Kenessei Katalin

Magyarország alulnézetből

Hetek Online — Thu, 04 Feb 2010 09:40:38 +0100

Tűzpiros szolgálati autójának szélvédőjén hatalmas matrica hirdeti, hogy az ország első és egyetlen igazi országjárójáról van szó. Handler Ármin ennek ellenére békés, szolid úriember, aki éppen csak belecsöppent egy különös, megelevenedett népmesébe. A sváb gyökerű bólyi férfi egy osztrák cég támogatásával járja körbe immár hetedszer Magyarország 3111 települését, amelyeknek többségén a polgármesterek tárt karokkal várják, mint kedves, régi barátot. Az országjáró rendhagyó munkájáról és az ország állapotáról mesél.

Hogyan zajlik egy országjárás?

- Rögtön a végére kanyarodok. Hetedszer járom be az országot, ez a hetedik kocsi, ami odakint áll. Kettőszázötven helyen lakom az országban, amikor úton vagyok, kettő év és kettő hónap kell, hogy bejárjam az összes települést. Ezt megyénként csinálom: addig vagyok egy megyében, amíg el nem fogynak a települések. Polgármestereket látogatok. Ez valamikor úgy indult, hogy egyszer körüljárom az országot, csak rajtam maradt a dolog. Pályázat útján kerültem az Új Historica Kiadóhoz, ez egy osztrák cég. A cél az, hogy a településeken krónikaírást vezessek be. Volt egy felmérés, amit egyetemisták végeztek a rendszerváltás után: járták a vidéket, és azt kutatták, hogy milyen feljegyzések vannak a múltról, a történelemről. Arra jutottak, hogy az 1945 és 1990 közötti időről vajmi kevés volt, itt-ott egy-két helyen, ahol egy öreg krónikás, nyugdíjas tanító bácsi lejegyezte a dolgokat. Az is kiderült, hogy a '45 előtti időkről több leírás van a településeken. Azt gondoltuk, hogy fel kellene eleveníteni ezt a történetírást, és erre igény is volt. Beszélgettünk polgármesterekkel, történészekkel, helytörténészekkel, aztán összeállítottunk egy tízkilós kódexet, amibe huszonöt évet lehet beleírni. Bevontuk a megyei elnököket, az akkori államtitkár fölkarolt bennünket, így indult a munka. Közel 3200 településből 2500 részt vett benne. A nagyon nagyok azért nem, mert ők külön archiválnak dolgokat, a nagyon kicsik meg azért nem, mert náluk nem történik annyi esemény. Mivel ugye vannak olyan települések, ahol harminc, negyven, hatvan ember lakik, azok is idősek. Az egyik ilyen faluban a polgármester azt mondta, a legnagyobb sztori az, ha este lefekszünk, és reggel még fölkelünk. Ezt meg ugye nem akarták megírni.

Honnan jött az ötlet, hogy ilyen rendkívüli vállalkozásba fogjon?

- Rockenbauer Pál Egymillió lépését láttam valamikor régen, és az volt bennem, hogy jó lenne egy ilyen munka. Nem is feltétlen kerékpárral vagy gyalog, de valamilyen módon bejárni az országot. Szeretek utazni, szeretek beszélgetni emberekkel, olvasok is, írok is. Már fölkértek újságnál is, hogy legyek rovatvezető, de nem tudom elvállalni, mert nem tudok egyszerre öt lovat megülni. Amit meg csinálok, azt szeretem tökéletesen megcsinálni.

Azért itt van a szép kis családom, itt vannak az unokák, és én, a papa, mindig távol vagyok. Csak hétvégén jövök haza, akkor meg az irodában van még tennivalóm, mert irodavezető is vagyok egyben. Gyakorlatilag a szombat délutánom meg egy vasárnapom van a család számára. És megint pakolok és indulok.

Milyen élményeket, tapasztalatokat gyűjtött az országjárások alatt?

- Három évig tartott az első munkám, akkor ismertem meg a polgármestereket, az országot, akkor csöppentem bele ebbe a miliőbe, és a második országjárás már arra a kapcsolatrendszerre épült, amit először felépítettem. Akkor a Hősök könyvét csináltuk, a világháborús elesetteket gyűjtöttük össze. Talán még többen részt is vettek ebben, mint a krónikában. Jobban megfogta az embereket. Ez még a külföldi magyarokat is megmozgatta, kerestek mindenfelől. Ha ezeket a beszélgetéseket fölvehettem volna szalagra, óriási dokumentációm lett volna. Ezek az öregek, akikkel találkoztam, meséltek mindent: hol harcoltak, hogy jöttek haza. De erre sajnos nem volt lehetőség. Az egyik kis tolnai településen volt egy érdekes eset. Számoljuk az elesetteket, kérdezem a polgármestertől: Te, akkor ez a hatvanöt van? Nem, mondja, írj csak hatvannégyet. De, mondom, itt hatvanöt van. Nem baj, írjál csak hatvannégyet. Mondom: Miért? Hát mert ez a Simon Pali bácsi itt kapálgat a kertben. Közben meg rajt' volt a hősök emlékművén. Viccelsz? - kérdezem a polgármestert. Nem, ez teljesen komoly - mondja -, amerikai fogságba esett az öreg, onnan kivándorolt Kanadába, és a rendszerváltás után hazajött, jelentkezett az önkormányzaton: jó napot kívánok. Mindenki csak nézett. Holttá volt nyilvánítva, fölkerült a hősök emlékművére, mert semmiféle életjelet nem adott magáról.

A harmadik országjárásom már merőben más volt. Az EU-csatlakozás előtt álltunk, és megkértek, hogy a polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek jó lenne valami képzést megejteni. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a professzorgárda összeállított egy anyagot Önkormányzati iránytű címmel, és a mi kiadónk adta ki. Mindjárt kéznél voltam: Ármin, te úgyis ismered a polgármestereket... Akkor megint nyakamba vettem az országot, és irány.

Az első három országjárás központi kezdeményezésre történt, az utolsó négy már a polgármesterek súgása, meg a saját gondolataim alapján. Mikor már jobban ismertek, akkor elmondták: Figyelj, igazából ez kellene, az kellene. Nem tudnál hozni? Dehogynem. Azt kell csinálni, amire igény van. Ez viszont teljes struktúraváltást követelt a cégtől, át kell térni teljesen más és új termékekre. Meghallgatom a javaslataikat, a legnépszerűbbek közül megnézem, hogy melyiknek van épp' aktualitása, ebből kiemelek egyet-kettőt, csinálunk egy próbaterméket, és van ötven olyan „zsűri" polgármester, akikhez elvisszük ezeket, ők meg véleményt mondanak. Gyártottunk így családregét díszpolgároknak, meg emlékérmeket is településcímerrel. Most az igények megint egészen máshová repítettek: hímzett pólókat csinálunk a településeknek. De már töröm a fejem, és gondolkodom újabb megvalósítható ötleteken, amik még pár évig munkát adnak nekem.

Valóban könyvet készül írni az élményeiről?

- Igen, mindenféleképpen, fényképekkel megspékelve. De csak akkor lesz rá időm, ha végképp leállok. Elkészítettem például egy érdekes felmérést: Magyarország EU-csatlakozásakor egy olyan Magyarország-térképet készítettem, amely a hazai települések arculatát méri fel, kinézetük szerint, több csoportba sorolva. Mostanában az jár a fejemben, hogy az EU-csatlakozás óta öt év telt el, és el lehetne készíteni a településekről most egy változástérképet. Mert van változás. Pozitív változás is. Egy-két településen lényegi különbség van a korábbi állapothoz képest. Dehát van olyan, ahol aztán semmit nem lehet csinálni. Minden pénz elmegy a segélyezésekre. Az Ormánságban, Észak-Borsodban, Szabolcsban elég rossz a helyzet.

Etnikai ellentétekkel is találkozik az útjain?

- Már az első országjárásom során a látottak alapján írtam arról, hogy a rendszerváltást a cigány kisebbség sínylette meg a legjobban. Válaszként azt kaptam, hogy a mindenkori kormány kezeli és uralja a kialakult problémát. Erről a mostani helyzetről, ami van az országban, ez az ellentét a cigányok és a magyarok között, nehéz beszélni. A mélyben annyira parázslik a dolog, hogy ez nem mutat a számunkra nagyon jó jövőt. Ha valamit a következő kormány nem lép, óriási nagy zűrök lesznek. Akármi lehet, annyira kiélezett a helyzet egy-két településen. Nekem kimondottan polgármesterek mondták, hogy bizonyos helyeken ne is álljak meg, mert megrépáznak és kirabolnak, mint a huzat. A közbiztonság Magyarországon romlott az utóbbi években.

Mi ösztönzi mégis a munkája során?

- Éltet az emberekkel való kapcsolattartás, a barátságos légkör. Régi ismerősök, barátok mindig örülnek, ha két év elteltével ismét megjelenek náluk. Volt olyan polgármester a Hajdúságban, aki lázas betegen jött be az irodájába, amikor megtudta, hogy a városban vagyok. Azt mondja: „Ha te olyan messziről el tudtál jönni hozzám, akkor én is bemegyek."

De ami nagyon lehangoló, az a szegénység, amit mindenfelé látok. A nélkülözés. Főleg, ha egy gyereket látok, akkor napokig készen vagyok. A családban össze szoktunk szedni ruhákat, és viszek magammal néhány csomaggal. Volt olyan település, ahol azt mondta a polgármester: meg ne próbáld, mert megsértődnek. Pénzt adhatsz nekik, de ilyet ne adjál. A másik faluban viszont sorban álltak érte. El vannak adósodva az emberek. Napról napra élnek. A következő tíz évben Magyarország még keresi az útját, aztán csak eljön egyszer egy jobb idő, mondjuk az unokáinknak.

Zsidózott és cigányozott a pécsi ámokfutó

Hetek Online — Fri, 04 Dec 2009 10:43:44 +0100

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság azt a 23 éves hallgatót, aki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Biofizikai Intézetében megölte csoporttársát, egy másik, 19 éves fiatalembert pedig életveszélyesen megsebesített. A lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő is. A gyilkost húsz percen belül elfogták. Azóta megy a találgatás, hogy G. Ákos őrült volt-e vagy csak egyszerűen gonosz. A szakértők előbbire hajlanak, de akik közelebbről ismerték a fiút, egyértelműen az utóbbi megoldásra szavaznak.

Számos jel arra utal, hogy Ákos előre kitervelte a bűntényt. Már előző nap nagyon ideges volt. A délutáni gyakorlaton ököllel verte a vasszekrényt, mert nem tudta leírni az adatokat a kivetítőről. Miután a társa, akivel együtt dolgozott, rászólt, hogy ne csapja rá a vasajtót a lábára, visszaszólt: „Mekkora paraszt vagy! Úgy pofán verlek, hogy nem érdekel, mi lesz a következménye." Este kitörölte minden adatát az iwiw-ről. Másnap szokásával ellentétben bement a reggeli előadásra is, amire kétszáz fő jár. A gyakorlat, amelyen a lövöldözés történt, délben kezdődött. Ákos időben megérkezett, de nem köszönt senkinek. Miután leült, megkérdezte, hogy mindenki jelen van-e, és szemügyre vette, hogy ki hol ül. 12:20 körül elhagyta a termet (korábbi hírekkel ellentétben nem küldték ki, magától ment), de az ajtót nyitva hagyta. Csoporttársa, Miklós ment oda becsukni utána, de ekkor már előrántotta a fegyverét, amivel először az ajtóban álló Miklósra lőtt, majd földre esett áldozatán flegmán átlépve, a pisztolyt a többiekre szegezte. Innentől az egyik szemtanú meséli könnyes szemmel:

„Amikor elkezdte a lövöldözést lebuktam a pad alá, elkezdtem mászni az ajtó felé. Közben el kellett másznom a már lelőtt csoporttársam mellett. Gyorsan megnéztem, van-e még pulzusa. Nem volt, vagy csak én nem éreztem. Vért még nem láttam rajta. Utána kiszaladtam a teremből, de láttam, hogy Ákos jön utánam. Rám fogta a pisztolyt, ezért irányt változtattam, egy másik folyosóra futottam. Utána hallottam a durranást, majd nagy sikoltozást. A takarító néni volt az. Kiszaladtam az épület elé, ott volt egy hölgy, akit megkértem, hogy hívja gyorsan a rendőröket, mert lövöldözés volt, és lelőtték a csoporttársaimat. Közben már észrevettem, hogy Ákos is kijött utánam az épületből és a zipzáras pulcsija alatt fogta a pisztolyát. Elszaladtam egy olyan helyre ahol védve voltam, nem akartam nyílt céltáblája lenni. Ezután ő elment a kórház épülete felé. Azóta is rémálmaim vannak, hogy kiszabadul, és befejezi, amit elkezdett. Az, hogy túléltük, szerintem azt jelenti, hogy újjászülettünk."

A hallgatók szerint Ákos tudatosan választotta ki áldozatait. Valószínűleg a harmadik fiút is lelőtte volna a baráti társaságból, ha az nem ugrik ki az ablakon. Lehetségesnek tartják, hogy a gyilkosság hátterében féltékenység (vagy irigység) áll: az áldozat és a meglőtt hallgató népszerű, tehetséges, láthatóan jó családból származó, könnyed és kiegyensúlyozott személyiségű fiúk voltak, akiket a lányok is nagyon kedveltek. Ákos tanulmányi eredményei ezzel szemben a legrosszabbak voltak a csoportban, és kapcsolatokat sem tudott építeni. Az a tény is beszédes, hogy a tanárok, akik ismerték a csoportot, rögtön tudták, hogy ő a tettes, amikor hallották a hírt a gyógyszerészek között történt lövöldözésről. A gyilkosság után ő maga hívta fel a rendőrséget, hogy feladja magát, de később mégis ellenállást tanúsított. Miután bevitték a rendőrségre, az arcán széles mosollyal hintázgatott a székén. Felfogta, hogy mit tett, de láthatóan nem bánta meg. Lapunk úgy értesült, hogy ezt már ki is fejezte a rendőröknek, és utalt rá, hogy áldozatait nem véletlenszerűen választotta ki.

A pécsi ámokfutó csoporttársai visszautasítják a média azon állításait, miszerint cukkolták, kiközösítették volna az elkövetőt, illetve hogy annak konfliktusai lettek volna az áldozattal, vagy annak barátaival. Tanárai is azt erősítették meg lapunknak, hogy ilyesmiről szó sem volt, a csipkelődés soha nem lépte túl a baráti határokat. Szerintük kifejezetten értelmes, barátságos, jó csoportról van szó. A fiatalok megpróbálták Ákost is bevonni a közösségbe, de ő nem tudott beilleszkedni a többiek közé. Gólyatáborban nem volt, bulikra, szakestre még külön invitálás után sem ment el. Ha valaki közeledni próbált felé, és kérdéseket tett fel neki, azt vallatásnak érezte, amikor pedig ő maga szólalt meg az órán, furcsa kérdéseket tett fel, mások helyett válaszolt vagy oda nem illő témát feszegetett. „Mindenről megvolt a maga szélsőséges véleménye" - nyilatkozzák róla csoporttársai. Az is előfordult, hogy hirtelen és indokolatlan kitárulkozással riasztott vissza másokat: többeknek beszélt például előzetes kérdés nélkül urológiai problémáiról. Azt is állította, hogy pénzért vásárolt nőket, egyik csoporttársától pedig drogdíler után érdeklődött. Többször tett rasszista kijelentéseket is, a külföldi hallgatókat szidta mondván: „elveszik tőlünk a helyet". Emellett azt is kérdezgette egyik-másik csoporttársáról, hogy nem zsidó-e vagy roma. Egyikükkel össze is veszett, mikor kiderült, hogy az illetőnek volt zsidó a rokonai között.

Ákos személyisége több dologban is hasonlít az eddigi iskolai ámokfutókéra. Nehéz családi háttérrel rendelkezik. Édesapja hajón dolgozott, sokat utazott. Amikor otthon volt, részegeskedett és agresszívan viselkedett. Meg nem erősített információk szerint Ákos tizennégy éves korában öngyilkosságot kísérelt meg. A család egyik ismerőse úgy emlékszik rá, mint aki régebben még kedves, okos, jó tanuló kisfiú volt. Apja ennek ellenére nem akarta, hogy fia tovább tanuljon, inkább dolgozni küldte volna. Ákos mégis az egyetemet választotta, ahol több szakot is kipróbált, de rosszak voltak az eredményei, majd egészségügyi okok miatt félbe is hagyta tanulmányait. A gyógyszerész szakot 23 évesen kezdte el. Itt már szinte az egyetlen beszédtémája a lőfegyverek voltak, és bár csoporttársai nem tudták konkrétan, mégis meg voltak győződve róla, hogy tart otthon fegyvert, akár illegálisan is. Később ki is derült, valóban járt egy lövészklubba, ahol szituációs gyakorlatokon vett részt. Számítógépen is játszott hasonló játékokat. Amikor az egyik reggeli gyakorlaton nagyon kialvatlannak tűnt, egyik csoporttársa kérdésére azt válaszolta, hogy egész éjjel fegyveres oldalakat böngészett. A lányokat többnyire riasztotta, hogy obszcén és morbid hangnemben nyilatkozott a nőkről.

Zsobrák Péter a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta a Heteknek: a nyomozati szakasz következő részében kulcsfontosságú momentum lesz, hogy a szakértők elmebetegnek nyilvánítják-e az elkövetőt, vagy sem. Márpedig az ámokfutó diák ügyvédje mindenképpen erről szeretné meggyőzni a hatóságokat. A szakértői vélemények egyelőre megoszlanak. A Pécsi Tudományegyetemről két közlemény is napvilágot látott, amely a fiú elmeállapotával foglalkozik. A PTE Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója arról számolt be, hogy Ákos tizenöt éves kora óta tudatzavarral küszködött. Szorongását gyógyszerrel is kezelték, de emellett egy kényszeres magatartásforma is kialakult nála, amely különböző tünetekben nyilvánult meg, többek között abban, hogy hangokat észlelt. Prof. Fekete Sándor, a PTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója pedig azt írja, hogy az ámokfutó diák korábban valóban járt pszichiáternél „depresszív, szorongásos és részben kényszeres tünetek miatt". Ekkor kapott antidepresszáns gyógyszert, amitől „panaszai jelentősen csökkentek", valamint egy ízben felkeresett egy pszichiátert, akit az interneten talált. A szakember kiemeli, hogy a „lövöldöző hallgatónál zavart, szétesett állapotra utaló jelet" korábban nem észleltek.

Az elfogását követően G. Ákos szervezetében terápiás dózisra utaló mennyiségű benzodiazepin szorongásoldót találtak, a pszichiáter szakértők pedig azt állapították meg, hogy páciensüknél a „paranoid pszichózis keresztmetszeti képe" és „kóros elmeállapot" észlelhető. Csoporttársai szerint szakértők nélkül is megállapítható volt, hogy Ákos erősen antiszociális, ugyanakkor a vele eltöltött időszak alapján állítják: egyértelmű, hogy nem volt elmebeteg. Egyszerűen csak - ahogyan ők fogalmaznak - szemét volt.

A héten újrakezdődött az oktatás a Biofizikai Intézetben, azt a tantermet azonban, ahol a lövöldözés folyt, kutatólaboratóriummá fogják átalakítani, ott többet nem lesz tanítás. A történtek miatt az egyetem vezetése fontolgatja a biztonsági előírások szigorítását, de amit valóban elkerülhetetlennek tartanak, az a szóbeli vizsga visszaállítása az egyetemi felvételiknél. Azokon ugyanis egyebek mellett lehetőség nyílik a pályaalkalmasság, a kommunikációs készség és a stressztűrő képesség vizsgálatára.

Nem gond, ha roma, csak értsen hozzá

Hetek Online — Fri, 03 Jul 2009 09:51:14 +0200

„Bogdán Jánosnak és Csovcsics Erikának köszönhetem, hogy nem lett belőlem árokszélen kapálgató munkanélküli.” „Én a kaposvári cigánytelepről indultam, és most a jogon tanulok, ügyész akarok lenni. Ezt a Gandhinak és Csovcsics Erikának köszönhetem.” Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat lehet olvasni a pécsi cigány nemzetiségi Gandhi Gimnázium egykori és jelenlegi diákjaitól az intézmény működtetése körül kialakult feszültségek kapcsán. Az iskolát fenntartó Gandhi Közalapítvány Várnai Márton vezetésével januárban felállt új közgyűlése a tantestület támogatása ellenére nem hosszabbította meg az intézmény igazgatónőjének megbízását. Az alapító-igazgató Bogdán János tíz évvel ezelőtti tragikus halála óta az iskolát vezető Csovcsics Erika mellett nemcsak a diákok, hanem a tantestület tagjai és a szülők is demonstráltak. Időközben az alapítvány létrehozói visszahívták az igazgatónőt leváltó kuratóriumot, így könnyen lehet, hogy a történet a bíróságon folytatódik.

Miről szól Ön szerint a gimnázium körül kialakult feszültség? Mi történt?
– Az igazgató személyéről nem egyedül a fenntartó alapítvány elnöke, hanem a kilenc fős kuratórium dönt. Tizenöt év alatt kicsit a kurátorokat választó alapítók is elkényelmesedtek. Amikor több mint másfél éve lezajlott a Várnai-féle kuratórium megválasztása, nem voltak annyira aktívak. Felmerültek különféle nevek, Várnai Mártoné is, aztán megválasztották. Nem ismertem őt ennyire, nem gondoltam, hogy ilyen problémák gyűrűznek majd a nyomában. Amikor januárban bejegyezték a kuratóriumot, kiderült, hogy ők a kuratóriumon belül elgondolták, hogy másfele kell a gimnáziumnak haladni, mert az eredmények nem elég jók, kevés gyerek megy versenyre, továbbtanulni. És hogy több identitáserősítő cigány program kell ide. Én megmondtam, hogy nem értek vele egyet. Innentől kezdve világos volt, hogy nem én fogom folytatni. A másik baj az, hogy Márton nagyon rosszul kommunikál. Ez nyilván a személyes véleményem, de nem csak az enyém. Egyáltalán nem törekszik kompromisszumra. Belátom, hogy nem tudtam vele együttműködni, tehát a hiba bennem is van. De nem mondták meg pontosan, mi a baj, miért kell mindenképpen valaki más. Kiírták a pályázatot, de nem gondolták végig, hogy milyen módon választják meg az igazgatót. Én nagyobb merítéssel csináltam volna. Ha eldöntötték, hogy roma származású legyen – ezt egyáltalán nem tartom akkora bűnnek egy ilyen iskolában – sokkal jobban utána kellett volna járni, hogy ebben az országban hol van olyan ember, aki erre alkalmas. Biztosan lehetne találni. De kicsit szűk volt a kör.
A sajtóban elhangzó vélemények szerint fordított rasszizmus áll a feszültségek mögött. Mit gondol erről?
– Ebből a szempontból teljesen meg vagyunk zavarodva, mert ez annyira nem volt eddig kérdés. Ide gyerekek, és velük sorsok jönnek, se nem plusz, se nem mínusz, hogy ők – többségükben – romák. Nem akarunk állandóan erről beszélni és ennek a mentén szétválasztani az embereket. Óriási bajnak tartom, hogy ha valaki hibát talál egy roma emberben, azt már rasszistának tartják – miközben egy adott személlyel kapcsolatban merült fel a kifogás. Például Várnai Mártonra volt egy megjegyzésük a kollégáimnak, és egy másik roma vezető azt mondta, hogy rasszisták. Hiába magyarázták, hogy nem az a gond, hogy cigány, hanem egy bizonyos tulajdonsága.
A vezetőségben megjelenő konfliktusok nem függenek össze azzal, hogy országszerte elharapóztak a magyar–cigány ellentétek, és erre sok roma szervezet is integrációellenes módon reagál?
– Lehet. Azért nem tudom, mert nem volt rendes párbeszéd. Ami a legrosszabb, hogy csak visszahallom a dolgokat. Az viszont biztos, hogy a cigány szervezetek némely támadásra nacionalista módon reagálnak. Úgy gondolják, ha nem tudnak rajtuk segíteni, majd ők, romák, magukhoz ragadják a kormánybotot. Ez egyáltalán nem baj, csak az, hogy aki mondja, gyakran nem ért hozzá. Az nem jó, ha egy kuratórium élére olyasvalaki kerül, aki nem ért az oktatáshoz, és laikusként mondja, hogy ezt így kéne meg úgy kéne. Persze, mindenkinek van véleménye az oktatásról, de ez kicsit több utánajárást igényelt volna. A jelek arra utalnak, hogy valóban erről van szó: nektek nem sikerült, de mi most választunk egy roma vezetőt, akinek ráadásul a végzettsége is rendben van, és majd ő megmutatja. Ebben különbözünk mi a Várnai úrral: én nem hiszem, hogy a roma identitás erősödése segít a tanulmányi eredményeken.
Lehet, hogy a vezetés úgy érezte volna magát biztonságban, ha teljesen roma környezet vette volna körül mind a diákok, mind a tantestület részéről?
– Informálisan ez rendszeresen elhangzott, Márton többször mondta a tanároknak meg a diákoknak is. Szerintem ez egyszerűen téveszme. Azt nem kérdezte meg, hogy ez biztosan jó-e. Hogy nem kívánatosabb-e, ha vegyes csoport van a gyerekeknél és a felnőtteknél is. Beszélgetés nem volt, csupán kinyilatkoztatta, hogy miként lenne jó. Majd meglátjuk, hogyan sikerül ezt véghezvinni. Nincs annyi roma pedagógus, hogy ezt hipp-hopp meg lehetne csinálni.
Az kiderült, hogy milyen újításokat szorgalmazott a kuratórium az iskola vezetésében, és hogy ezt hogyan ültették volna a gyakorlatba?
– Nem. Pont ezt kértem én is, hogy szeretném látni, hogy a mindennapokban a tervük mit jelent. De nem derült ki. Azóta teljesen más irányba fordult a kommunikáció, elmentünk ebbe a „végzettség nélküli tanárok rosszul dolgoznak” irányba. Ez megint csak téveszme. Hatosztályos gimnázium voltunk, tehát azért vannak itt főiskolai végzettségűek, mert hetedik, nyolcadik évfolyamunk is volt. Most harmadik éve, hogy felszámoltuk. A jó pedagógusokat nem küldtük el, elkezdtük beiskolázni őket. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az egyetemi diplomától tanul meg valaki jól tanítani. Lehet erre hivatkozni, de az iskola legjobb pedagógusai nem feltétlenül az egyetemi diplomával rendelkezők. Teljesen vegyes a kép.
Az Ön személyével kapcsolatban is ez volt a kifogás, hogy nincs meg a megfelelő papírja.
– Igen. Lehet, hogy hiba, de én nem foglalkoztam ezekkel, mert annyira sok mindent csinálunk itt, és egyébként is tudom, hogy az oktatási rendszer ezer sebből vérzik. Egy olyan rendszerben kérnek számon, ahol a tanárképzésnek nincs alkalmassági vizsgája se az elején, se a végén; ahol igazából nem azt tanítjuk, amit tanultunk; és bürokratikus adminisztratív cölöpök közé szorítják az embereket. El kell fogadnom, mert nem tudok mást csinálni, ez a törvény. De nem értek vele egyet. Én magyar-angol szakos általános iskolai tanár vagyok, főiskolát végeztem. Angolt taníthatok középfokon is. Nem akartam ezekből kiegészítő képzésre menni az egyetemre, mert tudtam, hogy úgyis ugyanazt tanulnám újra, úgyhogy szociológiára mentem, ami sokkal hasznosabbnak bizonyult egyébként. A közoktatás-vezetőit kellett volna még megcsinálnom, ott is előbb iskoláztam be a helyettesemet, én meg csak utána mentem.
Mire alapozta Várnai Márton azt a véleményét, hogy az iskola nincs elég magas színvonalon?
– A nagyon jó gimnáziumokkal, például a pécsi Leőweyvel összehasonlítva valóban nincs ott a Gandhi. Tíz év alatt tőlünk három gyerek ment jogi egyetemre, ott meg évente is rengeteg. A mieink nem a legjobb egyetemekre mennek, viszont ahhoz képest, ahogy ide bejönnek, a kettes meg a hármas szint elérése is óriási munka eredménye. Felvételkor tavaly például matematikából a gyerekek kilencven százaléka alsó tagozatos szinten volt, azon belül is nagy részük elsős, másodikos szinten. És pont az a probléma, hogy az egyetemi végzettségű tanár ezzel nem foglalkozik: sokan kilencedikes tananyaggal kezdik, aztán a gyerek bukdácsolva eljut valahogy az érettségiig. Mi kidolgoztunk egy programot erre, hogy az általános iskolai anyagot tanuljuk négy-öt fős csoportokban. És akkor még nem beszéltünk a szövegértésről, kommunikációról, helyesírásról, a szükséges szociális készségek sokaságáról. A térképismerettől kezdve itt minden hiányzik. Nem tudjuk őket a jogi egyetemre meg az orvosira felkészíteni, ez valóban így van. Biztos lehetne ennél jobb is, csak akkor mutassa meg valaki, hogy hogyan.
Hány ilyen intézmény van az országban, amely célzottan a romák integrációjáért dolgozik?
– Ez az egy. Kisebbségi programok általános iskolákban is vannak. Vannak olyan eleve szegregált települések, ahol minden kisgyerek roma, de itt általában nagyon rossz minőségűek az iskolák. Sok probléma van ezekkel kapcsolatban: nincsen infrastruktúra, nem mennek a tanárok tanítani. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nyolcadikban van egy rakás kitűnő roma gyerek, csak pont nem ide jelentkeznek. Ugyanis ezt is hibaként rótták fel, hogy fölveszünk mindenféle gyereket, rossz tanulókat is. Kérdeztem a kuratóriumot, hogy akkor ezek a kitűnő gyerekek hol vannak? Valahol lenniük kéne az országban, a jó gimnáziumokban és vinnék előre a zászlót. De nincsenek. Hozzánk jelentkezik hetven-nyolcvan gyerek, abból úgy nyolc az, akinek az átlaga 4,0 fölött van, a többi 3,4 alatt. Amikor pedig már itt tanulnak, látjuk, hogy még a négyes jegy sem azt takarja, amit kellene. Sajnos különbséget jelent az is, hogy faluban vagy városban kapta. A pécsi hármas többet ér, mint a falusi négyes.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a pedagógusok energiáit gyakran az köti le, hogy például eltűnik egy gyerek, és három-négy ember keresi, értesítik a rendőrséget. Vagy ki kell menni egy családhoz. Itt rendszeresen vannak olyan ügyek, amik más iskolákban tízévente fordulnak elő. Ott, ha egy osztályban van egy ilyen problémás gyerek, már azt hiszik, itt a világ vége. Nálunk meg az egyik osztály fele tavaly állami gondozott volt. Az pedig egy külön műfaj. Nincs olyan, hogy majd megbeszélem a szülővel.
Mi az oka, hogy Magyarországon ennyi beszéd után itt tart a romák felzárkóztatása?
– Pont amiatt az elképzelés miatt, amit most a Gandhiban is próbálnak bevezetni: mi leadjuk az anyagot, a gyerek meg magolja be. Ezzel szemben azonban muszáj a cigány gyerekekhez igazítani az iskolát. Ha továbbra is véresen komolyan vesszük, hogy az iskolai tudást csak úgy lehet elsajátítani, ahogy most gondoljuk, akkor ezek a gyerekek továbbra sem fognak tudni előrelépni. A gyereknek látnia kell, hogy én elhiszem, hogy meg tudja csinálni. Mikor általános iskolákban beszélgetek tanárokkal, van bennük egy lesajnálás a gyerekek felé. Nem akarom bántani őket, mert nagyon sokat dolgoznak, egyesek majd megszakadnak, de a maguk módján önkéntelenül is bennük van, hogy ezek a cigánygyerekek azért mégiscsak furcsák és úgysem fognak tudni továbbtanulni. Nem hisznek benne, hogy változtathatóak.
Ma nagy különbség van az iskolai tudás és a hasznos tudás között. A megoldást abban látom, hogy kicsit szembe kell menni ezzel a merevséggel. A gyerekek nagyon sok olyan dolgot tanultak tőlünk, ami nem a szigorúan vett tananyaghoz tartozik: hogyan beszélgessünk, hogyan vitatkozzunk. A társadalom is megváltozott, a fényes szelek nemzedéke ugye még támogatta, húzta a szegényebb rétegeket, de ezeket a gyerekeket ma már senki se húzza, csak mi próbáljuk lökdösni őket. Nem tudom, az oktatási rendszert hogyan kéne megváltoztatni. Csak azt tudom, hogy most már kikerült innen körülbelül háromszáz gyerek érettségivel, és megállják a helyüket. Pedig kínlódnak az egyetemeken is, számukra több idő kell, hogy megszokjanak ott. De amikor találkozunk végzett diákokkal, azt látjuk, hogy mindenki áll a helyén. És ha nem ide jártak volna, biztosan nem ott lennének, és nem azt csinálnák most.
Az utóbbi időben a sajtó sokat foglalkozott a cigánybűnözés fogalmával. Ön szerint hogyan lehet árnyaltan, mégis őszintén beszélni az etnikumokhoz kötődő problémákról, amelyek sok esetben magukat a romákat is zavarják?
– A lehető legrosszabb, ha így beszélnek róla, mert azt nem lehet kikerülni, hogy a cigánybűnözés szó ne vessen árnyékot azokra a cigányokra, akik nem bűnözők. A rádióban mostanában sok retró műsor van, nemrég azzal foglalkoztak, amikor ’89-90-ben a magyarok elindultak Ausztriába a Gorenje hűtőkért. Ezt az osztrákok úgy élték meg, mint „magyarkérdést”. Az áruházakba kirakták magyarul, hogy „ne lopj”, a parkolókba kiírták, hogy „ne szemetelj”. ők akkor pont úgy látták a Magyarországról érkezőket, ahogy ma itt stigmatizálják a romákat – és ez nekünk rosszul esett.
Valóban vannak olyan bűnelkövetési típusok, amelyek bizonyos társadalmi rétegekhez kötődnek. Azonban a bűnözőket, az igazi szervezett bűnözést a romák között is nehéz megtalálni. Az virul mindenfelé, és nem őket fogják elkapni, nem őket fogják lelőni, hanem azt a szerencsétlent, aki csak kilépett a házból és nem csinált soha semmit.
Ön szerint mikor változhat meg ez a helyzet?
– Úgy tűnik, politikai érdek, hogy ez a helyzet parázsként fent legyen tartva: elő lehet venni, be lehet lobbantani, utána megint el lehet altatni. Eközben a kisgyerekek között a cigány származásúak száma egyre nő. Ez azt is jelenti, hogy a szegény gyerekek száma nő, és tanulatlan szülők állnak mögöttük.
Mi lesz jövőre a gimnáziumban?
– Ezt még nem tudjuk, az új igazgatónő pénteken tart értekezletet, majd akkor elmondja, hogy gondolja a dolgokat.

Tragédia a gólyatáborban

root — Wed, 10 Sep 2008 15:12:11 +0200

Halálesettel végződött a pécsi egyetem idei gólyatábora. A záróbuli utáni hajnalon hazafelé tartó autók egyike frontális karambolt idézett elő, utasai közül két tinédzser életét vesztette. Az okozati összefüggés firtatásakor valamennyi érintett lesüti a szemét, pedig nyílt titok, hogy a barbár szemeszternyitányokon zajló féktelen züllés komoly kockázatokat hordoz magában.

Fotó: bama.hu

A nyomozás eddigi állása szerint a karambol oka az volt, hogy a gólyatáborból hazafelé tartó négy fiatalembert szállító autó sofőrje a jelzőtábla és a záróvonal ellenére előzésbe kezdett, de a manővert nem tudta befejezni, ezért összeütközött egy szemben közlekedő autóval. Az ütközés következtében az első üléseken helyet foglaló 18, illetve 19 éves fiúk életüket vesztették. A baleset másik két sérültjét továbbra is kórházban ápolják, és – amint arról Zsobrák Péter a Baranya megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunkat tájékoztatta – a jövő héten kerül sor kihallgatásukra.
A Hetek értesülései szerint a balesetet szenvedett fiatalok nem egyetemisták, hanem Pécs egyik elitgimnáziumának diákjai voltak, akik lányismerősüket látogatták meg a gólyatáborban. A Leőwey Klára Gimnázium tanulói még nem tudtak napirendre térni az ügy fölött, kicsöngetés után kevesen indulnak haza, a többség az épület előtt beszélget, cigarettázik, várja a barátait. Egybehangzóan állítják, hogy az autó utasai „be voltak állva”, és valószínűleg ez okozta a tragédiát. Magyarázatként arra hivatkoznak, hogy „mindenki tudja, miről is szól egy gólyatábor”.
Az egyik áldozat – az iskola igazgatóhelyettesének fia – kifejezetten népszerű fiú volt, mindenki Manóként emlegeti. Polgári nevén Tamás, ötödik gimnáziumi évére készült az egyetemi kar kiválasztása előtt: közgázra vagy jogra ment volna. A beszámolók szerint gyorskorcsolyázó bajnok volt, diákolimpiát és számtalan más díjat is nyert. Mint mondják, az évnyitón az igazgatónő elsírta magát, amikor röviden utalt az esetre, azzal a megjegyzéssel, hogy „ma még valakinek itt kellene lennie”.
Megkeresésünkre az igazgatónő sokkos állapotban mesélte, hogy a barátok és ismerősök ötven autóból álló konvojjal vittek gyertyákat a tragédia helyszínére, majd gyászmisét is szerveztek az elhunytak emlékére. Szolcsányi Jánosné intő példaként tekint Manóék esetére, és pszichológust is fogadott az osztálytársakhoz, hogy megpróbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant.
A téren várakozó gimnazisták többsége jó bulinak tartja a gólyatábort, de elismerik, hogy nem szándékoznak megjelenni a soron következőn. Lehet, hogy ők is látták azokat a különböző videómegosztó portálokon fellelhető kisfilmeket, melyek megdöbbentő képsorokat tartalmaznak híres hazai egyetemeink évadnyitó bulijairól. Történetesen a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyik karának idei nyári rendezvényén sztriptíztáncosnő (vagy női ruhába öltözött férfi) táncol és kezd el vetkőzni a jelenlevők előtt, az eredetileg hímnemű gólyák női alsóneműben „fürdenek” a vízben, és egymást érik azok a „játékok”, melyek egyszerre megalázóak és gusztustalanok. Egy korábban a táborszervezésben részt vevő diák szerint „az alaphangulat ilyenkor mindig az, hogy a gólyák minden tekintetben teljes odaadással szolgálják a szervezőket”. A PTE idei rendezvényén ennek nyomát is megtaláljuk: „Feri a király”, a gólyák legjobbja, az egyik videón ötven, szó szerint őrjöngő gólya és szervező előtt a színpadon tesz magáévá egy női testet megformáló, meztelen bábut – „felsőbb utasításra”.
Az ELTE gólyatáborának videóját pedig az a felirat díszíti, hogy „Itt mindent szabad”, majd két, egymással csókolózó lány látható. „A szexuális önrendelkezési jogot felfüggesztettük, olyan nincs. A játékok nagy része egy dologra van kihegyezve: a vetkőzésre” – nyilatkozta nemrég az egyik kereskedelmi csatornának az ELTE jogi karának gólyatáborát szervező diák. Majd a pontosítás kedvéért hozzátette: „De azért erkölcsi határokon belül.” És még nem is láttunk mindent: a videókat kommentáló diákok többször is bizonygatják, hogy a világhálóra kikerülő anyagok csak a táborok publikus részét teszik érzékelhetővé. Ami pedig az előttük álló egyetemi éveket illeti, az egyik kisfilm végén felirat juttatja a gólyák eszébe: „Még csak most kezdődik!”
„A táborzárás reggelén láttuk, hogy egy gólyalány megszeppenve telefonálgat. Állítólag külsős fiúk érkeztek hozzá Pécsről, akik reggel hazafelé menet autóbalesetet szenvedtek” – mesélte lapunknak a közgazdaságtani kar gólyatáborának egyik szervezője, aki nem bizonyult túlzottan közlékenynek, de annyit azért elárult, hogy „minden este volt DJ-s buli, és a nappali vetélkedők között is csak egy-két feladat volt alkohollal kapcsolatos”. A rendezvény beigazolódott kockázatait firtató kérdésünket azzal hárította, hogy „mindig vannak antiszociális elemek, akiknek nem tetszik a gólyatábor”, majd a srácok hibájának titulálta a történteket.
Az események láncolatában érdekes momentum, hogy a tragikus végű „közgázos” gólyatábort az egyetem jogi karának hasonló eseménye követte, melyet többek szerint azért nem fújtak le a rossz hírek hallatán, mert nem tudtak volna felmutatni helyette másik „közösségteremtő rendezvényt”. Az egyetem hallgatói önkormányzatának sajtóreferense szerint ugyanis egy gólyatáborban legalább olyan fontos szerepe van az esti bulisorozatnak, partiknak és koncerteknek, mint annak a nappali programnak, melynek során az elsőévesek az intézmény működésével ismerkednek. Stemler Miklós úgy véli, az érintett generáció már középiskolai évei során túlesik azokon az élményeken, amiket egy gólyatábor tud nekik kínálni, ide értve az ivászatot és a futó kalandokat is. „Szabad országban élünk, nagykorú emberekről beszélünk, és ha van két illető, lány és fiú, vagy lány-lány, fiú-fiú, tök mindegy, aki úgy gondolja, hogy a gólyatáborban kívánja kiélni az ilyenfajta vágyait, az miért ne próbálja meg?” – teszi fel a kérdést.
A felvételi információkat országosan közreadó felvi.hu portálon arról kérdezik az odalátogató gimnazistákat, hogy miként is vélekednek a gólyatáborokról. A közel nyolcezer válaszadó több mint fele ítélte „hasznosnak” a megrendezésüket, 15 százalékuk kizárólag a „bulizás miatt” tartotta érdekesnek. Fentiek ismeretében tanulságos, hogy a megkérdezettek alig 10 százaléka fejezte ki nemtetszését az évről évre egyre jobban elállatiasodó tradíció életben tartásával kapcsolatban.

Iskolaátadások az egyházaknak

root — Wed, 30 Apr 2008 12:21:44 +0200

A tatai Eötvös Gimnázium katolikus fenntartásba kerülésével a 40 ezer lakosú kistérség egyetlen önkormányzati gimnáziumát veszítheti el, a fideszes vezetésű megyei közgyűlés ennek ellenére a Szeged-Csanádi Püspökségben látja a megoldást. Pécsett szintén a város legjobb iskoláját kéri a katolikus egyház az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekthez elengedhetetlen ingatlanok ügyének rendezéséért cserébe, hogy abból gyógyszállót építsen zarándokai számára. Egyébként országszerte növekszik a felekezeti iskolák száma, mert az önkormányzatok pénzügyi gondjai miatt „lepasszolják” az egyházakhoz az oktatási intézményeiket.

Demonstráció Tatán

Szülők, diákok és tanárok ezer fős csoportja fáklyás felvonulással jelezte hétfőn, hogy nem ért egyet a megyei önkormányzat azon döntésével, melynek értelmében szeptem-bertől a Szeged-Csanádi Püspökség fenntartásába adnák át a 800 fős Eötvös Gimnáziumot. „Azért adunk szerenádot a polgármesteri hivatal előtt, hogy kifejezzük az intézmény mögötti társadalmi összefogást, és az önkormányzat megértse, a városnak kell ez az iskola” – mondta a felvonulás szervezője, Lukács Csaba, mielőtt a gimnázium kertjében szimbolikusan elültették a „remény fáját”.
Michl József, Tata fideszes polgármestere pogácsával kínálta a fáklyás tömeget, de a demonstrálók nem érezték magukat ballagáson, ezért így figyelmeztették egymást: „Ne vegyetek, etetés!”
„Tata kész átvenni a fenntartói jogokat, azonban a város költségvetése nem bírná el a 800 fős intézményt, a létszámot 600 főben határoznák meg” – mondta a város első embere, hozzátéve, hogy ha a megye kitart az egyházi átadás mellett, hajlandók tudomásul venni a döntést, ám az épület tulajdonosaiként ellenőriznék, hogy az Eötvös Gimnáziumban világnézetileg semleges oktatás zajlik-e. Az államosítások előtt valóban a piaristáké volt a gimnázium, egy 1998-ban megszületett döntés alapján azonban a magyar állam egymilliárd forintért megváltotta azt a katolikus egyháztól, így újra a tatai önkormányzat diszponál fölötte.
A folyamatábra szerint Komárom-Esztergom megyei önkormányzat kereste meg a Szeged-Csanádi Püspökséget az iskola átadásának szándékával, mivel a központi forráselvonások miatt a megyének nincs pénze a gimnázium jelenlegi formában való működtetésére. Völner Pál, a megyegyűlés fideszes elnöke úgy kalkulál, hogy az egyháznak való átadás és az ezzel járó kiegészítő normatíva megoldást jelenhet a gimnázium jelenlegi nagyságának megőrzésére. „Az egyházi befolyás nem jelenti azt, hogy az iskola formálja a diákok tudatát” – hűti a kedélyeket Völner, aki bízik az iskolaműködtetésre amúgy is egymilliárd forintos alappal rendelkező püspökségben.
„Tata városának és vonzáskörzetének lakóit megfosztják attól, hogy a gyermekeket felekezeti érdekektől független gimnáziumban taníttassák. Tiltakozunk a választási lehetőségek korlátozása ellen” – írják a tanárok nyilatkozatukban, és több ezer szimpatizáló aláírást gyűjtöttek álláspontjuk mellé.
Tatai-Tóth András szocialista országgyűlési képviselő a témával kapcsolatos parlamenti felszólalásában megkérdőjelezte annak a gyakorlatnak a létjogosultságát, amely során a középfokú oktatás ellátásáért felelős megyei önkormányzat úgy hárítja vissza anyagi terheit az állami költségvetésre, hogy iskoláját átadja egy egyháznak. Ha ez a technika tömegméretűvé válik – így a képviselő –, a Vatikánnal kötött államközi szerződés fenntarthatóságát kell újragondolni. Tatai-Tóth egyetért a világnézeti semlegesség miatt aggódó szülőkkel, amikor feltárja: az Eötvös Gimnázium katolikus fenntartásba kerülésével a 40 ezer lakosú kistérség az egyetlen önkormányzati gimnáziumát veszíti el. Református iskola egyébként van már egy, ám abban is többségükben katolikus diákok tanulnak.
„A megyei és a városi közgyűlés tagjait sem tájékoztatták megfelelő időben a tervekről” – állítja Kerti Katalin, a megyei közgyűlés liberális tagja, aki szerint az előterjesztésekben nincsenek olyan pénzügyi adatok, amelyek ismeretében megalapozott döntés hozható, a Fidesz többség azonban mindkét testületben „keresztülnyomhatja” az elképzelést.
Pécsett egy éve, áprilisban nyújtotta be először kérvényét a püspökség, amelyben az önkormányzati tulajdonú Belvárosi Általános Iskola épületéért cserébe különböző, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projectben is fontos szerepet játszó ingatlanokat ajánlott fel az önkormányzatnak. Az ajánlatot, amelyet akkor hangos és egységes szülői tiltakozás után a közgyűlés visszautasított, februárban megismételték egy újabb ingatlannal megtoldva. Hosszas huzavona után a városvezetés ismét nemet mondott a cserére.
Az iskola vezetése és a szülők a tervekről mindkét alkalommal csupán a helyi sajtóból értesültek. Az azóta kirúgott igazgatónő elmondta, hogy véleménye szerint nem vallásháborúról van szó, hanem egyszerű „ingatlanbizniszről”, amely ellentétes a gyerekek érdekeivel. Pécsett élőlánccal vették körbe az iskolát a diákok és szüleik, majd sajtótájékoztatón tiltakoztak az esetleges tranzakció ellen.
„Egy nagy lélegzetvétellel, a Belvárosi Általános Iskola megszüntetésével nagy lépést lehetne tenni a nullszaldós költségvetés irányába” – vallott Meixner András oktatási ügyekért felelős alpolgármester a városvezetés takarékossági terveiről. Azt a gondolatot, miszerint az EKF lebonyolításához szükséges ingatlanok „zsarolási alapot” képezhetnek a püspökség kezében, mindkét érintett fél visszautasította.
Az ajánlattevő pécsi püspökség indítékai gyenge lábakon állnak. A püspökséget elvileg az iskolával szomszédos, egyházi tulajdonban álló Szent Mór iskola mindeddig megoldatlan tornateremhiánya motiválta arra, hogy ingatlancserét ajánljon az önkormányzatnak, ám később kiderült, hogy az éppen azért nem tudott pályázati pénzből megépülni, mert az egyházi fenntartó megtagadta az önrész kifizetését.
Fontos megemlíteni, hogy miközben a korábbi igazgatónőt a rossz gazdálkodás vádjával távolította el a püspökség az iskola éléről, több szakértői vizsgálat fényt derített rá, hogy az intézmény összes anyagi nehézségét a fenntartó által visszatartott állami támogatások hiánya okozta.
Pécsi Rita pert is nyert az ügy során okirat-hamisítás vádjába keveredett püspökséggel szemben. Egy, az iskolához közel álló szakértő szerint a háttérben az áll, hogy a Belvárosi Iskola épületének megszerzésével felszabaduló Szent Mórban a püspökség wellnessszállót tervez létrehozni. Ezt a hírt önkormányzati oldalról sem cáfolták.

Javaslat

Megfigyelőket lehetne küldeni – mondja Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa

A tatai gimnázium helyzetéről jelenleg egy közpolitikai vita bontakozott ki, amely nem jogi természetű ügy. Utoljára 92-93 táján volt hasonló a Dabas-Sári iskola megosztása kapcsán. Ha egyházi kézbe kerül is az iskola, egyetlen tanulót sem utasíthat el arra hivatkozva, hogy például az illető nem keresztény vagy nem egy bizonyos felekezet tagja. A felvételt nyert tanuló sem kötelezhető a hittanórán való részvételre, az iskola alternatívát kell, hogy kínáljon számára a tantervében. Természetesen a tanulók világnézetének alakítása nemcsak egy hittan órán történhet, hanem bármely más órán is. Sőt! Mivel előre nem lehet felmérni, mi fog történni, ha ténylegesen Szeged-Csanádi Püspökség fenntartásába kerül a gimnázium, érdemes volna a tataiaknak kiküldeni egy 3-4 fős delegációt a püspökség által felügyelt más intézményekbe, hogy megfigyeljék, hogyan zajlanak a dolgok, vagy ér-e bárkit bármilyen hátrány. Részben ez alapján lehetne az intézmény sorsáról dönteni.