"Én is keresztény vagyok" – hirdeti honlapján az a Dan Brown nevű, harminckilenc éves New Hampshire-i volt angoltanár, aki lassan elmondhatja magáról, hogy Da Vinci-kód címen "minden idők legkapósabb történelmi regényének" szerzője. Kötete a 2003. áprilisi megjelenés óta tizenkétmillió példányban fogyott el, s már negyvenkét nyelvre – köztük magyarra is – lefordították.

A konkordátum magyarul egyezményt jelent. A szó a latin concordia kifejezésből származik, amely szó szerint "szívbéli összhangot, egyetértést" jelent. Így nevezik azokat a megállapodásokat, amelyek két (vagy több) fél egyetértése alapján köttetnek, elvben valamennyi fél érdekeinek messzemenő figyelembevételével.

Az utóbbi években úgyszólván népünnepéllyé terebélyesedett hazánkban az október végi–november eleji temetőjárás. Az újra reneszánszát élő pogány halottasnapok mellett ráadásul a bevallottan barbár hagyományokra viszszamenő Halloween boszorkányünnep is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ezek kapcsán felmerül néhány kérdés. Honnan erednek e kultuszok gyökerei? Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás?

Hit és tudás, teológia és természettudomány kapcsolata legalábbis ellentmondásosnak nevezhető a "keresztény Európa" elmúlt kétezer éves történetében. Kopernikusz tanainak katolikus és protestáns részről történő teljes elvetése; a világmindenség végtelenségét állító Giordano Bruno máglyahalála; a kopernikuszi megfigyeléseket továbbvivő Galilei inkvizíciós pere – a hosszú és korántsem teljes lista láttán nem is csoda, ha sokan úgy vélik: hit és tudomány két különböző, összeegyeztethetetlen valóságot képvisel.

A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás egyedülállósága abban (is) áll, hogy a történeti értelemben vett igazságot, vagyis valóban megtörtént események leírását tartalmazza. A Bibliát nem lehet oly módon elszellemiesíteni, hogy tagadjuk a szöveg elsődleges, azaz szó szerinti, „történeti” értelmét.

"A húsvét mindkét napja keresztény és keresztyén ünnep, ekkor mi, keresztények, a zsidók által megfeszített Krisztusra és az ő feltámadására emlékezünk" – nyilatkozta Csurka István néhány hete egy sajtótájékoztatón. A pártvezér középkori vérvádakig visszanyúló, súlyosan antiszemita kijelentése ismét felveti a kérdést: Milyen erők tartják életben évszázadok óta az "istengyilkosság" vádját a zsidósággal szemben?

Újabb hollywoodi szuperprodukció – újabb botrány. Huszonöt athéni jogász perrel fenyegette meg Oliver Stone rendezőt illetve a Warner Brothers filmstúdiót, amiért Nagy Sándorról forgatott "kardos-szandálos" történelmi filmjükben minden idők legnagyobb hadvezérét homoszexuálisnak ábrázolták.

Semmi bajom az Indiana Jones-filmekkel. Hiszen eléggé szórakoztató, ahogyan a jó svádájú, okos és talpraesett professzor (főszerepben: Harrison Ford) hol a frigyládára, hol a Grál-kehelyre, hol pedig indián kincsekre bukkan rá a legképtelenebb helyeken. Nincs ezzel semmi baj, végtére is a filmvászon és Steven Spielberg fantáziája sok mindent elbír. De képzeljük csak el mindezt más környezetben! Mondjuk úgy, hogy a cambridge-i egyetem történészprofesszora számolna be hallgatóinak valamelyik előbb említett "szenzációs felfedezésről".

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés” – szól Pál apostol definíciója a hitről (Zsid 11:1). Ezek szerint jogosan feltehető az a kérdés, hogy vajon mit lehet megtudni Krisztusról, a Megváltóról, a Történelem Uráról, magából a történelemből, amely mégiscsak a „látható dolgok” világához tartozik. A 19.

Holokauszt, soá, vészkorszak, Judenmord – szavak, amelyek nemhogy egyenként, de együttesen sem fejezik ki mindazt, ami 1933 és 1945 között zajlott azon a kontinensen, amely önmagát a keresztény vallás bölcsőjének, a legtöbbre hivatott civilizáció és kultúra hordozójának vallja. Tizenkét év alatt körülbelül hatmillió európai zsidót öltek meg külön erre a célra létesített megsemmisítőtáborokban, lőttek tömegsírokba, dolgoztattak és/vagy éheztettek halálra gettókban vagy munkatáborokban.

Gyilkos földrengések, pusztító árvizek a múltban egész civilizációk pusztulását idézhették elő. Történészek úgy vélik, a Platónnál olvasható Atlantisz-mítosz hátterében is ilyesfajta katasztrófa állhatott, s vannak régészek, akik – állításuk szerint – ennek bizonyítékaival is rendelkeznek. E természeti kataklizmák ugyanakkor vajmi kevéssé érdekelték az ókori történetírókat, az ókori írók, költők és filozófusok ugyanakkor furcsábbnál furcsább teóriákat gyártottak a katasztrófák eredetéről.

Kiszlév hó 25-től – amely idén december 3-ra esett –, nyolc napon át a zsidóság világszerte a Hanukkát ünnepli, amely egy történelmi eseményről: a jeruzsálemi Szentély újrafelavatásáról emlékezik meg. Júda Makkabi csapatai Kr. e. 165-ben foglalták vissza a zsidó vallás legszentebb épületét a szír hódítóktól, majd miután a pogány kultuszok nyomait is eltakarították onnan, ezen a napon újraindították az istentiszteleteket. A Hanukka-ünnep középpontjában az egykor a Szenthelyen álló hétágú mécstartó, a menóra áll.

A XX. század utolsó éveiben szemünk előtt játszódik le a helyi, ország- vagy kontinensméret? gazdasági rendszerek és kultúrák beolvadása abba a nemzetek feletti, valóban Föld-méret? (azaz globális) civilizációba, amely minden bizonnyal meghatározza majd a jövő évszázad generációinak életét. Amerikai szociológusok, társadalomkutatók már régóta vizsgálják a globalizációhoz vezető folyamatokat, illetve a globális civilizáció összetevőit. Peter L.

Hittek-e a zsidók a meghaló és feltámadó Messiásban a Názáreti Jézus eljövetele előtt? Sokak szerint a kereszténység keletkezését is új fénybe állítja az a Jordániában jó egy évtizede előkerült héber felirat, amely egyebek mellett a Messiás kilétével is foglalkozik. Az egyelőre svájci magántulajdonban lévő kőről a legnevesebb izraeli szakemberek állítják: nem hamisítvány, s valamikor Nagy Heródes korában keletkezett.

Április 22-én reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság cím? műsorának fővendége a MIÉP elnöke, Csurka István volt. A műsorvezető-főszerkesztő Lakatos Pál arról kérdezte Csurkát: mi a véleménye a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége április 17-én, a holokauszt-emléknap kapcsán közzétett felhívásáról. Ebben a Mazsihisz "arra kéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt, vesse latba személyes tekintélyét, és a jövőben ne fogjon kezet MIÉP-es parlamenti képviselővel".

Az Y2K (Year2Kilo) néven elhíresült "kétezredik évi bomba" mára a millenarista várakozások posztmodern jelképévé vált. Az ezredvégváró őrület közepette azonban csak keveseket izgat, hogy ennek a keresztény időszámítás szerint eltelt kétezer évnek is egyszer el kellett kezdődnie, azaz sportnyelven szólva: "valakinek el kellett indítania a stoppert". Alábbi cikkünkben ennek a "0-dik" évnek a keresésére, vagyis az Y0Q-ra (Year0Quest) vállalkoztunk. Idő és történelem – zsidó szemszögből

Júdea különleges helyet foglalt el az ókori Izraelben, mivel az Örökkévaló "Júda törzsét választotta, a Sion hegyét, melyet szeret". Egyedül ez a törzs és ez a terület kapott ígéretet arra, hogy a fogság és szétszóratás ellenére is "örökké megmarad, nemzedékről nemzedékre". A Jeruzsálemben felépült Szentély egy olyan teokratikus államszervezet központját képezte, melynek jogrendszere – elviekben – teljes egészében az ószövetségi kinyilatkoztatásra épült.

"A hosszú nap". Az ünnepeket tartó zsidó családok életében általában csak így ismert Jom Kippur, azaz az engesztelés napja. Ezen a napon tartózkodni kell mindennem?

1939. május 6-án a szombat déli harangszókor protestáns teológusok, lelkészek és egyszerű hívek gyülekeztek Wartburg várának történelmi falai között, hogy megünnepeljék a németesen bonyolult nevű „Intézet a Német Egyházi Életre Ható Zsidó Befolyás Kutatására és Eltávolítására” (Institut zur Erforschung und Beseitigung des Jüdischen Einflusses auf das Deutsche Kirchliche Leben) megalakulását.

1992. január 19-én nem sokkal délután 3 óra előtt Albert Ernest Glock régészprofesszor parkolt le titkárnőjének lakásánál a ciszjordániai Ramallah külvárosában, Birzeitben. Ahogy Glock bezárta a kocsiajtót, elindult titkárnőjének lakása felé. Ekkor hátulról három lövés dördült el, amely kioltotta a professzor életét. A hivatalos izraeli nyomozás szerint Glockot olyan Hamasz-aktivisták ölték meg, akik ellenezték az idegenek jelenlétét az egyetemen, illetve amerikai kémnek tartották a tudóst.

„Élet, szerelem, örökség” (Life, Love, Legacy) címen invitálja a British Museum a látogatókat a „Róma legrejtélyesebb uralkodójáról”, Hadrianusról szóló nagyszabású időszaki kiállítására. A történészek véleménye eltér arról, milyen élet, milyen szerelem és milyen örökség az, amellyel a többek között a British Petroleum olajcég által szponzorált monstre kiállításra betérők megismerkedhetnek.

Aki beesett arcú, öltönyös-nyakkendős-szemüveges egyénnek képzeli az egyetemi professzorokat, első pillantásra nehezen mondaná meg Hanan Eshelről, hogy ő is közéjük tartozik. Fején kipa, lábán edzőcipő, kitűrt kockás inge lobog a szélben. Pedig a Tel Aviv-i Bar-Ilan Egyetem tanszékvezető régészprofesszora, aki több mint húsz éve ás, kutat, publikál Kumránról. Néhány üdvözlő szó után zuhogó esőben vágunk neki rögvest a barlangoknak, ahol hatvan éve az első holt-tengeri tekercseket felfedezték.

Az európai nemzetek közösségében még fiatalkorúnak számító Izrael életében egyedülálló módon függ össze vallás, történelem és politika. A knesszetben helyet foglaló izraeli honatyák nemegyszer komoly bibliai kérdéseket vitatnak meg, ami nem is csoda, hiszen a mai Izrael Állam előtörténete a Bibliában áll leírva. Ezért is tulajdonítanak nagy jelentőséget minden, a Bibliával kapcsolatos történeti-régészeti felfedezésnek, illetve ezért is kap politikai színezetet szinte minden ezzel kapcsolatos tudományos feltevés.

Az ókori Izrael földrajzilag legészakibb területe, melynek neve egyszerűen "körzet", sohasem örvendett nagy népszerűségnek a vallásos zsidóság körében. Ézsaiás korában "pogányok körzetének" is nevezték az itteni lakosság vegyes etnikai összetétele miatt. Jézus korára a "vidéki" Galilea és a "fővárosi" Júdea között már pattanásig feszült a helyzet.

A három nagy zsidó zarándokünnep közül az utolsót, a sátoros ünnepet hét napig tartó öröm, tánc, vigalom és mulatság jellemezte – mégpedig kötelező jelleggel!

Az „utolsó idők menetrendjével” foglalkozó amerikai neoprotestáns bibliamagyarázók mostanában előszeretettel azonosítják a Jelenések könyvében szereplő „végső Babilont” az Irakban fekvő történelmi romvárossal. A végidők Babilonja ter­mé­szetesen egy újjáépülő metropolisz lenne, amelyre ráillik majd a Biblia profetikus leírása: „ez ama nagy város, amelynek királysága van a föld királyain”.

1867. június 9-én a The New York Times hírül adta, hogy a Quaker City nev? gőzös kifutott a város kikötőjéből, fedélzetén válogatott személyiségekkel, akik nem kevesebb mint kétezer-egyszáz dollárért egy földközi-tengeri körutazáson vesznek részt. Visszatérésük október végére várható. Bár a hetvenöt főnyi társaságból hiányoztak olyan nagy nevek, mint a korábban visszalépett Sherman tábornoké, az utazás vidámnak és reményt keltőnek ígérkezett.

A Tisztelt Ház tagjai e napokban is tanulmányozzák azt a szakmai koncepciót, amely a "Lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról" szóló 1990/IV. törvény módosítását célozza. E tervezet egyik lényeges pontja az egyházak létrehozására vonatkozó szabályok megváltoztatásáról szól, amit azért tart indokoltnak, hogy "csak ténylegesen vallási tevékenység végzésére lehessen egyházat … létrehozni".

Az elmúlt héten az Egyesült Államokban rendezett orvoskonferencia egyik kiemelt témáját az evangéliumokból is jól ismert "Nagy" Heródes halálát okozó betegség jelentette. A Heródes-klán legismertebb alakjának lelkén nemcsak a csecsemő Jézus üldözése, a betlehemi gyermekmészárlás, hanem saját családja jó részének kiirtása is száradt.

A fenti címmel vezeti be Bernard McGinn Antikrisztus cím? munkájának utolsó fejezetét. A szerző szerint a "második évezred utolsó félszázadában az Antikrisztus hanyatlásának lehetünk tanúi." A legenda mindinkább veszített dinamizmusából – állítja McGinn –, s már csak bizonyos szűk, ámde befolyásos protestáns körök (fundamentalisták) és bizonyos irodalmi művek éltetik tovább alakját.

„Győztél, Galileai!”: állítólag ezekkel a szavakkal búcsúzott az élettől Julianus császár, aki az aposztata, vagyis hitehagyott néven vonult be a történelembe. ő volt az utolsó keresztény­üldöző pogány uralkodó a Római Birodalomban.

Az izraeli rendőrök bilincsbe verve vitték el a vörös stólát viselő örmény és a fekete reverendát hordó görög ortodox egyház képviselőjét, akik – számos hívő rész­vé­telével – Jeru­zsá­lemben éppen a Jézus sírjának tartott sziklaüreg előtt estek egymásnak. A westenfilmekbe illő tömegverekedés képei bejárták a világot.

"Jottányit sem engedek!" – szokták mondogatni azok, akik makacsul kitartanak véleményük mellett, legtöbbször anélkül, hogy értenék, valójában mit is mondanak. Ma már kevesen tudják, hogy az emlegetett "jotta" nem más, mint a görög ábécé legkisebb betűje, az ióta.

Manapság már számítógépes programok is segítik azokat, akik szép, színes, és főként minél terebélyesebb családfával akarnak büszkélkedni. Nincs ebben semmi kivetnivaló, elvégre mindenkinek joga van megtudni, kik is voltak ősei. A Biblia is részletesen felsorolja a világtörténelem legfontosabb szereplőinek családfáját. De vajon milyen szerepük van a nemzetségi táblázatoknak a bibliai történelemértelmezésben?

Titus császár uralkodásának első éve igencsak baljós előjellel vette kezdetét. Kr. u. 79. augusztus 24-én eget rázó robbanással kitört a Vezúv, előbb mérges gázokból álló füstködbe burkolva, majd hamu-, kő- és lávaesővel elborítva a környező településeket. A helyenként tíz méter vastag, betonkeménységűvé szilárdult vulkáni anyag alól a 18. században kezdték kibányászni a halott városokat.

Az utóbbi hónapokban a jeruzsálemi Óváros falain kívül elterülő Dávid városa (Ir David) a régészek csákányainak csattogásától visszhangzik. Bárhol hatolnak a mélybe szerszámaikkal: olyan leletekre bukkannak, amelyek szinte megelevenítik az Ó- és Újszövetség lapjain leírt történeteket. Itt van Siloám tava, ahová Jézus küldte a vakon születettet, hogy mosakodjék meg, és az visszanyerte látását. Itt van Ezékiás király csatornája, amellyel a Gihon-forrás vizét vezette be a városba.

A Német Bibliatársaság Stuttgartban közzétett adataiból az tűnik ki, hogy továbbra is a Biblia marad a világ legtöbb nyelvre lefordított könyve. A társaság szerint az elmúlt évben újabb 21 nyelvre fordították le a Könyvek Könyvét. Ezzel világszerte 2233 nyelven lehet olvasni a Bibliát. Ez persze rendszerint csupán egyes kiválasztott bibliai könyveket jelent, a teljes Ó- és Újszövetség jelenleg 371 nyelven áll rendelkezésre – ez a szám öttel több, mint 1998-ban volt.

"Föl, gyermekek, tanulásra…" (Ady Endre)

Emléktáblát avattak a tapolcai Csányi utcában vasárnap, a város mintegy nyolcszáz zsidó lakosa deportálásának évfordulóján. Tapolca első holokauszt-emléktáblájának felavatásán Dr.

"Bét Jahve", Jahve háza. E néven emlegetik a korabeli források azt az épületet, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal csaknem ezer éven keresztül a zsidó vallás egyedüli hivatalos központját, az izraeli államiság jelképét és összetartó erejét jelentette.

Napjainkban nemcsak a Közel-Kelet politikai, gazdasági és katonai vonatkozású hírei, hanem a történeti és régészeti felfedezések is a világsajtó úgynevezett „kemény hírei” közé számítanak. Szeptember utolsó hetében a tekintélyes New York-i tőzsdelap, a The Wall Street Journal közölte a Palesztin Hatóság egyik vezető emberének nyilatkozatát, aki szerint „a zsidóknak nincs történelmük Jeruzsálemben”.

A zsidó óév utolsó és az újév első szenzációs régészeti híre volt az a bejelentés, mely szerint izraeli régészek magáról a Templomhegyről származó héber pecsétlenyomatot találtak. Meglepő a hír, hiszen a téma iránt érdeklődők jól tudják: a jeruzsálemi Templomhegyen (arabul Harám as-Saríf) mindmáig tilos a régészeti kutatás. A lelet felfedezésének szokatlan körülményeiről telefonon kértünk interjút Gabriel Barkaytól, a Tel-Aviv-i Bar Ilan Egyetem magyarországi születés?

Személy, vagy erő-e a Szent Lélek? Örökkévaló vagy időleges? Honnan származik? Isten-e vagy teremtmény? – Ezek és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatják élénken napjaink kereszténységét, bár több száz évvel ezelőtt már kidolgozott válaszok születtek rájuk. Ariánus keresztelőkápolna Ravennában. A Fiú és a Szent Szellem     

Történelem és emlékezet ellentmondásos viszonyban áll egymással: nem minden emlékezet válik történelemmé, de minden történelem az emlékezetre épül. A Bibliával is egybehangzó tudományos megfigyelések szerint egy generáció sorsát meghatározó esemény általában negyven évvel megtörténte után válik "történeti ténnyé".

1947 nyarán egy beduin pásztor a Holt-tenger északnyugati csücskének holdbéli tájain rábukkant az évszázad kétségkívül legnagyobb régészeti szenzációjára, melyeket azóta "holt-tengeri tekercsek" néven ismer a világ. Talán fel sem lehetne sorolni, hogy az azóta eltelt több mint ötven évben hány "titkot" és "rejtélyt" akartak szenzációéhes publicisták (sőt tudósok is) e valóban nem mindennapi felfedezés mögött kinyomozni.

Betlehem mintegy nyolc kilométerre Jeruzsálemtől délkeletre fekvő, a Palesztin Nemzeti Hatóság területéhez tartozó, alig 30 ezres lakosságú kisváros. Bár a város mára muszlim többségű lett, nagy számban élnek itt keresztény vallású arabok is. Érthető, hiszen Betlehem felmérhetetlen jelentőségű hely a kereszténység számára: itt született Jézus Krisztus, aki az Újszövetség szerint maga az ószövetségi próféták által megígért Messiás; de még az iszlám szent könyvében is az egyik legjelentősebb próféta.

A rendelkezésünkre álló történelmi források viszonylag csekély száma ellenére is bátran kijelenthetjük, hogy a Názáreti Jézus születésének idő­szakában nemcsak a zsidó, hanem a görög–római világot is lázas messiásvárás jellemezte. A Római Birodalomban immár több mint két évtizede csaknem teljes béke honolt, köszön­hetően Augustus uralkodásának, akit alattvalói valóságos földre szállt istenként ünnepeltek.

Alig egy hete tartanak az ásatások a megiddói börtönben talált korai keresztény imaház területén, az izraeli idegenforgalmi miniszter máris repteret készül építeni a majdan ide látogató zarándokok tömegeinek. Mi az oka ennek az optimizmusnak? A világsajtóban a napokban szárnyra kapott hír valóban nem mindennapi szenzációt ígér a kereszténység története iránt érdeklődők számára.

Az egyház és a múlt tévedései (The Church and the Faults of the Past) címen ezen a héten tették közzé egy, a Vatikán által összehívott Nemzetközi Teológiai Bizottság jelentését. A dokumentum célja, hogy "elismerje a hibákat, amelyeket azok követtek el, akik a keresztény nevet viselték vagy viselik". Az írásnak azonban – ahogy azt nem katolikus elemzők előrebocsátották – már a címe is sejtetni engedi, hogy a régóta várt "Nagy Történelmi Meaculpa" ezúttal is elmaradt.

A karácsonykor egyidejűleg több mint ötven országban bemutatott "Egyiptom hercege" cím? film újra reflektorfénybe állította a zsidóság máig legnagyobb prófétájának tartott Mózes alakját. Világlapok öles cikkekben kutatták az "igazi" Mózes kilétét, megszólaltatva a bibliai régészet, a történettudomány és a teológia jeles képviselőit. Alábbi cikkünkben ott folytatjuk Mózes történetét, ahol a film abbahagyta: a Kivonulást követő negyven éves pusztai vándorlásnál.

Újabb monumentális ókori zsinagóga maradványait tárták fel Izrael északi részén, Galileában. Amerikai, kanadai és izraeli régészek második éve végzik a Kinneret-tótól (Galileai-tengertől) északnyugatra fekvő Hukok ókori település feltárását. A városka zsinagógája ugyan önmagában még nem nagy szenzáció, de az abban talált pazar mozaikpadló máris nagy feltűnést keltett.

Szinte nem múlik el hét, hogy újabb szenzációkkal ne szolgálnának az Izraelben kutató régészek.

Az elmúlt hetekben sorra kerültek elő olyan régészeti leletek Izraelben, amelyek méltán vonták magukra a világsajtó figyelmét. A Meggidóban talált ókeresztény imahely után az elmúlt héten Dávid ellenfelének, a filiszteus óriásnak a neve került elő egy bekarcolt cserépdarabról a Tell es-Safiban folytatott ásatáson, amit a régészek Gáthtal, Góliát szülőhelyével azonosítanak.

A bábeli torony története máig is az egyik legismertebb ószövetségi példázat. Noé, fiai és unokái – miután a vízözön elvonult és a földek kiszáradtak – leereszkedtek az Ararátról és "Sineár földjén" telepedtek le.

A napjainkban szinte kizárólagos tudományos paradigmaként elfogadott evolucionista világnézet számára a Biblia kétségkívül egyik legnagyobb botrányköve a vízözön története. A Szentírás szerint Ábrahám kora előtt négyszáz évvel (körülbelül az i. e. 26. században) globális áradás borította el a Földet, amelyből mindössze nyolc ember menekült meg egy maguk készítette bárkán.

Az ószövetségi kánonban aligha találhatunk a Dániel könyvénél többet támadott, kritizált írást. Nemcsak a benne foglalt próféciák hitelességét kérdőjelezik meg évszázadok óta, hanem Dániel személyét is pusztán mitikus hősnek tekintik. Ha bármely forgalomban levő, Bibliával foglalkozó szakkönyvet, tudós bevezetést fellapozunk, azt láthatjuk, hogy a bibliai könyvek keletkezési sorrendjében mára ezt a művet sorolta be legutolsó helyre a kutatás.

A felfedezésre váró szent helyek és tárgyak listáján biztosan dobogós helyezésre számíthat – Noé bárkája és a frigyláda mellett – az „igazi” Sínai-hegy pontos helyének kutatása, amelyre már több alternatív javaslat született. Emmanuel Anati régészprofesszor húsz éve lepte meg a világot azzal a bejelentéssel, hogy Mózes hegye nem más, mint a Negev-sivatag északi részén található Har Karkom hegy.

"A Perzsa-öböl, amely most Irán legdélebbi határa, hajdan – a nagy Dáriusz király idejében – birodalmunk közepét szelte át" – állítja a teheráni Tájékoztatási Minisztérium megbízásából készült tanulmánykötet. Az elmúlt héten bemutatott mű szerint Irán, a hajdani Perzsa Birodalom örököseként a Nílustól Indiáig terjedő föld "gondviselője".

"Földi Paradicsom, elsülylyedt Atlantisz, Eldorádó, Boldogok szigete, Tündérvölgy" – ilyen és ehhez hasonló neveken emlegették az emberiség letűnt, "aranykori" állapotát különféle korok és népek. Legendák, mítoszok születtek csodálatos tájakról, szigetekről, hogy a korlátlan örömök birodalmának álomképeit fessék hallgatóik elé. A pogány civilizációk mitikus elbeszélései azonban csak halvány visszfényei annak a letűnt világnak, amelyet a Biblia "Édenkert" néven említ.

"Interfaith superstar" – e lefordíthatatlan szójátékkal jellemezte a Time e heti címlapsztorija Ábrahámot, a három monoteista világvallás legismertebb közös szereplojét. A szeptember 11-ei merénylet óta felekezetközi aktivisták Ábrahám-eloadásokat, Ábrahám-prédikációkat tartanak, sot még "Ábrahám-szalonokat" is muködtetnek szerte az Egyesült Államokban.

Az Antikrisztusról szóló sorozatunk "istenemberekről" szóló részében sok szó esett a különböző korok uralkodóinak kultikus tiszteletéről. Az egyiptomi fáraók; a Nagy Sándort követő hellenisztikus királyok; Róma keleti provinciáinak helytartói, majd Julius Caesar és utódai, a római császárok, mind messianisztikus jegyekkel felruházott, égi szférákba emelkedő uralkodóknak tartották magukat.

„A két szemben álló érték, a »jó és rossz«, a »jó és go­nosz« félelmetes, évezredek óta tartó küzdelmet folytat a Földön… E harc szimbólumát olyan írásban rögzítették, amely a történelem egészének folyamán mindezidáig olvasható maradt: »Róma Júdea ellen, Júdea Róma ellen« – nem volt eleddig olyan esemény, amely nagyobb horderejű lett volna.” (Nietzsche) A két város, Róma és Jeruzsá

A világ zsidósága a napokban ünnepli a purimot, vagyis a „sorsvetés ünnepét”. A családokban előkerülnek a díszes Eszter-tekercsek, melyekből újra felolvassák a nép szabadulásának kétezer-ötszáz éves történetét. Bár a purim nem része a mózesi ünnepkörnek, jelentősége mégis igen nagy, hiszen Ahasvérus perzsa király idején a zsidóságot – nem először és nem utoljára a történelemben – a totális megsemmisülés veszélye fenyegette. 

Az ókori történelem egy máig megoldatlan rejtélyére kaphatunk választ a következő hetekben. Két évvel ezelőtt egyiptomi geológusok egy csoportja El-Bahr El-Asszám helység közelében véletlenül bukkant rá homokba temetett bronzkardokra, nyílhegyekre, vastőrökre, pajzsokra és ezüst karperecekre. Bár az azonosítás kérdésében még nem mondták ki a végső szót, a szakértők valószínűnek tartják, hogy annak a hadseregnek a maradványait találták meg, amelyet a perzsa Kambüszész küldött a Szíva-oázisban található Ámon-jóshely ellen i.

János evangéliuma szerzőségét, tárgyi hitelességét és keletkezésének körülményeit évszázadok óta vitatják a teológusok és történészek. A negyedik evangélium zavarba ejtően különleges, mivel az előző három kanonikus Jézus-életrajztól eltérő szempontok szerint mutatja be a Megváltó működését, különösen a Jeruzsálemben, az ünnepek idején eltöltött napjait.

A hettita népre a héber Bibliában csaknem ötven alkalommal történik utalás. Minthogy a klasszikus (görög-római) forrásokban e népnév egyszer sem fordult elő, a Biblia hitelességét történeti-kritikai alapon támadó 19. századi tudósok még az 1880-as években is azt állították, hogy a hettiták csupán a Biblia szerzőinek fantáziaszüleményei. A kritikusok ezúttal is tévedtek.

Mai világunkban sokféle időszámítás létezik. Más az iszlám, a zsidó és a kínai időszámítás rendszere, és az elmúlt év nagy szenzációja volt a maja naptár világvége-jóslata – nem az első és feltehetően nem is az utolsó ebben a műfajban. De vajon mi jellemző a bibliai próféták időszámítására?

Idén volt Tiberius császár trónra lépésének kétezredik évfordulója. A világot szemmel láthatóan nem rázta meg különösebben ez a hír, hiszen csak kevesen tudják, hogy ki is következett Iulius Caesar és Augustus után a római uralkodók sorában. Tiberiusról nem íródtak színdarabok és nem készültek televíziós mini­sorozatok. Pedig ez a hol perverz zsarnokként, hol érdektelen, szürke alakként ábrázolt császár a világ­történelem legfontosabb eseményének: a názáreti Jézus földi szolgálatának, keresztre feszítésének és feltámadásának volt kortársa, sőt közvetve egyik főszereplője.

Mark Twain útinaplójában azt írta Szíriáról, hogy „ezer birodalom csontjai” hevernek ott, szerte a pusztában. Az elmúlt években a pusztulás és tragédiák hírei érkeztek a közel-keleti országból, de az amerikai író megjegyzése arra emlékeztet, hogy nem a mai rezsim az első, amelyet elsöpörhet a történelem hulláma a térségben.

Hit és tudás, teológia és természettudomány kapcsolata legalábbis ellentmondásosnak nevezhető a "keresztény Európa" elmúlt kétezer éves történetében. Kopernikusz tanainak katolikus és protestáns részről történő teljes elvetése; a világmindenség végtelenségét állító Giordano Bruno máglyahalála; a kopernikuszi megfigyeléseket továbbvivő Galilei inkvizíciós pere – a hosszú és korántsem teljes lista láttán nem is csoda, ha sokan úgy vélik: hit és tudomány két különböző, összeegyeztethetetlen valóságot képvisel.

Auschwitz felszabadításának hatvanadik évfordulóján az "Arbeit macht frei" feliratú kapu alatt – ahol 1940 és 44 között másfél millió embert tereltek a biztos halálba – áthalad majd Jack Straw brit külügyminiszter, Horst Köhler német államfő, Jacques Chirac francia miniszterelnök, és némi meglepetésre Vlagyimir Putyin orosz államfő is. A csütörtöki megemlékezésen a Vatikánt Jean-Marie Lustiger, Párizs hetvennyolc esztendős érseke képviseli, akinek anyját a nácik megölték Auschwitzban.

Talán fel sem tűnik, de az "év" szót manapság is sokféle jelentésben használjuk: beszélünk "naptári év"-ről, ami jelentheti például az 1998. január 1. és december 31. között eltelt időszakot; de a teljes "tanévet" már 1998. szeptember 1-től 1999. június közepéig – az iskolai tanítás kezdetétől annak befejezéséig – számítjuk.

A népszámlálás csaknem egyidős az emberiséggel. Már az óbabiloni korban és a fáraók Egyiptomában is gyakorolták, de a legősibb kínai cenzusadatok is a Kr. e. 3. évezredből valók. Az ókori népszámlálások természetesen nem statisztikai adat­szolgáltatáshoz kellettek: ilyeneket először csak a 17-18. században alkalmaztak Amerikában és Európában. Ami azonban az ókor óta változatlan: az összeírások mindig az adóterhek növekedését és kíméletlenebb behajtását segítették elő.

Szombat reggel hatalmas tömeg hullámzik a frankfurti vásárközpontban, amely 578 ezer négyzetméteres alapterületével a világ legnagyobb ilyen célú épületkomplexuma. A gigantikus, leginkább világvárosok repülőtereinek várócsarnokaira emlékeztető épületekben most nyílt meg a nagyközönség számára a világ legnagyobb és legrégebb óta folyamatosan megrendezett könyvvására: a Frankfurter Buchmesse. Innen néhány kilométerre, Mainzban élt az a fura aranyműves a 15.

Jeruzsálem főmuftija, Hadzs Amin Muhammad al-Husszeini 1941. november 6-án érkezett meg a Harmadik Birodalom fővárosába, Berlinbe. A náci állam vezetői a legmagasabb szinten fogadták, s kényelmes szállást biztosítottak számára a Klopstock Strasse egy hatalmas háztömbjében, ahol 1939-ig egy cionista zsidó iskola működött. Miután minden egykori zsidó ingatlant államosítottak, Himmler "Zsidó Intézetet" rendeztetett be az épületben, amit Husszeini megérkezése alkalmával "A Zsidókérdés a Muszlim Világban Kutatóintézet" névre kereszteltek át.