A Péneiosz és Alpheiosz folyó völgyében, szelíd lankák között fekszik Olümpia. Zeusz szent körzete – merthogy városnak aligha nevezhető – 1170 éven keresztül adott otthont a négyévente megrendezett olimpiai játékoknak. A görög–római világ valamennyi sportolója igyekezett magának és szülővárosának dicsőséget szerezni az itteni vadolajfa-koszorú elnyerésével. A játékok idejére általános fegyverszünetet hirdettek ki, amelynek következtében az olimpia a béke jelképévé vált.

Amióta II. Ptolemaiosz Philadelphosz egyiptomi uralkodó az i.e. III. században Alexandriában létrehozta a Muszeiont, a világ valamennyi múzeuma nevében erre az intézményre utal. Az azonban kevéssé ismert, hogy az alexandriai Muszeion nem a régi tárgyak gyűjtését tekintette fő céljának, vagyis nem a mai értelemben vett "múzeum" volt: itt őrizték az ókor legnagyobb könyvgyűjteményét, amelynek számát 700-900 ezer tekercs közé teszik a kutatók.

A felfedezésre váró szent helyek és tárgyak listáján biztosan dobogós helyezésre számíthat – Noé bárkája és a frigyláda mellett – az „igazi” Sínai-hegy pontos helyének kutatása, amelyre már több alternatív javaslat született. Emmanuel Anati régészprofesszor húsz éve lepte meg a világot azzal a bejelentéssel, hogy Mózes hegye nem más, mint a Negev-sivatag északi részén található Har Karkom hegy.

"A Perzsa-öböl, amely most Irán legdélebbi határa, hajdan – a nagy Dáriusz király idejében – birodalmunk közepét szelte át" – állítja a teheráni Tájékoztatási Minisztérium megbízásából készült tanulmánykötet. Az elmúlt héten bemutatott mű szerint Irán, a hajdani Perzsa Birodalom örököseként a Nílustól Indiáig terjedő föld "gondviselője".

A rómaiak szenvedélyes játékosok voltak. Kivált a vásári komédiákért, cirkuszi kocsiversenyekért és a gladiátori játékokért tudtak lelkesedni. Az ókori szórakoztatóipar e sajátosan római formái egyszerre elégítettek ki vallási és politikai igényeket, s szolgáltak a nép mulattatására – ily módon a szociális feszültségek feloldásának is hatékony eszközeivé váltak.

A napjainkban szinte kizárólagos tudományos paradigmaként elfogadott evolucionista világnézet számára a Biblia kétségkívül egyik legnagyobb botrányköve a vízözön története. A Szentírás szerint Ábrahám kora előtt négyszáz évvel (körülbelül az i. e. 26. században) globális áradás borította el a Földet, amelyből mindössze nyolc ember menekült meg egy maguk készítette bárkán.

A "hetek" jelen esetben természetesen nem az újságot jelenti, hanem a hét napos időközt. A "hetek ünnepe", vagyis a pünkösd, onnan nyerte nevét, hogy kezdete a húsvéttól számított hét hét utáni első, azaz az ötvenedik napra esett. Az "ötvenedik" görögül pentekosztész: ebből a szóból lett az angol pentecost, a német Pfingsten és a magyar pünkösd is. A "hetek ünnepe" az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt.

A római Syria provincia területén német régészek megtalálták az ókor eddig ismert leghosszabb vízvezetékét. Bár a helyi arab lakosok a vezetéket „a fáraó csatornájának” hívták, annak semmi köze az egyiptomiakhoz. Minden bizonnyal a Krisztus utáni 2. században építették – a felfedező-mérnök Mathias Döring szerint római legionáriusok és rabszolgák.

A világ zsidósága a napokban ünnepli a purimot, vagyis a „sorsvetés ünnepét”. A családokban előkerülnek a díszes Eszter-tekercsek, melyekből újra felolvassák a nép szabadulásának kétezer-ötszáz éves történetét. Bár a purim nem része a mózesi ünnepkörnek, jelentősége mégis igen nagy, hiszen Ahasvérus perzsa király idején a zsidóságot – nem először és nem utoljára a történelemben – a totális megsemmisülés veszélye fenyegette. 

Szodoma nevét máig is az erkölcsi romlás szinonimájaként szoktuk emlegetni. A Mózes első könyvében olvasható történet szerint a város lakói fényűző életük napjait szexuális kicsapongással töltötték, még az idegeneknek kijáró vendégbarátságot sem tartották tiszteletben. Isten ezért nemcsak magát a várost, hanem egész környékét is tűzesővel elpusztította.

"Interfaith superstar" – e lefordíthatatlan szójátékkal jellemezte a Time e heti címlapsztorija Ábrahámot, a három monoteista világvallás legismertebb közös szereplojét. A szeptember 11-ei merénylet óta felekezetközi aktivisták Ábrahám-eloadásokat, Ábrahám-prédikációkat tartanak, sot még "Ábrahám-szalonokat" is muködtetnek szerte az Egyesült Államokban.

Az Újszövetség által a "Szentlélek ajándékainak", "karizmáknak" ("khariszma": "jókedvből vagy könyörületből adott ajándék") nevezett isteni, természetfeletti megnyilvánulások működéséről még az I–II. századból is bőséges adatokkal rendelkezünk. Ezek közé tartozott többek között a prófétálás, a gyógyítás ajándékai, a csodatevő erők működése, a gonosz és tisztátalan szellemek felismerésének, megkülönböztetésének és kiűzésének ajándéka, vagy a nyelvekenszólás.

Az utóbbi fél évszázadban megszokhattuk, hogy folytonosan háborúk híreit halljuk Libanonból. Pedig ezt a Szíria és Izrael közé ékelt államocskát, amely 1943-ban nyerte el függetlenségét, valaha a Közel-Kelet Svájcaként is emlegették. Nemcsak a Libanon és Antilibanon nyáron is hósipkával borított hegyláncai miatt, hanem azért is, mert a messze földön híres libanoni kereskedők valósággal vonzották a pénzt országukba.

Még a legkomolyabb "értelmiségi" könyvesboltokban is kapható Badiny Jós Ferenc "Jézus király, a pártus herceg" című opusza, amely Jézus magyar (pontosabban: sumír–pártus–hun–magyar–szabír) származását bizonygatja. Az Argentínában élő Badiny mellesleg a Miskolci Bölcsész Egyesület (MBE) által fenntartott, több mint egy évtizede működő, "féllegális" Nagy Lajos Király Magánegyetem tanszékvezető professzora is. A jelenleg 954 hallgatót oktató intézményben egyebek mellett "mitológiai sumírt" is tanítanak, s az egyes szakok elvégzéséhez szükséges tudományos alapképzésnek része a Biblia-ismeret, a rovásírás és a magyarságtudomány.

A Biblia elbeszélései nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a világtörténelem kiemelkedő szereplőinek és eseményeinek: "a birodalmak és világtörténelmi személyiségek csupán egy isteni szándék háttereként és eszközeként esnek az ó- és újszövetségi bibliai történelemmagyarázat látókörébe" (Karl Löwith).

Az ókori emberek gondolkodásában a "természetfeletti" éppen olyan természetes volt, mint a mai kor embere számára az, hogy kizárólag "természetes" szinten gondolkodjék. Sőt, az akkor élők logikája szerint nem is létezik "természetfeletti", hiszen az érzékek által fel nem fogható, szellemi világ teljes egységet alkot az érzékileg tapasztalható, földi szférával. Mi több, ezt az "alanti világot" leginkább a láthatatlan, de valóságos szellemvilág befolyásolja. A kérdés csak az: megismerhető-e ez a szellemi valóság? Ha igen, milyen módon?

Mi a történelem? A történészek által koronként újra meg újra felvetett kérdésre mindeddig nem született egységes, mindenki számára megnyugtató válasz. Pedig e kérdés nagyon is tisztázandó, hiszen ha a Biblia "történeti hitelességét" akarja valaki megkérdőjelezni, feltétlenül tisztában kell lennie azzal, mit ért "hiteles" történelem alatt.

A valaha szebb napokat megélt libanoni turizmus első számú célpontja a Beqa-völgyben fekvő Baalbek templomóriása volt. Az ókori Közel-Kelet legnagyobb pogány szentélyének oszlopain ma „Halál Amerikára!” felirattal díszített hatalmas drapériák lobognak.

Palesztina, azaz Filiszteusföld. Évszázadokon át így nevezték azt a területet, amely a Bibliában – és 1948 óta a világpolitikában is – Izrael néven szerepel, legalábbis azóta, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób utódai elfoglalták az "Ígéret Földjét". A Dunántúl méret? földdarab korábban kanaániak, amurrúk, hettiták és mások tulajdonában volt, s a zsidókkal nagyjából egyidőben a filiszteusok is megvetették rajta lábukat.

A legrégebbi közvetlen, tárgyi bizonyíték lehet a Názáreti Jézus történelmi létezése és a családjáról szóló újszövetségi beszámolók hitelessége mellett az a felirat, amelyet egy jeruzsálemi magángyűjteményben lévő temetkezési láda oldalán fedeztek fel. Az arám nyelv? szöveg így szól: Jakab, József fia, Jézus testvére. A szenzációt keltő bejelentésről és a felirat megfejtésének kalandos körülményeiről a CNN hírtelevízió különtudósításban számolt be.

Az okkultizmus gyökereivel foglalkozó sorozatunk első részében a babilóni és egyiptomi vallás "parajelenségeivel" foglalkoztunk az ószövetségi kinyilatkoztatás szemszögéből. Mostani írásunk az antik görög-római "vallási jelenséget" kutatja, amely kétarcúan viselkedett az okkultizmussal szemben: egyrészt tiltotta a mágia és varázslás különféle formáit, másrészt "hivatalból" maga is gyakorolta azokat.

A húsvét alkalmából Jeruzsálembe özönlő zarándokok és turisták kedvenc felvonulási útvonala a Via Dolorosa, a "Fájdalom útja", ahol állítólag Jézus vitte keresztjét kivégzése helyére.

Rómában bejelentették, hogy hamarosan a nagyközönség is látogathatja Szent Pál sírhelyét (képünkön), amelyet tavaly fedeztek fel. Arra azonban most sem lesz lehetőség, hogy az apostol vélt szarkofágját tudományos vizsgálatnak vessék alá.

Az Európát megosztó történelmi, vallási, politikai, társadalmi és gazdasági törésvonalak közül legfontosabb a Keletet és Nyugatot elválasztó szellemi határ. Hagyományosan 1054. július 16-át tekintik az ortodox és a katolikus egyház végleges elszakadása (szkizma) időpontjának, pedig valójában egy évszázadok óta tartó folyamat tetőződött be ekkor. Kelet és Nyugat egységesítése minden európai birodalom álma volt Jusztinianosztól Adolf Hitlerig és Sztálinig.

Izrael életének mindmáig meghatározó sorseseménye az egyiptomi kivonulás (exodus) és a Szináj hegyén végbement törvényadás. A teljes Szentírásnak, és az egész zsidó–keresztény kinyilatkoztatásnak a hitelessége áll vagy bukik azon, hogy a Mózes könyveiben leírt események valóban megtörténtek-e, vagy csupán mítoszok, a vallásos képzelet szüleményei.  Mózes hegye a Szináj-félszigeten. A Hóreb legősibb változata 

Nemcsak Németország, hanem egész Európa egyik legtekintélyesebb magazinja, a hetente egymilliós példányszámban megjelenő Der Spiegel múlt heti számának címlapján egy Jézust ábrázoló karikatúrát közölt, alatta a csupa nagybetűvel nyomtatott kérdéssel: "Mi marad Jézus Krisztusból?".

Ézsaiás könyvében olvasható az a kijelentés, amely a várva várt Messiás megjelenését "Zebulon és Naftali földjére, a pogányok határára", vagyis Galileába helyezi: "S a nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, s akik lakoznak a halál árnyékának földjében, fény ragyog fel fölöttük." E szavak azért is meglepőek, mert a Messiás működési körét egy olyan országrészre lokalizálják, ahonnan

Az ókori világban se szeri, se száma nem volt azoknak az uralkodóknak és vallásalapítóknak, akik ködös, misztikus legendák homályába vesző eredettel dicsekedtek. Jupiter, Vénusz, Mars, Apollón vagy maga a Nap: a hiszékeny, babonás tömegnek voltaképp mindegy volt, melyiktől ered a kötelezően imádandó „isteni felség”, ellenőrizni úgysem tudta senki.

Tiberius császár uralkodásának tizenötödik évében, a zsidó naptár szerint Niszán hónap 14-én zajlott le a világtörténelem legnagyobb jelentőség? pere. A vádlott szerepét az a názáreti Jézus játszotta, akinek szolgálata három éven keresztül lázban tartotta az izraeli közvéleményt. A galileai "csodarabbi" – akiben egyre többen ismerték fel magát a Messiást – népszerűsége még a vallási szempontból ókonzervatív Jeruzsálemben is elsöprőnek számított.

Hétfőn a Haarec cím? izraeli napilap címoldalon közölte annak az óhéber feliratnak a fényképét, amely állítólag Jóás király korából származik. Ha a lelet valódi, egyértelm? bizonyítékul szolgál arra, hogy az i. e. 10. században Salamon által épített jeruzsálemi Templom nagyon is valóságos épület volt: Jóás ugyanis arról számol be a kövön, hogy az akkor már csaknem kétszáz éves épületet felújíttatta. A tudósítás egyébként megfelel a Biblia közléseinek, s így hitelesítő erej?

Egész pontosan kilencszáz éve, 1099. július 15-én, egy pénteki napon, déltájban rettegés lett úrrá Jeruzsálem lakóin. A három évvel korábban II. Orbán által meghirdetett első keresztes hadjárat elérte végcélját. A Templom-hegy dél-nyugati szeglete Jeruzsálemben. "Még senki sem látott ehhez fogható vérfürdőt…"

Vatikánváros, a Szent Péter térrel és a Szent Péter-bazilikával

Amióta Pompeius Magnus i. e. 63-ban bekebelezte a Római Birodalomba, provincia Syria az impérium legfontosabb keleti bástyájának számított. A tartomány hatalmas, gazdag és jogilag független városok konglomerátuma volt, ahol a világhódító rómaiak is módfelett jól érezték magukat. A damaszkuszi Egyenes utca ma

Az aranykupolás Sziklamecset uralja Jeruzsálem látképét. Az iszlám világ harmadik legfontosabb kegyhelyének számító hatszöglet? épületet Omár kalifa emeltette 638-ban. A mecset megközelítőleg azon a helyen áll, ahol valaha a zsidó vallás legszentebb épülete, a jeruzsálemi Szentély magasodott. A Salamon, majd Zorobábel által épített Ház kisebb megszakításokkal ezer éven át szolgálta az Örökkévaló tiszteletét. Azóta, hogy i. sz.

A Római Birodalom tartományait különbözo rendu és rangú helytartók igazgatták. Ezek a császár és a szenátus felhatalmazására teljhatalommal bírtak, amit többnyire az alájuk rendelt provincia könyörtelen kiszipolyozására használtak. Egyes tartományok békés, nyugodt életet kínáltak az oda érkezo hivatalnokoknak, másoknak még a nevétol is borzadtak a római elokeloségek. Júdea kétségtelenül az utóbbi kategóriába tartozott.

Napjainkban se szeri se száma azoknak a hollywoodi szuperprodukcióknak, amelyek címükben, szereplőik nevében vagy történetükben bibliai próféciákra utalnak.

Január végén egy jelenleg még kicsiny, ámde annál lelkesebb hellén társaság (képünkön) Athénban bejelentette: életre akarja kelteni az antik görög istenségek kultuszát. A „mitológiai Jurassic Park” létrehozásán fáradozó társaság máris hatalmas publicitást élvez, és követőinek száma rohamosan gyarapszik. Fotó: AP

Október 22-én zárta kapuit az a torinói kiállítás, amelyen tíz hét alatt hívő és szkeptikus zarándokok milliói láthatták a híres leplet. Az évszázad folyamán most először nyílt lehetőség arra, hogy a nagyközönség ily hosszasan megszemlélhesse a relikviát, amelyen egy keresztre feszített ember testének negatív képe látható.

Az ókori Közel-Kelet, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyó köze az emberi történelem kezdete óta birodalmi vetélkedés tárgya. A Dániel könyvében feljegyzett négy birodalom közül kettő (a babilóni és a méd-perzsa) itt jött létre, de hiába próbált Nyugat felé terjeszkedni, Egyiptomnál és Kis-Ázsiánál tovább nem jutott. Nagy Sándor birodalmának kezdeménye ugyan a Balkán-félszigeten jött létre, mégis Keleten vitte véghez legnagyobb hódításait.

Múlt heti cikkünkben négy olyan esetet vizsgáltunk meg, amikor Pál apostolnak római helytartók elott állva kellett hitét és életét védelmeznie. E négy történet érdekes tanulságokkal szolgált abból a szempontból, hogy az akkori államhatalom képviseloi - egy római állampolgárral szemben - mennyire lojálisak voltak a fennálló jogrendhez. Az alábbiakban azokat a vádakat igyekszünk áttekinteni, amelyekkel a kereszténységet kriminalizálták - Jézus perétol egészen a III. század elejéig.

A Da Vinci-kód után itt az újabb bibliaellenes médiaszenzáció: megtalálták Jézus csontjait egy jeruzsálemi sírládikában. A sírboltban „apja” (József) és anyja (Mária) mellett „felesége” (Mária Magdolna) és „gyermeke” (Júda) földi maradványai nyugszanak. Szimcha Jakobovici régész és James Cameron rendező a „Jézus-csontládikával”. Van, aki klónozná a „szent családot”

Mózes a zsidó nép legnagyobb prófétája. Nevéhez fűződik az Egyiptomot megrendítő tíz csapás, a zsidó nép kiszabadítása a négyszáz éves fogságból, az átkelés a Vörös-tengeren, a Törvény írásba foglalása és a választott nép elvezetése az Ígéret Földjéhez. Mózes volt az egyetlen, aki szemtől szembe látta Istent, sőt beszélt is vele: "És nem támadt többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről színre".

Jézus hamis vádak alapján történt elítélése és kivégzése a világtörténelem nem első, de nem is utolsó koncepciós pere volt. Jelentősége azonban egyedülálló: Jézus halála és feltámadása – a keresztény hitvallás szerint – az emberiség megváltását eredményezte. Bár a drámai történet "happy end"-del, Jézus Krisztus feltámadásával fejeződött be, ez azonban egyes-egyedül Isten beavatkozásának volt köszönhető.

A bálvány szó hallatán a ma embere letűnt korok vallási emlékeire, távoli népek etnográfiai kuriózumaira asszociál, olyasvalamikre, mint a Stonehenge bazaltkövei, vagy egy indián totemoszlop. A Biblia nyelvei nagyon is gyakorlatias értelemben és egyértelm? jelentéssel használják a "bálvány" szót: a héber celem mindenfajta faragott, festett, vésett stb. tárgyat; a görög eidólon pedig bármiféle valóságos vagy képzeletben élő képet jelent.

Az iráni kormányzat „pszichológiai hadviseléssel” vádolja Hollywoodot, amiért egy i. e. 480-ban a görögök és perzsák között lejátszódott csatát – melyben ráadásul a görögök maradtak alul – a nyugati demokrácia kulcsfontosságú eseményeként állít be, amellyel sikerült megtörni a perzsa befolyást Európában. A Nyugat-ellenes kirohanásairól elhíresült Ahmadinezsád iráni elnök szóvivője egyenesen „Irán elleni inzultusnak” titulálta a Warner Brothers most piacra dobott 300 című alkotását.

Izrael történetének legnagyobb prófétája volt. Teveszőr ruhát viselt, sáskát és erdei mézet evett. Állandó lakhe-lyét a júdeai kősivatagban, a Jordán mellett ütötte fel. Üzenete egyetlen szóban öszszefoglalható: megtérés. Felebarátai, akiket néha egyszerűen csak "mérgeskígyók fajzatainak" titulált, seregestül tódultak hozzá, hogy alámerítse őket "a bűnök bocsánatára".

Sokan hiszik, hogy az Ószövetség utolsó prófétájával, Malakiással végleg lezárult a próféciák kora a zsidó történelemben. Ennek cáfolatát nyújtja egyebek mellett maga a kereszténység is, amely a több évszázados prófétai hagyomány folytatója és – részben – beteljesítője.

Alig néhány soros szöveg. Azóta, hogy egy Rómában élő, görögül író zsidó szerző i. sz. 93-ban papírra vetette, szinte egyfolytában vitatkoznak róla. Kutatták szerzőségét, szövegének hitelességét; nyomozták forrásait és hogy ki, mikor, hogyan idézte; ízekre szedték szavait és mondatait; nagyító alá vették stílusát, szófűzését. Hogy miért kell ilyen nagy hűhót csapni e csaknem kétezer éve íródott nyúlfarknyi szöveg körül?

A kereszténység a Názáreti Jézus halála és feltámadása, valamint Pál apostol Rómában bekövetkezett halála között eltelt harminc-egynéhány évben fenekestül felforgatta a Római Birodalmat, s máig ható érvénnyel változtatta meg annak szellemi, politikai, vallási és kulturális arculatát. Az evangélium hirdetése azonban nem kis ellenállásba ütközött: hol a kulturális elit, hol a vallási vezetők, hol az üzletemberek, hol a hatalom részéről.

A "próféta" szó hallatán ma legtöbben – helytelenül – valamiféle "jövendőmondóra" gondolnak. Okkultizmussal mélyen átitatott korunkban persze akadnak ilyenek is, mégpedig szép számmal, csakhogy az ő tevékenységüknek semmi köze a bibliai prófétákéhoz. Mellesleg: a próféta (görögül pro-fétész) az, aki "valaki helyett szól", üzenetközvetítő, ha úgy tetszik: postás. A bibliai próféták Isten üzeneteit közvetítették leggyakrabban Izráel, ritkábban a körülöttük élő nemzetek számára.

A víz alatti régészet újabb szenzációja ezúttal nem a tengermélyről, hanem a bagdadi Központi Bank elárasztott pincéjéből került elő. Faleh Szalman, a bank kormányzója szerint a felbecsülhetetlen érték? asszír kincseket a kilencvenes évek elején rejtették el az épület alagsorában, hogy megóvják őket az öbölháború pusztításától. A pincékbe behatoló amerikai szakemberek az aranytárgyak mellett holttestekre is bukkantak.

"Európa uralkodó dinasztiáinak történelmében az egyetlen folyamatos vonalat Péter utódai alkotják, akik megszakítás nélkül irányították Krisztus egyházát, és jelképezték Európa mint egész történelmi kontinuitását" – írja a lengyel katolikus történész, Oskar Halecki. (Európa millenniuma, Századvég, Budapest, 1993.) Ezt a megállapítást nemcsak a protestáns alapokon álló egyháztörténészek, hanem a világi történetírás is vitathatónak tartja.

Máris az évtized régészeti szenzációjaként értékelték Izraelben azt a hét eleji bejelentést, mely szerint a Jeruzsálemtől néhány kilométerre délre fekvő Heródionban megtalálták „Nagy” Heródes szétrombolt sírját. A lelet minden bizonnyal felveti majd az utolsó júdeai királyi család újraértékelését.

Ebben a zsinagógában prédikált a legtöbbet. Itt űzte ki az első démonokat, és számos gyógyító csodát tett, úgyhogy ezrével hozták elé a betegeket. Innen hívta el leghűségesebb tanítványait. Itt jelentette ki magáról, hogy ő az Élet Kenyere. Jairusnak, az itteni zsinagógafőnek leányát feltámasztotta a halálból. Egyetlen érintésével meggyógyította Péter beteg anyósát, és egyetlen szavával visszaadta a római százados szolgájának egészségét.

II. János Pál pápa a 2000. évi jubileumi szentév alkalmából különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy a katolikus hívek zarándokútjukon a római ókeresztény katakombákat is felkeressék. Az egyháztörténelemben először most nyílik arra lehetőség – hangsúlyozza az egyházfő –, hogy a XVI. században felfedezett és az elmúlt években megnyitott öt római föld alatti temetőt (Szt. Callixtus, Szt. Sebestyén, Szt. Domitilla, Szt. Priscilla és Szt. Ágnes katakombáját) tömegek látogassák meg, ha akarják.

Izraelben és a Közel-Keleten minden régészeti felfedezésnek óriási tétje van: tudósok és laikusok egyaránt a Biblia történeti hitelességének bizonyítását vagy cáfolatát várják a kutatásoktól.

Jeruzsálem az Ószövetség könyveinek kétharmadában, az Újszövetség könyveinek több mint a felében, összesen több mint nyolcszázszor kerül említésre. Teológusok szerint az Ótestamentumban négyszázhatvanöt, az Újtestamentumban pedig huszonnégy olyan profetikus kijelentést találhatunk a Szent Városról, amelynek a jövőben kell még beteljesednie. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az üdvtörténet középpontjában Jeruzsálem sorsa áll.

Az Ó- és Újszövetség nyelvei: az óhéber, az arámi és az úgynevezett "közgörög" (koiné) a holt nyelvek közé tartoznak. Több évszázada senki nem használja őket a mindennapi kommunikációban: szókincsük, nyelvtanuk mindörökre megmerevedett, s ma már csak vaskos szótárakból és grammatikákból ismerhető meg. A bibliafordítás mindamellett nemcsak nehéz, hanem veszélyes feladat is.

Colin J. Humphreys cambridge-i fizikust, a Királyi Mérnöki Akadémia tagját a tudományos világ eddig a számítógépek mikrocsipjeinek szakértőjeként tartotta számon. Most megjelent The Miracles of Exodus cím? könyvében saját állítása szerint húsz éves bibliakutatásának eredményeit tette közzé. A kötet megjelenése után nem sokkal máris a bestsellerlistákra került.  Mózesnek öltözött tüntető az alabamai bíróság előtt Fotó: Reuters

A "pogányok apostola" a zsidóságot olyan "szelíd olajfának" nevezte, melynek néhány ága a hitetlenség miatt ugyan átmenetileg kitöretett, de csak azért, hogy helyet adjon a beoltott vadolajfaágaknak, azaz a pogányokból lett keresztényeknek. Pál ez utóbbiakat komolyan figyelmeztette: a "beoltás" ténye nem jelent okot arra, hogy a pogányokból lett hívők megvessék a "kitört ágak"-at, a zsidókat: "Mert ha te a természetes vadolajfából kivágattál, és természetellenes módon beoltattál a szelíd olajfába, mennyivel inkább beoltathatnak ezek a (le

"Elveszett Paradicsom, Elsüllyedt Atlantisz, Eldorádó, Boldogok szigete, Tündérvölgy, Utópia" – koronként ilyen és ehhez hasonló néven emlegették az emberiség letűnt aranykorszakát. Szinte valamennyi nép körében születtek mítoszok csodálatos tájakról, szigetekről, amelyek többnyire a korlátlan örömök és lehetőségek birodalmának álomképeibe ringatták hallgatóikat.

Elveszett, eldugott vagy titkokat rejtő holt-tengeri tekercsekről szinte évente látnak napvilágot tudósítások a világsajtóban. Ám azóta, hogy a kilencvenes évek elejétől valamennyi megtalált töredék fotómásolata lényegében bárki számára elérhető, a szenzációt ígérő cikkek és könyvek színes léggömbjei általában néhány hét alatt kipukkadnak.

Amint arról a Hetek legutóbbi számában is beszámoltunk, a bevásárlóközpontok hétvégi nyitva tartásával kapcsolatban teológiai érvektől sem mentes politikai vita lángolt fel. Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára véget akart vetni "a vasárnap szentségét sértő vásárlósdinak".

Silvio Berlusconi, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő olasz miniszterelnök október 4-én, az európai kormányfők soros római értekezletén felvázolta vízióját a "szép új Európáról", amelynek – szerinte – a világ nem kevesebbet köszönhet, mint magát a civilizációt.

János evangéliuma szerzőségét, tárgyi hitelességét és keletkezésének körülményeit évszázadok óta vitatják a teológusok és történészek. A negyedik evangélium zavarba ejtően különleges, mivel az előző három kanonikus Jézus-életrajztól eltérő szempontok szerint mutatja be a Megváltó működését, különösen a Jeruzsálemben, az ünnepek idején eltöltött napjait.

A hettita népre a héber Bibliában csaknem ötven alkalommal történik utalás. Minthogy a klasszikus (görög-római) forrásokban e népnév egyszer sem fordult elő, a Biblia hitelességét történeti-kritikai alapon támadó 19. századi tudósok még az 1880-as években is azt állították, hogy a hettiták csupán a Biblia szerzőinek fantáziaszüleményei. A kritikusok ezúttal is tévedtek.

Ellenségeiket karóba húzatták, megnyúzták, felnégyelték, levágták a fejét vagy a kezét, rabszolgának hurcolták el a lakosságot, vagy éppen megölték őket az utolsó emberig. Asszíria gazdagságának forrása a hadizsákmány volt.

Miközben az UNESCO – arab nyomásra – határozottan elítélte a Kelet-Jeruzsálemben, különösen az Óvárosban folyó régészeti kutatásokat, az Izraeli Régészeti Hatóság csattanós választ adott a példátlan akcióra.

Mai világunkban sokféle időszámítás létezik. Más az iszlám, a zsidó és a kínai időszámítás rendszere, és az elmúlt év nagy szenzációja volt a maja naptár világvége-jóslata – nem az első és feltehetően nem is az utolsó ebben a műfajban. De vajon mi jellemző a bibliai próféták időszámítására?

Idén volt Tiberius császár trónra lépésének kétezredik évfordulója. A világot szemmel láthatóan nem rázta meg különösebben ez a hír, hiszen csak kevesen tudják, hogy ki is következett Iulius Caesar és Augustus után a római uralkodók sorában. Tiberiusról nem íródtak színdarabok és nem készültek televíziós mini­sorozatok. Pedig ez a hol perverz zsarnokként, hol érdektelen, szürke alakként ábrázolt császár a világ­történelem legfontosabb eseményének: a názáreti Jézus földi szolgálatának, keresztre feszítésének és feltámadásának volt kortársa, sőt közvetve egyik főszereplője.

A héten emlékeztek a zsidóság legnagyobb kollektív gyászünnepére. Tisá beáv (áv hó 9-e) napján a történelem különböző korszakaiban olyan csapások érték a zsidóságot, amelyek máig ható következményekkel bírnak. Hogy csak kettőt említsünk: a Második Templom pusztulása Kr. u. 70-ben és a „nagy diaszpóra” kezdete a Bar Kochba-felkelés leverése után, Kr. u. 136-tól. Áv hó 9-e azonban – úgy tűnik – nemcsak a zsidó nép számára hozott rengeteg szenvedést, hiszen például az első világháború kezdete is erre a napra esett.

Mark Twain útinaplójában azt írta Szíriáról, hogy „ezer birodalom csontjai” hevernek ott, szerte a pusztában. Az elmúlt években a pusztulás és tragédiák hírei érkeztek a közel-keleti országból, de az amerikai író megjegyzése arra emlékeztet, hogy nem a mai rezsim az első, amelyet elsöpörhet a történelem hulláma a térségben.

Az ókori Római Birodalomban számos vallási, etnikai, nyelvi identitás létezett egymás mellett. Ezek között – a fennmaradt forásokból úgy tűnik – viszonylag szabad volt az átjárás, vagyis bárki kerülhetett olyan helyzetbe, hogy állampolgárságot, nyelvet, vallást kellett változtatnia önként vagy kényszerből. Ez nemritkán a nevek megváltoztatásában is kifejeződött.

Mi a történelem? A történészek által koronként újra meg újra felvetett kérdésre mindeddig nem született egységes, mindenki számára megnyugtató válasz. Pedig e kérdés nagyon is tisztázandó, hiszen ha a Biblia "történeti hitelességét" akarja valaki megkérdőjelezni, feltétlenül tisztában kell lennie azzal, mit ért "hiteles" történelem alatt.

A mai Irak területe tulajdonképpen egyetlen hatalmas rommezőnek is felfogható. Az emberi civilizáció bölcsőjének is tartott 438 ezer négyzetkilométernyi terület elképzelhetetlenül gazdag régészeti leletekben: országszerte több mint tízezer nyilvántartott archeológiai lelőhely található. Nagy kérdés, hogy egy esetleges háború milyen hatást gyakorolna a feltárásokra, és vajon mi lenne az előkerülő leletek sorsa? 

Nemrégiben felröppent a hír, hogy az "utazó pápának" is nevezett II. János Pál december elején rövid látogatást tesz Irakban, melynek célja az Ábrahám szülőhelyére történő zarándoklat. A pápát idézve: "Ha ez megegyezik Isten akaratával, szívesen látogatok a káldeusok földjének Ur nev?

Claudius császár uralkodásának tizedik esztendejében – időszámításunk szerint 50-ben – egy furcsa idegen érkezett Athénba. A Római Birodalom kulturális fővárosában természetesen nem egy zsidó ember megjelenése számított szokatlannak, hiszen a zsidóknak addigra zsinagógájuk is volt a városban, sőt a pogányok közül is sokan mint "istenfélők" csatlakoztak a gyülekezethez.

Jean-François Lyotard francia filozófus 1979-ben jelentette meg A posztmodern állapot: jelentés a tudásról (La condition postmoderne: rapport sur le savoir) című könyvét, amelyben azt fejtegeti, hogy a 18. század végétől a modernizmus koráig, vagyis a 20. század első feléig a nyugati gondolkodást meghatározó „nagy elbeszélések” hitelüket vesztették.

Az elmúlt héten egy a jeruzsálemi óvárosban kirobbant politikai feszültség borzolta fel a kedélyeket Izraelben. Hogy lehet, hogy ez az alig néhány négyzetkilométernyi terület újra és újra a nemzetközi média figyelmének középpontjába kerül? Miért és kinek fontos, hogy a régészek feltárják, illetve ne tárják fel itt a történelmi múlt értékeit?

Rafael Vago, a Tel Aviv-i Egyetem Kelet-Európa Intézetének kolozsvári születés? főmunkatársa, egyetemi tanár. Intézetük évtizedek óta figyelemmel kíséri a világban zajló antiszemita jelenségeket, amelyről évente jelentést készítenek Antisemitism World Wide cím? kiadványukban. Rafael Vagóval Grüll Tibor készített interjút Tel Avivban. – Hogyan értékelte az izraeli közvélemény a Magyarországon lezajlott jobboldali hatalomváltást?

A civilizációk történetének egyik sajátossága a neves angol történész, Arthur Toynbee szerint, hogy ugyanúgy születnek, felnőnek, majd lehanyatlanak és kihalnak, mint maga az ember. Egyes civilizációk, az egyes emberekhez hasonlóan, nyomtalanul is eltűnhetnek, de örökségükkel megtermékenyíthetik, gazdagíthatják más civilizációk gazdasági, társadalmi, szellemi életét.