Kereső toggle

Pálfy Gyula cikkei

Szabadidő

Kelet-európainak lenni kaland és kockázat egyidejűleg. Amerikainak lenni is az, csak kicsit másképp. A két világot leleményesen szembesíti egymással A terminál cím? legújabb filmjében Steven Spielberg jó barátja Tom Hanks segítségével.  A Nyugat kapujában, a New York-i JFK repülőtéren reked egy "olyan, mint mi" utas, egy átlagember a messzi Krakóziából. Ilyen ország nincs, és persze mégis van: a paszport cirillbetűs, a gesztusok délszlávosan hevesek; a hatóságtól, meg a papíroktól való félelem egészében Lajtán inneni.
Menetrend szerint félévente érkezik valami nagyobbacska rajzfilm a tengerentúlról, amire – nincs mese, így van ez kitalálva – oda kell figyelni. A Némó nyomában tavalyi fergeteges sikere után (ami a Disney-birodalom lassan avuló imázsát sokadszorra megmentő Pixar Stúdió munkája) idén a Dreamworks animációsai akcióznak: nyáron a Shrek 2, most a Cápamese próbálja az egész családot a moziterembe csalogatni. 
A Vérző olaj egyedülálló film. Kemény és kegyetlen, de amit bemutat, az elrettentő és hiteles. Amerikai filmben ritka az olyan életút részletezése, ahol nincs hit, elfogy a reménység, és a szeretet – vagy valami olyasféle – csak nyomokban lelhető fel. Itt még az „end” se „happy”, hanem pecsétje egy lélek elveszésének. Ám ha nem könnyű sztorit sejtve tévedünk be rá, még kaphatunk is tőle: hogyan ne éljünk, mivé ne váljunk.
A Gladiátor cím? filmben rögtön két effélét is találunk, melyek más összefüggések miatt, de rászolgálnak e jelzőre. Az egyik a család- és hazaszerető, tekintélytisztelő (ebben a sorrendben), bátor hadvezér rokonszenvesen egyenes jelleme. Ő Maximus, Marcus Aurelius hadvezére. A másik Commodus, az uralkodó vér szerinti örököse, szintúgy "római" típus, de hedonizmusa és hatalmi vágya miatt az.
A családfő persze vacsoránál mélyed az újságjába. Asszonyát ez érthetően bosszantja, végre szót válthatnának a hosszú nap után. A terített asztalnál a nagylány és az izgága kiskamasz is ott ül. Na és a kis totyogós – ki tudja, mire lesz képes. A Hihetetlen család egy csendes estéjét látjuk. 
A vészkorszakban, "valahol Lengyelországban" Jacob Heim egykori palacsintaárus, jelenleg gettólakó egyszer csak túllép a korszellem szögesdrótján: jó híreket – egyidejűleg álmokat – kezd gyártani.
"Örömöt nem tudnak fényképezni… szokás szerint" – mormolja egy nézőtárs a tömegben, ki a fotótárlat képeiben szerkesztő elvet vél meglátni. Igaza van. A képek ritkán működnek egymagukban, az összhatás az egymás után nézés során alakul ki a szemlélőben. A díjazott sajtóképeket seregszemléző World Press Photo vándorkiállítás igencsak irányba állítja figyelmünket.  Egy kiállítás képei Fotó: S. L.
Adrian Monk, a megözvegyült exrendőr tucatnyi ismert és számos egyedi fóbia birtokosa. Többek közt fél a tejtől és a széltől, retteg a liftektől és a bohócoktól is. Kényszeresen és mindig takarít, egészségügyi okból pedig nem fog kezet senkivel. Viszont aligha együttérzésből nézi kitartóan tévénézők hada a róla szóló többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas sorozatot – majd ötven országban.
A Clavius (Risen) egy oknyomozás története. A film az ókori Júdea méltán leghíresebb rejtélyébe vonja be nézőjét. Egy római tiszt szemszögéből lehetünk részesei a napoknak, melyek Jézus megfeszítése és mennybemenetele között teltek el. Az újszerű megközelítés pátosz- és vallásmentes néznivalót eredményezett, ami üdvözlendő.
A Néphadseregben nekünk (1987) ez volt a Nagy Könyv, a betiltott Állatfarm, amiről hírlett, hogy a kommunizmus vitriolos szatírája állatmesébe oltva. Látni magát a művet csak kevesen látták.  George Orwell könyvében Jones gazda tanyájának népe felkel elnyomója ellen. Csak láncaikat veszthetik, hisz kizsákmányolják (és megeszik) mindőjüket.
A befejező képsorok után a moziban teljes a csend. A hangtalanul futó, számunkra érdektelen stáblistát nézzük mind – inkább, mint nézőtársaink arcát. Meg vagyunk rendülve. Ritka az ilyen ma, mozgóképek után. Akkor is, ha tudjuk, a hatás előre megtervezett. És hogy az egyesével, a szemünk előtt tarkón lőtt embereket csak a múlt órában ismertük meg valamelyest.
A legújabb amerikai szuper- moziban egy gyorsan közeledő és roppant terjedelmes üstökös fenyegeti civilizációnkat. A katasztrófa elkerülésére van némi esély, de megpróbáltatik az amerikai demokrácia szilárdsága, nemkülönben az elnök tekintélyének súlya, s számos törékeny emberi kapcsolat... miközben a hírcsatornák teljes gőzzel dolgoznak a "világtörténelem legnagyobb sztoriján", mely szerint egy New York nagyságú égi kődarab nyomul rendületlenül a Föld felé.
A világirodalom hatalmas tablóképei nem mennek ki a divatból. A nagy klasszikusok között rendre a Nyomorultak is előkerül, ezúttal a világsikerű musicalváltozat került filmvászonra. Victor Hugo nagyívű regényének e zenés feldolgozása igazi sztárparádé. Ám a reményt keltő csomagolásban a történet legnagyobb üzeneteinek kevés hely jutott.
Végre egy film, ahol csaknem minden a helyén van. A Börtönvonat Yumábacsapatjáték, amelyben Russel Crowe az „arc”. Nem hiába húzónév, most is szépen teljesít, de a pompás összképben ott vannak a színésztársak, meg persze az író (mély dialógusok) és a rendező (nincs üresjárat), az atmosz-férát hátterező időnkénti zene alkotójával karöltve.
Az óriásplakát agresszív hatóanyag. Lesben áll az utcán, és azonnal támad. Üzenetéből autóstól csecsemőig mindenki részesül, mert a sok négyzetméteres felület mágnesként vonzza magához a bámész tekintetet. Sima tájékoztatásra és durva sokkolásra egyaránt képes ez az eszköz – különösen, hogy még kapcsológomb sincs az oldalán.
Az emberi nem egyik legfájóbb sebéhez, a holokauszt témájához sokféleképp lehet hozzányúlni. Az utóbbi évtizedben egyre több nemzet filmesei próbálják szavakba, képkockákba önteni a máig elmondhatatlant, és ez önmagában figyelemre méltó. Azonban ahogy ezt az Életvonat cím? francia-román film teszi, az inkább kísérlet. Pedig az alapötlet kitűnő, s reményekre jogosít. Egy romániai zsidó falucska lakóinak a falu bolondja hozza a hírt a deportálásokról.
A Borgia családnév ma is az erkölcsnélküliség, a kegyetlenség és a hatalmi praktikák „márkaneve”. A nagy figyelmet keltő sorozat a klasszikus bölcsész szemlélettől elütő, ám annál valósabb módon ábrázolja a reneszánsz ember életmódját.
Az animációs Wall-E és Batman című filmeket sikerük mellett az is összeköti, hogy ráéreztek a nyugati civilizáció egy-egy feszítő problémájára. Ez pedig a fogyasztói társadalom önpusztítása, valamint az általános bizonytalanság a terrorveszély miatt.
Mert milyen itt ma az élet? Hová jutottunk a sokat emlegetett tíz év alatt? Választ példának okáért a nagy közkedvenc Meseautó újraforgatott változatából is kapunk, bár a film elsődlegesen szórakoztatni akar.  Ónodi Eszter és Kern András Fotó: Budapestfilm
A legdermesztőbb a gép becsapódása előtti perc. Pedig a filmben végig használt kézikamera itt már vadul ugrál, a képsor alig látható, és mégis – soha ne történjen meg! – mintha ott lennénk. A halálba kormányzott gép pilótafülkéje elleni rohamban átéljük az életösztön küzdelmét a vallásos halálvágygyal szemben. Kezünk megfeszül a botkormányért vívott harc közben, vérnyomásunk nő, ahogy a gép sivításával együtt gyorsan növekszik a lenti táj. Aztán hirtelen csönd és teljes sötétség.
Az idei ARC óriásplakát-kiállítás már a kilencedik a sorban. Ki gondolta volna, hogy az egykor Sztálin csizmájával bepiszkított macskaköves teret nyárutókon immár jó ideje kultúrafüggő egyetemisták sarui és (semmiképp se Converse!) tornacipői tapossák, s a tribün helyén, hol Kádár integetett alá nekünk, most e nehéz terepen imbolyogva botlik a női cipős láb, és keresi a plakátok mélyebb értelmét. Az Üzenetet, amit rólunk akarnak átadni – mégpedig nekünk.
Tom Hanks egy óra leforgása alatt négyévnyi sziget-magányt él át a Számkivetett cím? film középső részében, s e régi ötletbe rejtett alakítás az Oscar előszobájának tekintett Golden Globe-díjat hozta el számára. Jogosan, mert nélküle nem szólna így és ennyire ez a film a nézőjéhez.
A totális eszmék a gyomhoz hasonlóak. Hiába irtják és tiltják – idővel felütik a fejüket. A Hullám című filmben egy hét alatt szélsőséges mozgalom jön létre egy tanórai kísérletből, amely igazolja, hogy a mai Nyugat szórakozó ifjaiban éppúgy ott lakozik a szörny, mint a weimari Németország reményvesztett tömegeiben, akik Hitlert hatalomba segítették.
Mondják, ha színházi vagy filmes rendező valamely klasszikus műről fújja le a port, akkor azzal saját korának kíván üzenni. Hogy Puskin Anyeginjával Martha Fiennes, a most is kiválót alakító Ralph Fiennes e filmmel debütáló testvére milyen aktualitást kívánt megpendíteni, azt legfeljebb sejthetjük. De a film így is nézhető, sőt nagy erénye – még ha ezért akad is magyartanári szisszenet –, hogy fogyaszthatóvá teszi a mára csak iskolai olvasmánnyá lett világhíres m?
Megy egy sorozat, ami kivételesen nem szappanopera. A népszerű kifejezés ugyanis a szakmai silányság, a tucattermék állandósult jelzője. Ám az RTL-klub "Farm, ahol élünk" cím? filmeposzát – fogyatékosságai és nagy sorozatszáma ellenére – nem illetheti ez a megjelölés.
Sajnos most sem sikerült. Pedig szerettük volna nagyon. Mert járna nekünk is egy látványos, erős alakításokkal zsúfolt, szívet melengető történelmi film jeles pillanatainkról. Ám a Szabadság, Szerelem láttán megmarad bennünk a hiány. Pedig technikában (lángtengerek és tankok számát tekintve) élvonalbeliek a csatajelenetek, és akadnak valóságos színészek is, akik a kifestőkönyvszerű karaktereket precízen hozzák (Haumann Péter, Fenyő Iván, Csányi Sándor és a filmre lefogyott Gesztesi Károly).
Az Elrabolva című film elrettentő látlelet a leánykereskedelemről, a későn érő apaságról, valamint civilizációk ütközéséről. Mindez rohanós-zúzós akciódíszletekbe ágyazva. És bár ezúttal is győz a magányos hős, közel sem képregényszerű az ábrázata Liam Neeson alakításában.
A nyár számos jó vonása közül az egyik feltétlenül az, hogy a kikapcsolódásra szánt időt tartalmas és emlékezetes módon is el lehet tölteni. Most azoknak szeretnénk ajánlattal segíteni, akik szeretik a nem annyira látványos, de ugyanakkor elgondolkoztató filmeket.  Minden országból többféle létezik egyidejűleg saját államhatárai között. A nemzeti jelleg, az adott nép karakterének meghatározása kevésbé önmaga, mint a kívülálló nemzetek benyomásai nyomán alakul.
2001. szeptember 11-ről először csak képes albumokat láttunk. Ilyen mértékű traumáról időbe telik tényfeltáró mondatokban szólni. A Magyarországon most kiadott, a WTC sorsát bemutató 102 perc című könyv is évekkel a dráma után állt össze.
A vereségből talpraálló hős alaptípusa az amerikai kultúrának, így a filmnek is természetesen. Az elvesztett állás, a leírt osztályközösség, a reménytelennek látszó csata helyzetéből való győztes felállás legfőbb tanulsága nem is annyira a siker - hanem a hozzá vezető út. Különösen, ha egy élet teljes rendbetételéről van szó.
Az év háborús szuperprodukciója, a Pearl Harbor patikamérlegen kimért, érzelmekben dús filmipari befektetés. Készítői többszörözve látnák viszont a filmre költött 135 millió dollárjukat, ami ellen kifogást nem emelhetünk. Az amerikai nagyfilm-iskolának ráadásul számos fogása segíti e szándékot, melyekkel szinte kirakós játék módjára lehet összeállítani a produkciót. Amiből olykor csak egy dolog hiányzik: az eredetiség. 
A Terminátor negyedik részében egy füstös és kopár holnap tárul elénk a jövővíziók szokott leltárával. Romok, fakó színek, leépült emberarcok komputerjáték-háttérben, melynek minden részlete szerepelt már valahol. Találó jellemrajzok, a jövőt eredeti módon firtató kérdések: mind törölve…
Drámai fordulat történt pénteken: elmaradt a Dáridó. Az ok, mely kiütötte egy mulatni vágyó ország főműsorát, a hírneves Maastrichtban megült "Domino Day" volt, az éhesszem? Európa élőben figyelte rekordkísérlet.
Egy alig egyéves iskola életében fokozott várakozás előz meg minden új kezdeményezést, hiszen az alapítást követő időszakban dől el, miből lesz később folytatásra érdemes helyi hagyomány. Ezzel a várakozással született meg "a tematikus napok" rendezvénysorozat ötlete a tavaly óta működő budapesti Bornemisza Péter Gimnáziumban. S azért is, hogy a félév során egy rövid időszakra kissé kizökkenjen az iskola élete a megszokott kerékvágásból. De hogyan valósítható ez meg úgy, hogy ne a színvonal rovására menjen?
A könyvtolvaj nem háborús akciófilm, de nem is elvont példázat emberről az embertelenségben. Inkább filmbe oltott elbeszélő költemény egy nevelő­szülőkhöz került kislány szemszögéből, érzelmi kölcsön­hatásokról, az adott szó erejéről. És a csendes tisztességről, ami valójában csak éles helyzetekben látható. Mert „békeidőben” nem mindig világos, mit kell ez alatt értenünk.
A Balkán szó hallatán máris sok mindenre gondolunk. Fügefák a kertekben, sült hal illata és fehér márványköves sikátor. Szikrázó Adria, korrupt rendőrök és lusta hivatalnokok. Lüktető zene, vérpezsdítő körtánc és szétbombázott házak az út mentén. Bárányhús zamata és egy adag hepatitis vírus. Az ellentmondások földjéhez hiteles útikönyvet az egyéni átélés képes adni. Mégis erre tesznek kísérletet a térség filmjei, melyek az itteni sorsokba a majdnem kockázatmentes bepillantás esélyét nyújtják.
A történelmi filmek alkotói kiválasztanak egy szívükhöz közelálló kort, ahhoz színteret, s aztán arra törekszenek, hogy a kérdéses múlt legalább egy mozipillanatra életre keljen. A baj az, ha e kijelölt teret nem sikerül bejátszani… ha valahogy nem hiteles az egész. 
Ritka élménnyel gazdagodhatnak mindazok, akik részt vesznek Bálint András Radnóti estjén. Részt vesznek valóban, nem csak ott vannak, és megnézik az előadást. Mert a néző itt beljebb kerül a színházban szokásosnál.
Szabó István legújabb filmje, a Szembesítés, nyilván a Mephisto folytatásaként értelmezhető. A rendező, aki már többször világszínvonalon elemezte hatalom és művészet bonyolult viszonyát, ezúttal a háború utáni romos Berlinben teszi fel a "Behódolni vagy ellenállni?" nagyon is mai, nagyon forró kérdését. 
A jövő megízlelése a fantázia segítségével előbb az irodalom, majd a film vonzó csemegéjének számított. A valósággá lett dátumok persze rendre egészen más világot hoztak, mint ahogy azt a jövőbe tekintő mű­alko­tások gondolták. Mégis mindig izgalmas, hogy a jelenkor mely jellemzőit nagyítják fel a zord jövővel fenyegető fantáziák. Szép holnapról ugyanis régóta nincs szó.
Nem túl biztonságos a Föld nev? bolygó mostanában. Terror, alvó, ám ébreszthető atomfegyverek, ölni kész mániákusok és mindenekelőtt roppant félelem attól, ami a másik emberben lakik: "Homo homini lupus – ember embernek farkasa", ahogy azt a negyedik birodalomban (a rómaiban) fogalmazták.
Madarak a szabad, tiszta térben. Irdatlan távolságokat gyűrnek le. Államhatár, etnikai fal, bevándorlási kvóta fölöttük nem uralkodhat. Onnan fentről nézve egyedül a küldetés számít, hogy odaérjünk, ahol a nagy szabályzat szerint lenni kell. Időben ott lenni, méghozzá. Minden egyes madárfajhoz külön-külön módszert kellett kitalálni
Megint egy film, amit megelőzött a híre. A Szükségállapot (The Siege) cím? alkotásról a faji-etnikai részrehajlás vádját lehetett hallani, mivel a nagyvárosi robbantásokra szakosodott iszlám bosszú-terror feldolgozására – ha nem is magyarázatára – tesz vizuális kísérletet.
A Top Dogs a Kamrában fergeteges élmény. A legjobb, ami e m?fajban adható. Tisztítja a képünket a csúcsmenedzserekről, felfrissíti szemünket és erősíti a nevetőizmainkat. Éttermiesen szólva: drámát tálalnak elénk vérbeli paródiával fűszerezve, mely egy yuppie-koktél formájában (összerázva, nem keverve) fogyasztható. Színházba érkezünk, de esténk megemelkedik, mert kiadós brain stormingba csöppenünk pár account és sales manager társaságában egy out placement irodában ülve. Ne sajnálja, aki nem érti.
A Néprajzi Múzeumban egyszerre három fotókiállításon vonul fel a világ és – ahogy mondani szokás – "ami mögötte van". A nagy és patinás aulában, hol hajdan kosztümös filmek báljeleneteit vették fel oly szívesen, most a World Press sajtóképei, vagyis a 97-es év szakmai termésének legjava látható. Az évente díjazott alkotások jó része most is felkavaró és megrázó, viszont csak kisebb részük tud valami meghatóan-felemelően emberit láttatni.

Életmód

Izlandra fapados járattal elutazni, és csomagunk elvesztésén nem bánkódni. A kősivatagnak nekivágni kipróbált útitársunkkal, meg az eltört bankkártyával. Gyalogolni hetekig, északról délre átszelni a szigetországot, közben élelmet önuralommal porciózni. Tizenöt fokos nyári napnak igen örülni, ajándéknak látni a gejzíreket, a mesebeli fjordokat, és jégtiszta vizet inni, ám a tej ízére vágyni az első tehén láttán… nos ez az, amit elismerően kalandnak nevezünk, kipróbálni azonban kevesen mernénk.
Magányos lehet az is, akit milliók szórakoztatásáért fizetnek. Pedig arca gyakran tölti ki (be) az étert, pajkos szeme óriásplakátról villan a városra, és egész kis csapat mozdul rá ötleteire, hogy felkapja elméjének értékes morzsáit.
Ha valamikor, az apaság újra­felfedezésére ma mérhetetlenül hatalmas az igény. Ez lehet talán a lassan darabjaira hulló nyugati civilizáció lakóinak egyik utolsó mentsvára.
Az éhezők viadala filmes látomás egy kettészakadt Amerikáról. A hedonista kisebbség Kapitólium luxusvárosban henyélve uralkodik a tizenkét körzet lakosságán. Valamikor a múltban e szegénynegyedek lázadni merészeltek. A sikertelen felkelés árát évenként újra meg kell fizetniük egy kegyetlen és élőben sugárzott túlélőshow formájában, ahol az ő gyermekeik mészárolják le egymást - elnyomóik szórakoztatására.
Mert mi is a tévé tulajdonképpen? Időnk rablója, gyermekünk villanypásztora, szemétkapu, amelyen minden szenny gátlás és köszönés nélkül jönne be…, avagy a tudás fekete kockája, teli hasznos információkkal; művel és meghatódni tanít, s csak mértéken felül árt, akár a kellő vitamin és a nyomelem? A válasz "igazándiból" (korai Fidesz-szólás) még nem érkezett meg – bár tanult s a szót jól forgató személyek sűrűn cserélnek róla eszmét. Addig is naponként, sőt: óráról órára kell dönteni.
Nem mindegy, hogy az újságpapírra írt tartalomnak milyen a formája. Sok minden elfér a tisztes szakmai munkától az egyediségekig terjedő széles skálán. Ez utóbbit már hívhatjuk stílusnak, mely képes egyéni védjegyül szolgálni a pályán. És az olvasók bizony felismerik, sőt keresik az ilyesmit.
Hát a félelmetes Lopakodót is "mi" szedtük le. A kilencmilliárd forintos F 117-est, a hadibüszkeség top gunját, amelyből másikat soha-sehol-senki nem tudott lelőni. Csak mi, magyarok. Egy közülünk (one of us) rakétájával a magas égből. Szombat este derült ki ez a tévéből. Persze, hogy onnan.  Szerb gyermek örül a lelőtt repülőgép szárnyán Fotó: Reuters
Nyilván nem véletlen, hogy "A hazafi" nem csekély indulatokat kavar, és erősen megosztja a nézősereget. Ahogy az ilyen témáknál az lenni szokott, nációtól, világnézettől vagy életkortól függően sokan egészen eltérő dolgokat várnak az efféle filmektől. Ugyanakkor nem is lehetséges mindenkinek megfelelni. Eleve kizárt, hogy az egy nemzedéken túli Történelem filmen leadható lenne. Hisz ki tudná hűen láttatni, ami és ahogyan történt? Ki volt ott és akkor közülünk? A film mégis megteheti a maga dolgát.
Mel Gibson filmje természetesen nem a borzalmaktól túlcsorduló képek miatt jelentős, bár ez nagyon is jellemzi. A lényegi kérdés viszont az, hogyan lehet életben maradni a gyilkolás atmoszférájában, az önvédelem teljesen jogos igényét is feladva. Az alkotás szerint csakis egyetlen módon, lázban égve mások megmeneküléséért. És a végsőkig elszánt hittel.
Manapság amerikaiként Isztambulba menni nem életbiztosítás. Főként, ha három autónyi albán nehézfiú tapad az emberre, hogy elégtételt vegyen. Ám hősünk, a kiszolgált CIA-ügynök (továbbra is) jó karban van, így a játszma legalább kétesélyes. A nagysikerű Elrabolva című film folytatása ismét többet nyújt az akciófilmek sablon-kelléktáránál. Bár most szerényebb mértékben.
Ezen a nyáron a legtöbb külföldön nyaraló magyar Horvátország felé vette az irányt. Délnyugati szomszédunk öntudatos, és bizonyítani akar.
Figyelem: most jönnek a sokat emlegetett hosszú téli esték! Amikor elmélyedhetünk egy korábban csak fellapozott jó könyvben, vagy leülhetünk családunkkal filmet nézni: együtt, előre megfontolt szándékkal. Talán épp a Ben Hur kerül elő, amit majd\' mindenki látott már, de néhány időtálló részlete miatt újra képes beszélgetést ösztönözni. 
A nagy Gatsby nagy háza káprázatos mesevilág. Aki számít, mind ott van a gigantikus partikon, a csodakastély lakója mégis magányos. Bár mindene megvan, éppen az hiányzik, akiért mindezt felépítette, s akinek a lába elé az egészet egy laza mozdulattal leterítené. A történet erős, a látványvilág pazar, az értelmezés azonban ellentmondásos.
Ha mozi alatt az ember ismétlődő ásításon kapja magát, leginkább kétfélére gondol: vagy a pihentségi állagában, vagy magában a filmben hibádzik valami. Mivel a Glamour nézésekor nem volt szó az előbbiről, marad a másik lehetőség. Tény, hogy Gödrös Frigyes filmjének nem használt a szintén ez évi A napfény íze cím? alkotás. Rendkívül hasonló alapötletről van ugyanis szó.
A nagyvárosi kutyatartás: alternatív, de nem egyedi életforma. A sűrűn lakott, aszfaltutcás lakónegyedekben, a többnyire szabványlakásokban élő négylábúak átformálják gazdáik életét – s igencsak kéretlenül – a környezetüket is. Ma Budapesten többször annyi eb jut egy kétlábú városlakóra, mint a nyugati nagyvárosokban, s ez közvetett jelzés gazdáik és a többiek, tehát általában az emberek közti kapcsolatokról is.
A Nyugatra tartó magyarok között vannak olyan fiatalok is, akik patinás egyetemek padsorait koptatják. Oxfordi vagy cambridge-i diáknak lenni ma is nagy szónak számít itthon. A két nagy angol egyetemen több éve tanuló magyar diákokat kérdeztünk a tapasztalataikról.
Századunk legjellemzőbb m?faja, a filmművészet hamar témái közé vette a háborút is. Nem véletlenül. Hiszen az emberiségre éppen az Európában példa nélküli, emberöltőnyi fegyvercsend, a múlt századvégi "boldog békeidők" után zuhantak rá az addig elképzelhetetlen borzalmak. Nem vitás, hogy a háború fogalma körül az emberiség leggyötrőbb dilemmái sorakoznak föl. Az irodalom lehetőségei mellett mára leginkább a film vált ezek bemutatásának hatásos eszközévé.
Az Éhezők viadala sorozat középső részében Kapitólium luxusváros keményebb eszközökhöz nyúl, hogy uralmát a körzetek felett végképp biztosítsa. Az állami erőszak mellett legnagyobb fegyvere a propaganda, mely eszköz hajlamos időnként az ellenkező irányba, vagyis működtetői ellen fordulni. Éppen úgy, mint a valóságban.
Az Oscar-díjas német Florian Henckel von Donnersmarck filmje egy meghasonlott ügynök sorsán keresztül ábrázolja a vasfüggönyön inneni létet. A mintaügynök. Kedves lehallgatóink
Látleletért általában valami látványos sérülés miatt mennek a baleseti sebészetre. Ott, némi várakozás után, papírra vetik a jobbára rémületes látvány precíz leírását. Ám a sebet eredményező eseménysorról, a sérüléshez vezető útról az orvos legfeljebb feltételezésekre hagyatkozhat.
Valaha mindössze két csatorna volt, hétfőnként pedig adásszünet. Ám ma a tévé képei lassan elborítják és befedik a láthatárt, a csatornák száma megközelíti az elviselhetőség határát, s a nézettségért gyilkos verseny folyik. A sok ezer óra adásidőt ki kell tölteni piacképes adással, vonzó emberek és izgalmas helyzetek képeivel. Ez maga a műsor – mely csípős nyelvek szerint nem más, mint két reklámblokk közötti rövid idő kitöltése.
A lenyűgöző térhatású látványvilág hátán most aztán tényleg sok minden belovagol a nézőtér sötétjébe. Az eleve kultuszfilmnek tervezett Avatar nem szórakoztató mese; gigantikus kiáltvány a természetvallások, a zöldmozgalmak és a távol-keleti vallások közös aláírásával. Egyfajta pogány plázába fizet be a néző, ahol az űrtechnika és egy „ezoterikus evangélium” nászába csöppen.
Brad Pitt tanksapkában, kvázi apaszerepbe helyezkedve vezényli le a Harag című háborús film nem túl bő cselekményét, ami azért elég nagy dobás a műfajban a Ryan közlegény óta. A sűrű borzalmak miatt viszont a tankrajongó kiskorúaknak és a közös mozira induló családoknak előre szólunk: ezúttal mást válasszanak.

Arcok

Hollywood népe az utóbbi években a társadalmi perifériák felé kacsingat. Nem a luxuséletforma feladásáról vagy népkonyhák felállításáról van szó, hanem a kiemelten díjazott filmek témáiról, melyeknek hősei (és néha színészei is) csak hírből ismerik a Sunset Boulevardot, a sztárok utcáját. Az aranyszobrocskákkal most elhalmozott filmben egy indiai utcagyereket emel az ismert televíziós vetélkedő ünnepelt népi hőssé.
Hitlert többször is megpróbálták elpusztítani. Sajnos egyik merénylet sem sikerült, pedig a világ sorsa másképp alakult volna. A célhoz legközelebb azok a német katonatisztek jutottak, akiknek a Valkűr című film állít emléket. A gondosan felépített akció célja nemcsak a náci vezér likvidálása, hanem a teljes rendszerváltás is volt, Németország és Európa megszabadítása a náci vezérkartól és az SS gépezetétől. Ha mindez teljesül, több millió élet menekül meg, s a háború majd egy évvel előbb véget ér.
A Coen fivérek mesterségének képzelt címerében a toll és a kamera mellett pár további hasznos munkaeszköz is megférne. Az biztos, hogy nem előzmények nélkül és nem előlegbe kapták most a négy Oscar-díjat Nem vénnek való vidék című filmjükért – ami nem éppen az eddigi életművük csúcsa. Több mint két szorgos évtized és majd tucatnyi film elkészítése után a testvérpáros neve ma már az igényes, ám fogyasztható, mégse „hollywoodi” filmtermék márkavédjegye.
A számos magyar között, akik az Álomgyárat felépítették, majd naggyá tették, ott volt Kertész Mihály is, a legendás Casablanca rendezője. Ha mást nem tett volna le az asztalra, mint ezt a filmet, már azzal is stabil helyet foglalna el a filmtörténet vaskos könyvében (adathordozóiban).
A mai tizenévesek holnap feltalálók és megvalósítók lesznek - nem mellesleg a mai középnemzedék nyugdíjainak finanszírozói. Időnként tehát nem árt belehallgatni, mit gondolnak éppen a világról, amiben élnek, és a jövőről, amiben élni szeretnének.
Az amerikaiak legnagyobb elnökének az alacsony sorból saját erejével felemelkedő Lincolnt tartják a Gallup felmérése szerint. Kalandos életútja egy jól megírt karrierregény lehetne, hiszen előkelő család, elitegyetem és öröklött bankszámla nélkül érte el az elnöki széket, elszántságára és természetes bölcsessé­gére alapozva. A 16.
Nézzük az embert, aki nem fér bele egyetlen skatulyába sem. Jó dolog is lehetne ebből – kiben nem munkál gondosan titkolt vágyódás az eredetiség felé?
A huszonéves Ishmael Beah máris komor életrajz birtokosa. Sierra Leone-i gyerekéveiről megjelent könyvét (Gyerekkatona voltam Afrikában) húsz nyelven olvassák, s a milliónyi olvasóból sokan könnyezik meg. Joggal persze. A szerző előbb a polgárháború menekültje, majd családja kiirtása után a harmadik világ értelmetlen harcainak legvadabb gyilkosai közé áll: gyerekkatona lesz, aki drogoktól bódultan utánozza a Rambo-filmek ölési technikáit, miközben magát élet-halál urának érzi.
Frei Tamás műsora kétség nélkül rég beírta magát a (kis magyar) médiatörténetbe. Mind nagyüzemibb Dossziéja gondosan felépített márkavédjegy. Az „ablak a világra” szemlélet éppúgy lenyűgöz, mint egykor a Lumiére fivérek utazó stábjainak filmtekercsei a helyhez kötött párizsiakat. A földgolyó egzotikumait listázó, az anyagi, idő- és térbeli korlátokat yuppie eleganciával átlépő világpolgár okosan látja meg bennünk is a hiánylényt.
„Megpróbáljuk kicsapni a biztosítékot” – fogalmazta meg célként Geszti Péter az idei ARC kiállítás megnyitásakor. A mostani vezértéma ugyanis a közöny, ami a szervezők szerint a „médiák által agyonnyomott tömeg” egyik legjellemzőbb tünete.
Kés a vízben, Iszonyat, Vámpírok bálja, Őrület, A halál és a lányka, A kilencedik kapu. Nem egy kültelki videotéka B-kategóriás horrorkínálatáról van szó, hanem Roman Polanski filmjeiről, akit sokan a ma élő egyik legnagyobb filmrendezőnek tartanak. Az európai szakma Polanskinak a teljes filmtörténelemre gyakorolt hatását nemsokára Varsóban ismeri el az Európai Akadémia életműdíjának átadásával. Jelenet A zongorista című filmből
Mozifilm ekkora hatásra régóta nem volt képes. Nincs üldözős lövöldözés, sem színpompás lézerek, mégis tátva marad a szánk az elképesztő látványtól. A világűr borzongató sötétjében, a roppant csöndben egy férfi és egy nő drámáját figyeljük, akiket magára hagyott az emberiség. Szorítunk értük, de annyira, hogy magunkon csodálkozunk, hisz mégis film­hősökről van szó.
A digitális technológia és a 19. század végi művészet házasítására Budapest egyik ütőerén, a Váci utcában látunk érdekes példát. A sok országot bejárt Van Gogh Alive multimédiás kiállítás a tragikus sorsú festő utolsó évtizedének történéseit és alkotásait mutatja be háttérzenékkel, mozgóképes betétekkel, falra és földre írt szövegrészletekkel.
Chris McCandless mindig is az igazira, az őszintére vágyott. Kivonult tehát a civilizációból, maga mögött hagyva a pénz és a képmutatás kötöttségeit. A teljes harmóniát kereste a természetben, ahol felépítette egyszemélyes világát, és a boldogságot kutatta lankadatlanul. Nem drogokkal lázadt, és nem akart erőszakkal változatni a társadalom visszásságain. Mégis anélkül halt meg egy elhagyatott alaszkai buszban, hogy bárkit is jobbá tett volna.
Gyűrött arcú, inas hatvanasok a sok ezer wattos fényben, őrjöngő tízezrekkel lábaik előtt – mi az? Csakis a Rolling Stones, a rock and roll cirkusza, a műfaj máig elnyűhetetlen mamutja. Mick Jagger és csapata tizenkét év után negyven kamionnyi színpadával újra megérkezett hozzánk, hogy a harmadik éve világ körül utazó „Bigger bang”-turné egy estéjén feltöltse a legnagyobb magyarországi stadion katlanjába gyűlt rajongóit. Fotó: AP
Sokunknak Robin Williams volt a filmvilág első számú nevettetője. Arcjátéka, gesztusai immár a filmtörténet lezárt fejezetéhez tartoznak, hiszen múlt héten a világhírű komikust holtan találták kaliforniai luxusházában. Williams született tehetségét sokféle karakter bőrében láthattuk a vígjátékoktól az egészen drámai szerepekig.

Háttér

A kapitány, aki megmentette 105 ember életét.
Egy pillanat alatt vált nemzeti példaképpé Chesley Sullenberger, a US Airways egyik gépének kapitánya, mikor a bajba került Airbust másfélszáz utassal a jeges Hudson folyóra tette le. Bátor döntése miatt mindenki megmenekült ebben az igen esélytelen helyzetben. Clint Eastwood úgy látta, ebből neki kell filmet készítenie.
Horror három dimenzióban. Fotó: MTI
Ha elmondhatjuk, hogy minden időszaknak megvannak a maga jellemző "lenyomatai", akkor századunkban erre a mozgókép az első számú esélyes. A film az, ami egyedülálló hűséggel képes megőrizni egy adott kor hangulatát, sőt visszatükrözni az utánunk jövőknek: milyenek is voltunk az évezred vége felé...
"...ne is mondja, kemény egy vasárnapunk volt. Egyébként túl vagyok már rajta: az ember a szépet nézze..." Hanem van valami érdekes ezzel kapcsolatosan. Egy garantáltan igaz történet, ami tán hozzátesz valamit ennek a még mindig rossz viccnek tűnő öt egész ötvenöt százaléknak a megértéséhez. Ha nem unja, elmondanám tisztelettel.
Úgynevezett "józan" ésszel, vagyis pusztán racionális alapon nehezen lehet felvezetni egy a sámánizmusról szóló írást. Hisz már a kiindulási alap is magyarázatot igényel. Mert miről is van szó? Néprajzosok hobbijátékairól, ősi szerepjátszásokról? Avagy nemzetféltő ismeretplántálásról az "emlékezzünk eleinkről" címszó alatt…?
A jövő legjobb vegyé­szei mérték össze tudásukat Magyar­­orszá­gon, a 40. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián. A világ hatvannyolc országából érkezett csapatokat és kísérőiket az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében látták vendégül.

Hit és értékek

Az új Batman-film bemutatóján történt mészárlás akaratlanul is tragikus reklámja lett az alkotásnak.  A Denevérember és városa, Gotham City sokáig csak egyike volt a sokféle modern mítosznak és urbánus népmesének. Majd Christopher Nolan rendez három egymást követ új változatában az akciódús látvány mellett korunk morális-hatalmi és tömeglélektani kérdései is hangsúllyal jelentek meg.
Kevés ünnepről deríthető ki oly gyorsan, oly kevés utána olvasással, hogy miféle köpönyegből bújt elő. A szakszervezetek által újabban már pirosbetűs ünnepnek követelt halottak napja egyenes ági leszármazottja a "keresztény Európát" megelőző pogány kornak – melyet nem kevesen barbár kornak hívnak. Mint annyi más ünnep, ez is a természet évszakos változásaira épült, majd telítődött a természetfelettiből előhívott sötét rítusokkal.
Az év legjobban várt filmjének nyitóképében puszta és kietlen a táj. Árnyjáték illusztrálja az eddigi generációk életét, amíg a vándorló Noéhoz érünk. Megtudjuk, hogy a fejlett civilizációt az „őrzők” segítették, az embereknek, „Káin átkozott utódainak” felépíteni, majd őket a Teremtő mozgó kőszobrokká változtatta.

Vélemény

Bizonyos mondatok, ki tudja miért, egy életre megmaradnak az emberben. 1990 áprilisából, az első szabad választások napjaiból van egy ilyenem például. Fiatal farmeros áll mellettem a főiskola aulájában. Kezében cigi, öve szögecses, s valahogy amerikaias. A konzervatív győzelem miatt aggódva és fájdalmasan jön ki belőle a Párdányi tanár úr felé: „… majd jön a Mária Magyarországa, meg a numerus clausus.” Bayer Zsolt

Fókusz

Ezekben a napokban a pártpolitikába bújtatott szélsőség megint csak témája a magyar és az európai közéletnek. S mivel "ők" egyszer csak bejöttek az ajtón, és jelenlétük a polgári politizálásban már egyáltalán nem tűnik pillanatnyi elmezavarnak: beszélni kell róluk, s eszmei elődeikről.
Nyakunkon a jövő. A közelgő ezredfordulóval foglalkozó sorozatunk e mostani része arra figyel: a misztikus XXI. század közeledtével minden árucikk piacképes, ami valahogy a holnaphoz kapcsolható. Vevőre találnak a világ eszmepiacán a nagyív? fejtegetések és a silány jósolgatások egyaránt. Mindez érthető, hisz a nemzedék, mely tanúja lehet egy ezredfordulónak, joggal érezheti különlegesnek magát és korát.
A jelenkor társadalma nem tudna működni reklám nélkül. Az árucikkek, szolgáltatások és életstílusok világméretű versengése hasonlóképp fémjelzi korunkat, mint az autó, a számítógép vagy a lézersugár. A holnap történészeinek elsőrend? kordokumentumai is talán épp a reklámok lesznek, a mind kifinomultabb mechanizmusokkal vásárlásra és mintakövetésre csábító képkockák. "Mindennap új varázslat"
A hatalom körül mindig nagy volt a nyüzsgés. Sokan gyűltek az éppen aktuális trón köré, hogy valamiképp részesedjenek az állam nevében gyakorolt tekintély gyümölcseiből. Közöttük voltak és vannak ma is, akik "ezoterikus" képességeikkel igyekeznek kenyéradó gazdáik megkülönböztetett figyelmét magukra irányítani. Korunk legnagyobb hatalmi és anyagi mecénása pedig nem más, mint a szórakoztatóipar.

Üzlet

1949. január 25-én Moszkvában megalakult a Szovjetunió és a kényszerrel köré gyűjtött csatlósállamok gazdasági szervezete. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a mából visszatekintve leginkább olyan kísérleti kontrollcsoportnak tűnik, amelyben a "baráti országok" akadozó együttműködése az idők folyamán kétség nélkül bizonyította a kommunista gondolat életképtelenségét – méghozzá nemzetközi méretekben.

Interjú

A magyar film egyik legsokoldalúbb, szinte minden mű­fajba belekóstoló rendezője egy alföldi családi moziból indult. Segédkezett a Rákosi-korszak munkásfilmjeinél, majd önálló rendezéseiben feszegette a rendszer korlátait. Nagy sikerű bohózat, melo­dráma, útkereső értelmiségiek belső lázadásai és az eltiport forradalom háttérben lebegő árnyéka voltak filmjeinek témái, melyeket többnyire a kortárs magyar irodalom jeles alkotá­saiból írt filmre.

Oldalak