Nagy B. György

Csapatépítõ tréningek

Hetek Online — Fri, 08 Jul 2011 11:15:58 +0200

Több mint egy év telt el a kormányváltás óta, a szocialista politikusokból lassanként kikopnak a kormánypárti beidegzõdések, nem indulnak rá az Audikra a parlamenti parkolóban. A Fidesz is kezd belehiggadni a kormányzati szerepbe, noha a revansvágy nem csitult, és a hátrafelé mutogatás sem ment ki a divatból. Új szerepébe igazán belerázódva most tartott kongresszust a két párt, gyors egymásutánban.

Mindkét össznépi kongresszusról sokat cikkezett a sajtó, ám összességében a szocik vitték el az izgalmi pálmát, hiszen minden híradás arról szólt, hogy ez lehet az utolsó meccs, ahol végre valóban megütik a „pártszavazósdival bomlasztó” Gyurcsány Ferencet, és szakad az MSZP. Ezt persze erősítette, hogy a szocialisták krónikus konoksággal hangoztatták: a párt egységét akarják megújítani. Amit persze mindenki az MSZP széteséseként dekódolt.

A Fidesz persze a győztesek kongresszusát (az uniós elnökség domborítása, rázárás a pártvezetésre) harangozta be, és Kósa Lajos a maga szokott stílusában meg is hirdette, hogy ez bizony az unalom kongresszusa lesz, nem változik semmi, gyakorlatilag egyszemélyes jelölésekkel újrázhat a vezérkar. Hogy e kontinuitás egyébként jót tesz-e a pártnak, vagy mit jelent a miniszterelnök személyét illetően, a sajtó nem firtatta. Sőt, egy az egyben átengedve magán a központi üzeneteket, soha nem látott egységről zengett.

Spindoctors

Persze közvetlenül is alakították a kongresszusi szereplők az előzményeket: Gyurcsány Ferenc a kongresszust megelőző napokban a megyei középvezetést ostorozta, ami – ha csak nem bukni akart a küldöttgyűlés előtt – nem túl szerencsés, hiszen ezek a középvezetők, például a megyei elnökök irányítják a kongresszusra területi alapon delegált küldöttcsoportokat. Közben pedig bent „sötét szobákban”, például a pártelnökében, gyúrták az újságírókat, hogy tudják, mit is kell gondolni. A Gyurcsány-csapat röplapot nyomott, you-tube-dalt komponált, egyszóval belső kampányt folytatott.

Orbán Viktor Facebook-oldalát – noha irgalmatlan mennyiségű képet töltött fel például a soros elnökség záró akkordjairól, vagy a szociális konzultációról is értekezett – nem pettyezte kongresszusi élményekkel. Ebben egyébként következetes maradt: az utóbbi tizenhárom évben kormányon és ellenzékben egyaránt a párt fölé próbált emelkedni, így jelezve, hogy ő államférfi és/vagy népvezér, nem holmi pártpolitikus – és az elnöki újrázást lehetővé tévő szavazás szükségszerű, de automatikus aktus. A pártközpont mindössze e-mailben értekezett a küldöttekkel.
Az eljövetel

A fent említett különbséget markánsan ki lehetett tapintani a két párt vezetőinek bevonulásán. Gyurcsány Ferenc például taktikázni kényszerült, hogy olyan pillanatban jelenjen meg, amikor nincs körülötte rivális erő. Feltűnése ugyan magára rántotta az újság-íróhadat, ám a hatásos antré elmaradt, ugyanis feltűnt Mesterházy Attila pártelnök, így zavartan szorongatták egymás kezét pár röpke pillanatig. Aztán Mesterházy sajtótájékoztatni indult, de fellépése – legalábbis az elején – egy kicsit sutára sikeredett. És a két ellenlábas kongresszusi fogadtatása sem sikerült túl zajosra.

Orbán jól időzített, késve, tömött széksorok közé sétált be – és nem is az első sorba, hanem a küldöttek közé telepedett, alelnökei csak némi pauzával követték. Addig a pártelnök-miniszterelnök fordult egyet-kettőt, és a magyar ipar egyik „kisistenével”, Demján Sándorral kezelt, utána jöttek a „talpasok”.

Személyek és személyeskedések

Gyurcsány Ferenc – verbálisan mindenképpen – eltaktikázza magát, egy hivatalosan az MSZP jövőjéről szóló konferencián személyeskedésbe kezd (a vállán zokogó Lamperth Mónikáról, az őt vezérként vizionáló Szekeres Imréről és így tovább), egyszóval azt sugallja, hogy az ő személyes sorsa a baloldal sorsa. A kongresszus ezt nem így látja, és csúnyán leszavazza.
Orbán Viktor szépen játszik a közönség húrjain, ahogy nő a lelkesedés, úgy mond egyre erősebbeket, és oszt kokit mindenkinek Európában, aki nem ért vele egyet. Ám – tőle szokatlan módon – tartja a közösségi hangnemet, mindig többes szám első személy a forma, belefér a Fidesz, és beleférnek a rebellisek is, még Pokorni Zoltán is, aki óvja a Fideszt a kétharmadtól és a kontroll nélkül kialakuló dölyftől. (Orbán egyébként sikeres a perszonalizációs versenyben; az ellenzék veszte épp az, hogy „egy emberben” gondolkodik, egy héroszt keresne, aki állná a sarat a Fidesz-elnök ellenében, de egyelőre nincs.)

Egymásra felelnek

Ami a fentiek tükrében megdöbbentő, hogy mindkét kongresszust belengi némi legitimációs kényszer. A szocialistáknak egyszerű dolguk volt, gyakorlatilag az orbáni világ ellenében fogadtak el hitvallást.

A Fidesznél azonban felemás volt a helyzet, bár dagadtak a mellek az uniós sikertörténettől és a kínai szövetségtől, mégiscsak újra elő kellett rángatni a szocikat a kalapból, mert egy évnyi saját kormányzás után sem fedhető el mással a gazdaságpolitika részleges működésképtelensége. Úgyhogy Kósa Lajos szoci vicceket mesélt, illetve az MSZP-kongresszuson élcelődött.

Médiatáplálás

Ha az MSZP enni ad, akkor nagyon bezárják a sajtót, ironizált egy újságíró a kongresszuson. És tényleg, a sajtót egy másik épületben rekkentik el, a másfél óránként röviden telefonáló Török Zsolt a kapocs a külvilággal, úgyhogy mindenki bőszen telefonálni kezd, és fél órán belül minden információ kiszivárog a teremből. A szocialisták paprikás csirkével kompenzálják a bezártságot, és korlátlan vécéhasználattal. (A zsurnaliszták egyébként ugyanazt veszik magukhoz, mint a kongresszusi küldöttek.)

A Fidesz Jákob lajtorjáján a mélybe és onnan a kongresszusi terembe vezeti az újságírókat – okos megoldás: a küldöttek sem szabadulnak el (egyetlen hozzászólás nem hangzott el a kongresszuson), és az újságírók sem mászkálnak el, hiszen egyfolytában tudósítaniuk kell. Ráadásul a vegyülés kiküszöbölését nem bízta a véletlenre a Fidesz, a büfé tiltott terület a zsurnalisztáknak, és a vécé is csak biztonsági ember kíséretében volt megközelíthető.

Megszavazzák magukat a szocik

Hetek Online — Sat, 25 Jun 2011 11:07:37 +0200

Üss meg, könyörgött a mazochista. Nem ütlek, vigyorgott a szadista. Nos, többé-kevésbé ezzel a hasonlattal lehet leírni az MSZP-ben uralkodó állapotokat. A külsõ szemlélõnek úgy tûnik, hogy Gyurcsány Ferenc szinte szívesen rohanna bele egy pofonba, ám senki nem hajlandó arcon illetni. A volt pártelnök ellenfelei szerint a korábbi miniszterelnök hatalmas pofont kapott a hétvégi kongresszuson, csak épp nem csattant, így a nyilvánosság elõtt meglehetõsen nehéz házalni vele.

Annyi történt, hogy az MSZP ugyan nem rázta meg magát, és nem publikált vonzó, szerethető pártprogramot, ám mégis elkezdtek felé csordogálni a szavazók. Tavaly még a legtöbb elemző a 10 százalékos MSZP viszonylag gyors halálát prognosztizálta, mára azonban 13-15 százalékosra „izmosodott” a párt népszerűsége a teljes lakosság körében. Az MSZP-ben sokan úgy vélik: újra váltópárttá emelkedhetnek, hacsak úgy nem járnak, mint az SZDSZ gerendája, amit sok „győztes” kongresszus alatt az éppen regnáló pártvezetők addig faragtak, amíg fogpiszkáló nem lett, aztán azt is lenyúlta valaki. A pártvezetés zöme egyelőre automatikusnak veszi a növekedést. Részben ennek tudható be, hogy Gyurcsány Ferenc kiállt a pástra, és megpróbálta visszavenni a pártot, noha normális esetben elég lett volna a jövő évi tisztújítás előtt néhány hónappal ringbe szállnia, így azonban az a veszély fenyegetett, hogy a népszerűség-növekedéssel párhuzamosan izmosodik a jelenlegi pártvezetés pozíciója.
Csakhogy pár hete az MSZP frakcióülésén világossá vált, hogy a hivatalos többség inkább a volt miniszterelnök ellen van, mintsem vele. Az indulatok az után szabadultak el igazán, hogy a képviselők értesültek az úgynevezett Demokrata Párt létrejöttéről, aminek szervezéséről a volt kormányfő a saját állítása szerint is minimum tudott, a formációt pedig effektíve gründoló ember az MSZP-sek szerint a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció Platform szervezője volt a XVII. kerületben. Így Gyurcsánynak nem maradt más választása, mint megpróbálni leválasztani a tagságot a funkcionáriusokról, és a mezei MSZP-hadakkal visszaszavaztatni magát a párthatalomba. Ezt a célt szolgálta a pártszavazás. Amit kétféleképpen lehet kiharcolni: vagy a tagság egytizede kezdeményezi, vagy a pártválasztmány kétharmada jóváhagyja. Az ominózus frakcióülés után a Demokratikus Koalíció (DK) leállította a tagság körében az aláírásgyűjtést, és a választmányra bízta a pártszavazás lemenedzselését – a testület tette is a dolgát.
Csakhogy a pártszavazás és annak egynémely kezdeményezése komoly hullámokat vert az MSZP tavában, állítólag szervezeteken belül feszültek egymásnak izomból DK- és Gyurcsány-pártiak, illetve a jelenlegi pártvezetés hívei. Az összezördülés konkrét oka nem pusztán a pártszavazás volt, ami többek között vagyonnyilatkozat-tételre kötelezte volna a tisztségviselőket, hanem a DK alapszabály-tervezete. Ebben többek között arról írnak, hogy a közvetlenül megválasztott elnöknek van programja és elnöksége, azaz kvázi úgy alakulna minden, mint amikor a miniszterelnök kormányt alakít. Ez pedig, bármiképp is cáfolták a Demokratikus Koalíció vezetői, bizony vezérelvűséget sugall. Amire Gyurcsány – platformvezetői beszédében – még egy lapáttal rá is tett a kongresszuson. A volt pártelnök-miniszterelnök felidézte, hogy Lamperth Mónika a vállán zokogott egy államtitkári-miniszteri posztért, nehezményezte, hogy Szekeres Imre nyilatkozata szerint ő vezérelvű pártot szeretne, azt állította, hogy Puch László pártigazgató valakit rá akart bírni, hogy ellene tanúskodjon, illetve Szanyi Tibort kárhoztatta, amiért őt nevezte meg az őszödi beszéd kiszivárogtatójaként.
Csakhogy egy olyan kongresszuson, amit hivatalosan a baloldal jövőképének felfestése okán hívtak össze, komoly hiba személyi kérdésekről üzenni, ugyanis egy ilyen szónoklat azt sugallja: akik személyemet támadják, a baloldalt támadják. Nem csoda, hogy amikor egy határozati javaslat született arról, hogy a kongresszus tiltsa be a pártszavazást, a szocialista vezetők vért izzadva próbálták felpuhítani a szándékot, így végül a küldöttek csak melegen ajánlották Gyurcsánynak, hogy fejezze be. A Demokratikus Koalíció vezetői erre úgy reagáltak, hogy a választmány elé vitték a pártszavazásról szóló javaslatot.
Igaz, a platform csak azért voksoltathatja meg a pártot, mert a kongresszus nem kötelezte, hanem csak ajánlotta a pártszavazás elhalasztását. Ha ugyanis utasítják a küldöttek a DK-t, akkor rájuk lehet fogni, hogy az elnökség befolyására cselekszenek, azaz ismét felállítható a vezérkar kontra Gyurcsány képlet. Utasítás híján azonban nem volt más esély, csak szembe menni a kongresszussal, ha ugyanis sikertelen a pártszavazás, akkor még mindig adódhat egy érv: a folyton kárhoztatott megyei vezetők mismásolták el a voksolást. Ha viszont sikeres az akció, akkor a kérdések – mivel az alapszabályra tartoznak – legfeljebb az alapszabály-bizottságig jutnak. És egy pártszavazás után a grémiumnak (legfeljebb egy kis csiszolással) illik átengedni a felvetéseket – ez már önmagában siker. Ám ha a testület vétóz, akkor ismét van ellenség, amivel szemben fellépni, erősödni lehet. És még egy nagyon fontos tény: az MSZP a jövőben szigorúan fellépne a „pártdemokráciával visszaélő tagok és szerveződések” ellen, illetve szigorítaná a platformalakítás feltételeit, hogy ezek a társaságok ne válhassanak senki személyes ambíciójának a terepévé. Ez viszont a területi és testületi demokrácia korlátozását jelenti, noha a jelenlegi helyzetből is kiderült, hogy a párt képes eldönteni, mire vágyik, és mire nem.

Magyarországon működhet, ami Amerikában nem

Hetek Online — Thu, 16 Jun 2011 14:36:13 +0200

Azt mondta Orbán Viktor, hogy azok a nemzetgazdaságok lesznek erősek, ahol a politikai vezetés felértékelődik. Mit jelent ez: a politika leplezetlen primátusa a gazdasággal szemben, netán visszatérés a szocialista ötéves tervekhez?

- Ma azok az országok tudnak gyorsan reagálni egy adott helyzetre, ahol a politikában is megvan a vezetői képesség, azaz olyan politikai elit irányít, amelyik képes gyors döntéseket hozni. Magyarországnak az utóbbi egy évben komoly előnyt jelentett, hogy a kétharmados parlamenti többség miatt rendkívül gyorsan tudott cselekedni. Magyarán: amelyik országot nem vezetik, az csak sodródik.

Mindenesetre Orbán Viktor azt ígérte, 40 évre megköti az utána jövő kormányfők kezét - például gyakorlatilag az államadósság emelkedésére, nem csökkenésére hivatkozva a hat évre kinevezett Költségvetési Tanács simán megvétózhatja egy másik kormány büdzséjét. Ez inkább politikai ellehetetlenítés, mint gazdasági óvás.

- Minden kormány megköti az utána következő kezét. A miénket is megkötötték: éppen Bokros Lajos mondta, hogy az előző években tíz esztendőt vesztettünk el, azaz a szocialisták is tíz évre kötöttek meg minket, évekig tart, amíg kilábalunk a válságból. Abban vagyunk érdekeltek, hogy a most létrejövő gazdasági struktúra stabil legyen. Mondok egy példát: tegyük fel, hogy 2014-ben a Fidesz elveszíti a választásokat, újra lesz magánnyugdíjpénztár, noha 12 év alatt nem tudta igazolni létjogosultságát a rendszer. Ez nem jó az országnak, mert visszavisz egy olyan időszakba, amit már magunk mögött hagytunk. Ezért lenne jó, ha a következő években meghatározhatnánk a gazdaság struktúráját. Ezt legalább három évre mindenképp szeretnénk megtenni, de abban bízunk, hogy a következő kormányok számára is stabil rendszert adhatunk, amire bizton számíthatnak. Nincs ebben semmi ördöngösség.

Hol az említett kétharmados többség határa? Például mi garantálja, hogy országmentés címén a magánnyugdíjpénztári számlákhoz még hozzá lehet nyúlni, de a bankszámlákhoz viszont már nem?

- Ez utóbbiban rémhírterjesztés miatt feljelentés történt. Vannak megkérdőjelezhetetlen normák és alapértékek, senki nem fogja megkérdőjelezni a magántulajdont, mindenki elismeri, hogy ha valaki megtakarításokkal rendelkezik, akkor azt a pénzt szabadon felhasználhatja. A magán-nyugdíjpénztári döntés nem a magánnyugdíjpénztárakról szólt elsősorban, hanem a nyugdíjrendszer jövőjéről. Figyelemre méltó tény, hogy az emberek most döbbennek rá, a magán-nyugdíjpénztári számlájuk alig produkált valami hasznot, vagy éppen semmi profitot nem hozott. Pedig ha ezt a pénzt csak simán állampapírokba fektették volna, akkor ma mindenki több százezer forintos hasznot realizálhatna.

Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint most lesz emberes növekedés, hisz a 16 százalékos, egykulcsos adórendszer felpörgeti a gazdaságot az év végére. Mennyire ugrik a jelenleg 1,8-2 százalékos növekedési ütem?

- Abban egyetértek, hogy komoly reményeink fűződnek az adócsökkentéshez, hiszen mi másból lehetne gazdasági növekedést teremteni. Eladósodni már nem akarunk, a versenyképességet csak úgy lehet javítani, ha több ember dolgozik, mint korábban, illetve a foglalkoztatás költségei alacsonyabbak lesznek. Ehhez kell a társaságiadó-csökkentés, a jövedelemadó lefaragása. Abban is egyetértünk az államtitkár úrral, hogy egy döntés érezhető hatásához hónapok, évek kellenek. Azt szokták mondani, hogy Európa mindig késésben van Amerikához képest, mert amíg az Egyesült Államokban két-három hónap alatt végbemegy egy gazdasági változás, addig Európában, így Magyarországon is, ez sokkal hosszabb időt vesz igénybe.

Ráadásul ott nem is feltétlenül tekintik csodafegyvernek az adócsökkentést.

- Tény, hogy Alan Greenspan, a FED korábbi elnöke azt nyilatkozta: élete nagy tévedése volt, amikor azt hitte, hogy az adócsökkentéstől lesz gazdasági növekedés. Lehet, hogy Amerikában ez nem következett be a kilencvenes években, de Magyarországon, ahol nagyon magas az adóelvonási szint, működhet.

Számosan mondják, hogy az egykulcsos szja helyett a progresszív adózás lenne a célravezető, ugyanis a 16 százalékos adókulcs azoknál a tehetősebb rétegeknél hagy pénzt, amelyek már elérték a fogyasztási maximumot, és nem pörgetik a gazdaságot, hanem többet takarítanak meg. A többkulcsos adózás viszont a kevésbé tehetőseket ösztönözné fogyasztásra. Ön szerint?

- A kormány ezt nem jövedelmi vagy vagyonkérdésnek tekinti, hanem munkakérdésnek. A korábbi rendszer úgy nézett ki, ha valaki dolgozott valamennyit, akkor adózott egy bizonyos százalékot, ám ha többet dolgozott, akkor kétszer-háromszor annyit adózott, mint korábban. Most azt szeretnénk elérni, hogy ha valaki tízszer többet dolgozik, az - arányosan - csak tízszer többet adózzon. Az előző rendszer nem ösztönzött sokakat arra, hogy munkából éljenek meg, mi viszont azokat szeretnénk segíteni, akik többet szeretnének dolgozni, csak eddig ellenérdekeltté tette őket a progresszív adókulcs. A kormánynak arra kell fókuszálnia, hogy akik ma a munka világán kívül vagy segélyből élnek, azokat visszahozza a legális munkaerőpiacra.

Azt mondja, a munka világán kívüliek. Az állam egyrészt szankcionálni akarja, ha valaki jogosulatlanul vesz fel valamilyen segélyt, illetve vissza akar vezetni százezer rokkantnyugdíjast a munka világába. Miközben a kemény munkanélküliségtől sújtott vidékeken kvázi társadalompolitikai eszköz volt a rokkantnyugdíj - azért kaptak sokan ellátást, hogy ne haljanak éhen munka nélkül. Ezeket az embereket hova lehet visszahozni?

- Nem tartom rossz dolognak, ha az ember képes felismerni, korábban rosszul cselekedett. Lehet, hogy akkor jó ötletnek tűnt rokkantnyugdíjba vagy korkedvezményes nyugdíjba menekíteni az embereket a munkanélküliség elől - és így sokan elvegetáltak, amíg el nem érték az öregségi nyugdíjkorhatárt. De az ország nincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedje magának. Amikor kilóg valakinek a feneke a nadrágból, akkor nem az a legfontosabb, hogy luxusitalokat igyon a vendéglőben, hanem az, hogy jusson alapvető élelmiszerre. Ugyanígy van az államnál. Azt a luxust a kilencvenes években talán megengedhettük maguknak, hogy elengedtük ezeket az embereket nyugdíjba, de ma biztos nem. Mi történik életszerűen? Ha valaki látja, hogy a szomszédja rokkantnyugdíjas lett, akkor cinkosan összekacsint vele, milyen ügyes ez a Jóska gyerek, aki majd a rokkantnyugdíja mellett valahogy megél, alkalmi munkákat vállal. Ez arra ösztönzi az egészséges munkavállalókat, hogy próbáljanak könnyebb utat találni, például olyan orvost, aki hátfájásra hivatkozva előbb-utóbb rokkantosítja őket.

Például azért, mert fél karjuk van.

- Nem akarok extrém ellenpéldákat hozni, de mégiscsak van egy olyan hegymászónk, aki fél lábbal mászta meg a 8500 méter magas csúcsot, illetve olyan triatlonozónk, aki félkarúként lett a tíz legjobb között. Nagyon nehezen megbecsülhető, ki a rokkant igazából, de ha egy államnak van világos iránya - még a csökkent munkaképességűnek is próbálunk munkát biztosítani -, akkor mégis a munka kerül az értékek középpontjába, nem az ügyeskedés, hogy miként lehet kijátszani a rendszert.

Akkor még egyszer: hova viszi őket vissza az állam, milyen munkát kínál nekik?

- Itt jön az állam felelőssége: képes-e olyan közmunkaprogramot szervezni, ami értelmes munkát ad az embereknek. A szocialista kormány Út a munkához programjának iránya és elképzelése nem volt rossz, miszerint segély helyett munkát kell adni az embereknek. Csak aztán kiderült, hogy ennyi pénz nincs. Az is kiderült, nem lehet rábízni 3200 önkormányzatra, hogy értelmes munkát közszervezzen, úgyhogy kell egy szervezési központ, amelyik megpróbál világos elvárásokat adni annak a több százezer embernek, aki tisztes munkát és tisztes jövedelmet szeretne. A próba ősszel jön el, amikor kísérletképpen elindul egy-két régióban a közmunkaprogram, aztán januártól mindenkinek munkából kell segély helyett jövedelemhez jutnia.

Hány új munkással kalkulálnak?

- Becslésünk szerint 600-650 ezer embert kell újra munkába állítani, ezek egy részéről valószínű kiderül majd, hogy valamilyen foglalkozással bír - például a nyugati határszélen átjár dolgozni, vagy feketén van munkája. De 300-400 ezer embernek akkor is munkát kell adni. Lehet, hogy ez a munka nem lesz mindig irodai, vagy nem a legmodernebb eszközökkel végzik (lásd: gátak, víztározók építése), de nem is ez a cél, hanem a foglalkoztatás. Egészen addig, amíg ezeket az embereket a piaci foglalkoztatásba nem vonzza a gazdasági növekedés. Ha úgy tetszik, addig a közmunkában „zsilipeljük" őket. Mert az nem cél, hogy valaki 20-30 évre beragadjon a közmunkába.

A gazdasági növekedés előtt azért nem ártana rendbe rakni az államháztartást. A GKI szerint a valós hiány 7 százalékos, csak éppen elfedi a magánnyugdíjpénztárakból beszedett pénz. Tényleg?

- Dehogy. Szerencsére havi államháztartási jelentést ad ki a nemzetgazdasági tárca, és abból kiolvasható, hogy ugyan az év elején fejnehéz volt a hiány, azaz nagyobb volt, mint az időarányosan tervezett, de az év végére szerintem sikerül elérni a 3 százalék alatti hiánycélt. Ha nem teljesítjük, akkor - mivel 2004 óta túlzott deficiteljárás alatt állunk Brüsszelben - példát statuálhatnak rajtunk, és elveszíthetünk uniós támogatásokat. Nem szabad tagadni, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon visszaáramlása segít, de ez a bevétel a bankadóval és a válságadóval együtt csak három évig üzemel, ennyi idő alatt kell a gazdaságot növekedési pályára állítani.

Az Európai Bizottság szerint nem elegendő a fenti célokhoz a Széll Kálmán-terv. Lesznek újabb reformértékű lépések, vagy a köznapi szóhasználat szerint, további megszorítások?

- Maradjunk annyiban, hogy átstrukturálás, megújulás van, próbáljuk a korábban nem működő rossz rendszereket működőképessé tenni - ha ebből lesz megtakarítás, annak örülünk, ha nem, illetve egy kicsit többe is kerül, az nem öröm, de legalább működik a rendszer. Összességében a Széll Kálmán-terv arra lesz elegendő, hogy a munkahelyteremtés mellett a másik nagy cél, az államadósság-csökkentés is megvalósítható legyen. Ha a gyógyszertámogatási-rendszer, a nyugdíjrendszer, az oktatás megújulhat a közfoglalkoztatáson keresztül is, akkor az államadósság és a költségvetési hiány csökkenhet. Ez azonban a gazdasági növekedéshez nem elegendő, ahhoz, hogy a gazdaság reagálóképessége, hatékonysága növekedjen, a kormánynak további intézkedéseket kell előkészítenie. Ez részben ősszel megtörténik, például az önkormányzati reformban készülünk olyan lépésekre, amelyek a helyhatóságok gazdálkodását feszesebbé teszik.

Azt mondják a közgazdászok, hogy a gazdaság amiatt nem pörög, mert a bankok nem hiteleznek, a pénzintézeteket viszont a bankadó fojtotta meg.

- Én három okot látok, amelyek miatt a banki hitelezés nehezebb lett. Kétségtelen, hogy főként a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek állománya csökkent, ennek okáról vitánk van a Bankszövetséggel. A második ok, hogy a pénzintézetek egy része külföldi tulajdonban van, az anyabankok pedig forrásokat vontak ki, hiszen nem volt annyira létkérdés a magyarországi hitelezés fenntartása. Harmadsorban a válság sem múlt el teljesen - korábban, amikor a pénzkihelyezésről döntöttek a bankok, Magyarország a rossz minősítése miatt kevéssé volt vonzó célpont. Az eljátszott bizalmat lassan lehet visszanyerni, szerintem egy-két év múlva visszaállhat a korábbi hitelezési szint.

És miképp alakulhat az euró-, frank-, forinthitelezési arány?

- Azon vagyunk, hogy ha az országnak van egy törvényes fizetőeszköze, akkor abban vegyenek fel hitelt a polgárai - ugyanis ha nem így történik, akkor ez önmagában rontja a hazai fizetőeszköz iránti bizalmat. Szóval a devizában való hitelfelvételnek van egy józan határa - például gond nélkül meg lehet engedni azoknál, akik euróban kapják a jövedelmüket. Én, mint állami alkalmazott, és mint nagyon sokan mások ebben az országban, forintban kapom a fizetésemet, forintért vásárolok, forintban takarítok meg. Egyszóval az az érdekem, hogy ez a pénz legyen stabil.

A vagyonnyilatkozata szerint 21 milliós jelzáloghitel-tartozása van, ez nyilván azóta apadt...

- Igyekszem.

Forintban vagy devizában vette fel a hitelt?

- Kétharmadát forintban, egyharmadát devizában, szóval én is bűnbe estem...

De csak mértékletesen...

- És ha most döntenék, még kisebb lenne a devizarész.

Hitelfelvételkor ki vezette meg: a szocialista kormány vagy a bankok?

- Én is ugyanazt a műveletet végeztem el, mint nagyon sok ember, kiszámoltam, mennyi lenne a törlesztőrészletem forintban vagy devizában. Sajnos akkor sokkal nagyobb volt a forinttörlesztés összege, mint a devizaalapúé. Azon vagyok, hogy minél előbb szabaduljak ettől a tehertől.

Elmaradt a kármegosztás

Hetek Online — Fri, 03 Jun 2011 16:51:07 +0200

A nemzeti ügyek kormánya majd megmenti a szocialista kabinet és a bankrendszer összjátékának köszönhetõen devizában nyakig eladósodott lakosságot, de azokat mindenképpen, akik már képtelenek fizetni törlesztõrészleteiket – fogadkozott a kampányban és kormányra kerülése után a Fidesz. És a nagy mentõakció – de leginkább annak hiánya – végig is kísérte a kormány elsõ évét.

Először ugyanis rossz irányba indult néhány politikus, és velük ment a kormányzati kommunikáció is, úgyhogy az államcsőddel és Görögországgal példálózó Szijjártó–Kósa páros csak tovább duzzasztotta a részleteket, miközben a forint a bedőlés szakadékának szélén egyensúlyozott. A valóban súlyos helyzetben a kormány nemzeti eszközkezelőt ígért, olyat, amelyik átveszi a rossz hiteleket. Az alakulás első időpontja nyár volt, aztán jött az ősz, végül a február deklaráltatott utolsó időpontként, majd a kormány kiszállt a dátumversenyből, és nem mondott semmit. És nem is írt semmit: legalábbis a konvergenciaprogram azon sorába, ami a nemzeti eszközkezelő költségeit tartalmazta.
A jelek szerint pedig a kabinet jól számolt, ugyanis mindössze 1,5 milliárd forintjába kerül a most kihirdetett, ötpontos devizahitel-mentőcsomag, a többit a bankok állják és az emberek.
A tárgyalásokat előkészítő bankárok egyike szerint a csomag formálásakor rendesen verte a víz a pénzintézetek képviselőit, ugyanis – egy, a körükben terjedő hasonlat szerint – Matolcsy György úgy tárgyal, mint Vjacseszlav Molotov. Az egykori szovjet külügyminiszter ugyanis napokig tudott úgy megbeszélni, hogy fogalma sem volt a témáról, felhatalmazása meg pláne nem volt, így csak tárgyalt és tárgyalt, hogy húzza az időt, miközben mindent megsürgönyözött Sztálinnak, és várta az ukázt. Nos, a bankárok szerint így tárgyalt a magyar nemzetgazdasági miniszter, mindaddig, amíg egy adott ponton Orbán Viktor rá nem bólintott a csomagra. Az egyetlen olyan pont az ötből, amit azok is igénybe vehetnek, akik vagy egyáltalán nem csúsztak meg a törlesztéssel, vagy három hónapi summánál kevesebbel maradtak adósak, az árfolyamrögzítés. (A svájci frankot 180, az eurót 260, a japán jent 2 forintos árfolyamon fagyasztja be a kormány.)
Megjegyzendő, ha a jövőben például a frank esetében továbbra is a jelenlegi árfolyam lesz az irányadó, akkor havi
12 500 forint gyűlik majd a különbözeti számlán, következésképp az árfolyamrögzítés kifutása után mintegy
500 ezer forintot kell visszafizetni az újra 68 ezer forint körüli törlesztés mellett. És erre igen nagy esély van, hiszen a piaci konszenzus szerint a kabinet olyan alacsonyra szögezte a devizaárfolyamokat, hogy ezt a szintet sem a frank, sem az euró, sem a jen nem éri el – tudtuk meg Pogátsa Zoltán közgazdásztól. Az már csak hab a tortán, hogy a bankok jórészt továbbra is egyoldalúan módosíthatnak költséget (ha kamatot nem is), nem véletlen, hogy Magyarországon egy devizahitel összköltsége kétszer akkora, mint például Csehországban. Hogy a bankok emelik-e a különböző díjaikat, az persze kérdéses, ugyanis az üzlet lényege, legalábbis az árfolyam-befagyasztás esetében nagyon egyszerű: a pénzintézetek lemondanak jelenlegi hasznuk egy részéről, hogy később többet kasszírozhassanak. Róna Péter közgazdász, egykori bankvezető szerint a bankokra kivetett különadó változatlanul hagyása, illetve a devizahitel-mentés többi intézkedése egyenesen arra szorítja a pénzintézeteket, hogy csavarjanak egyet a lakossági présen.
Az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő vidéken a hitelállomány 35 százalékáért, illetve Budapesten és a megyei jogú városokban 50 százalékáért veszi át a lakásokat, gyakorlatilag nem jelent extrakiadást az államnak. Egy példa: egy 10 millió forintnyi kölcsönből vásárolt lakás esetében a tulajdonos már a hitel felét törlesztette, de nem tud fizetni, akkor az állam egy kis faluban ezt a lakást 1,75 millióért viheti el, egy nagyvárosban pedig 2,5 millióért. Így még ha erősen a piaci ár alatt értékesíti, akkor is nyereséges. Ez az egyik tézis. A másik az, hogy ebben az esetben az így birtokba vett lakásokból az állam kialakíthatja a beharangozott bérlakásállományt – persze csak részben –, ugyanis a nemsokára dobra kerülő lakások jó része a keleti országrészben található, míg bérlakásokra leginkább Budapesten és a dunántúli területeken lenne szükség – állította a Heteknek az egyik bank „lakás-továbbértékesítéssel” foglalkozó szakértője.
A fenti konstrukcióval az állam tagadhatatlanul jól jár, de a bankok sem járnak rosszul – aránytalanul rosszul semmiképp. Ugyanis amíg az állam a piaci ár töredékéért szerzi meg az ingatlanokat, a pénzintézetek majdnem a piaci árhoz közeli értéket realizálhatnak. Leginkább azért, mert az állam feloldotta a kilakoltatási moratóriumot, így októberig a 30 milliónál többet érő lakásokat lehet elárverezni, év végéig a jelenleg mintegy 120 ezres állomány 2 százalékát, jövőre a 12 százalékát, és 2013-ban 16 százalékát. És az állomány – részben hitelbedőlések, részben közüzemi tartozások miatti kilakoltatások okán – szépen nőhet, miközben az új lakások építése az utóbbi két évben negyedére esett vissza, a használt lakások eladása pedig stagnál. Azaz, ha piacra kerül a következő két és fél évben – a jelenlegi adatok alapján számolva – több mint 30 ezer ingatlan, akkor bedugul a piac, következésképpen a bankok eleve jóval kisebb kínálati árat kasszírozhatnának.
Még egy eszközt vetett be a kormányzat, az úgynevezett kedvezményes, 3,5 százalékos kamattámogatást, amit akár az eladósodott kliensek is igénybe vehetnek. A kérdés az, hogy miként, hiszen – eddig felhalmozott adósságuk és otthonuk értékcsökkenése miatt – ingatlanjuk eladása után sem biztos, hogy elegendő fedezetet tudnak előteremteni egy újabb hitelhez – állítja egy fedezetbecsléssel foglalkozó szakember.

Van, akin segít

Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete fõtitkára:
Nem minden elemében meggyõzõ a mentõcsomag, de legalább végre született valami, amirõl lehet vitatkozni. Ügyfeleink egy része megnyugodott, másik részének viszont kihullik a haja, hogy erre kellett tizenegy hónapot várni. Leginkább azok csalódtak, akik eddig nagy nehezen kinyögték ugyan a részletet, de egyre nagyobb késedelemmel, és nem tudni, hogy a következõ félévben mibõl fizetnek majd. Õk egy olyan csomagot vártak, ahol megoszlanak a károk az ügyfél és a pénzintézet között. Ehhez képest a bankok semmit sem vállaltak be, csak azt, hogy késõbb jutnak az extraprofithoz. A kormánynak nem az adófizetõk pénzébõl kellene helytállni a bajba jutottakért, hanem olyan törvényt kellene a parlament elé letenni az ügyfelek védelmében, amelyet következetesen betartat a bankokkal.
Egy speciális táblázat segítségével ki tudjuk számolni, hogy aki bevállalja a rögzített árfolyamot, annak 2014. december 31-éig mennyi tartozása halmozódik fel forintban, amit ugye másnaptól kezdve szintén fizetnie kell majd a meglévõ hitele mellett. A legvalószínûbb, hogy a kettõ együtt több lesz, mint az árfolyamingadozás miatt megemelkedett törlesztõrészlet. Aki mégis ezt választja, az úgy okoskodhat, hogy ezzel a könnyítéssel nyerhetõ három év, és közben hátha meglódul az ingatlanpiac. Érdekessége az ötletnek, hogy csak a jól fizetõ adós kérheti az árfolyamrögzítést, mivel azonban sokan az utolsókat rúgják, addigra még többen beleeshetnek a 90 napon túl nem fizetõk kategóriájába. Egy tízmilliós hitelnél havi 110 ezer a részlet, a rögzített árfolyamon 90 ezer, és 2014. december 31-éig 1 millió 14 ezer forint tartozás keletkezik a pluszszámlán.
A legtöbben a Nemzeti Eszközkezelõ Társaságra várnak, és maradnának bérlõként a saját ingatlanjukban. Kérdés, hogy ha az erre vonatkozó jogszabály csak az év vége felé születik meg, akkor addig mi lesz azokkal, akik már most fél lábbal az utcán vannak. Ráadásul a mentõcsomag a tavalyi PSZÁF-adatok alapján készült, ám azóta rengeteget romlott a helyzet, és nem lehetetlen, hogy tovább romlik, mire ebbõl törvényerejû rendelet lesz. (Sz. Z.)

Devizahitelesek siralmai

Tibor és családja 2007-ben költözött Vácra Nógrád megye egy kis falujából. Házukat eladták és a hétmilliós vételárból hatot elõlegként adtak át egy építkezési vállalkozónak az újonnan épülõ, 73 négyzetméteres lakásukra, egy négy családra tervezett társasházban. Az akkoriban még megigényelhetõ 3,8 milliós szocpolt tájékozatlanság és a vállalkozó ügyeskedései miatt nem kapták meg. Ezért aztán 9 millió forint svájci frank alapú kombinált jelzáloghitelt vettek föl, 25 éves futamidõre.
A törlesztõrészlet ekkor 78 ezer forintnak felelt meg a hitelhez tartozó kötelezõ lakás-, illetve életbiztosítással együtt. Feleségével kertészként havi 186 ezer forintot termeltek meg. A beköltözéskor 75 százalékban elkészült lakásra még kellett költeniük, ám amikor a hitel elfogyott, saját maguk végezték el a befejezéshez szükséges munkálatokat. A törlesztôrészletek és a közüzemi számlák mellett, ha szûkösen is, de tudták biztosítani a megélhetésüket.
A drasztikus fordulat a svájci frank két évvel ezelõtti árfolyamváltozásának következtében állt be életükben, miután a törlesztõrészlet majdnem a duplájára ugrott. Az öttagú család, hogy megélhetését biztosítani tudja, további hitelek, baráti és családi kölcsönök felvételére kényszerült, és a lakás eladásával próbálkozott. A banktól csupán annyi mentõövet kaptak, hogy a lakáshitelhez kapcsolódó életbiztosítás 29 ezer forintról 16 ezer forintra mérséklõdött.
„Folyamatosan azt kérdezik tõlem az ügyintézõk, hogy hogyan juthattam idáig?! Pedig õk ajánlották ezt a hitelt, õk beszéltek rá az életbiztosítással egybekötött változatra, és õk állapították meg, hogy hitelképesek vagyunk. Nem én tehetek róla, hogy így alakult, az én körülményeim azóta is változatlanok, a világ változott meg” – mondja Tibor, aki szerint a pillanatnyi fellélegzéshez elegendõ lehet a kormány mentõcsomagja, ha addig el nem viszik a fejük fölül a lakást. „Ha el tudnánk adni a lakást és visszamehetnénk falura, újra megtermelnénk magunknak az élelmet, tartanánk állatokat, megint tele lehetne a fagyasztónk. Nem baj, ha rosszabbak a körülmények, de legalább nyugalomban tudnánk élni” – reménykedik a családfõ.

Judit (26) egészségügyi dolgozó. 2003-ban költözött Egerbõl Budapestre. Az érettségit követõen a fõvárosban kezdett fõiskolára járni, majd a munkája is Pesthez kötötte, így adva volt, hogy öt év albérletezés után saját lakás vásárlásba vágjon bele. Egy 32 négyzetméteres zuglói kuckót nézett ki magánk 12 millió forintért. „A szüleimtõl egymillió forintot kaptam, volt egy kevés megtakarított pénzem, így a banktól 9,4 millió forintot vettem fel. Ez egy devizaalapú jelzáloghitel volt.
A havi törlesztõrészlet akkor 35 ezer forintnak felelt meg, 35 éves futamidõre. Pár éve még nagyon népszerû volt az a felfogás, hogy az ember inkább a saját lakását törlessze, mint egy albérletet. Én is így voltam nevelve, nagyobb volt tõle a biztonságérzetem. Ráadásul biztos munkahellyel rendelkeztem, nem is volt kérdés, hogy tudom-e majd törleszteni ezt az összeget” – meséli Judit, aki a válság beütése után már fizetésének több mint a felét törlesztõrészletre fordította. „Sajnos igénybe kellett vennem az édesanyám segítségét, aki havonta támogatott, ez azonban egy pályakezdõ, a függetlenedés folyamatában lévõ fiatalnak nem a legkellemesebb élmény. Idõközben sikerült munkahelyet váltanom, így újra saját magam tudom rendezni a hitelt – mondja, és nem hisz a kormány otthonvédõ akciójában. – Nem gondolom, hogy azok az emberek, akik teljesen elhasaltak a jelen körülmények miatt, négy év múlva majd képesek lesznek akkorát változtatni a sorsukon, hogy újra fizetni tudják az aktuális hitelt, plusz az addig »befagyasztottat« is. Én biztosan nem fogok élni ezzel a lehetõséggel” – érzékelteti Judit, hogy meggyõzõdése szerint átlát a szitán.

Norbi hétlakásos társasház lakója egy új építésû lakóparkban. Mint mondja, két szomszédját leszámítva, mindenhol drámák veszik körül mióta a válság a fõváros agglomerációjához tartozó települést is elérte. Az egyik család már el is hagyta otthonát, mert a bank rátette a kezét az ingatlanra. A másiknál „csak” a férj lépett le, magára hagyva munkanélküli feleségét a két gyerekkel. A harmadik és a negyedik otthonban már a villanyt és a gázt is kikapcsolták, de a magyar lelemény dróton szállított kölcsönáramot biztosít nekik a szomszédból (ha tudnak, majd fizetnek érte), illetve a vaskályha sem olyan büdös, ha kivezetik a csövét a falra ütött lyukon. Még szerencse, hogy nyáron késõbb sötétedik és fûteni sem kell. Az egyik családnál a vizet a szülõk kölcsöne mentette meg, így legalább az unokák le tudnak fürdeni a gyertyafényben. Norbi elmondása szerint a családok így is napról napra élnek, hogy nem fizetik a törlesztõket, és a nélkülözés, valamint a hajléktalanság réme alaposan megmérgezi az emberi kapcsolatokat. (Mester Ivett)

Fehér gallérok és köpenyek

Hetek Online — Fri, 25 Feb 2011 15:40:36 +0100

Ismét birkóznak a „fehér köpenyes” lobbik Budapesten, ismét kórházigazgatók kinevezése miatt áll a bál – és a körülmények rettentően hasonlítanak. A meccs kimenetelétől sok százmilliós eszközigényű gyógyítási módok is függnek, mint például az agytumor orvoslására szolgáló gamma-kés technológia.

Nemrég az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes több kórházigazgatónak is felajánlotta, hogy ha távozik intézménye éléről, akkor szép pénzekért tanácsot adhat az eddig általa kommandírozott rendszerben. Tarlós István épp külföldön tartózkodott, és hazarepülvén gyorsan rendet vágott: közölte, hogy helyettese, Szentes Tamás minősíthetetlenül járt el, ezért bizony a jövőben nem foglalkozhat személyi ügyekkel. Elcsapni persze nem csapta el, mondván: az igazgatóváltások ötlete nem Szentes fejéből pattant ki, hanem atyamestere, Pesti Imre a ludas (a főpolgármester egyébként nevet nem említett, csak félreérthetetlenül utalgatott).
Aztán Tarlós repülőre szállt, és újra egészségügyi akció vette kezdetét. Emlékeztetőül: négy kórház vezetésére írt ki pályázatot Budapest, a Szent Imrében, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, az Uzsoki utcai Kórházban, valamint a Központi Stomatológiai Intézetben tervezett főigazgatót cserélni a Főpolgármesteri Hivatal. És az ügylet, a Hetek információi szerint, mindaddig bírta is Tarlós áldását, amíg el nem készültek a konkrét pályázatok.
Azokat ugyanis szépen testre szabták, mégpedig az orvos-szakmai közvélemény szerint Pesti Imre embereinek testére. Legalábbis forrásaink ezzel magyarázzák, hogy a kiírás szerint olyan előéleti tevékenységekért jár „pluszpont”, amilyen a fogorvosi diploma, közigazgatási területeken való jártasság, valamint a válságmenedzselésben szerzett tapasztalatok.
Utóbbi kitétel például a sorok között olvasók szerint Trombitás Zoltánra vonatkozik, aki az Uzsokiba igazolhatna. Ami előéletét illeti, volt a váci kórház önkormányzati biztosa (a mintegy 2 milliárdos adósságállománnyal küszködő intézmény januárban kapott körülbelül 230 millió forintos állami támogatást), illetve Trombitás lett a Budapesti Egészségközpont Zrt. vezérigazgatója is – azé az intézményé, amelyik gyakorlatilag lemenedzselte volna az előző városvezetés és a korábbi Fidesz-frakció által is támogatott fővárosi intézményi integrációt. A Jahn Ferenc élére pedig Molnár Csabát valószínűsítik – aki jelenleg szintén Vácott dolgozik, és megbízott főigazgatóként irányítja a kórházat. (Az ügy pikantériája, hogy minden intézménynél más előmenetelt díjaznak.) Egészen szerda estig ez volt a helyzet, ám addigra az előterjesztő, azaz Szentes főpolgármester-helyettes módosította előterjesztéseit, és egy normális, a személyes sallangoktól mentes pályázat születetett.
Mindenesetre a tét nagyobb annál, hogy ki vezeti majd a kórházakat, illetve a küzdelem nem elvi-szakmai alapokon szól arról, hogy a Szócska Miklós államtitkár nevével fémjelzett vonal, a kórházak állami gondozásba vétele, vagy a Pesti Imre képviselte, a helyi integrációban gondolkodó irány érvényesül-e. Ugyanis ez határozza meg, hogy mi működik egy kórházban, azaz melyik lobbi mivel gyógyítana. A Hetek információi szerint például a debreceni egészségügyi központ és a budapesti integrációs lobbi egy jelentősen drága orvosi műszert tervez működtetni, az úgynevezett svéd „gamma-késnek” egy válfaját. Jelenleg Debrecenben működik egy ilyen, egy bizonyos agytumort kimetszeni képes berendezés – ára több százmillió forint, és üzemeltetését bőségesen téríti az OEP. Egyébként az, hogy Debrecenben működik a „forgó gamma rendszer”, szintén lobbitevékenység eredménye.
Magyarországon jelenleg nincs eredeti gamma-kés. Ugyanis a gamma-kés szabadalommal védett terméknevet a Lars Leksell svéd idegsebész professzor úttörő munkája nyomán a svédországi Elekta AB által gyártott berendezés használhatja. A Debrecenben működő forgó gamma rendszer eredetileg Kínában kifejlesztett, majd egy amerikai cég (American Radiosurgery Inc., San Diego, USA) által átvett módosító jellegű innováció, amelynek eredeti célja a svéd gyártó monopóliumának megtörése volt – és az úgynevezett forgó gamma rendszer nem aratott átütő sikert. A Debrecenben működő rendszerrel az ország egyik legnevesebb szakértője szerint nemcsak az a baj, hogy kisebb a precizitása, és hogy világszerte mindössze öt van belőle (az USA-ban három és egy-egy Vietnamban és Magyarországon), hanem az, hogy Magyarország így elesik a Leksell Gamma Knife Society (gamma-kés felhasználók társasága) által összeállított, egyedülálló, lassan majdnem félmillió esetet tartalmazó adatbázis használatától, amely a minőségbiztosítás, a tudományos információcsere és nemzetközi kapcsolatok semmivel nem pótolható eszköze.
Nem véletlen, hogy az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben (OITI) évtizedes tudományos előkészítő munka után, intézeti rekonstrukció keretében 2003-ban az új diagnosztikai tömbben elkészült a sugársebészeti egység is, a gamma-kés elhelyezésére alkalmas bunkerrel és a kiszolgáló helységekkel, ám azóta is eredeti céljától megfosztva, kihasználatlanul áll a sugársebészeti részleg. Mégpedig azért, mert akkor a debreceni lobbi egyik embere éppen az OITI miniszteri biztosának pozícióját is betöltötte, s így blokkolhatta a gamma-kés program megvalósulását az Intézetben.
Most viszont Budapestre is költözne egy forgó gamma rendszer, mégpedig a János kórházba. Hogy miből, az egyelőre kérdéses. Ám az eredeti 2010-es tervekben szerepelt négy kórház radiológiájának felújítása – többek között a János kórházé is. Az ehhez kapcsolódó pénzek kifizetése idén lenne esedékes, így az intézmény gép-, műszer- és berendezésbeszerzése címén mintegy 339 millió forintra lenne jogosult. Ez a pénz fedezné – legalább részben – a forgó gamma rendszer telepítését (működtetéséhez speciális helyiségre és egy képalkotó berendezésre is szükség van). Egybecsengő orvosi vélemények szerint a radiológia felújítása sokkal hasznosabb lenne. A hivatalos verzió szerint egyelőre csak beszélgetések folytak az említett rendszerről.

„Magyarország visszafejlődött”

Hetek Online — Fri, 28 Jan 2011 07:33:20 +0100

Egyre több uniós fórumon és szervezet előtt állítják pellengérre Magyarországot. Lapzártánkkor éppen az Európai Tanács (ET) parlamentje csócsálta a magyar demokrácia ügyét - az előterjesztő Svédország. Ami az előzményeket illeti, a múlt héten egy svéd néppárti képviselő, Marietta de Pourbaix-Lundin monitoring vizsgálat indítását szorgalmazta, mondván: a jogállamiság, az emberi jogok, illetve a demokratikus intézmények működésének területén Magyarország csúnyán „visszafejlődött". Ezt követően a szocialisták is felzárkóztak, és egy svájci balos képviselő, Andreas Gross hétfőn bedobta, hogy a parlament is disputáljon az ügyben.

A svájci szocialisták egyébként már másodszor akartak nekiszaladni Magyarországnak - nyáron egy néppárti felvetést tettek a magukévá, miszerint vizsgálni kellene, hogy a kettős állampolgárság megadásával Magyarország kimeríti-e a passportisation fogalmát, azaz valóban ki akarja-e terjeszteni fennhatóságát a határon túlra. Akkor Németh Zsolt külügyi államtitkár sikerrel tántorította el a Néppártot szándékától, és az ET szocialistái sem forszírozták az ügyet.

Most viszont nem volt tovább pardon, az ET közgyűlése napirendre tűzte az ügyet, ahol azonban - szemben a nyári esettel - a balos és a néppárti frakció nem pendült egy húron. Ugyanis a néppártiak nem támogatják a monitoring vizsgálatot (hiába az ő képviselőjük vetette fel), mondván: hiba lenne egy törvény (az új médiaszabályozás) alapján megítélni, hogy romlott-e az egész rendszer, vagy sem. Pedig a svéd szocialisták vezérszónoka szerint éppen hogy nem egyetlen árva jogszabályról van szó, hanem egymáshoz kapcsolódó törvényi változásokról, amelyek megkérdőjelezik azokat az értékeket és alapelveket, amelyek alapján Magyarország tagja az Európai Tanácsnak.

Megjegyzendő, ez egybecseng számos állásponttal, például a német külügyminiszterével, aki korábban azt javasolta, hogy célszerű lenne, ha hazánk nem tárgyalhatna a keleti partnerországokkal médiaügyekről. Werner Hoyer például azt szeretné, ha a médiáról többek között Fehéroroszországgal vagy Ukrajnával az Európai Bizottság disputálna. Ugyanis, figyelmeztetett a német külügyminiszter, „az Európa nevében való megszólalás joga természetesen tartalmazza azt a kötelességet, hogy belül is tiszteletben tartsák az európai értékeket, hogy azokat kifelé hitelesen képviselhessék, és Magyarország nem föltétlenül a leghitelesebb tárgyalópartner, amikor a sajtószabadságról van szó".

Ez pedig az Európai Bizottság álláspontjára rímel, hiszen a médiatörvényt vizsgáló uniós biztos, Neelie Kroes levelet írt a magyar kormányhoz, és abban bizony az szerepel, hogy nemcsak az unió audiovizuális irányelvét, de az alapjogokat is sérti az új médiatörvény. Amíg a levél ki nem szivárgott, addig a kormány tartotta magát ahhoz az állásponthoz, hogy mindössze technikai módosításokat szorgalmaz az EB vizsgálata, és amikor kiszivárgott a levél, a kormány képviseletében Debrecen polgármestere továbbra is állította: technikai módosítás, más semmi.

A jelek szerint az európai és a magyar szövegértelmezési gyakorlat nem teljesen azonos, hiszen a levélben az szerepel, hogy az unió ugyan nem vitatja a válaszadáshoz való jogot, ám az Európai Bizottság szakértőinek kétségei vannak afelől, hogy (a jogszabályok) megfelelnek-e az arányosság elvének és a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságára vonatkozó alapvető jognak, amely az EU Alapjogi Chartája 11. cikkében található. Ennek tükrében az uniós biztos határidőt is szabott: Magyarország vagy két héten belül vágja ki magát egy érdemi válasszal, vagy a Bizottság fenntartja annak a lehetőségét, hogy hivatalos jegyzékben forduljon a magyar hatóságokhoz. Ettől a mondattól egyébként Kósa Lajosba nem költözött be a félsz, interpretációja szerint legfeljebb személyes találkozóról lehet szó, de szankciókról semmiképp.

Egyebekben pedig a kormány rendületlenül tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy a nyugati kritikákat a szocialisták menedzselték be a különböző sajtóorgánumokba, a nyugati politikusi szájakból eredőket pedig a törvény nem kellően alapos ismerete szülte. Az viszont kérdés, miként alakul egy másik vizsgálat, az, amelyiket 13 multinacionális, többségében német cég kért az Európai Bizottságtól, mondván: Magyarország a távközlési, az energetikai cégekre és a kereskedelmi láncokra kivetett évi 161 milliárdos különadóval megsérti az egyenlő elbánáshoz való jogot, különbséget téve külföldi és magyar cég, illetve külföldi és külföldi cég között is. Ez az eljárás egyelőre nem indult el.

Habermas kiállt Hellerék mellet

Német filozófusok aggódnak amiatt, ahogyan Magyarországon a hatalom nem kedvelt kritikusaival bánnak; mindezt a botrányok botrányának nevezte Julian Nida-Rümelin, a Német Filozófiai Társaság elnöke, volt kulturális szövetségi államminiszter, és Jürgen Habermas tiszteletbeli tag.
„Aggódunk magyar kollégáink politikai és szakmai sorsáért. A konfliktus középpontjában Heller Ágnes, Vajda Mihály és Radnóti Sándor áll, akik Orbán miniszterelnököt a médiatörvény bevezetése miatt nyíltan kritizálták. Hellert és Vajdát már a kommunista uralom alatt is disszidensként üldözték. A mostani nacionalista kormány alatt, amely a kétharmados parlamenti többségét az Alkotmánnyal való visszaélésre használja, újra politikai üldöztetésnek vannak kitéve”– írták a levelükben.
Véleményük szerint a kormányhoz hű sajtó uszít ellenük, valamint a körülöttük csoportosuló „liberális filozófusok köre” ellen, miközben a „liberális” kifejezés ismét a hazátlan-kozmopolita beállítottságú zsidó értelmiségi jelentését hordozza véleményük szerint. A levélben felhívással fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a magyarországi médiatörvényt ne csak az aktuálissá vált jogi vizsgálatnak vessék alá, hanem egyidejűleg tárják fel a magyar kormány egyéb intézkedéseit, és egyúttal legyenek tekintettel a kritikus hangokat hallató tudományos kutatókra és értelmiségiekre is.

Új reformkorszak tavaszodik

Hetek Online — Fri, 21 Jan 2011 13:49:10 +0100

Matolcsy György kezében az ország sorsa. Ha februárban a piacok által „szétszedhető” reformokat jelent be, akkor a pénzpiacok bizalma tovább romolhat Magyarország iránt. Mivel a hitelminősítőknél közel vagyunk a bóvli kategóriához, ez akár végzetes is lehet. A gazdasági miniszter megítélése így is ellentmondásos pénzügyi körökben, ezért talán nem is véletlen, hogy a tőkepiacoknak Orbán Viktor jelentette be a reformcsomag – amúgy a piacok szerint ígéretes – irányait. Kérdés, hogy a legfőképp az inaktívakat sújtó átalakítások mekkora társadalmi konfliktussal járnak majd.

Orbán Viktor tagadhatatlanul katalizál – először fülkeforradalommal egybekötött választást, másodszor nemzeti együttműködést, aztán nyugdíjrendszer-államosítást és multiadóztatást, negyedszer sajtószabadságot, végül pedig Európai Uniót. Katalizátori szerepét senki nem vitathatja, hiszen a szó elsődleges jelentése alapján valóban gyorsította a folyamatokat, minden területen. Az már más lapra tartozik, hogy hova futnak ki ezek a folyamatok. Ugyanis sajnálatos módon Orbán szintén a gyurcsányi utat látszik járni, kommunikációban és cselekvésben egyaránt. Ahogy egykori szocialista elődjénél, úgy a jelenlegi miniszterelnök esetében is azt mondogatja a párt – egyelőre valószínűleg meggyőződésből –, hogy a termék jó, csak a kommunikáció sántít.
Akad azonban egy ennél lényegibb hasonlóság: a rátakarás technikájának alkalmazása. Magyarán, ha a kormányzat bejelent valamit, ami vagy nem indul el, vagy nem a kívánt eredményt hozza, akkor nyomban jön egy újabb hangzatos program. Gyurcsánynál például volt 100 lépés, majd lett 48 pontos program, Orbán pedig már túl van a második gazdasági akcióterven, bekurblizta a gazdaság motorját, az Új Széchenyi Tervet, és mindjárt bekopog a konvergenciaprogram is, különböző közellátó rendszerek reformjával karöltve.

Csak lyuktömés

Az tagadhatatlan, hogy az államkasszába dől a pénz: 2011-ben az állam nem utalja át a magánnyugdíj-pénztári számlákra az évente 360 milliárd forintra rúgó járulékrészt, 161 milliárdot fizet különadó formájában a távközlési és az energiaszektor, valamint a kereskedelmi láncok sora, illetve itt van a magánnyugdíjpénztárak mintegy 3000 milliárdos vagyona, amiből a visszalépők a várakozások szerint legalább 2500 milliárdot visszapumpálnak az állami nyugdíjrendszerbe. Ennek ellenére a Commerzbank elemzése szerint komoly kérdés, hogy az Európai Bizottság a 2011-es költségvetést a maastrichti kritériumok teljesüléseként értékeli-e, ugyanis a pénzintézet szerint hiába teljesül a hiánycél, ha a kormány egyszeri, gyakorlatilag rekvirált pénzekkel tömi be a lyukakat. Hogy hogyan tovább magyar gazdaság, illetve miképp alakul az unió és Magyarország viszonya, az gyakorlatilag jövő tavaszra dől el. Az új uniós szabályozás értelmében ugyanis 26 tagállamot – köztük hazánkat – egyfajta pénzügyi felügyelet, azaz szigorúbb ellenőrzés alá („európai szemeszter”) veszi az Európai Bizottság.

Bóvliland

E grémium pedig nem viccel: már idén tavaszra egy konvergencia- és egy reformprogramot vár, e kettő alapján megfogalmazza ajánlásait, melyek – legalábbis hivatalosan – zsinórmértékül szolgálnak a nemzeti költségvetések előkészületeihez. Hogy mi foglaltatik majd a két programban pontosan, azt egyelőre Orbán Viktoron kívül senki nem tudja. Annyi biztos, hogyha nem sikerül hiteles gazdasági és államháztartási pályát felskiccelni, a hitelminősítő intézetek és a pénzpiac közgazdászai atomjaira szedik Magyarországot. Emlékeztetőül: a Fitch, illetve a Moody’s már így is a befektetésre érdemes kategória legalsó sávjába sorolta az országot, még egy szakszerűtlen kormányzati lépés, és menthetetlenül bóvliországnak bélyegzik hazánkat a nagy minősítők. A reformprogramot készítő Matolcsy „termékétől” függ, hogy forintválságot hoz a tavasz, vagy a bizalom visszaszerzését.

Irányelv az szent

Ráadásul a Fidesz vezette Magyarországnak – hiába az Unió soros elnöke – brutális európai ellenszélben kell reformokat végrehajtania, és sikeres növekedési politikát menedzselnie. Megszorítás a hivatalos kommunikáció szerint még mindig nincs, és nem is lesz, ám az áttételes sarcok egyre durvábbak. A banki különadó és a válságadó egyes európai vélemények szerint nem más, mint áttételes adóztatás – azaz a cégek szedik be a pluszbevételeket a néptől az állam helyett. Ezt támasztja alá, hogy a válságadó miatt Brüsszelhez forduló 13 – nagyobb részt német – cég nemcsak azt nehezményezi, hogy a válságadó magyar és külhoni cégek között tesz különbséget, de azt is, hogy a magyar kormány csak azokat a multikat sarcolja, akik nagyon kiterjedt infrastruktúrával vannak jelen az országban. Míg azokat a multikat, amelyek pillanatok alatt gyártóbázist bontanának és másik országba települnének, a kabinet nem vegzálja extraadókkal. És a multiknak tagadhatatlanul kapóra jött az össznemzeti felháborodás, amit a médiatörvény váltott ki, ugyanis így azt lehet kommunikálni: Magyarország egyszerre két irányelvet sértett meg, a sajtóregula esetében az audiovizuális kommunikációról szólót, a válságadók esetében az egyenlő bánásmódról rendelkezőt.

Bruttó nyugdíj

Szóval Magyarország a jégen táncol, úgyhogy megszorít, és bizony nem csak a különadóval. Miután a Fidesz december végére 700 ezer támogatót vesztett, és a lemorzsolódó devizahiteleseket, értelmiségieket, fiatalokat nyugdíjasokkal igyekszik pótolni, nem véletlen, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítását úgy kommunikálja: a párt megmentette a jelen nyugdíjasainak járandóságát. De a jövő nyugdíjasai a jelek szerint hoppon maradhatnak. A szocialista múltat eltörölni igyekvő Orbán-kormány ugyanis nem nyúlt hozzá az 1997-ben született nyugdíjtörvényhez, ami gyakorlatilag „bruttó nyugdíjakkal” számol. 2013-tól a nyugdíjszámítás feledi a nettó jövedelmet, és ezentúl az időskori ellátás alapja a bruttó kereset lesz. A bruttó kereset jelentősen több, mint a nettó – legalábbis elvben. Ám az 1997-es jogszabály túl sok bizonytalanságot hagy a törvényben. Az egyik ilyen, hogy mit is jelent a bruttó. Ugyanis a törvény azt mondja, hogy a bruttó kereset az, amelyik a személyi jövedelemadó összegét is tartalmazza. Ám a jogszabály a járadékokról külön nem ejt szót. Ha nem is számol a járulékokkal, az azt jelenti, hogy egy bruttó 200 ezer forintos kereset esetében nem 200 ezer, hanem csak 170-180 ezer forint számít bele a „nyugdíjalapba”. Igaz, a bruttó még ebben az esetben is jócskán meghaladja a nettó értéket, ám a jogszabály markánsan lecsökkentette a kulcsokat is.

Nettó veszteség

Míg eddig 20 év robot után a nettó 53 százaléka illette meg a dolgozót, addig 2013 után a bruttó bér 33 százalékával kalkulálhat. Magyarán a számítási kulcs több mint egyharmadával csökkenhet. Az, aki pedig 40 dolgos évet tudhat a háta mögött, a bruttó fizetés 63 százalékára szerezhet jogosultságot (ugyanis az új rendszerben minden év 1,65 százaléknyi kulcsnövekedést jelent), míg korábban a nettó fizetés esetében 80 százalék volt a nyugdíjszámítási kulcs. Ebből az következik, hogy az alacsony szolgálati idővel nyugdíjba menők mindenképpen kevesebb induló járandóságot kapnak a jelenlegi indulónyugdíjaknál, még akkor is, ha a számítás alapjául szolgáló bruttóba az említett járulékokat is belefoglalják. Azok viszont, akik sok éven át szorgoskodtak, akár jobban is járhatnának egy picivel, de itt lép be a másik bizonytalansági tényező.
Ugyanis bruttó alapján számított nyugdíjakról beszél a törvény, így az összes adószakértő és több kormányzati tanulmány automatizmusnak tekinti, hogy a nyugdíj adózik, hiszen ökölszabály szerint a bruttó mindig fizet. Csakhogy a törvényt átböngészve kiderül, hogy szelleméből ugyan következhet, de nem mondja ki, hogy a nyugdíjak 2013-tól adókötelesek lesznek. Ám ha a kabinet komolyan veszi Orbán Viktor kijelentését, miszerint nyugdíjat csak a nyugdíjjárulékokból lehet finanszírozni, akkor (persze ez csak “konspiratív” feltételezés) lehet, hogy adóztatnak a nyugdíj után. Már csak azért is, mivel 2013-ra fogy el a magánnyugdíjpénztárakból megszerzett summa.

Csak az ígéret

És így egy szép összeg is befolyna, nagyjából évi 200-300 milliárd, és ez nullszaldóssá tehetné a nyugdíjrendszert. 100 milliárdot nyeshet vissza a kormány a gyógyszerár-támogatási rendszer (ez a kassza most 345 milliárdos) megreformálásával, de itt ugyancsak a bújtatott adózás köszön vissza, hiszen ehhez vagy a támogatott medicinák körét kellene szűkíteni, vagy a különböző dotációk összegét kellene lenyesni. (És persze ezeket a cégeket is lehet válságadóval sújtani.) Mindenesetre a másik nagy reformág a tömegközlekedés, aminek egyelőre nincs konkrét racionalizálási terve, csupán annyit lehet tudni, hogy mintegy 100 milliárd forint kicsengetéséért átengedné a BKV felét az államnak.
Ami a pontos elképzeléseket illeti, az ország évente 250 milliárd forintból működő nagy emberfuvarozó cégei szívesen beszüntetnék a 65 év felett és 6 év alatt járó ingyenességet, illetve ráemelnének a kedvezményes jegyekre, béreltekre, így évente mintegy 50-80 milliárdot spórolhatnának meg. Majdnem a harmadát annak a 600-800 milliárdnak, amit összesen meg akar takarítani a kormány a következő három évben.

Médiatörvény: bűnbak lett a rossz kommunikáció

Hetek Online — Fri, 14 Jan 2011 13:34:14 +0100

Néha nem a kommunikátor felelőssége a rossz kommunikáció, az utóbbi fél évnek a médiatörvényről kellett volna szólnia, a Fidesz még nem vesztett annyi szavazatot, hogy saját maga előtt elhiteltelenedjen a politikája, a forradalmi retorika gátolja a kommunikációt – kommunikátorok a kormánypárti közbeszéd stílusáról.

A kommunikáció első számú szabálya, hogy vészhelyzet esetén a kommunikáció az első számú bűnbak. A kommunikáció második számú szabálya, hogy rossz politikai termékről középtávon sem lehet jól kommunikálni. A kommunikáció harmadik számú szabálya, hogy ha a portéka jó, de a kommunikációja rossz, akkor ki kell rúgni a kommunikátort. Jelen pillanatban a kormánypárt az első szabálynál tart, miszerint nem csinál a Fidesz semmi rosszat, sőt, csak éppen a tálalás hibádzik.
Ám a jelek szerint nincs új a nap alatt – a válság kirobbanásáig ez volt a Gyurcsány-korszak kedvenc mondata: a néppel nem tudták megértetni a reformokat. Előbb a miniszterelnök és csapata használta annak szinonimájaként, hogy nem érti a nép az ő nagyszerű terveiket, utóbb a szocialista frakció mondogatta, már-már mantraszerűen. Igaz, a balos honatyák értelmezése már más volt, ugyanis a kommunikációért sokáig Gyurcsány legbizalmasabb embere felelt, így a kommunikáció ostorozása gyakorlatilag a kormányfői kabinet bírálatával jelentett egyet.
A fideszes kommunikációkritika egyelőre megmarad az elsődleges jelentésénél, azaz a politikát békén hagyja. Alapvetően a kormánypárt – legalábbis a külső szemlélő számára úgy tűnik – egyfajta „csakazértis” kommunikációt folytat, mert Magyarország végigviszi a tervét a multik, a sajtó és az Európai Unió ellenében is. Arról, hogy ez mennyire célravezető, megoszlanak a vélemények. Németh Erzsébet szerint igenis sikeres az „ellenpontozott kommunikáció”. Egy konkrét példát vizsgálva a Budapesti Kommunikációs Főiskola Viselkedéstudományi Intézetének vezetője rámutatott, hogy fontos volt beszélni arról, hogy a médiatörvényt még a lefordított verzió postázása előtt komoly támadások érték, de leginkább általánosságban, azaz érdemben nem tudtak bírálói belekötni.
Ugyanakkor Németh szerint komoly hiányosság, hogy a kormánypárt nem fektetett kellő hangsúlyt az előkészítésre, nem taglalta, mit szeretne megváltoztatni, milyen problémát szeretne orvosolni.
A törvény elfogadása előtt, mutatott rá Németh Erzsébet, fél évig arról kellett volna szólnia a közbeszédnek, miként bulvárosodik a média, hogyan zúdul egyre több minősíthetetlen tartalom a gyerekekre, illetve miképp formálta át a média szerkezetét és a médiafogyasztói szokásokat az internet. Ha erről a kormány beszél, akkor most nem állna a bál, illetve egy kiérleltebb verziót fogadhatott volna el a parlament.
Ennek ellenére, vélekedett a kommunikációs szakember, igenis van olyan helyzet, amikor a kommunikáció gyengesége nem a kommunikátor, illetve a kommunikációs szakember hibája – például a médiatörvényt érő uniós bírálatok nagy része túlzó volt, amire a kormányzati kommunikáció nem tudott felkészülni.
Ami a kommunikációt illeti, a Fidesz képviselőinek egy része nyilvánvalóan nemcsak mondja, de hiszi is, hogy érdemi autonómiaküzdelmet folytat – állítja Szigetvári Viktor. Ám komoly kérdés, hogy mekkora sikerrel, ugyanis amióta egyértelművé vált, hogy a hiánycélt nem engedheti el a kormány, a kormánypárt újabb és újabb lendülettel rohan tovább a politikai és kommunikációs zsákutcában. Amiről a februárban esedékes reformok – pontosabban várható elmaradásuk –, továbbá az unió által tavaszra követelt konvergencia-program valószínűleg majd újra bebizonyítják, hogy zsákutcát jelentenek.
A jelenlegi korrekciós mozgástér azonban igencsak szűkös, rövid távon kevés a lehetőség az érdemi változtatásra, mégha akár erre meg is születne a szándék. Ráadásul ez utóbbi egyelőre nem is látszik. És a gát, ami a korrekciót megakadályozza, éppen maga a forradalmi politikai retorika, illetve az, hogy a Fidesz legitimációját és a változtatásokra való jogát épp a fülkeforradalomból eredezteti. Az „új rendszerváltás” végletes és igazságosztó póza olyan ígéret, amely új alkotmányt, egyéb szimbolikus intézkedést és identitásképző hatalmi-politikai küzdelmeket szül. Ezen korábban nyilvánosságra hozott kezdeményezések azonban már az elkövetkező hónapokra előre megakadályozzák az érdemi politikai és ebből következően majd a kommunikációs korrekciót. Hiszen néhány héttel ezelőtti önmaguknak kellene ellentmondani, és ez hiteltelenítené egész valóságértelmezésüket.
A sajtószabadság mint olyan persze leginkább a helyi és országos „véleményvezéreket” mozdítja meg. Egy vidéki nyugdíjas néninek, akinek kenyérre is alig futja, nem sokat mond. De – figyelmeztetett Szigetvári – az igenis értelmezhető az átlagember szintjén is, hogy több hete kőkeményen bírálja Magyarországot az EU, mert azt ebből mindenki meg tudja érteni, hogy valami nincsen rendben, gond van a kormánnyal. Ez a szélesebb választói körben is okozhat veszteséget.
Azt a véleményt, miszerint a kormány kommunikációja azért nem túl sikeres, mert a kabinet célcsoportról célcsoportra ugrál (például a durva devizatörlesztés miatt elforduló középosztályt a nyugdíjasokkal akarja pótolni, mondván, a magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolásával a jelen nyugdíjasainak járandóságát mentette meg), Szigetvári nem osztja. Szerinte nem tudatos célcsoport-váltogatásról van szó, pusztán arról, hogy így következnek az ügyek, ilyen kényszerpályák jönnek létre. A kormánypárt egyelőre még a klasszikus önigazolásnál tart, és felesleges áldozatszerepben tetszeleg.
Ráadásul annyi szavazót még nem veszített a Fidesz, hogy politikájuk fenntarthatatlansága nyilvánvalóvá válhatott volna mindannyiuk számára. Van még tere az önigazolásnak bőven, ez tovább odázza el a korrekciót. Úgyhogy érdemi politikai változásra még várni kell, egészen addig, amíg olyan markánsan nem csökken a Fidesz népszerűsége, hogy az tarthatatlanná válik – ugyanis egy politika és a hozzákapcsolódó kommunikáció sokszor csak súlyos veszteségek után változik, ami már akár belső szembenállást is szül. Bár ez utóbbi esélye jelenleg minimális. Egyelőre azonban – kívülről is érzékelhető szembenállás nincs a párton belül – zavart legfeljebb az okoz, hogy nem minden politikus képviseli hitelesen az irányvonalat.

2010 - Egy igazán mozgalmas év

Hetek Online — Thu, 23 Dec 2010 18:14:25 +0100

Az idei év gyakorlatilag áprilisig arról szólt, hogy mi fog történni a választáson, mekkora többséget szerez a parlamentben a Fidesz. A fontos események végülis ezután következtek. Sajátos év végi összefoglalónk Nagy B. György tollából.

Vörös váracska

Április 18. - A választások második fordulója utána a lehajtható országgyűlési ülőkék közül 263-at a Fidesz és a KDNP szerzett meg, 59 helyen szocialista honatyák üldögélnek (közben Szili Katalin jobbra tekintve függetlennek igazolt), 47 mandátum jutott a Jobbiknak (azóta a pártot simán leprimitívező Pősze Lajos már független), az LMP 16 képviselővel kezdett, de egyet a zöldek is elvesztettek. Két rendszerváltó párt, az SZDSZ és az MDF kiesett a parlamentből. (A kampány során a két párt együtt próbálkozott, de hiába: az SZDSZ meghalt, az MDF majdnem, de aztán megúszta egy átkereszteléssel, és most „Jólét és Szabadság" néven baktat a politikai sztráda leállósávjában.)

Az önkormányzati választások alkalmával a Fidesz tarra vágta az országot, egyetlen megyei jogú város, Szeged tartotta meg szocialista polgármesterét, és egyetlen kerület akadt, a XIII., ahol nemcsak a polgármester vörös, de az összes egyéniben induló képviselő is.

Lobbik és pártkörök tetején ül

Május 29. - Letette miniszterelnöki esküjét Orbán Viktor, aki másodszorra rugaszkodik neki a kormányzásnak. A csúcsminisztériumi, sok államtitkárral dúsított angolszász mintájú kormányszerkezet kiválóan alkalmas az ágazati lobbik letörésére. Azért erre Orbán is rásegít, és remekül alkalmazza a „divide et impera" elvet, azaz majdnem mindenkinek van kormányzati vagy erős pártpandantja. Így például a kereszténydemokrata Hoffman Rózsa államtitkárra Pokorni Zoltán árnya vetül az oktatási pályán, a New Deal-filozófus Matolcsy György minisztert Varga Mihály szikár pénzügypolitikája ellenpontozza a nemzetgazdaságban. Közben vagy a kormányzati apparátus tehetetlensége, vagy tudatos ellensúlyképzés okán Orbán frakciókormányzásban nyomja, azaz képviselők terjesztik be a legfontosabb közigazgatási, pénzügyi és médiaügyi javaslatokat önálló indítványként. Így egyrészt elkerülhetők a kormány számára kötelező egyeztetési körök, másrészt minden egyes ügyhöz akad bűnbak, mégpedig arccal. És hogy ne csak az előzetes, de az utólagos vegzálást is elkerülje, Orbán Schmitt Pált küldte albérlőnek a Sándor-palotába. Az emberek embere államelnökként nem gyakorol normakontrollt, de tegezi a győri nyugdíjasokat.

Hiányra tőkét

Június 3. - Orbán Viktor Brüsszelbe indult, hogy egy kis levegőért lobbizzon, azaz elérje, hogy mintegy 4,2 százalékra hízhasson a 3,8 százalékos követelt hiánycél. Ám az Európai Bizottság elnöke nem ismert könyörületet, és világossá tette, hogy hiánycél-elszabadulás márpedig nincs. Orbán tudomásul vette, és 72 órán belül akciótervet ígért. És lőn akcióterv, benne pedig egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó (innentől a közteherviselés kulcsszava nem az igazságos, hanem az arányos). Az új szisztéma méretes lyukat ütött a költségvetés falán, amit a kormány először úgy próbált betömni, hogy azt kérte az uniótól, számítson bele a büdzsébe a magánnyugdíjpénztárakba befizetett évi 360 milliárd. Az unió ezt megtagadja, így a kormány simán einstandolja a havi 30 milliárdot (14 hónapra), majd lecsap a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdos vagyonára, mondván: aki nem lép vissza az állami rendszerbe, az nem kap állami nyugdíjat.

Frankzsonglőrök

Június 3. - Amíg Orbán Brüsszelben, Kósa Lajos idehaza alapozta a gazdasági folyamatokat olyan nyilatkozattal, hogy a csőd szélén táncol az ország, Szijjártó Péter pedig nyomban meg is fejelte, hogy ugyan a gazdaság állapota siralmas, de megszorítások itt nem lesznek, és az adócsökkentést is végrehajtják. A piacokon egy nap alatt mintegy 200 forintról 235-re izmosodott a dollár árfolyama, az euróért 290, a svájci frankért 210 forintot kértek. Az állam ugyan azt ígérte, hogy létrehoz egy a rossz hiteleseket mentő Nemzeti Eszközkezelőt, de nem tette, sőt a jelek szerint a bankokra lőcsölné ezt a feladatot mondván: kedvezményt kap majd a bankadóból - idén 210 milliárd - az a pénzintézet, amelyik segít a bajba jutott hiteleseken.

Zsákmányvédelem

Október 27. - Visszadobta a 2 millió forint fölötti végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtó fideszes javaslatot az Alkotmánybíróság, mivel az nemcsak a kormány által büntetni akart mutyista állami cégvezetőktől szedi vissza a közforintokat, de a közemberektől (lásd: orvos, pedagógus) is. Lázár Jánost nem hatotta meg, hogy a taláros testület a legitimációs alapként hivatkozott népért aggódik, és azonnal, mondhatni visszakézből csonkolni akarta az Alkotmánybíróság hatásköreit: javaslata értelmében a testület nem dönthet olyan ügyekben, melyekről népszavazást sem lehetett volna tartani (gyakorlatilag az összes költségvetési ügy ilyen). Az össznépi felháborodás okán - a Fidesz-frakció szerint is intézhették volna elegánsabban - Lázár hajlandó volt puhítani: ha alapjogokat érintenek a fiskális ügyek, beleszólhat az Alkotmánybíróság. Ám a puhulás arra már nem terjedt ki, hogy a 98 százalékos jogszabályt átírja a Fidesz-frakció, nem véletlenül: ha ezt a javaslatot lemeszelte volna a taláros testület, akkor a Fidesz gazdaságpolitikájának egyik alapját (lásd: magánnyugdíjpénztárak esete) lehetetlenítette volna el.

Vizit a gázcárnál

November 30. - Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal parolázott Moszkvában, és hivatalos hírcsontból nem is jutott több a sajtónak. A magyar és az orosz fél is mindössze annyira szorítkozott, hogy a Szurgutnyeftyegaz 21,2 százalékos Mol-résztulajdona, illetve az atomenergia körül forgott a szó. A Hetek legtöbb forrása azt valószínűsítette, hogy a Kreml valódi ura azt kéri a magyar féltől, hosszabbítaná meg a szélesnyomtávú vasutat Dunaújvárosig, ahol a Dunaferr kohóiban izzik a vas. És a vasmű bizony a Vnyesekonombank érdekeltsége (így Putyin érdekeltsége), itt gyártanák le a Paksi Atomerőmű bővítéséhez szükséges acélvázakat, mert az oroszok bizony elvárják, hogy részt kapjanak a több ezer milliárdos beruházásból. Esetleg innen gurulnának ki azok a csövek, amelyek a Déli Áramlat nevezetű gázvezeték magyarországi szakaszához kellenek - ha lesz ilyen, hivatalosan egyelőre nincs.

Ellenzékben menekülve

December 7. - Újra Polt Péterre ruházta az Országgyűlés a legfőbb ügyész tisztét, aki nyomban kijelentette, semmi politika nem számít, csak a szakma (így egymilliárdért nyomban ki is stafírozzák az ügyészségét, korrupcióellenes szakosztályát bővítve). Hogy irányított lesz-e a vesztegetések feltárása, arról némi képet adhat, hogy alig emelték pajzsra, Polt sietett leszögezni, senki nem kérte tőle tálcán Gyurcsány Ferenc fejét.

Emlékezetes pillanatok

Befogni az uszítók száját
Április 18. – Több tízezren vonultak fel az Élet Menetén. A holokauszt áldozataira emlékező megmozdulás azonban fájdalmasan aktuálisra sikeredett. Az indok: majdnem 17 százalékos választási eredménnyel jutott be az Országgyűlésbe a Jobbik. A rendezvény főszónoka, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, lapunk főszerkesztője szerint ugyan a társadalmi feszültségeket párbeszéddel kell enyhíteni, „de mégis van egy pont, ahol konfrontálódni kell. A Jobbik ugyanis nyílt antiszemita és romaellenes retorikával közel 17 százalékos támogatottsággal jutott be az Országgyűlésbe. Így a holokauszt áldozataira való emlékezést csak az hitelesíti, ha felvesszük a küzdelmet a hétköznapokban is, csak akkor kerülhetjük ki a képmutatás csapdáját, ha egyszerre ítéljük el a múlt népirtásait, gyilkosait, és fogjuk le a jelenkor potenciális gyilkosainak kezét, némítjuk el a gyűlöletre uszítók száját”.

Natan Saranszkij Budapesten
Szeptember 1. – A világhírű emberi jogi vezető, volt izraeli miniszterelnök-helyettes az új Zsidó Kulturális Központ megnyitására és könyvének magyar nyelvű bemutatója alkalmából érkezett Magyarországra.
A Jerusalem Post a látogatásról szóló magyarországi tudósításában kiemelte, hogy Saranszkij lelkes budapesti fogadtatása megerősítette, miszerint a Zsidó Ügynökség (Szochnut) jelenlegi elnökeként tevékenykedő politikus továbbra is kiemelkedő nemzetközi tekintélynek örvend. A Demokrácia védelmében című könyve – amelyet többek között George W. Bush volt amerikai elnök is méltatott – világszerte 150 ezer példányban kelt el, és tucatnyi fordítás után most a Hetek-könyvek sorozatban magyarul is megjelent.
Kelet-Európában a rendszerváltás után sokan csalódtak a demokráciában és a kapitalizmusban, de Natan Saranszkij szerint nem a demokrácia a hibás azért, mert az emberek nosztalgiát éreznek az előző rendszer iránt. A gondoskodó állam a stabilitásért cserébe elvette az emberek szabadságát is, ám erről ma hajlamosak elfeledkezni. A Hetek rendezvényén Saranszij úr az egykori magyar ellenzék meghatározó alakjaival, többek között Konrád György íróval is találkozott.

2010 szalagcímei

Haiti: Januárban pusztító erejű földrengés döntötte romba a szigetet. 230 ezer ember vesztette életét. Később hurrikánok, majd kolerajárvány sújtotta a szigetet.
Fekete özvegyek néven emlegetett iszlamista csecsen női terroristák robbantottak a zsúfolt moszkvai metrón.
Pedofilbotrányok sorozata rázta meg a római katolikus egyházat. XVI. Benedek elítélte
az egyházi személyek bűneit, de személyes felelősséget nem vállalt.
Vulkáni hamu borította be Európa nagy részét, miután március végén kitört az izlandi Eyjafjallajökull. Napokra leállt a légi forgalom, 10 millió ember nem tudott elindulni.
Katyni tragédia: Lezuhant a Lech Kaczyñski lengyel elnököt és küldöttségét szállító repülőgép,
mellyel a második világháborús tömeggyilkosság évfordulójára utazott Oroszországba.
Olajkatasztrófa a Mexikói-öbölben: Felrobbant és elsüllyedt a BP olajfúró kútja: három hónap alatt 780 millió liter nyersolaj ömlött az óceánba.
Athéni zavargások: Görögország az államcsőd szélére sodródott, nemzetközi mentőövre volt szüksége. A megszorító intézkedések miatt folyamatosak az összetűzések és sztrájkok.
Stuxnet: Októberben ismeretlen komputervírus támadta meg a frissen felavatott iráni atomerőművet Buserben, ez állítólag két évvel visszavetette az iráni atomprogramot.
Vuvuzeláktól volt hangos az első Afrikában rendezett focivébé. A világbajnok Spanyolország lett.
Búcsú Iraktól: Hét évvel Szaddám megdöntése után augusztusban távoztak az utolsó amerikai harcoló egységek.
Új életformát talált a NASA: Az arzénfaló baktérium alapjaiban változtatta meg
a biológiai-tudományos szemléletet.
Nobel-békedíjat kapott a Kínában bebörtönzött emberi jogi aktivista, Liu Hsziao-po.
Peking provokációnak tartotta a gálát, és bojkottot szervezett.
Chilei 33: A fél világ ünnepelte a 69 nap után kiszabadult bányászokat.
Tűzvész a Kármel-hegyen: Izrael történetének leghatalmasabb tűzvészét nemzetközi összefogással tudták csak eloltani.
WikiLeaks: Informatikai világháborút robbantott ki Julian Assange a titkos dokumentumok kiszivárogtatásával, de mégsem ő lett az év embere. (Molnár László)

Prés alatt a sajtó

Hetek Online — Fri, 17 Dec 2010 18:29:01 +0100

Beletaposnák a televénybe a médiatörvény tervezetét a különböző európai és nemzetközi szervezetek, amelyek szinte egyöntetűen állítják: csúnyán csorbul az újságírás függetlensége és szabadsága, ha a kétharmados Fidesz-többség kodifikálja a jogszabályt.

Először a nyomtatott sajtó szervezetei köszörülték a nyelvüket a tervezett magyar médiaregulán, az Európai Lapkiadók Szövetsége (ENPA) és az Újságok és Lapkiadók Világszövetsége (WAN-IFRA) nyílt levélben aggódott a médiademokráciáért, pontosabban azért, hogy a jelenlegi tervezet az informátorok és források kiadására kényszeríti az újságírókat. (A tervbe vett médiaszabályozás szerint, ha az újságíró minősített adatot, tényt publikál, akkor köteles forrását kiadni, ahogy abban az esetben is erre kényszerítheti a bíróság vagy a hatóság, ha a közrend védelme kerülhet veszélybe, illetve bűncselekmény gyanúja, vagy éppen nemzetbiztonsági érdek merül fel.)
Ami pedig a szervezeti kérdéseket illeti, a két érdekvédő társaság a tervezetből a Médiatanács túlhatalmát olvassa ki, mondván: az orgánumokat és az újságírókat személyükben olyan szankciókkal sújthatják, amik ellehetetlenítik egy-egy újság, tévé, rádió, internetes portál működését. (Példának okáért, ha egy adósságokkal küszködő balos lapra kivetnek egy 25 millió forintos penzumot, és az nem tud fizetni, akkor a Médiatanács – kedve szerint – megindíthatja a felszámolási eljárást a cégbíróságon, mondván, másképp nem jut a pénzéhez.) Hasonló véleményre jutott az Európai Újságírók Szövetsége és anyacége, a Nemzetközi Újság-író Szövetség – a két szervezet most vállvetve kéri a kormányt, hogy vonja vissza jogszabálytervezetét, és a szakmával konzultálva alkosson újat, mert a jelenlegi javaslat súlyosan korlátozza a véleménynyilvánítási szabadságot.
Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, L. Simon László úgy látja, a kormány általánosságban csak a tájékoztatási műsoroktól várja el a kiegyensúlyozottságot. Ám a szabadságjogi szervezet, a Freedom House nem bízik ennyire a rendszerben, ami szerinte túlzottan laza, azaz túl sok múlik a személyi mérlegelésen – a médiahatóság kormánypárti emberein. Ez pedig különösen kényes kérdés akkor, amikor a kormány a pénztévéket, a kereskedelmi adókat és az írott sajtót is majdnem ugyanúgy szabályozza, mint a közmédiát. Nagyjából ugyanerre a megállapításra jutott az Economist Intelligence Unit is, amelyik a médiatörvényen kívül az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálását is nehezményezi. És ezúttal a média-érdekvédők nem ragadtak le a verbális ostorozásnál, két szervezet kapja magát, és vizsgálóbizottságot indít útnak magyar földre: a Nemzetközi Sajtóintézet és a Dél- és Kelet-európai Médiaszervezet veszi górcső alá a magyar viszonyokat.
Amik egyelőre feszültek, ugyanis zajlik a közmédiumok átalakítása. Síri a hangulat az MTV-nél, szolgált hangulatjelentéssel a Heteknek Kapuvári Gábor, a köztévé üzemi tanácsának elnöke, aki szerint ez nem csoda, hiszen az informáltság mértéke olyan alacsony, hogy az már-már félelmet kelt az emberekben. Kapuvári szerint például visszatetsző, hogy az érdekképviseletek teljes kizárásával rendezik el most a Magyar Televízió sorsát, miközben a vezetőket titoktartás köti. Az azonban az érdekképviseleti vezető szerint reményre ad okot, hogy az új vezérigazgató több műsort ígért, és ezt az ígéretet az üzemi tanács is reálisnak tartja. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a központi költségvetés 64,8 milliárdot szán a négy közmédiumra, míg az MTV, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda idén összesen mintegy 50 milliárd forintból gazdálkodott volna – elvileg. Ám a Bajnai-kabinet, emlékeztet Kapuvári, 9,5 milliárdot kivont a mintegy 32 milliárd forintból működő televízióból, márpedig nincs olyan intézmény, amelyik ki tudna termelni egy ilyen elvonást. Most viszont lesz pénz, és a több műsor több munkatársat is jelent – de elbocsátást semmiképpen, legalábbis a gyártásban. Kisebb munkaerő-átcsoportosításokra, esetleg elbocsátásokra azért lehet számítani, hiszen több azonos tevékenységet nem biztos, hogy a jelenlegi létszámmal kell végezni.
Egyébként az üzemi tanács elnöke is úgy tudja, hogy a négy orgánum mintegy 3300 munkatársából mintegy 3 ezren kerülnek a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (ettől rendelné meg a műsorokat a négy közmédium), és Kapuvári legjobb tudomása szerint a hivatalos retorika a munkaviszony jogfolytonosságáról szól. Éppen ezért szerinte nem, pontosabban nemcsak a közmédiumok munkatársainak közösségéért kell aggódni, hanem egy jóval nagyobb közösségért, 15 millió magyarért, akiknek kvázi alanyi, ha úgy tetszik, nemzettársi joguk, hogy megfelelő színvonalú közszolgálati műsorokban részesüljenek. Így a négy közmédium üzemi tanácsa arra jutott, hogy levélben fordul a Médiahatósághoz, a négy orgánum „egységesített” közalapítványának kuratóriumához, miszerint az átállás hivatalos január elsejei dátuma ne egy kőbe vésett, hanem egy szeptemberig rugalmasan kitolódó határidő legyen, ennyi idő alatt lehet ugyanis tisztességgel levezényelni a szervezeti átalakulást (például kik kiknek a főnökei), az informatikai rendszerek összecsiszolását, és így tovább.