újból felszínre hozták azokat a filozófiai-etikai aggályokat, amelyeket az emberi egyed genetikai tervezhetősége vet fel minduntalan. Jóllehet az orvostudomány még gyerekcipőben jár, a filmipar már jóval előbbre tart a kérdésben, és többnyire nem fest valami szívderítő képet a „szép új világról”.
Aktuális lelkiállapotunkat nem csak neveltetésünk, képzettségünk valamint az időjárás befolyásolja. Érzelmek, emlékek, benyomások és hajlamok kavalkádja színesíti azt az egyedülálló világot, amit a pszichológusok személyiségnek hívnak. A legnagyobb titkok azonban valahol mélyen a tudat alatt bújnak meg – ahová időnként a filmipar is bemerészkedik.
Századunk legjellemzőbb m?faja, a filmművészet hamar témái közé vette a háborút is. Nem véletlenül. Hiszen az emberiségre éppen az Európában példa nélküli, emberöltőnyi fegyvercsend, a múlt századvégi "boldog békeidők" után zuhantak rá az addig elképzelhetetlen borzalmak. Nem vitás, hogy a háború fogalma körül az emberiség leggyötrőbb dilemmái sorakoznak föl. Az irodalom lehetőségei mellett mára leginkább a film vált ezek bemutatásának hatásos eszközévé.
Divatba jött a Mars. Folyton bekerül a vezető hírekbe: a tudós vizet talál rajta, az elnök embert küldene rá. Neve jól fut a csokipiacon és az ufó-sztorikban egyaránt. Régen a csillagász csatornát látott rajta, ma kozmikus katasztrófa nyomát sejtik a felszínén. A Mentőexpedícióban egy otthagyott űrhajósnak kell belaknia a rejtélyekkel teli bolygót, amíg érte nem jönnek.
A világ legifjabb milliárdosának eddigi életét hálás téma filmre vinni. A Facebook alkotója, korunk aranypolgára, Mark Zuckerberg egyetemi diákhonlapból fejlesztette ki mára félmilliárd aktív tagot begyűjtő közösségi hálózatát. Így lett jókora pénzhalom gazdája, egyben a modern kommunikáció guruja.
Az Oscar-díjas német Florian Henckel von Donnersmarck filmje egy meghasonlott ügynök sorsán keresztül ábrázolja a vasfüggönyön inneni létet. A mintaügynök. Kedves lehallgatóink
A Star Trek a filmtörténet egyik monumentális vállalko­zása. Időben és térben is az. A fél évszázados márkanév­hez tartozó tévésorozatok, majd mozifilmek rendre vissza­tükrözték a kort, melyben készültek.
Az élet rendje az is, hogy időnként történelmi filmek készülnek. Oka van ennek: bevétel és tanulságkeresés (ebben a sorrendben). A filmes ipart is működtetni kell, folyamatosan, mint az öntödében. Ha leállna, sokba kerülne újraindítani.
Valaha mindössze két csatorna volt, hétfőnként pedig adásszünet. Ám ma a tévé képei lassan elborítják és befedik a láthatárt, a csatornák száma megközelíti az elviselhetőség határát, s a nézettségért gyilkos verseny folyik. A sok ezer óra adásidőt ki kell tölteni piacképes adással, vonzó emberek és izgalmas helyzetek képeivel. Ez maga a műsor – mely csípős nyelvek szerint nem más, mint két reklámblokk közötti rövid idő kitöltése.
Ha valamikor, az apaság újra­felfedezésére ma mérhetetlenül hatalmas az igény. Ez lehet talán a lassan darabjaira hulló nyugati civilizáció lakóinak egyik utolsó mentsvára.
Izlandra fapados járattal elutazni, és csomagunk elvesztésén nem bánkódni. A kősivatagnak nekivágni kipróbált útitársunkkal, meg az eltört bankkártyával. Gyalogolni hetekig, északról délre átszelni a szigetországot, közben élelmet önuralommal porciózni. Tizenöt fokos nyári napnak igen örülni, ajándéknak látni a gejzíreket, a mesebeli fjordokat, és jégtiszta vizet inni, ám a tej ízére vágyni az első tehén láttán… nos ez az, amit elismerően kalandnak nevezünk, kipróbálni azonban kevesen mernénk.
Az éhezők viadala filmes látomás egy kettészakadt Amerikáról. A hedonista kisebbség Kapitólium luxusvárosban henyélve uralkodik a tizenkét körzet lakosságán. Valamikor a múltban e szegénynegyedek lázadni merészeltek. A sikertelen felkelés árát évenként újra meg kell fizetniük egy kegyetlen és élőben sugárzott túlélőshow formájában, ahol az ő gyermekeik mészárolják le egymást - elnyomóik szórakoztatására.
Egy amerikai fiatal. Jelenet a valóságból    Fotó: MTI
A Matrix cím? (film)turmix mindenből merít egy kicsit: vesz egy adag lepusztult nagyvárosi jövőt, melyben rendet vágni egyedül a hagyományos és az elektronikus erőszak képes. Ezt bőven fűszerezi a jelenkori borzasztó technozenével, és a fekete napszemüveg, fekete bőrkabát (alatta tűzerős fegyverek) dizájnnal. Mindezt köríti az egyre fenyegetőbb, mert öntörvény?bb számítógépes-virtuális technológia rémképével.
Nem mindegy, hogy az újságpapírra írt tartalomnak milyen a formája. Sok minden elfér a tisztes szakmai munkától az egyediségekig terjedő széles skálán. Ez utóbbit már hívhatjuk stílusnak, mely képes egyéni védjegyül szolgálni a pályán. És az olvasók bizony felismerik, sőt keresik az ilyesmit.
A gépezet – ígéretét megtartva – visszatért. Ismét a zord jövőből érkezett, szintetikus bőrét harcmezők füstje járta át, szembogarát lézerfény szűkítette. A likvidálásra tervezett kombájnból a történet második részében minőségi testőrré előlépett Terminátor ezúttal is a bevált, stájerföldi testépítő maszkját alkalmazta belépőjéhez. 
Manapság amerikaiként Isztambulba menni nem életbiztosítás. Főként, ha három autónyi albán nehézfiú tapad az emberre, hogy elégtételt vegyen. Ám hősünk, a kiszolgált CIA-ügynök (továbbra is) jó karban van, így a játszma legalább kétesélyes. A nagysikerű Elrabolva című film folytatása ismét többet nyújt az akciófilmek sablon-kelléktáránál. Bár most szerényebb mértékben.
Elég kicsit alámerülni a valóságba, hogy ráérezzünk: az óriás bevásárlóközpontok – vagyis a különféle élvezetekkel összekapcsolt fogyasztás – divatja ma kézzelfoghatóbb hatást fejt ki a magyar lakosság életmódjára, mint a nagypolitika jóval zajosabb, nagyobb nyilvánosságot kiizzadó rendezvényei és eszméktől duzzadó arcai.
A nagy Gatsby nagy háza káprázatos mesevilág. Aki számít, mind ott van a gigantikus partikon, a csodakastély lakója mégis magányos. Bár mindene megvan, éppen az hiányzik, akiért mindezt felépítette, s akinek a lába elé az egészet egy laza mozdulattal leterítené. A történet erős, a látványvilág pazar, az értelmezés azonban ellentmondásos.
Szabó István új filmjéről beszélni fognak. A legismertebb magyar filmrendező ezúttal azt kutatja, miként próbált újra és újra a Kárpát-medencében élő zsidóság hazát és nemzetet találni születésének helyén. Még úgy is, hogy újraéledő reményeiket menetrendszerűen érkező pofonok hűtötték le.
A hírek utáni éhség az egyik ősi vágy, a kíváncsiság jellemző tünete. Az írott sajtó, majd a televízió által közvetített tudnivalók tálalása mára készséggel simul a mindinkább szórakoztatni kívánó televíziók műsorpolitikájába. Így lesz a hírértékkel felruházott különféle információk bemutatása az egész napos műsoros valóságfelejtés egyik súlyozott eszköze.
A Nyugatra tartó magyarok között vannak olyan fiatalok is, akik patinás egyetemek padsorait koptatják. Oxfordi vagy cambridge-i diáknak lenni ma is nagy szónak számít itthon. A két nagy angol egyetemen több éve tanuló magyar diákokat kérdeztünk a tapasztalataikról.
"Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember érzi, hogy szabad." (részlet a volt Szovjetunió egykori himnuszából)

Arcok

Kés a vízben, Iszonyat, Vámpírok bálja, Őrület, A halál és a lányka, A kilencedik kapu. Nem egy kültelki videotéka B-kategóriás horrorkínálatáról van szó, hanem Roman Polanski filmjeiről, akit sokan a ma élő egyik legnagyobb filmrendezőnek tartanak. Az európai szakma Polanskinak a teljes filmtörténelemre gyakorolt hatását nemsokára Varsóban ismeri el az Európai Akadémia életműdíjának átadásával. Jelenet A zongorista című filmből
Jirí Menzel régi ismerősünk. Figurái, az ott látott kacagtató és megindító élethelyzetek a közép-európai kisember kifelé is érthető rajzolatai. Bár Menzel szerzői filmesnek tekinthető, filmjei cseppet sem elvontan láttatják a hatalmasságok árnyékában boldogulni vágyó kisembereket. A világhírű cseh rendező sokadszorra járt nálunk, most éppen az idei Moziünnep és új filmje, az Őfelsége pincére voltam bemutatója alkalmából.
Ha egyszer egy méltó épületben megnyílna a magyar világhírességek Pan­theonja – vagy legalább arcképcsarnoka –, Neumann Jánosnak ott tekintélyes helye lenne. A csodagyerek matematikus és természettudós elméjének lenyomata ott van szinte mindenben, aminek atomenergiához és számítógépekhez köze van.
Gyűrött arcú, inas hatvanasok a sok ezer wattos fényben, őrjöngő tízezrekkel lábaik előtt – mi az? Csakis a Rolling Stones, a rock and roll cirkusza, a műfaj máig elnyűhetetlen mamutja. Mick Jagger és csapata tizenkét év után negyven kamionnyi színpadával újra megérkezett hozzánk, hogy a harmadik éve világ körül utazó „Bigger bang”-turné egy estéjén feltöltse a legnagyobb magyarországi stadion katlanjába gyűlt rajongóit. Fotó: AP
A Coen fivérek mesterségének képzelt címerében a toll és a kamera mellett pár további hasznos munkaeszköz is megférne. Az biztos, hogy nem előzmények nélkül és nem előlegbe kapták most a négy Oscar-díjat Nem vénnek való vidék című filmjükért – ami nem éppen az eddigi életművük csúcsa. Több mint két szorgos évtized és majd tucatnyi film elkészítése után a testvérpáros neve ma már az igényes, ám fogyasztható, mégse „hollywoodi” filmtermék márkavédjegye.
A számos magyar között, akik az Álomgyárat felépítették, majd naggyá tették, ott volt Kertész Mihály is, a legendás Casablanca rendezője. Ha mást nem tett volna le az asztalra, mint ezt a filmet, már azzal is stabil helyet foglalna el a filmtörténet vaskos könyvében (adathordozóiban).
A mai tizenévesek holnap feltalálók és megvalósítók lesznek - nem mellesleg a mai középnemzedék nyugdíjainak finanszírozói. Időnként tehát nem árt belehallgatni, mit gondolnak éppen a világról, amiben élnek, és a jövőről, amiben élni szeretnének.
Az amerikaiak legnagyobb elnökének az alacsony sorból saját erejével felemelkedő Lincolnt tartják a Gallup felmérése szerint. Kalandos életútja egy jól megírt karrierregény lehetne, hiszen előkelő család, elitegyetem és öröklött bankszámla nélkül érte el az elnöki széket, elszántságára és természetes bölcsessé­gére alapozva. A 16.
A huszonéves Ishmael Beah máris komor életrajz birtokosa. Sierra Leone-i gyerekéveiről megjelent könyvét (Gyerekkatona voltam Afrikában) húsz nyelven olvassák, s a milliónyi olvasóból sokan könnyezik meg. Joggal persze. A szerző előbb a polgárháború menekültje, majd családja kiirtása után a harmadik világ értelmetlen harcainak legvadabb gyilkosai közé áll: gyerekkatona lesz, aki drogoktól bódultan utánozza a Rambo-filmek ölési technikáit, miközben magát élet-halál urának érzi.
Mozifilm ekkora hatásra régóta nem volt képes. Nincs üldözős lövöldözés, sem színpompás lézerek, mégis tátva marad a szánk az elképesztő látványtól. A világűr borzongató sötétjében, a roppant csöndben egy férfi és egy nő drámáját figyeljük, akiket magára hagyott az emberiség. Szorítunk értük, de annyira, hogy magunkon csodálkozunk, hisz mégis film­hősökről van szó.

Hit és értékek

Mindenkiből lehet a történelem krónikása. Nem kell hozzá aranyhegyű írótoll vagy míves iniciálé. Még a nagy király melletti biztos állás sem feltétel. Megfigyelni viszont a mellettünk futó dolgokat, s közben jegyzetelni: szükséges. Fejben folytonosan, írásban precíz rendszerességgel. A héten nyolcvanéves  Ungvári Tamás megtette ezt sok évtizeden át, majd a sztorikat két nagy kötetben személyes hangú „történelmi egypercesek” gyűjteményeként tette közzé.
Kevés ünnepről deríthető ki oly gyorsan, oly kevés utána olvasással, hogy miféle köpönyegből bújt elő. A szakszervezetek által újabban már pirosbetűs ünnepnek követelt halottak napja egyenes ági leszármazottja a "keresztény Európát" megelőző pogány kornak – melyet nem kevesen barbár kornak hívnak. Mint annyi más ünnep, ez is a természet évszakos változásaira épült, majd telítődött a természetfelettiből előhívott sötét rítusokkal.
Az új Batman-film bemutatóján történt mészárlás akaratlanul is tragikus reklámja lett az alkotásnak.  A Denevérember és városa, Gotham City sokáig csak egyike volt a sokféle modern mítosznak és urbánus népmesének. Majd Christopher Nolan rendez három egymást követ új változatában az akciódús látvány mellett korunk morális-hatalmi és tömeglélektani kérdései is hangsúllyal jelentek meg.

Háttér

Miközben Károlyi Mihályról politikai irányvonaltól függően mostanában egyre másra jelennek meg fekete-fehér portrék, az utódjáról, Kun Béláról most megjelent könyv üdítően tárgyilagos. Lenin első számú magyar tanítványának életrajzát Eytan Bentsur magyar származású izraeli történész-politológus írta meg Láng Európa szívében címmel. A mű nem menteget és nem vádaskodik. Bemutatja viszont e (sajnos nem példátlanul) romboló életművön át, hogy az erőszakosan újítani akaró talentum hajlamos vad zsarnokká nőni.
Mintha egy jól bevált termék hamisított utánzatát sózták volna ránk. A legendás klasszikus trükkfilmes remake-je egy dologra biztos alkalmas: megízlelhetjük a huszonegyedik század zamatát, jellemek, hitek és kultúrák turmixába kortyolhatunk bele. Igaz, a multiplex mozikban viszonylag kevés kultúrantropológus terem.
A kapitány, aki megmentette 105 ember életét.
Egy pillanat alatt vált nemzeti példaképpé Chesley Sullenberger, a US Airways egyik gépének kapitánya, mikor a bajba került Airbust másfélszáz utassal a jeges Hudson folyóra tette le. Bátor döntése miatt mindenki megmenekült ebben az igen esélytelen helyzetben. Clint Eastwood úgy látta, ebből neki kell filmet készítenie.
A jövő legjobb vegyé­szei mérték össze tudásukat Magyar­­orszá­gon, a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián. A világ hatvannyolc országából érkezett csapatokat és kísérőiket az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében látták vendégül.

Üzlet

1949. január 25-én Moszkvában megalakult a Szovjetunió és a kényszerrel köré gyűjtött csatlósállamok gazdasági szervezete. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a mából visszatekintve leginkább olyan kísérleti kontrollcsoportnak tűnik, amelyben a "baráti országok" akadozó együttműködése az idők folyamán kétség nélkül bizonyította a kommunista gondolat életképtelenségét – méghozzá nemzetközi méretekben.

Vélemény

Bizonyos mondatok, ki tudja miért, egy életre megmaradnak az emberben. 1990 áprilisából, az első szabad választások napjaiból van egy ilyenem például. Fiatal farmeros áll mellettem a főiskola aulájában. Kezében cigi, öve szögecses, s valahogy amerikaias. A konzervatív győzelem miatt aggódva és fájdalmasan jön ki belőle a Párdányi tanár úr felé: „… majd jön a Mária Magyarországa, meg a numerus clausus.” Bayer Zsolt
A Hetek legutóbbi száma Berlin történelmi évtizede címmel közölt összeállítást a várost kettészelő fal leomlásáról (1999. november 7.). Cikkünkhöz egy akkor Berlinben élő szemtanú küldött levelet. A Fal tetején ünneplők talán máris a múltat akarták "végképp eltörölni". Ez idő tájt a kommunista tábor legjobban kiglancolt őrtornya, az elvhűségben verhetetlen NDK is a végét járta.

Oldalak