Eperjesi Ildikó

Nem érti és nem is szereti a kritikát

Hetek Online — Thu, 15 Dec 2011 14:31:14 +0100

Évek óta nem tapasztalt méretű tüntetéseket szervezett az ellenzék a hét elején Oroszország-szerte, miután felmerült a gyanú, hogy a hatalom pártja csak csalások árán tudta megszerezni a szavazatok kevesebb mint felét a múlt vasárnapi parlamenti választásokon. Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök és az orosz ellenzékiek is a választások eredményének törlésére és új választások kiírására szólítottak fel. Egyes elemzők szerint egyiptomi mintára az orosz ellenzékiek nagyszabású megmozdulásokat is szervezhetnek az internetes közösségi oldalakon.

Szemmel láthatóan megerősítették a rendőri jelenlétet Moszkva utcáin. Ráadásul az orosz fővárosban a rendvédelmi erők készültségét a belügyi fegyveres erők egységeivel egészítették ki. Szemtanúk beszámolói szerint több nagy teherautóval vitték a különleges egységeket a forgalmas csomópontokba. Az interneten pedig elterjedt a hír, hogy tankokat véltek látni az orosz fővárosban. A belügyminisztérium sajtószóvivője sietve közölte, hogy csak az állampolgárok biztonsága érdekében helyeztek készenlétbe közel 55 ezer rendőrt.
Közben az orosz ellenzék újabb tüntetések szervezésébe fogott, annak ellenére, hogy kedden Moszkvában és más városokban nyolcszáz embert, köztük ellenzéki vezetőket és újságírókat tartóztattak le a megmozdulásokon. A tervek szerint a múlt hétvégi választásokkal elégedetlen orosz ellenzékiek közel hetven városban, illetve nagyvárosban vonulnak az utcákra a hétvégén a volgai Szaratovtól a szibériai Krasznojarszkig.

Blogger a börtönben

Hétfőn, a választások eredményének kihirdetése után, a hideg és a decemberi sötétség ellenére 7-8 ezer ember gyűlt össze Moszkva központjában, nem messze a Kremltől, hogy tiltakozzanak a választási visszaélések ellen. Az elsősorban a parlamenten kívül maradt Jabloko és a Másik Oroszország párt által szervezett megmozdulás azonban hamarosan Vlagyimir Putyin miniszterelnök és köre elleni tiltakozássá változott át Moszkva történelmi városrészében, a Csisztije Prudin. A tüntetők hangos kiabálás és füttykoncert közepette tisztességes választásokat és a kormányfő távozását követelték. A tüntetők egy idő után a Lubjankához akartak vonulni, ahol a Központi Választási Bizottság székháza található. A rendőrök ekkor léptek közbe. Az OMON, a rendfenntartók különleges egysége mintegy háromszáz embert vett őrizetbe, köztük Ilja Jasint, a Szolidaritás mozgalom egyik vezetőjét, és Alekszej Navalnijt, a neves korrupcióellenes bloggert.
A Le Monde úgy értesült: Oroszországban minden eszközt felhasználtak, hogy a hatalmon lévő párt győzelmét biztosítsák. Számos fotó, videó és a felháborodott választók beszámolói a közösségi oldalakon bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy „tömeges méretű csalás szennyezte be a szavazást” – írta a tekintélyes francia napilap. A lap azt is megjegyezte, hogy a választási bizottság a minimumra csökkentette a nyugati megfigyelők számát, a rendszert bíráló internetes oldalakat és médiumokat pedig elektronikus támadással bénították meg.
A Times arról írt, hogy az állami televízió folyamatos adásidőt biztosított azoknak a jelölteknek, akik Dmitrij Medvegyev államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök politikáját támogatják, miközben más pártokról gyakorlatilag nem vett tudomást. A vidéki városokban a hatalom maga határozta meg az Egységes Oroszország szavazatarányát, a börtönökben pedig arra utasították a rabokat, hogy a kormánypártra voksoljanak. A gyári munkásokat kellemetlen következményekre figyelmeztették, ha nem így tesznek, a papságnak pedig megparancsolták: lássák el gyülekezeteiket instrukciókkal arról, hogy miképp kell szavazni – számolt be a brit napilap.
A Kreml emellett hamis technikai indokokra hivatkozva eltiltotta a részvételtől az egyetlen komoly ellenzéki erőt, amelyet olyan nehézsúlyú politikusok vezetnek, mint Borisz Nyemcov és Mihail Kaszjanov. A kommunisták, akiknek pártja ma már nem sokkal több egy nyugdíjas pártnál, indulhattak, csakúgy, mint néhány nacionalista csoport és több, csak a nevében ellenzéki párt. Az egyetlen független választási szervezet, a Golosz vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette, honlapját támadás érte, megfigyelőit pedig kidobták a választási helyiségekből.
Az Egységes Oroszország párt még így is „csak” 238 képviselői helyre számíthat a 450 fős Dumában. A szavazatok 49,54 százalékának az elnyerése egyszerű parlamenti többséget jelent ugyan a kormánypártnak, de az eddig meglévő kétharmados többséghez képest ez valóban nagy visszaesés. A második legtöbb szavazatot szerző Kommunista Párt 92, az Igazságos Oroszország Párt 64, a Liberális Demokrata Párt 56 mandátumra számíthat a Dumában. Ráadásul csökkent a részvételi arány is az előző választásokhoz képest.

Clinton: „Se szabad, se tisztességes”

A Times úgy vélte, hogy a szavazók megalázó válaszban részesítették Putyin konzultáció és demokratikus jóváhagyás nélkül bejelentett javaslatát arról, hogy márciusban helyet cserél Medvegyevvel. A vezető brit napilap szerint az oroszok körében egyre erősebb a düh Putyin alárendeltjeinek arroganciája, valamint a mind nagyobb vagyoni különbségek miatt, és azért, mert Putyin nem zabolázta meg saját belső körének kapzsiságát.
Vlagyimir Putyin azonban nem tulajdonított különösebb fontosságot a visszaesésnek. A miniszterelnök szerint természetes, hogy minden hatalmon lévő párt veszít népszerűségéből. „Igen, voltak veszteségeink, de azok elkerülhetetlenek minden politikai erő számára, különösen, ha nem egy éve viseli a felelősséget egy ország helyzetéért” – mondta Putyin.
Az ellenzék viszont az állítólagos csalások miatt a választások eredményének törlését követeli. „Bizonyos helyeken többször is szándékosan lecsökkentették eredményeinket. Emiatt felére csökkent a ránk adott szavazatok száma. Valójában Moszkvában és Pétervárott például 20 százalék körül teljesítettünk” – mondta Grigorij Javlinszkij, a Jabloko párt elnöke.
Mihail Gorbacsov is új választások kiírását követelte. A volt szovjet elnök kijelentette: a választásokat csalások tarkították, ezért meg kellene ismételni őket. „Az ország vezetőinek el kell ismerniük, hogy számos hamisítás és csalás történt, ezért az eredmények nem tükrözik a nép akaratát” – nyilatkozta Gorbacsov, aki szerint emiatt instabillá vált a helyzet Oroszországban.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői is úgy vélték, hogy az eredmények az Egységes Oroszország javára torzítanak. Az EBESZ szakértői is tapasztaltak nyilvánvaló visszaéléseket, például néhány helyen kitömték az urnákat. Catherine Ashton, az Európai Unió külpolitikai főmegbízottja komoly aggodalmának adott hangot a visszaélések miatt. Ashton olyan negatív jelenségeket sorolt fel, mint a médiaegyensúly hiánya, a párt és az állam szétválasztásának hiánya és a független megfigyelők akadályozása. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pedig úgy fogalmazott: az oroszországi választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, és a panaszok kivizsgálására szólította fel az orosz hatóságokat. Dmitrij Medvegyev orosz elnök erre úgy reagált, hogy az orosz politikai rendszer egyedül Oroszországra tartozik, és nem a külföldre.

A Kreml ifjú gárdája

A hétfői megmozdulások után kedden is több százan vonultak az utcákra Moszkva és Szentpétervár központjában. A tüntetők nagy részét letartóztatták, összesen mintegy 800 embert vettek őrizetbe. Ekkor már megjelentek az Egységes Oroszország fiatal hívei is. A Nasi mozgalom tagjai, akiket buszokkal szállítottak vidékről Moszkvába, hatalmas dobokat vertek, így próbálták meg elnyomni az ellenzék hangját. Ők úgy vélték, hogy az Egységes Oroszország egyértelmű győzelmet aratott, a tüntetéseket pedig Oroszország ellenségei szervezik. „Nem akarjuk, hogy az egyiptomi, illetve líbiai események ismétlődjenek meg hazánkban. Azt akarjuk, hogy szabadság legyen, ne háború, ne legyen értelmetlen vérontás” – mondta Marija Kiszlicina, a Nasi egyik komisszárja. Egy másik hatalompárti felvonuló pedig arról beszélt, hogy társaival együtt a szívük hangjára érkeztek tüntetni, hogy megmentsék Oroszországot a „narancsszínű pestistől”, amelynek képviselőit – állítása szerint – Washingtonból fizetik. Az orosz állami média kizárólag az ő tüntetésükről számolt be.
„Felháborítónak tartjuk, hogy meghamisították az Állami Duma-választások eredményét, és azt is, ahogy a korábbi tüntetést feloszlatták” – ezt már az ellenzéki Jabloko párt másik vezetője, Szergej Mitrohin mondta. Az ellenzékiek azt skandálták, hogy Putyin nélküli Oroszországot akarnak. Amikor pedig egy-egy társukat elráncigálták a rendőrök, azt kiabálták: szégyen. Őrizetbe vették Borisz Nyemcov volt kormányfő-helyettest is, a Szolidaritás mozgalom egyik vezetőjét, de három óra múlva szabadon engedték. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet politikai fogolynak tekinti a több száz őrizetbe vett ellenzékit.
Közben benyújtotta az elnökjelöltséghez szükséges dokumentumokat a Központi Választási Bizottságnak Vlagyimir Putyin. A jelenlegi orosz kormányfő, aki korábban már két cikluson át volt államfő, a jövő márciusi elnökválasztás legnagyobb esélyese pártjának visszaesése ellenére.
Elemzők szerint most a nagy kérdés, hogy mekkora tartalékaik vannak az orosz ellenzékieknek, és hány embert tudnak az utcán tartani a jobbára interneten szervezett tüntetéseken. Vannak, akik egyiptomi mintájú ellenzéki mozgalom kibontakozását vetítik előre. Ebben az esetben pedig felvetődik a másik nagy kérdés: miként viselkedik a hatalom. Egyes szakértők úgy vélik: alighanem engedményekre kényszerül Putyin újraválasztása érdekében. Ha viszont komoly ellenzéki mozgalom alakul ki, valószínű, hogy erőszakkal szorítják vissza a másképp gondolkodókat.

A cár visszatér - Putyin akár 71 éves koráig elnök maradhat

Hetek Online — Thu, 29 Sep 2011 11:41:37 +0200

Nyugati elemzők szerint visszatérhet Rettegett Iván korszaka Oroszországban, mások pedig a brezsnyevi pangást emlegetik. Vlagyimir Putyin ugyanis újabb tizenkét évre bebetonozhatja hatalmát. Washingtonban a mosolygós Medvegyev után újra keményebb hangvételre, és erősebb orosz geopolitikai érdekérvényesítésre számítanak, főként Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten.

Ha Vlagyimir Putyin, nevére rácáfolva (a Vlagyimir jelentése oroszul: a világ ura) a világot nem is veti uralma alá, Oroszországot várhatóan élethosszig tartó irányítás alá vonja, és csaknem annyi ideig maradhat hatalmon, mint Sztálin. Az Egységes Oroszország moszkvai kongresszusán ugyanis az ország élén álló tandem újabb helycseréjéről döntöttek, vagyis Putyin eddigi miniszterelnököt jelölték államfőnek.

„Úgy vélem, helyes lenne, ha a kongresszus Vlagyimir Putyin pártvezetőt jelölné az ország elnökének" - zárta kongresszusi beszédét Medvegyev. Putyin, aki beszédében azt taglalta, hogy Oroszország a világ első számú gabonatermelője lett, miközben erősödik a gazdaság, bejelentette, hogy elfogadja a jelölést. „Szeretném kifejezni hálámat azért a lehetőségért, hogy indulhatok az elnökségért. Ez számomra óriási megtiszteltetés" - mondta Putyin, akinek szavait felállva tapsolták meg a párt küldöttei.

A miniszterelnök emellett az eddigi államfőt javasolta a kormánypárt listavezetőjének a decemberi parlamenti választásokra. Ez azt jelenti, hogy Medvegyev lehet a következő orosz kormányfő. Ennek ellenére a politikus arca Putyin beszéde alatt többször is idegesen megrángott. Elemzők szerint nem valószínű, hogy Medvegyev önszántából döntött így, korábban ugyanis nem zárta ki, hogy újra indulna az elnökségért.

A Le Nouvel Observateur című francia hírmagazin szerint alighanem az áll a háttérben, hogy Medvegyev, aki az elmúlt 11 évben kialakult rendszer legélesebb bírálója, olyan politikát folytatott, amely szembement a „Putyin-klán" érdekeivel, sőt veszélybe sodorta azokat. Meg akarta például tisztítani a korrupciótól a putyini rendszer két fő támaszát, a hadsereget és a rendőrséget, és ugyanezt tervezte a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, a KGB utódszervezete soraiban is. Ráadásul a külpolitikában is több nyugatbarát lépést tett, nem vétózta meg például a Kadhafi-rendszer elleni NATO-támadást az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amit Putyin élesen bírált.

A kormánypárt szombati kongresszusa után azonnal ellenzéki tüntetők jelentek meg Moszkva központjában, igaz csak néhány százan. A tizenhét különböző politikai csoport tagjai ugyanis nem szeretnék, ha Vlagyimir Putyin ismét elnök lenne. Felirataikon és transzparenseiken ezért Putyin nélküli Oroszországot követeltek. „Kellemetlen, de várható volt, hogy Putyint újabb tizenkét évre jelölik" - mondta az egyik felvonuló, Borisz Sztomahin a Reuters hírügynökségnek. Egy idős asszony pedig arról beszélt, hogy felháborítónak tartotta Putyin és Medvegyev kongresszusi beszédét. Luda Baranovskaja a helyzet romlását várja Oroszországban.

Pedig a közvélemény-kutatások szerint Putyin a márciusi elnökválasztás biztos befutója, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban népszerűsége csökkent. Így 2012-ben alighanem megkezdheti első hatéves elnöki ciklusát. Annál is inkább, mivel a szervezett ellenzéket jórészt eltávolította az útból. Utána pedig akár másodszor is megválasztathatja magát. Kérdés persze, hogyan birkózik meg a gazdasági válsággal és a csökkenő olajárak miatti bevételkiesés következményeivel.

Egyes szakértők szerint, ha Putyin, akinek uralma alatt Oroszország a világ egyik legkorruptabb állama lett, ismét elnök lesz, akár még reformokat is végrehajthat. „Putyin soha nem távozott el sehová, az orosz hatalmi rendszerben mindig is főszereplő volt. Ha majd a formális vezető szerepét tölti be, ez azt jelentheti, hogy többé nem ellenzi majd a politikai reformok megvalósítását, a politikai modernizációt, ami most, tényleges vezetőként súlyosan meggyengítené pozícióit" - mondta Nyikolaj Petrov, a Moszkvai Carnegie Központ elemzője. Petrov szerint Putyin addig marad uralmon, ameddig nem tudja garantálni, hogy vagyona és élete biztonságban lesz hatalomból történő távozása után is.

Putyin jövőre vonatkozó vízióját így fogalmazta meg kongresszusi beszédében: bár a világban rengeteg a kontrollálhatatlan kockázat, csak egy megoldás van rájuk: erősnek kell lenni. Mindenesetre lenne min dolgozni: ha hinni lehet a moszkvai amerikai nagykövetség Wikileaksen nyilvánosságra hozott, eddig titkos üzeneteinek, akkor a Kremlből egy „virtuális maffiaállamot" irányítanak.

Rossz előjel, hogy a hatalmi elitben várható csere hírére lemondott a külföldön is elismert orosz pénzügyminiszter. A Washingtonban tartózkodó Alekszej Kudrin a kongresszus után kijelentette: nem szolgál olyan kormányban, ahol Medvegyev a miniszterelnök. Nem ért ugyanis egyet a jelenlegi elnök költségvetési politikájával, elsősorban azzal, hogy Medvegyev a hadsereg büdzséjének emelését tervezi. (Putyin miniszterelnök gazdaságpolitikájával viszont, aki húsz év alatt 25 millió új munkahelyet teremtene, vélhetően egyetért.) Elemzők tudni vélik, hogy valójában Kudrin, aki jelenleg miniszterelnök-helyettes is, pályázott a kormányfői bársonyszékre, emiatt fakadt ki. Medvegyev mindenesetre a kijelentés miatt fejmosásban részesítette Kudrint, és felszólította, hogy mondjon le. „Senki nem törölte még el a fegyelmet és az alárendeltséget az orosz vezetésben" - jelentette ki a felháborodott Medvegyev. Kudrin távozása esetleg elriaszthatja a külföldi befektetőket, akik méltatták gazdaságpolitikáját, amelynek nagyban köszönhető, hogy Oroszországot nem rengette meg különösképp a 2008-as válság.

Az ellenzék szerint a két vezető már teljesen elveszítette a valóságérzékét, és akár forradalmi hangulat is kialakulhat Oroszországban amiatt, hogy Putyin ragaszkodik a hatalomhoz. „Az orosz népnek megmondták, hogy 'Socrates' és 'Spinoza' meghozta a döntést, így lesz és kész. Putyint és Medvegyevet nem zavarja saját arroganciája, mivel már teljesen elvesztették valóságérzéküket, túl messzire mentek és intellektuálisan is leépültek" - vélekedett Borisz Nyemcov ellenzéki vezető, egykori kormányfő. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke pedig úgy vélte, hogy Oroszország patthelyzetbe került, és elvesztegethet legalább hat évet, ha Putyin ismét államfő lesz. „Komoly politikai harcnak nézünk elébe, mert egyes körök nem fogadják el Putyint" - így kommentálta a történteket Vjacseszlav Nyikonov, a Politika Alap elnöke. Szerinte teljesen váratlan volt, hogy Medvegyev Putyint javasolta elnökjelöltnek, és hogy pont most jelentették ezt be. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a párt küldötteiben feloldódott a feszültség, mert legalább vége a bizonytalanságnak - vélekedett a politológus a Komszomolszkaja Pravdának.

Putyin, aki Borisz Jelcint váltotta az államfői poszton, 2008-ban, második mandátuma lejártával adta át a stafétát Medvegyevnek, majd kormányfő lett, miután az alkotmány nem tette lehetővé számára a harmadik ciklust. Most viszont, a miniszterelnöki kitérő után, ismét indulhat az elnökválasztáson.

Imázsát gondosan felépítették a médiában: a betegeskedő Jelcin után hatalomra került Putyint rendre sportemberként, sőt hősként állítják be. Egyszer például állítólag egy filmkészítő stábot mentett meg egy elszabadult tigristől úgy, hogy nyugtató injekciót adott be a vadállatnak. Más felvételeken pedig általában a természetben, sportolás közben látható, nem ritkán Medvegyev elnök társaságában. Így akarták ugyanis leszerelni azokat a híreket, melyek szerint az Oroszország élén álló tandem között nézeteltérések vannak. Most viszont Putyin azt mondta kettejük együttműködéséről, hogy mindent megbeszéltek, még évekkel ezelőtt. Putyin politikai hitvallásáról sokat elárul, hogy közvetlen kollégái szerint őszinte pillanataiban már sokszor elmondta: a valódi demokrácia megteremtése csak időpazarlás, amit Oroszország nem engedhet meg magának. Sokan ezért a brezsnyevi pangás időszakát vetítik előre a következő évekre, mások pedig Rettegett Iván cár uralmát.

Borisz Akunyin ismert író mindenesetre arról ír blogjában, hogy míg eddig az ország autoriter vezetés alatt állt, mostantól élethosszig tartó diktatúra lesz. Szerinte sok időbe telik, hogy mindazt feldolgozzák, ami végbemegy: hosszú évek vagy évtizedek. Ez az új brezsnyevi korszak azonban drámaibb véget ér majd, mint a régi 1991-ben - vélekedik a népszerű író. Egy ellenzéki aktivista pedig azt mondta: ez az ország arra tanítja az embereket, hogy védjék az életüket, és ne essenek depresszióba. Aztán vodkát még mindig lehet kapni...

A putyin-program főbb pontjai

• Az ország visszatér az évi 6-7 százalékos GDP-növekedéshez. A következő húsz évben legalább 25 millió új munkahelyet teremt a kormányzat, minden harmadik munkahelyet pedig modernizál.
• Minden, a vállalkozásokat érintő új törvényt megtárgyalnak az üzleti élet szereplőivel.
• A következő tíz évben kétszeresére növelik a közúthálózatot. Korszerűsítik
a hadsereget és a flottát, és civil vállalatokat is bevonnak a fejlesztésekbe.
• A gazdagok adóját magasabbra emelik, mint a középosztálybeliekét, elsősorban a fogyasztás, a vagyon és az ingatlan után.
• „Nem az ember van az államért, hanem az állam az emberért” – jelentette ki Putyin.
• 2013-ban a várható élettartamnak meg kell haladnia a 70 évet.
• Az átlagfizetésnek el kell érnie a 32 ezer rubelt (egy rubel jelenlegi árfolyamon hét forint).
• A program felolvasása után ismét taps következett, majd Putyin feltette a kérdést a teljesen megtelt 11 ezres csarnokban elhelyezkedő küldötteknek: „Ki fogadja el? Ki van ellene? Ki tartózkodik?”. Az utolsó két kérdésre, az Egységes Oroszország képviselői közül a párt nevéhez méltóan senki nem nyújtotta fel
a kezét. „A programot megerősítettük” – jelentette ki Putyin. Kérdés, hogy ez mennyire győzi meg a középosztályt, amelynek tagjaira Putyin elsősorban számítana. Egymillió jól képzett középosztálybeli hagyta el ugyanis az elmúlt években Oroszországot a burjánzó korrupció és a harácsoló politikai elit miatt.

Közellenségek

Oroszország kémügynöksége egy intenzív, titkos kampányt folytat brit és amerikai diplomaták zaklatásával, hogy megfélemlítse és demoralizálja őket, s mindezt a tagadhatatlan, az egykori KGB által kifejlesztett „pszichológiai hadviseléssel” teszi. A Guardian, brit lap szerint az FSZB, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat műveleteivel nyugati diplomaták magánlakásaiba tör be nyitott ablakokon keresztül, vagy a riasztó kikapcsolásával, a behatolások alkalmával személyes tárgyak után kutatnak, hogy ezzel is megfélemlítsék a célpontokat. Ahogy ezt egy Nagy-Britanniában újonnan megjelent könyv feltárja, az FSZB működése magában foglalja az apartmanok lehallgatását, a fizikai követést és az e-mailek felbontását is. Áldozataik között vannak a külföldi követségeken dolgozó orosz, ellenzéki aktivisták, emberi jogi aktivisták és újságírók is. A Mafia State (Maffiaállam) című most megjelent könyvet, Luke Harding, a Guardian egykori moszkvai tudósítója írta.
Annak ellenére, hogy a közelmúltban javulás állt be az amerikai–orosz kapcsolatokban, az FSZB célba vette az amerikai diplomatákat és családtagjaikat is. Egy 2009-es titkos diplomáciai forrás szerint, melyet a Wikileaks szivárogtatott ki, John Beyrle, az amerikai nagykövet Moszkvában arra panaszkodik, hogy az FSZB intézkedései agresszív méreteket öltöttek.
A maffiaállamról szóló könyv beszámol arról, hogy a KGB először az 1960-as években vált érdekeltté az „operatív pszichológia” bevetésében. Valójában a Stasi, a kelet-német titkosrendőrség tökéletesítette ezt a pszichológiai technikát, s széles körben alkalmazta is a disszidensek ellen az 1970-es és 80-as években. A könyv idéz egy valamikori Stasi tisztet, aki szerint a céljuk az volt, hogy a kormány ellenfeleit „kikapcsolják” azzal, hogy összezavarják a magán- vagy családi életüket. Általában az áldozatoknak fogalmuk sem volt, hogy a Stasi áll az esetek mögött. Viszont a módszerek olyan hatékonynak bizonyultak, hogy sokan közülük megőrültek, idegösszeroppanást kaptak, sőt volt, aki öngyilkos lett.
A kelet-német kommunista vezető, Erich Honecker szabadalmaztatta is ezeknek a kínzásoknak a „puha” módszereit, mondván, hogy jobbaknak bizonyultak a nyílt üldözésnél. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő maga is a KGB és annak utódja, az FSZB alezredese volt. A 80-as évek végén Putyin mint a KGB titkos tisztje éppen Kelet-Németországban, Drezdában tartózkodott. Az FSZB Putyin elnöksége alatt hihetetlenül megerősödött: egy hatalmas, törvényes kereteken kívül működő, kiemelkedő teljesítményű, bámulatos forrásokat működtető titkos szervezetté vált. Szociológusok becslése szerint 2003-ban a Kreml vezető tisztségviselőinek 25 százaléka rendelkezett biztonsági/katonai múlttal. 2006-ra ez a szám, beleértve mind a hivatalos, mind a nem hivatalos ügynököket is, elképesztő módon 77 százalékra emelkedett.
Harding, a könyv szerzője maga is áldozata lett az FSZB-betöréseknek. Három hónappal azután, hogy megérkezett Oroszországba mint a Guardian új moszkvai irodájának vezetője, betörtek a lakásába. Semmit nem vittek el, nem is nagyon mozdítottak el, mindössze egy ismeretlen ébresztőórát tettek a nappaliba, hajnali 4 óra 10-re felhúzva. Csörgött is az óra másnap hajnalban, amire Harding riadtan ébredt fel. „Nyilvánvaló céljuk csupán az volt, hogy bizonyítsák, hogy itt jártak, s feltehetően vissza is fognak jönni.” Harding tudta, hogy ez az egész amiatt lehetett, hogy 15 nappal korábban egy orosz oligarcha, Borisz Berezovszkij interjút adott a Guardiannek, amelyben élesen kritizálta a Kremlt, és felszólított Vlagyimir Putyin erőszakos rendszerének megdöntésére.
2010 novemberében aztán Hardingot gyakorlatilag kiutasították Oroszországból, amikor a külügyminsztérium úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újságírói akkreditációját.
(Pataki Ildikó)

A gyűlölet csapdájában

Hetek Online — Thu, 28 Jul 2011 07:44:40 +0200

Háborús övezetté változott július 22-én a Nobel-békedíjról és a közel-keleti békefolyamat elindításáról elhíresült Oslo. Az első hírek a norvég kormányzati negyed elleni bombamerényletről szóltak, amelyeket csak tetéztek a kormányzó baloldali párt ifjúsági táborában végrehajtott vérfürdőről szóló híradások. Az elkövető egy eddig teljesen normálisnak tűnő fiatalember, aki - mint manifesztójából kiderült - az utolsó keresztes lovagnak hiszi magát.

A Norvégiából érkező hírek hallatán eleinte a legtöbb ember az al-Kaidára asszociált. A nyilvánvalóan alaposan kitervelt, összehangolt merényletek a nemzetközi terrorhálózatra utaltak, amely nyugati célpontok elleni támadásokkal fenyegetett Oszama bin Laden májusi likvidálása után. Ráadásul Norvégia részt vesz az afganisztáni misszióban és a Líbia elleni légi támadásokban is, tehát az iszlamistáknak bőven nyújt kifogást esetleges támadások végrehajtásához.

Aztán Európa-szerte újabb sokkot okozott, amikor kiderült, hogy a véres merényleteket egy tősgyökeres norvég fiatalember követte el, aki évek óta megszállottan készült arra, hogy felvegye a harcot a „muszlim gyarmatosítás" és az európai politikai elit „kulturális marxizmusa" ellen.

A 32 éves Anders Behring Breivik a második világháború utáni legnagyobb pusztítást hajtotta végre Norvégiában. Előbb Oslo központjában, a miniszterelnöki hivatal közelében robbantott fel egy házilagos készítésű, de óriási hatóerejű pokolgépet. Nyolc ember meghalt, közel százan megsebesültek, a környező épületekben pedig hatalmas károk keletkeztek. Mindenfelé kitört ablakokat, romokat, törmelékeket lehetett látni, és a szemtanúk beszámolói szerint kénszag terjedt. „A hátunk mögött betört az ablak. Azt mondták, hogy menjünk a hátsó irodákba. Amikor lejöttünk az utcára, láttuk, hogy minden romokban hever, és mindenfelé sérültek" - számolt be a Reuters hírügynökségnek egy irodai dolgozó a merénylet pillanatairól. „Ez rendkívül lehangoló, még mindig sokkhatás alatt állok, mert ilyesmit nem várna az ember Oslóban" - mondta egy másik túlélő.

Aztán, nem sokkal később, jóval véresebb és megdöbbentőbb jelenetek játszódtak le a kormányzó baloldali párt Utøya-szigeti ifjúsági táborában. Az Oslótól mintegy 70 kilométerre lévő szigeten, ahol mintegy 700-an gyűltek össze, a rendőri egyenruhába öltözött Breivik maga köré gyűjtötte a fiatalokat, akik akkor már értesültek a fővárosban történt merényletről, és érdeklődve várták a részleteket. Az álrendőr azt mondta, a támadás miatt érkezett, hogy megvédje őket. Védelem helyett azonban automata fegyveréből tüzet nyitott a fiatalokra. „Kisebb csoportokban beszéltünk az oslói bombatámadásról. Aztán valaki azt kiáltotta, hogy itt a rendőrség, biztonságban vagyunk. Aztán láttam egy rendőrt lejönni a dombról, aki hirtelen egyesével lelőtte az embereket. Nyugodt volt, nem rohant, csak lőtt némán" - mondta a BBC-nek Stine Renate Håheim norvég parlamenti képviselő, aki maga is részt vett a táborban. „Hirtelen puskalövéseket hallottunk, és nem értettük, mi történik. A férfi, fegyverrel a kezében, utánunk szaladt, üldözött bennünket" - ezt már a 19 éves Lisa-Marie mondta, aki egy erdei szálláson talált menedéket az ágy alatt, ahol három órán át várt a rendőrségre. „Láttam, hogy a férfi két embert lelő. Elfutottam. Nagyon megijedtem, éreztem a puskapor szagát. Egy szikla alatt rejtőztünk el. A férfi a tetején állt, nem messze tőlünk. Ekkor beugrottunk a vízbe, és elértünk egy csónakot" - mondta a 16 éves Emma. A szemtanúk elmondása szerint Breivik a vízben lévőkre is tüzelt. „Mindannyian a víz felé menekültünk, sokan már levetkőztek, és úszni kezdtek. Én viszont úgy gondoltam, hogy nincs elég idő levenni a ruhámat, ezért ruhástól és bakancsban kezdtem el úszni az esőben. Mintegy 150 métert tettem meg, de a part 800 méterre van. Rájöttem, hogy nem bírok addig elúszni, ezért visszafordultam. 10 méterre volt tőlem, az úszókra lövöldözött. Rám irányította gépfegyverét, mire kérlelni kezdtem: Kérem, ne, ne tegye! Nem tudom, hogy emiatt-e, de életben hagyott. Aztán egy óra múlva visszajött. A fák és sziklák mögött rejtőztünk, vacogtunk a nedves ruhákban. Ismét lövöldözni kezdett, az emberek rám estek meg a vízbe. Ekkor rengeteg ember meghalt. A holttestek alatt rejtőztem el, és imádkoztam, hogy ne lásson meg. Egy golyó eltalálta a hátam. Aztán egészen közel jött, éreztem a leheletét, a csizmáját. Nem mozdultam meg, és ez mentette meg az életem" - sorolta egy túlélő, akit kórházban ápolnak. Azt mondta, nem a fizikai fájdalom a legrosszabb, hanem az, hogy sok barátja meghalt. A szigeten legalább 68, többségében fiatal embert gyilkolt meg a támadó. A rendőrség ugyanis csak mintegy másfél óra múlva érkezett a helyszínre. Több televíziós csatorna helikoptere már rég a levegőben körözött, amikor a rendőrök, a szigetre értek.

A kommandósok azért késtek, mert elromlott a hajójuk, így autóval szállították őket a helyszínre, a rendőrségi helikoptert pedig a szabadságolások miatt nem tudták bevetni. Mindenesetre amikor Breivikre kiáltottak, a férfi azonnal letette a fegyvert, így sértetlen maradt, mikor letartóztatták. Breivik mindkét támadást elismerte, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Állítása szerint meg akarta menteni Norvégiát és Nyugat-Európát a kulturális marxizmustól.

A baloldali kormánypártot pedig hazaárulással vádolta, amiért nem állta útját a muszlimok tömeges bevándorlásának, ezért a legnagyobb veszteséget akarta neki okozni. „Breivik azt mondta, a művelet célja nem az volt, hogy a lehető legtöbb embert ölje meg, hanem hogy erős jelzést küldjön a Munkáspártnak, amely szerinte lerombolja a norvég kultúrát, és megengedi, hogy a muszlimok gyarmatosítsák az országot" - idézte Kim Herger elnöklő bíró Breiviket.

A férfi azt is mondta, hogy két terrorista sejt segítségével követte el a támadásokat, és Nyugat-Európa-szerte még mintegy 80 ilyen „mártír sejt" lehet, amelyek készen állnak arra, hogy megdöntsék az iszlámot megtűrő kormányokat. A rendőrség vizsgálja, hogy voltak-e társai, de Janne Kristiansen, a norvég belső elhárítás vezetője szerint erre egyelőre nincs bizonyíték. Nagy-Britanniában mindenesetre azzal kapcsolatban nyomoznak, hogy Breivik kapcsolatba lépett-e a bevándorlásellenes Angol Védelmi Ligával. Kezdetben tagja volt ugyanis a Norvég Védelmi Ligának, az angol párt norvég fiókszervezetének, de később lemorzsolódott.

Breivik náci jelvényekkel díszített, templomos lovagrendi egyenruhában készült megjelenni az oslói bíróság előtt, amit nem engedélyeztek neki.

A 32 éves férfi követelte, hogy bírósági meghallgatása nyilvános legyen. A hatóságok viszont attól tartottak, hogy kódolt üzeneteket küldhet esetleges társainak vagy más szélsőségeseknek, illetve hogy propagandacélokra használja fel a meghallgatást, ezért zárt ajtók mögött tartották a tárgyalást. Breivik nyolc hétig vizsgálati fogságban marad, ebből négy hetet teljesen elzárva kell töltenie.

Ügyvédje szerint a kettős támadás végrehajtója nem beszámítható. „Az egész ügy arra utal, hogy nem épelméjű" - mondta Geir Lippestad. Hozzátette, hogy még nem találkozott Breivikhez hasonló emberrel, aki ennyire saját külön világában él. Lippestad szerint Breivik azt hiszi, hogy háborúban áll, és meggyőződése, hogy háborúban nem bűn ilyesfajta dolgokat elkövetni. Most még nem értik az emberek, de 60 év múlva majd lesznek követői - idézte az ügyvéd a védencét. Lippestadnak egyébként a férfi elmondta: meglepődött, hogy a tervek szerint végre tudta hajtani a merényleteket, és hogy az oslói robbantás után, amely nyolc halálos áldozatot követelt, eljutott az Utøja szigeti ifjúsági táborba. Tette előtt ajzószert vett be, hogy végig éber és bátor maradjon. Kristiansen úgy véli, nem valószínű, hogy Breivik elmeháborodott lenne. Túlságosan átgondolt és számító volt ugyanis tette végrehajtásakor, amellyel nyilvánvalóan a figyelem központjába akart kerülni. Várhatóan terrorizmus miatt emelnek ellene vádat, amelyre 21 év a maximálisan kiszabható börtönbüntetés. A norvég ügyész szerint azonban elképzelhető, hogy emberiség elleni bűntett miatt is eljárnak ellene, ami jóval hosszabb, 30 évnyi büntetést von maga után.

Közben megszólalt Breivik Franciaországban élő apja, és elmondta, hogy fia, akivel 15 éves kora óta nem tartja a kapcsolatot, gyermekként semmi jelét nem mutatta a szélsőséges nézeteknek. Az egykori diplomata szerint jobb lett volna, ha fia öngyilkos lesz, és nem másokat öl meg.

Oslo püspöke közben úgy vélte, nincs alapja, hogy a merénylő fundamentalista kereszténynek nevezi magát. Markus Brent Eidsvig szerint igazi keresztények soha nem hajtanának végre tömeggyilkosságot.

A vérengzés egész Norvégiát megdöbbentette. Sokan az oslói egyetem előcsarnokában nyilvánították ki részvétüket az áldozatok hozzátartozóinak. Hétfő este mintegy kétszázezer ember gyűlt össze a norvég főváros központjában, hogy a pénteki merényletben elhunytakra emlékezzenek. Rengetegen hoztak virágot, mások gyertyát gyújtottak. Az egyik résztvevő szerint azért fontos a megemlékezés, hogy az áldozatok hozzátartozói tudják: sokan gondolnak rájuk. Jens Stoltenberg miniszterelnök, aki a támadások idején rendkívül súlyosnak nevezte a helyzetet, azt mondta: a merényletek bizonyosan megváltoztatják országát, de Norvégia továbbra is nyitott és demokratikus marad.

Európa Égni fog

Breivik világszerte kereste a hozzá hasonló nézeteket vallókat. A Washington Times amerikai napilap birtokába jutott egyik levelezése szerint meg volt gyõzõdve arról, hogy a muszlimok száma Nyugat-Európában elérte a kritikus nagyságrendet, és hogy a kulturális kommunista elitek le akarják rombolni a nyugati civilizációt, az európai hagyományokat, a nemzeti szolidaritást és a kereszténységet. Breivik úgy vélte, hogy a küszöbön álló gazdasági nehézségek népi, akár fegyveres ellenállást is generálnak majd Európában. Szerinte a globális iszlám uralom elleni harc elõbb-utóbb felszínre hoz egy erõs vezetõt, az európaiaknak ugyanis elegük lesz a dimmi (alsóbbrendû) státusból. „Európa néhány éven belül égni fog” – jósolta Breivik, aki vallásháborút vetített elõre.
Breivik arra is felhívta a figyelmet, hogy az új európai jobboldal egyre inkább Izrael-barát és dzsihádellenes álláspontot képvisel. (Utøya szigetére a vérengzés elõtt egy nappal látogatott el a norvég külügyminiszter. Jonas Gahr Støre elmondta: a közel-keleti béke volt a vitanap fõ témája. A norvég Munkáspárt ifjúsági szervezete ezen követelte, hogy Norvégia ismerje el a független Palesztinát, és hirdessen gazdasági bojkottot Izrael ellen.)

Anders Behring Breivik

Anders Behring Breivik 1979-ben született Londonban, diplomata családban. Egy-éves volt, amikor apja elhagyta a családját, és újranõsült. Utána már csak ritkán találkoztak, Breivik 15 éves korától pedig megszakították a kapcsolatot. Breivik egy biogazdaságot üzemeltetett Oslo közelében, mint kiderült, azért, hogy nagy mennyiségû mûtrágyát tudjon vásárolni a pokolgép elkészítéséhez. A merénylôt szomszédai és ismerõsei udvarias, kedves, intelligens fiatalembernek tartották. Az utóbbi években azonban egyre inkább elszigetelõdött, és csak a számítógép elõtt ült. Internetes fórumokon konzervatív nacionalistaként jellemezte magát.
Iszlámellenes és nacionalista vitairatokat írt, és aktívan részt vett különbözõ internetes harcjátékokban. Tagja volt egy szabadkõmûves páholynak is. Az internetes társasági oldalon közzétett fotón jellegzetes beavatási öltözetben látható. 2004 és 2006 között pedig tagja volt a norvég Haladás Pártnak. Oslóban aktívan tevékenykedett a szervezet ifjúsági tagozatában is. A Haladás Párt szóvivõje közölte, hogy Breivik már négy éve nem tagja a szervezetnek. (Fenyvesi Katalin, Morvay Péter)

Pénelopé vászna

Hetek Online — Fri, 15 Jul 2011 22:01:52 +0200

A 18. század végétől a 19. század közepéig tartó első ipari forradalom alapvetően megváltoztatta a családok felépítését. Az asszonyok egyre inkább munkába álltak, felbomlottak a hagyományos kötelékek. Ezzel párhuzamosan a nők az irodalomban is egyre fontosabb szerepet követeltek. Az azonban, hogy többen férfi álnéven írtak eleinte (például George Sand francia írónő vagy a Brontë nővérek), azt jelzi, hogy elfogadásuk nem ment egészen könnyedén.

A világ legnépszerűbb, legolvasottabb írónőit alighanem Anglia adta. Jane Austennak (1775–1817) például egész nemzetközi rajongótábora van. Igaz, a legújabb kutatások szerint könnyed és választékos stílusát alighanem kiadói szerkesztőjének köszönheti. Jane Austen dzsentri családban született. Műveltségét az iskolák mellett elsősorban anglikán lelkész apjától és bátyjaitól szerezte (hat fivére és egy nővére volt). Egyik életrajzírója szerint az Austen családban „nyílt, vidám és könnyed intellektuális légkör” uralkodott, amelyben megvitatták az övéikkel ellenkező politikai, illetve társadalmi nézeteket is. Austen iskolái végeztével nem hagyta el többé családja körét, a steventoni parókiát, mivel súlyos betegségben szenvedett, ráadásul – kedves nőalakjaival ellentétben – soha nem ment férjhez. Regényeiben (például Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, Emma), amelyek az angol irodalom legolvasottabb írásai közé tartoznak, a házasságot állította középpontba, mivel akkoriban a nők társadalmi státusa és anyagi biztonsága nagyban függött attól, hogy hogyan mennek férjhez. „Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit” – kezdődik a Büszkeség és balítélet. Austen regényeiben bírálja a nemesi előjogokat, és rávilágít a kisnemesség korlátolt világára. Jane Austent életében nem övezte hírnév, és kevés elismerő kritikát kapott. Csak a 20. század közepétől válik az angol irodalom elismerten nagy alakjává.
A Brontë nővérek (Charlotte, Emily, Anne) ugyancsak Angliában éltek és alkottak a 19. században, egy ír anglikán lelkész gyermekeiként. Már kortársaik is eredetinek és szenvedéllyel megírtnak tartották műveiket, de sok elmarasztaló kritikát is kaptak. Hírnevük és népszerűségük elindítója korai, tragikus haláluk volt, műveik azonban a világirodalom remekei közé tartoznak.
Charlotte Brontë (1816–1855) volt a három nővér közül a legidősebb. Currer Bell álnéven írta Jane Eyre című regényét, amely fejlődésregény (egy árva gyermek felnőtté válásának története), emellett éles társadalombírálatot is megfogalmaz, és nem nélkülözi Byron hatását. Az individualista, teljes életre törekvő Jane Eyre (aki a világirodalom egyik legismertebb női alakja) történetét sokan korát megelőző alkotásnak tartják, sőt korai feminista regénynek is. A hősnő ugyanis, miközben mélyen bízik Istenben, teljességgel önálló életet folytat, és bár rengeteg megpróbáltatás éri, nincs szüksége megmentőkre. Morális tartása arra ösztönzi, hogy ne legyen egy gazdag ember kitartottja. Végül révbe ér, és a szeretett férfi felesége lesz.
Emily Brontë (1818–1848), az Üvöltő szelek szerzője, Ellis Bell álnéven publikálta egyetlen regényét, a világirodalom egyik legrejtélyesebb és legmélyértelműbb művét. Az Üvöltő szelek Catherine Earnshaw és Heathcliff mindent magával ragadó, szenvedélyes, a természet elemi erejét felidéző szerelmét írja le, és azt, ahogy ez a be nem teljesedett vonzalom elpusztítja őket és környezetüket. Egy értelmezés szerint azzal, hogy Cathy Edgar Lintont választja Heathcliff helyett házastársként, a kultúrát választja a természet helyett.
A 19. század folymán a Jane Eyre-t tartották a kritikusok a három Brontë nővér legjobb munkájának, a 20. században viszont már Emily regényét értékelték többre. Az Üvöltő szelek számos más alkotást is ihletett: filmek, rádió- és tévéjátékok, musicalek, sőt balett és opera is készült belőle.
Anne Brontë (1820–1849) volt a három nővér közül a legfiatalabb és a legkevésbé sikeres. Két műve az Agnes Grey és a Midfell asszonya.
Virginia Woolf (1882–1941) élete és munkái már a 20. századba vezetnek át, sőt az angol regényírót és esszéistát a múlt század egyik vezető irodalmi alakjaként értékelik. Bár iskolába nem járt, irodalmi légkörben telt a gyermekkora. Szülei és nevelői tanították, apja könyvtárában pedig kivételes műveltségre tehetett szert. Meghatározó élménye volt, hogy tizenhároméves korában elveszítette édesanyját. Ekkor kapta az első idegösszeomlást. Az ideggyengeség és a depresszió egész életében elkísérték, ennek ellenére termékeny író volt egészen öngyilkosságáig. Legfontosabb művei a Mrs. Dalloway, A világítótorony, az Orlando, amelyek nagy nyelvi leleményességről tesznek tanúbizonyságot. A Mrs. Dalloway egy ötvenes éveiben járó úrinő, Clarissa Dalloway előkészületeit írja le, mielőtt az asszony fogadást ad. A mű váltogatja a szereplők külső és belső nézőpontjait, előre és hátra utazik az időben, összekapcsolja a különböző emberi sorsokat, érzésekből, benyomásokból és emlékképekből építkezik, így mutatja be az első világháború utáni angol társadalmat. Woolf ezzel a művével a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője lett.
Agatha Christie (1890–1976) minden idők egyik legnépszerűbb írója, műveinek eladott példányszámát csak a Biblia és William Shakespeare művei szárnyalják túl. A „krimi koronázatlan királynőjének” darabjai pedig a londoni színházaknak máig nagy kedvencei. Senki nem gondolná, hogy amikor elkészült a híres belga nyomozó, Hercule Poirot első történetével, hat kiadó is visszautasította a mű közlését. Az Ackroyd-gyilkosság hozta meg neki a világhírnevet. Poirot mellett a másik ismert és kedvelt nyomozója Miss Marple. (Érdekesség, hogy Christie egy idő után megunta nyomozóját, és naplójában már elviselhetetlen alaknak nevezte a piperkőc és pedáns belgát.)
Hazai vizekre evezve, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női írója Kaffka Margit (1880–1918). Tanárként kezdte pályáját, de ezt az első világháború idején feladta, hogy csak a szépirodalomnak éljen. Két legfontosabb műve a Színek és évek (a dzsentri társadalomról és a századfordulós nők helyzetéről) és a Hangyaboly. A Színek és évek főhőse, Pórtelky Magda, lelke mélyén lázad ugyan az ellen, hogy életét mindig más kormányozza, de lázadó érzéseit a szokás és a tanult fegyelem elfojtja.
Szabó Magda (1917–2007) Kossuth-díjas író, költő, műfordító, aki külföldön is a legnépszerűbb magyar szerzők közé tartozik (ő az egyik legtöbbet fordított magyar író). Az irodalom szinte minden területén alkotott: kezdetben verseket írt, majd áttért a regény műfajára, de színpadi művei is sikert arattak. Regényeiben visszaköszön gyermekkora (Ókút, Régimódi történet, Für Elise), de sokat foglalkozik női sorsokkal is (Danaida és Pilátus). Egyik legnépszerűbb regénye azonban az Abigél, amely alighanem lányregénybe burkolt fejlődésregény. A főszereplő, Gina, a második világháború idején válik elkényeztetett úrilányból felelősségteljes gondolkodású emberré.

Hűségesek és hűtlenek

Már az ókortól kezdve fontos alakjai a nők az irodalmi alkotásoknak. Az egyik legismertebb Homérosz Odüsszeia című eposzának Pénelopéja, a házastársi hűség jelképe. A műben állandó jelzői: „okosszívű, jóeszű, szilárdszívű”. Pénelopé húsz éven át vár bolyongó férjére, akiről azt sem tudja, él-e még. Közben kérők ostromolják, akiknek az eszén furfanggal jár túl. (Azt mondja, addig nem megy férjhez, amíg el nem készül vászna. Csakhogy éjszaka lebontja, amit nappal sző.) A mondakörben ellenpárja Helené, aki férjét, Menelaoszt elhagyva, Párisz trójai királyfihoz megy. Ugyancsak Pénelopé ellentéte Kirké varázslónő, aki bár szépséges, a sötét mágiát képviseli. Vadállattá változtatja azokat az embe- reket, akik szigetére léptek. (Odüsszeusz csak Hermész segítségével menekül meg.)
Az ókori görög irodalom egyik legemlékezetesebb női alakja azonban Antigoné, aki hűséges segítője és kísérője apjának, Oidipusznak – annak önkéntes száműzetésében. Hazatérve Thébába, összeütközésbe kerül Kreón királlyal, aki nem engedi eltemetni egyik testévérét, Polüneikészt. Antigoné arra hivatkozik, hogy az isteni törvények magasabb rendűek, mint az emberi rendelkezések, és inkább azoknak kell engedelmeskedni. Bár környezete egyetért vele, senki nem elég bátor példáját követni. Végül Kreón élve befalaztatja, de Antigoné inkább a halált választja, mert az isteni törvényt életénél is fontosabbnak tartja.
A középkorban William Shakespeare művei a női alakok egész tárházát vonultatták fel. A leghíresebbek közé tartozik A makrancos hölgy (1594), amely egy éles eszű és felvágott nyelvű nő, Katarina megszelídítésének története. (Shakespeare korai vígjátéka nem mellőzi a nőellenes felhangot.) A nagy angol drámaíró legnépszerűbb nőalakja azonban alighanem a Rómeó és Júlia (1597) női főszereplője. A világirodalom legismertebb párja a boldogtalan szerelmesek jelképe. Fontos téma a műben a sors. Sok vita tárgyát képezi, hogy a tragikus vég felé sorsszerűen haladnak-e a szerelmesek, vagy pedig véletlenek sora vezet-e halálukhoz. A sietség mindenesetre alapvető motívum: Júlia a kor szokásaival ellentétben nem kendőzi el illedelmesen érzelmeit, hanem már a Rómeóval való ismeretsége első napján színt vall. Türelmetlenül siettetik a házasságot, szinte száguldanak a végzet felé (halálukat is az idézi elő végső soron, hogy Rómeó idő előtt visszatér Mantovából Veronába).
William Makepeace Thackeray regénye, a Hiúság vására (1847–1848) az angol irodalom egyik nagy klasszikusa és egyben társadalmi szatíra. „Pénz és tekintély a legfőbb javak a Hiúság Vásárában” – fejti ki az író. (A „hiúság vására” kifejezés egyébként John Bunyan 17. századi baptista prédikátor A zarándok útja című művéből származik, ahol az evilági dolgokhoz való bűnös ragaszkodást jelképezi.) A két főszereplő Amelia Sedley, egy angyali szelídségű, de egyszerű gondolkodású fiatal hölgy (akit az író feleségéről mintázott) és Rebecca Sharp, egy számító, haszonleső, önző kalandornő, az első hősnő, aki számára az érvényesülés, a siker alapvető fontosságú. Thackeray bírálatának célkeresztjébe elsősorban a sznob arisztokraták, a gátlástalan törtetők és a pénzsóvár nagypolgárok kerülnek. A kritikusok Thackeray szemére vetették, hogy túl sötéten ábrázolja az emberi természetet. Az író erre azt válaszolta, hogy többnyire „visszataszítóan butának és önzőnek” látja az embe-reket, a boldogtalan befejezés pedig arra ösztönözheti az olvasókat, hogy magukba nézzenek, és elgondolkodjanak hibáikon.
A 19. század egyre jelentősebbé váló nőalakjainak egyike Gustave Flaubert francia író remekműve, a Bovaryné (1857), Vidéki erkölcsök alcímmel. A cselekmény fő vonala Emma Bovary, egy naiv vidéki asszony házasságtörésének története. „A Bovarynéban semmi sincs, ami igaz lenne: teljességgel kitalált történet: sem az érzelmeimből, sem az életemből nem tettem bele semmit. Éppen a személytelensége kelt illúziót (ha egyáltalán kelt). Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák” – írta Flaubert egy levelében. A szereplők, elsősorban Emma belső világának történései teszik mozgalmassá az amúgy nem éppen sodró lendületű eseményeket. A címszereplő szenved környezete kisszerűsége, sivársága, monotóniája miatt, és valami emelkedettségre, kalandos eseményekre vár, mint amilyenek olvasmányaiban is szerepelnek. Romantikus várakozásai azonban nem teljesülnek be házasságtörő kapcsolataiban, szeretői ugyanis a sivár élet hű lenyomatai. „Bovaryné olyan nő, akinek hamis a költészete, hamisak az érzelmei, olyan nő, amilyet lépten nyomon láthatni”; és amikor műve megjelent, „legalább húsz francia faluban szenvedett és sírt egy-egy szegény Bovaryné”. Az asszony öngyilkossága után kiderül: a romantika, az emelkedettség végig ott volt karnyújtásnyira tőle. A férje gyásza jelzi, hogy szívéből és romantikusan szerette feleségét.
Milan Kundera szerint Flaubert a butaságot fedezte fel, ez a legnagyobb felfedezése annak a századnak, amely oly büszke volt tudományos szellemére.

Drachmára válthat Athén

Hetek Online — Fri, 13 May 2011 02:49:08 +0200

Általános sztrájk és tüntetések bénították meg Görögországot szerdán. A munkavállalók a szocialista kormány újabb megszorításai ellen tiltakoztak, miközben elterjedt a hír: Athénnak a tavalyi 110 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag után újabb 60 milliárdos mentőövre lesz szüksége. Szó van még arról is, hogy Görögország kiléphet az euróövezetből, illetve adósságainak átütemezésére kényszerülhet.

Görögország két legnagyobb szakszervezete az idén már másodszor hirdetett általános sztrájkot, tiltakozásul a szocialista kormány megszorításai ellen.

A magángazdaságban dolgozók és a közszolgálati alkalmazottak szakszervezeti szövetségeinek felhívására zárva tartott minden állami intézmény, így a minisztériumok, a múzeumok, az adóhivatalok is. A kórházakban csak ügyeletet tartottak, és az iskolákban tanítási szünet volt. A közszolgáltatások mellett megbénult a tengeri és a vonatközlekedés is, sőt a turistafőszezon kezdetén a légi irányítók is beszüntették a munkát négy órán át. Ennek következtében számos belföldi járatot töröltek, a nemzetközi járatoknál pedig jelentős késések alakultak ki.

Nagyon sok görög elégedetlen ugyanis azzal, hogy csökkentették a fizetéseket, a nyugdíjakat, növelték az adókat, sokan elveszítették állásukat a válság miatt, és már 15 százalék körül van a munkanélküliség.

Görögország éppen egy éve kapott egy 110 milliárd eurós hitelcsomagot az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), amivel sikerült elkerülni az államcsődöt. Ez után került sor a megszorításokra. Ennek ellenére a költségvetési hiányt nem sikerült a tervezett ütemben csökkenteni. A 2,7 százalékos gazdasági visszaesés miatt tovább nőtt az államadósság is, és már megközelítette a görög nemzeti össztermék (GDP) 160 százalékát. Mindezek miatt üzleti körökben elterjedt a hír, hogy a mediterrán országnak újabb nemzetközi mentőövre, most mintegy 60 milliárd euróra lesz szüksége. A Dow Jones üzleti hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy szükség lehet a csomagra, amit a görög kormány cáfolt. Az elmúlt években azonban rendre úgy alakultak a dolgok az uniós országok gazdaságának, illetve költségvetésének háza táján, hogy egy elterejdt rémhírt előbb cáfoltak, majd később kiderült, hogy mégis igaz.

Sokatmondó tény, hogy az euróövezet négy legnagyobb országának pénzügyminiszterei múlt péntek este Luxemburgban titokzatos találkozón vitatták meg a görög államadósság gondjait, majd elterjedt egy másik hír: Athén azt fontolgatja, hogy kilép a közös valutaövezetből. Athén és uniós vezető tisztségviselők egyaránt tagadták a német Der Spiegel hetilap internetes kiadásának értesüléseit, az euró árfolyama azonban így is megsínylette a hírt, és több hónapos mélypontra süllyedt még az egyébként szintén gyengélkedő dollárral szemben is.

Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országokat tömörítő Eurogroup elnöke, aki a pénteki találkozót összehívta, az euróövezetből való kilépést butaságnak minősítette: „Nem tárgyaltunk Görögország kilépéséről az euróövezetből. Ez egy buta ötlet, olyan út, amelyet soha nem választunk - mondta. - Nem akarjuk, hogy az euróövezet ok nélkül szétessen."

Ha egy ország kilépne az eurózónából, az olyan magas költségekkel járna, hogy elemzők szerint a közösség bármit megtenne ennek megakadályozására, még ha arra kényszerülne is, hogy a leggazdagabb tagoknak kell szanálnia a gyengébbeket. Görögországnak ki kellene vennie az eurózóna többi tagjainak bankjaiban tartott betéteit is. Ha új valutát vezetne be, ezzel veszélybe sodorná saját bankjait, és zavart okozna a vállalatok számára is. Mások szerint azonban az euró elhagyása Athént megszabadítaná több gazdaságpolitikai megszorítástól is. Ha ugyanis Görögország visszatérne a drachmához, a nemzeti fizetőeszköz leértékelésével és a hivatalos alapkamat alacsonyan tartásával visszanyerhetné a versenyképességét, és kezelni tudná az adósságát anélkül, hogy az éveken át húzódó megszorítások és recesszió miatt szembe kellene néznie a társadalmi és a politikai felháborodással. Egyelőre viszont nincs semmiféle jogi eljárás arra nézve, hogy mi a teendő, ha valaki el akarja hagyni az eurózónát. Egyes közgazdászok szerint egy ilyen lépés miatt akár az uniós szerződések módosítására is szükség lehet.

Juncker szerint konszenzus alakult ki arról, hogy Görögországnak új tervre van szüksége az őt megnyomorító államadósság visszafizetésére. Athénban és Európában azonban hivatalosan továbbra is azt állítják, hogy a magánkézben lévő görög államkötvények szerkezetátalakítása egyelőre nincs napirenden. Nem hivatalosan viszont egyre inkább elismerik, hogy az átalakítás valamilyen formája elkerülhetetlen lesz, esetleg a kötvények futamidejének kiterjesztésével.

A görög államkötvények szerkezetének átalakítása azonban felvetné egy hasonló eljárás lehetőségét a többi segítségre szorult ország, így Írország, valamint Portugália esetén is. Az átütemezés egyes szakértők szerint veszélybe sodorhat több európai pénzintézetet is. Többen már az európai bankok Armageddonjáról beszélnek, miközben ismét megerősödtek azok a hangok, melyek szerint a monetáris unió valójában nem lehetséges fiskális unió nélkül, ehhez pedig politikai unióra van szükség. A görög, portugál és ír válság nyomán tehát felgyorsulhat az uniós tagországok gazdasági és politikai integrációja, a sokat emlegetett európai szuperállam megvalósítása.

Kereszt az aszfaltdzsungelben

Hetek Online — Thu, 12 May 2011 07:14:39 +0200

Április végén hunyt el 80 éves korában David Wilkerson amerikai evangélista, a tinédzserek megmentője. A függőségektől szenvedő fiatalok rehabilitálására széles körben elismert, rendkívül hatásos módszert dolgozott ki.

„Az egész furcsa kaland egy éjjelen vette kezdetét, amikor leültem a dolgozószobámban, hogy a Life magazint olvassam. Lapoztam egyet, de első ránézésre úgy tűnt, hogy nincs semmi érdekes. Az oldalon egy New Yorkban, vagyis a Pennsylvaniában lévő vidéki házamtól 350 mérföldre játszódó perről készült ceruzarajz volt látható. Soha nem voltam még New Yorkban, soha nem is akartam odamenni, kivéve talán, hogy megnézzem a Szabadság-szobrot.

Elkezdtem tovább lapozni, de valami megragadta a tekintetemet. A rajzon szereplő egyik alak szeme: egy fiúé. A hét fiú egyike volt, akiket gyilkosságért állítottak bíróság elé. Közelebb tartottam a magazint, hogy jobban lássam. A művész megörökítette a zavarodottság, a gyűlölet és a kétségbeesés tekintetét a fiú arcvonásaiban. Hirtelen sírni kezdtem.

»Mi bajom van?« - kérdeztem, miközben türelmetlenül morzsoltam a könnyem. Aztán jobban megnéztem a képet. Mindegyik fiú tinédzser volt. A Sárkányok nevű banda tagjai voltak. A kép alatt volt található a cikk arról, hogyan támadták és gyilkolták meg brutálisan a gyermekbénulásban szenvedő, 15 éves Michael Farmert a New York-i Highbridge Parkban.

A cikk felháborított. Szó szerint felfordult a gyomrom. A mi kis szerencsés hegyvidéki városkánkban az ilyesfajta dolgok hihetetlennek tűntek. Mégis megdöbbentem attól a gondolattól, amely az eszembe ötlött. Teljesen kifejtve érkezett hozzám, mintha valahonnan máshonnan jött volna: »Menj New Yorkba, és segíts azoknak a fiúknak!«"

Így számolt be az 1958-as „furcsa kalandról" maga David Wilkerson evangélista, aki addig kisebb pennsylvaniai gyülekezeteket pásztorolt, de együttérzéstől indíttatva, feleségével együtt felkerekedett, hogy segítsen a New York-i utcagyerekeken. Akkoriban sokan őrültnek vélték, amiért az amerikai nagyváros drogfüggő tinédzsereinek az evangéliumot hirdette. Évekkel később viszont, amikor a Teen Challange (Tinédzserkihívás) nevű szolgálatának az Egyesült Államokban 173 bentlakásos intézménye lett, 77 másik országban pedig 241 fiókja, már senki nem kérdőjelezte meg a sikerét.

Az utazás örökre megváltoztatta az életét. Először a Staten Islanden nyitottak egy kis irodát, Wilkerson pedig a bandák „otthonában", az utcán hirdette az evangéliumot. Sok-sok bandavezér és bandatag is megtért. 1960-ban Brooklynba költöztek egy nagy házba, ahová be tudtak fogadni kábítószerfüggő gyerekeket, bandatagokat és olyanokat, akik bajba jutottak, illetve nem volt otthonuk. A Teen Challange szolgálat segítségével számtalan drogos, alkoholista, bandatag, prostituált és más függőségben szenvedő fiatal élete változott meg pozitív irányban. Sokan közülük lelkészek, illetve misszionáriusok lettek.

Wilkerson első öt New York-i évéből bestseller könyvet írt The Cross and the Switchblade (Kereszt az aszfaltdzsungelben) címmel. 15 millió példányt adtak el, és több mint 30 nyelvre fordították le. A főszereplő egy bandatag tinédzser, akinek életét Krisztus teljesen megváltoztatta. 1969-ben mozifilm készült a könyvből Pat Boone és Erik Estrada főszereplésével. A kritikusok unalmasnak találták, a film azonban óriási siker lett: 150 országban mintegy 50 millió ember látta, és sokakat Jézus Krisztushoz vezetett.

A Teen Challange és a könyv, illetve a film sikere után az egész országból érkeztek felkérések: Wilkerson ifjúsági gyűlések egyik kedvenc szónoka lett. A média is sokat szerepeltette. Így indult el a Youth Crusades (Ifjúsági Evangelizációk) nevű evangéliumi szolgálat, melynek keretében igyekeztek közvetlenül elérni a leginkább rászorulókat, anyagi és lelki segélyt nyújtva. Széles körben elismerték a szolgálatot, amelynek bibliai alapokon működő rehabilitációs programja az egyik leghatékonyabb a maga nemében.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy Wilkerson rájöjjön: nem egyedül a gettók fiatalságának vannak súlyos problémái. 1964-től kezdett el szolgálni a „goodnik" tinédzserek, vagyis a középosztálybeli szülők unatkozó gyerekei felé. „Nem tartok nekik nagy szónoklatokat a pokolról és az ítéletről, mert már most sokan közülük pokolban élnek. Elmondom nekik, hogy Jézus megérti a gondjaikat, és hogy a vele fenntartott személyes kapcsolat be fogja tölteni az életükben lévő űrt" - mondta Wilkerson.

Az evangélista 1971-ben Texasba helyezte át szolgálatának központját, ahol megalapította a World Challange (Világkihívás) szervezetet azzal a céllal, hogy a keresztény hittételeket nyilvános tanításokon keresztül terjesszék. Wilkerson ennek égisze alatt szervezte, illetve végezte az evangelizációt, a konferenciákat, a könyvkiadást, a filmkészítést, a továbbképzést, az utcai evangelizációt, a megtérési istentiszteleteket, az egyházalapítást és sok más karitatív szolgálatot.

Wilkerson 1986-ban tért vissza New Yorkba. Megdöbbentette, amit látott: minden sarkon kokaint árultak 9-10-11 éves gyerekeknek. „Felzokogtam, amikor mindezt megláttam. Imádkoztam: Istenem, bizonyságot kell küldened erre a pokoli helyre! Olyan, mintha az ördög New York városában alapította volna meg a királyságát. A válasz nem éppen az volt, amit hallani szerettem volna: David, te ismered a várost. Te itt voltál. Te tedd meg!"

1988-ban tehát feleségével együtt visszatértek a nagyvárosba, és megalapították a Times Square Gyülekezetet. Először egy bérelt helyen tartották istentiszteleteiket, majd 1989-ben megvették a legendás Mark Hellinger Színház épületét. A gyülekezet kezdettől fogva felekezetek feletti nemzetközi csoport volt. Ma több mint 8000 főt számlál tagsága, amely mintegy 100 országból származik. A gyülekezet nagy hangsúlyt fektet az elveszettek, a függőségekben szenvedők megnyerésére.

Wilkerson idén áprilisban hunyt el közúti balesetben. Feleségével együtt autózott Texasban, amikor gépkocsijával sávot váltott, és frontálisan összeütközött egy pótkocsis traktorral. Az evangélista, akinek biztonsági öve nem volt bekapcsolva, a helyszínen meghalt. Felesége használta az övet, ő sérülésekkel túlélte a szerencsétlenséget. Wilkerson ezt a bejegyzést tette utoljára internetes naplójában:

„Azok, akik a halál árnyékának völgyén mentek keresztül, halljátok meg ezeket a szavakat: A sírás tartani fog néhány sötét, borzalmas éjszakán át, de a sötétségben hamarosan meghalljátok az Atya halk hangját: Én veletek vagyok. Még nem mondhatom el, miért pont most, de egy napon mindez értelmet nyer. Meglátjátok, hogy tervem egy része volt."

Wilkerson látomása

David Wilkerson 1974-ben adta ki A látomás címû könyvét, amelyben pontokba szedte az Amerika és a világ jövõjével kapcsolatos próféciákat. Ezeket a kijelentéseket a szerzõ látomásokban és képekben kapta imádkozás közben. Az elõrejelzések közül különösen az Egyesült Államok jövõbeli morális állapotára vonatkozó megállapítások bizonyultak helytállónak. Wilkerson leírta, hogy hamarosan elfogadottá válik a nyílt meztelenség bemutatása a televízióban, ami a hetvenes években elképzelhetetlen volt. Elõre jelezte a homoszexualitás elfogadtatásáért folytatott kampányt, és megjövendölte, hogy forgalomba hoznak olyan gyógyszert, ami megsokszorozza a szexuális vágyat és képességet, de írt arról is, hogy lesznek neves televíziós prédikátorok, akik megszégyenítõ bukást élnek majd át.

Kilenc hónap a gonosszal

Hetek Online — Thu, 14 Apr 2011 10:06:19 +0200

Adolf Eichmann, a zsidódeportálások egyik fő szervezője még Hitler utasításainak is ellentmondott, ha úgy vélte, hogy néhány zsidó megmenekülhet miattuk - állítja Gabriel Bach, az Eichmann-per egyetlen, még élő ügyésze. A volt izraeli helyettes államügyész az Eichmann-per 50. évfordulóján rendezett konferenciára érkezett Budapestre.

Ön az Eichmann-per utolsó, még élő ügyésze. Gideon Hausner főügyész akkoriban azt mondta, hogy a pert „pedagógiai célzattal" tartották meg Izraelben. Ön mit gondol erről?

- Nem kizárólag pedagógiai jellegű volt a per. A holokausztot korábban több más perben is megemlítették, például a nürnbergi perben. De Nürnbergben a holokauszt mindig csak egy része volt a pernek, és soha nem mutatták be a történtek összes aspektusát. Amikor viszont Eichmannt elfogták, ő volt a fő vádlott, és a figyelem középpontjába került az úgynevezett végső megoldás végrehajtása, vagyis több millió ember kivégzése. Ez jó lehetőséget adott a világnak és az izraeli népnek, hogy megértse, valójában mi történt. A legfontosabb kérdés azonban az volt, hogy a főszereplőt, aki felelős volt ennek az egész tervnek a végrehajtásáért, megbüntessék, és ez elrettentésül szolgáljon, hogy az emberek tudják: mi történhet a jövőben azzal, aki ilyesfajta cselekedeteket hajt végre.

Azok szerint, akik a pert figyelték, az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy Eichmann egészen átlagos embernek tűnt.

- Engem bíztak meg az egész nyomozással. Akkoriban helyettes államügyész voltam. Két nappal azután, hogy Eichmannt Izraelbe hozták, az igazságügy-miniszter felhívott, és megkérdezte, elvállalnám-e, hogy jogi tanácsadója legyek annak a rendőrségi bizottságnak, amelyet megbíztak a nyomozással. Úgyhogy a következő kilenc hónapban gyakorlatilag mindennap bent voltam a börtönben Eichmann közelében.

Az egyik legfontosabb kérdés, amire szerettem volna választ kapni, az volt, hogy Eichmann mindössze parancsvégrehajtó volt-e, vagy pedig ennél több. Miután megvizsgáltam az összes bizonyítékot, és végig ott voltam a perben, semmilyen kétségem sincs afelől, hogy ez az ember, bár lehet, hogy eleinte csak a szakmai előmenetel érdekében ténykedett, később viszont teljes mértékben azonosult ezzel a bűnös céllal. Még Hitler utasításainak is ellentmondott, amikor úgy vélte, hogy néhány zsidó megmenekülhet miattuk.

Néha például német tábornokok megkérték, hogy bizonyos zsidókat ne deportáljon a haláltáborba, mert a német hadsereg számára fontosak voltak. Például volt a radaroknak egy zsidó szakértője, és Párizs főparancsnoka megkérte Eichmannt, hogy ne deportálja, amire ő azt mondta, elvi okokból nem tudok ezzel egyetérteni. Azt is mondta, hogy egy nappal sem tudja elhalasztani ennek a zsidó professzornak a deportálását a biztos halálba.

Mik voltak a legemlékezetesebb momentumai az ön számára a pernek?

- Horthy Miklós, mivel azt gondolta, hogy elvesztette a háborút, külön békéről gondolkodott. Ezt Hitler megpróbálta megakadályozni, és igyekezett meggyőzni Horthyt, hogy a németekkel szövetségben folytassa tovább. Azt akarta ugyanis, hogy deportáljanak félmillió magyar zsidót a haláltáborokba. Végül Horthy beleegyezett, hogy egy ideig folytatja, de ezt feltételekhez kötötte. Az egyik ilyen feltétel volt, hogy a németek egyezzenek bele nyolcezer-hétszáz budapesti zsidó kiengedésébe egy semleges országba. Hitler beleegyezett.

Találtunk egy levelet; ezt a német nagykövet küldte Budapestről Ribbentrop német külügyminiszternek. Ebben részletezte a Hitler és Horthy közötti egyezséget. „Arról is tájékoztatnom kell önt - írta -, hogy Eichmann, az SS helyi képviselője mérges lett, amikor hallott a megegyezésről. Szerinte ugyanis ez a nyolcezer-hétszáz zsidó fontos biológiai alapanyag lehet. Ráadásul abból a semleges országból Palesztinába mehetnek, ahol rekreálhatják a fajukat". Ezért Eichmann, amikor értesült a megegyezésről, utasításokat adott, hogy olyan gyorsan deportálják a zsidókat Budapestről, hogy mire elintézik számukra a vízumot a semleges országba, ne maradjon nyolcezer-hétszáz zsidó Budapesten.

Eichmann elmondta nekünk, hogy utasítást adott, hogy az első, Auschwitzba küldött magyar zsidókat, mielőtt a gázkamrába vitték őket, kényszerítsék arra, hogy képeslapokat írjanak haza barátaiknak, családjaiknak. Eichmann lediktálta nekik, hogy mit írjanak. Azt, hogy „gyönyörű vidéken vagyunk, szép kirándulásokat teszünk a környékre, nagyon könnyű munkát végzünk, de már alig van hely. Amilyen gyorsan csak lehet, gyertek, hogy el tudjátok foglalni a még megmaradt helyeket". „Hozzátettem - nyilatkozta ezután Eichmann -, hogy hozzatok jó cipőket a kirándulásokra", csak azért, hogy a hadsereg később megkapja a lábbeliket, miután az embereket elgázosították.

A per alatt tudomást szereztem egy magyar származású izraeli emberről, akinek volt egy ilyen képeslapja, és még életben volt. Üzentem neki, hogy azonnal jöjjön Jeruzsálembe. Éjjel tizenegyre érkezett hozzám. Azonnal megkértem, hogy mutassa meg a képeslapot, és fordítsa le a magyar szöveget héberre. Másnap találkoztunk a bíróságon, ahol elmesélte tanúként, mi történt a családjával. A feleségével, két és fél éves kislányával és tizenhárom-tizennégy éves fiával deportálták Auschwitzba. A kislányát és a feleségét balra terelték, aztán megkérdezték tőle, mi a foglalkozása. Amikor azt válaszolta, hogy hadimérnök, őt jobbra irányították. Megkérdezték, hány éves a fia, és amikor válaszolt, az anyja után küldték. A felesége ekkorra már elvegyült a tömegben, és többé soha nem látta. A fiát ugyanígy elnyelte a tömeg. A kislánya viszont piros pöttyös kiskabátban volt, amit még sokáig látott, de egyre inkább beleveszett ő is a tömegbe. Így tűnt el a családja az életéből.

Egészen véletlenül abban az időben az én kislányom is két és fél éves volt, és két héttel azelőtt vettünk neki egy piros kiskabátot, és a feleségem lefényképezett a kabátot viselő kislányommal. Ezért amikor a történetet meghallottam, elakadt a szavam, egy hang sem jött ki a torkomon. A tanú várta a további kérdéseket, a bíró is intett, hogy folytassam, a televíziós kamera éppen engem mutatott, de két-három percig belemerültem az irataimba, mert nem tudtam megszólalni.

Még ma is, akár étteremben ülök, akár focimeccsen vagyok, akár az utcán járok, a szívem elszorul, ha piros kabátos kisgyereket látok. Számomra ez a történet minden másnál jobban jelképezi az Eichmann-pert.

Ezeket a szörnyűségeket nagyon nehéz megérteni, felfogni. Ön milyen következtetésekre jutott, mik motiválhatták Eichmannt?

- Én is gyakran feltettem magamnak ezt a kérdést. Eichman először azért lett a zsidóügyek szakértője, mert úgy gondolta, hogy az jót tesz a karrierjének. Aztán ha az ember éveken keresztül ártatlan embereket gyilkol, az meglátszik a szemén, ami valahogy elsötétül, persze nem orvosi értelemben.

Eichmann egy idő után teljes mértékben azonosult ezzel a bűnnel. A Gestapóban és a náci Németország biztonsági szolgálataiban rengeteg osztály volt. Mindegyiknek az élén egy-két év után cserélődtek az emberek. Az egyetlen ember, aki az egész háború alatt megtarthatta ugyanazt a pozíciót, Eichmann volt. A főnökei ugyanis megérezték, hogy nem egyszerűen utasításokat hajt végre, hanem teljes mértékben azonosult a feladattal.

A háború vége felé azt mondta barátainak, és erről bizonyítékaink is vannak, hogy tudom, hogy a háborút elveszítettük, de az én háborúmat meg fogom nyerni. Ezután ment el Auschwitzba, hogy a gyilkolási rátát napi tízezerről tizenkétezerre növelje.

A háború vége féle pedig támogatta azt az elképzelést, hogy minden német katonát, aki negyedrészt zsidó volt, vagyis valamelyik nagyszülője, kasztráljanak, vagy küldjenek koncentrációs táborba. A német hadsereg vezetői azonban ellenezték az ötletet, persze nem humanitárius megfontolásból, hanem mert úgy gondolták, hogy ez meggyengítené a hadsereget. Több ezer ilyen katona lehetett ugyanis, akik végigharcolták a többiekkel a háborút. Ha most hirtelen elküldték volna ezeket az embereket, az demoralizálta volna a társaikat. Hitler is ellene volt, Eichmann viszont a végsőkig harcolt, hogy hajtsák végre a tervet. Ez is jellemző volt rá. Ha bármikor felmerült a lehetőség, hogy megmentsenek egy zsidót, mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza.

Az Eichmann-per megváltoztatta az izraeli közvélemény hozzáállását a holokauszt-túlélőkhöz. Most először szembesült ugyanis az ország a túlélők történeteivel, amikor a pert a televízió közvetítette, és száz tanút meghallgattak.

- Eléggé meglepett, hogy milyen nehéz volt eleinte a tanúkat rábeszélni, hogy elmondják, mi történt velük. Sokan azt mondták, éveken keresztül egyáltalán nem beszéltek róla. Elnyomták magukban, nem akarták elmondani a gyerekeiknek és családjaiknak, mert el akarták felejteni. Én viszont azt mondtam nekik, hogy kötelességük a történelemmel, az igazságszolgáltatással, a zsidó néppel szemben, hogy elmondják, mi történt.

Volt, aki elmondta, hogy ő az egyetlen túlélő lengyelországi falujából. Ha meghív, elmond mindent, de nem biztos, hogy le fogom tudni állítani. „Négy-öt napig fogok beszélni, és nem fog tudni közbevágni" - mondta. Én javasoltam azt a kollégáimnak, hogy a dokumentumok mellett, amelyeket Eichmann, illetve az osztálya írt alá (ezek voltak a fő bizonyítékok), minden egyes európai országból hallgassunk meg egy-egy tanút, hogy bemutassuk, mi történt valójában, milyen légkörben zajlottak az események, hogyan viselkedtek a zsidók és a nem zsidók. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megértsük, hogy mi is történt valójában.

Nemrég hoztak nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen Eichmann kapatos állapotban beszélget náci barátaival Argentínában az 1950-es években. Eichmann azzal dicsekedett, hogy nem puszta parancsvégrehajtó volt, hanem idealista. Másrészt pedig sajnálta, hogy nem ölt meg több zsidót.

- Volt egy holland fasiszta újságíró, aki meglátogatta Eichmannt, és beszélt vele. Mi felhasználtuk az erről készült felvételt a perben. Eichmann a perben azt mondta, hogy szerinte ez volt az egyik legnagyobb bűntett, amit a történelemben végrehajtottak. Én úgy véltem, hogy ezt akár komolyan is gondolhatta. Ennek a büntetés szempontjából fontos szerepe lehetett volna.

Feltettem tehát neki a kérdést, hogy ezt miért mondta. 1956-ban azonban, amikor ez a holland megkérdezte, Eichmann úr, megbánta, amit tett, Eichmann azt mondta, egy dolgot sajnál: azt, hogy nem dolgoztak elég keményen, nem voltak elég erőszakosak, hogy nem harcoltak eléggé az ellenség ellen, most pedig itt az eredménye: megalakult Izrael állama, és újra feltűnt az a faj.

Úgy gondoltam tehát, hogy ha a háború után tizenegy évvel ezt mondta, most pedig, még öt évvel később, amikor az életéről van szó, hirtelen a történelem legnagyobb bűntettéről beszél, akkor igazam van, amikor szkeptikus vagyok a megjegyzés igazságtartalmát illetően. Azt is mondta egyébként a barátainak, hogy „egy napon, amikor meghalok, nevetve fogok a sírba leszállni, annak tudatában, hogy felelős vagyok öt-hatmillió zsidó haláláért". Auschwitz parancsnokának pedig azt mondta, hogy „ha meg tudnék ölni tízmillió zsidót, akkor valami nagyon fontosat hajtanék végre a történelemben".

Titkos levél Konrad Adenauernak

Adolf Eichmann az ötvenes években haza szeretett volna térni Németországba, ezért levélben fordult kérésével Konrad Adenauer nyugatnémet kancellárhoz – írta a Bild című német napilap.
1956-ban Adolf Eichmann Ricardo Klement álnéven élt a semmi közepén, egy apró argentin városban, Joaquín Gorinában, és nyúltenyésztéssel foglalkozott. Levelében így írt: „Itt az ideje, hogy a névtelenség leplét ledobjam, és újra előálljak. Név: Adolf Otto Eichmann. Foglalkozás: SS-Obersturmbannführer.”
„Hogy a sors mennyi időt hagy nekem még élni, nem tudom; de azt tudom, hogy valakinek mindenképpen kell ezekről az eseményekről a következő generációknak mesélnie. (…) Nagy részét ezeknek az eseményeknek nekem kellett irányítanom azokban az években” – tette hozzá Eichmann, aki tudását kínálta fel cserébe, hogy hazatérhessen. Azonban régebbi ismerősei a rendőség és az igazságügy más területein lebeszélték korábbi vezetőjüket a visszatérésről, hiszen saját életükre, illetve karrierjükre is nagy veszélyt jelenthetett Eichmann tudása.
A dokumentumokat egy hamburgi történész, Dr. Bettina Stangneth fedezte fel. Elmondása szerint Eichmann kézírásából kiolvasható, hogy egyáltalán nem volt boldog Argentínában, ahol biztonságban élt – mindenképpen Németországba vágyott.
Mindemellett az ötvenes években a náci háborús bűnösöket senki se kívánta különös szigorral megbüntetni, hiszen Nyugat-Németországban mind a bírák, mind az ügyvédek nagy része korábban kapcsolatban állt a náci vezetőséggel. Eichmann Argentínában maradt, ahol 1960 májusában az izraeli hatóságok nyomára akadtak, és titokban elfogták, majd Izraelbe szállították. (Hajdú-Bencze Adrienn, Berlin)

Kivégzések egy könyv miatt

Hetek Online — Thu, 07 Apr 2011 22:04:34 +0200

Hét ENSZ-alkalmazottat végeztek ki brutálisan az afganisztáni Mazar-i-Sharifban a múlt hétvégén egy erőszakba torkolló demonstráción. Afganisztán-szerte napokig tartottak a zavargások arra a hírre, hogy egy amerikai lelkipásztor elégette a muszlimok szent könyvének egy példányát.

A Kabuli Egyetemen több száz diák skandálta a keddi demonstráció során, hogy „halál Amerikára”, és hogy vonják felelősségre a Korán elégetőjét. Hála a nagyszámú kirendelt rendőrnek és a hatósági útlezárásoknak, ez a tüntetés nem fajult erőszakba. Múlt pénteken azonban, az eddig a nyugalom szigetének számító Mazar-i-Sarifban (ahol egyébként magyar katonák is szolgálnak), elszabadult a pokol. A hagyományos pénteki imáról távozó muszlim hívek, nyilván a gyújtó hangú prédikáció hatására, tüntetésen fejezték ki haragjukat amiatt, hogy Terry Jones amerikai lelkipásztor március 21-én elégette a Korán egy példányát.
Az ENSZ afganisztáni követének, Staffan de Misturának a beszámolója szerint az észak-afganisztáni városban mintegy két-három ezer tüntető vonult az utcára, akik közé nyilvánvalóan fegyveres lázadók keveredtek. A tömeg az ENSZ helyi épülete elé vonult, ahol a lázadók elkezdtek köveket dobálni, majd megrohamozták a komplexumot. A biztonsági őrökként ott dolgozó nepáli ghurkákat legyűrték, négyet közülük megöltek, így jutottak be az épületbe. Az ott lévő külföldi munkatársak az úgynevezett bunkerbe, egy biztonsági szobába menekültek, de a feldühödött lázadók követték őket. Az ENSZ-hivatal orosz nemzetiségű vezetője, aki jól beszéli a helyi, dari nyelvet, muszlimnak adta ki magát, és igyekezett elterelni a tömeg figyelmét a társairól. Ennek ellenére, bár ő megmenekült, a világszervezet három külföldi alkalmazottját brutális kegyetlenséggel összeverték, lelőtték, egyikőjüknek pedig átvágták a torkát. Az áldozatok svéd, norvég illetve román nemzetiségűek voltak. Ez volt az ENSZ elleni legsúlyosabb támadás a tálib rendszer 2001-es megdöntése óta.
De Mistura szerint az afgán rendőrség nagyot hibázott, amikor nem vont védőkordont az épület köré. Ráadásul az sem világos, hogy a közelben állomásozó nemzetközi csapatok (ISAF-erők) miért csak több mint háromórás késéssel érkeztek a helyszínre azt követően, hogy értesültek az elharapózó erőszakról. A zavargásokban egyébként öt tüntető is meghalt, őket a rendőrség lőtte le. Eddig nyolc embert tartóztattak le a vérengzéssel összefüggésben, és némelyek közülük valóban más helységből származó lázadók.
Később a tálibok spirituális központjának számító Kandahárban is több napig tartó, súlyos zavargások törtek ki a Korán-égetés miatt. Ott is több mint tíz ember halt meg. Tüntetések voltak Dzsalalabádban is, ahol a diákok eltorlaszolták a Kabulba vezető utat, és felgyújtottak egy Barack Obamáról mintázott bábut. Hamid Karzai afgán elnök vizsgálatot rendelt el a tüntetésekkel kapcsolatban, és egyben felszólította az amerikai kormányzatot, hogy állítsák a Koránt felgyújtó Terry Jonest bíróság elé. „Bármilyen szent szöveg megszentségtelenítése, köztük a Koráné, a szélsőséges türelmetlenség és bigottság tette” – állt a Fehér Ház közleményében, amely az ártatlan emberek meggyilkolását felháborítónak nevezte.
A Nemzetközi Evangéliumi Világszövetség igazgatója is elítélte a muszlimok szent könyvének elégetését. Geoff Tunnicliffe szerint „az az egyik legnagyobb tragédia, hogy egy apró és marginális gyülekezet ilyen nagy felzúdulást válthatott ki”. Tunnicliffe provokációnak nevezte az égetést. A pakisztáni kormány jelezte, hogy Jonest bepanaszolja a Vatikánnál, és a lelkész letartóztatását követelte. Az amerikai szólásszabadságról szóló törvény alapján azonban Jonesnak joga van az iszlám bírálatához és a Korán megszentségtelenítéséhez is.
David Petraeus tábornok, az afganisztáni nemzetközi erők parancsnoka „gyűlöletkeltő, rendkívül tiszteletlen és nagyon intoleráns” tettnek nevezte a Korán-égetést. A tábornok szerint Jones tette miatt tovább romolhat az amúgy sem rózsás biztonsági helyzet Afganisztánban.
Terry Jones, a mintegy ötvenfős floridai evangéliumi gyülekezet lelkipásztora viszont nem érzi úgy, hogy felelős lenne az erőszakért. Jones azt mondta: „Nyilvánvalóan borzalmas, amikor embereket gyilkolnak. Másrészt viszont úgy vélem, a történtek az iszlám radikális voltát jelzik.” A lelkipásztor, aki egyébként egy Korán-égetésről készült fotót tett fel a számítógépére háttérképként, azt mondta, megtartják az április 22-re tervezett iszlámellenes tüntetést Chicagóban, a legnagyobb amerikai mecset előtt. Jones tavaly váltott ki nemzetközi felháborodást, amikor azt tervezte, hogy szeptember 11-én több száz Koránt éget el nyilvánosan. Akkor csak az tartotta vissza, hogy az amerikai kormányzattól kezdve több külföldi vezetőig sokan kérlelték, hogy ezt ne tegye. Jones azóta több száz halálos fenyegetést kapott, fegyvert tart magánál, és lőgyakorlatra jár.

Japán dráma

Hetek Online — Thu, 17 Mar 2011 07:32:38 +0100

Apokalipszis, a mélyből feltört pokol, hirosimai látvány, megismétlődhet Csernobil - ilyen megrendítő címekkel jelentek meg az elmúlt napokban a világ vezető lapjai. A március 11-ei rendkívüli erejű földrengés és óriási szökőár után sem volt vége a csapásoknak: a nukleáris vészhelyzet lapzártánk idején is tart. A fukusimai atom-erőműben végbement robbanások és tüzek világszerte pánikot váltottak ki. A tőzsdék zuhannak, és egyelőre beláthatatlan, hogy milyen hatása lesz a világgazdaságra a Japánt sújtó csapásoknak.

Japán északkeleti részén elkeseredett versenyfutást folytatnak az idővel a mentőalakulatok. Még mindig túlélőket keresnek a romok alatt.

A japán kormány százezer katonát mozgósított, és több mint száz ország, köztük Magyarország ajánlott fel segítséget. Maguk a túlélők is kutatnak szeretteik után. Panasz szava alig hallatszik a szájukból. A mentést azonban nehezíti, hogy szinte tízpercenként érkeznek az utórengések, amelyek nem ritkán szintén nagy erejűek. Ennek ellenére Isimaki városban négy nappal a természeti katasztrófa után hoztak ki egy férfit a romok alól. Négy órával korábban egy 70 éves asszonyt mentettek ki Ocucsiban egy összeomlott épület alól, akinek a teste kórosan lehűlt, de állapota nem volt életveszélyes. Ez sokaknak reményt adott a nehéz órákban, bár a halottak és eltűntek száma már most több tízezerre tehető. (A japán hatóságok nem összesítik az áldozatokat, hanem városonként és tartományonként adják meg az adatokat.) Sok ezer embert mentettek már ki a törmelékek alól, és a szakemberek szerint a földrengésbiztos épületek és a fejlett infrastruktúra minden bizonnyal százezrek életét mentették meg.

A pusztulás képei láttán azonban egyértelmű, hogy sok embernek esélye sem volt arra, hogy elmeneküljön a katasztrófa elől.

A túlélők többfelé maguk is munkához láttak: takarítják a romokat, segítenek a bajbajutottakon. „Sok idős ember él a környéken, nekik viszek innivalót" - mondta egy 61 éves tagadzsói férfi. A helyszínre kiküldött tudósítók beszámolói szerint a japánok továbbra is udvariasak, frusztráltságnak semmi jele, és nincs hír fosztogatásokról, illetve nyerészkedésről sem. Igaz, a japánoknál erénynek számít a „gaman", ami azt jelenti, hogy az ember türelmesen viseli a szenvedéseket. Az emberek hozzászoktak, hogy kérés nélkül is segítenek egymásnak.

Kizökkent világ

A múlt pénteki, a Richter-skála szerinti 9-es erejű földrengés, amely minden idők egyik legerősebb földmozgása volt, Japán északkeleti partjaitól mindössze 150 kilométerre történt a tenger alatt, és helyenként 10 méteres szökőárt váltott ki, amely mélyen behatolt a szárazföld belsejébe. A víz egész településeket törölt le a föld színéről, hiszen mindent letarolt, ami az útjába került. Egész lakóházakat sodort el lakosaikkal együtt, gépkocsik tömege lebegett a víz színén, hajókat és vonatokat emelt fel játékszerként és sodort a mezőkre. Mindenfelé repedésekkel teli utakat, megrongálódott vasútvonalakat, porig rombolt házakat látni. A rengés a legnagyobb japán szigetet közel két és fél méterrel odébb tolta, és 17 centiméterrel elmozdította a Föld tengelyét is. Emiatt a napok hossza is lerövidült, igaz, csak minimális mértékben. A csapások előtt és után készített műholdas felvételek megdöbbentő képet mutatnak a pusztítás mértékéről.

A katasztrófák miatt mintegy félmillió embert telepítettek ki, többségük mindent elveszített. Rengeteg a sérült, sokan gyógyszer nélkül maradtak. Ezrek kénytelenek átmeneti szállásokon meghúzni magukat, sok az árván maradt gyerek. A túlélőkben még friss az átélt borzalmak emléke.

„Elsodort a szökőár, de utamba került egy fa a víz színén, ebbe kapaszkodtam bele. Nagyon küzdöttem, de elmerültem. Ekkor egy tatami szőnyeg úszott felém, erre másztam fel. A lányomat is elsodorta az ár" - mondta egy Tojoko Ito nevű asszony.

„A cunami a város felét elöntötte. Sok embernek csak egy plédje van, amely alatt vacogva vár. Sokan kórosan lehűltek, nincs víz, sem áram" - számolt be a tengerparton fekvő Isinomakiban tapasztalt borzalmakról Patrick Fuller, a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársa.

Exodus a szigetről

Japán északkeleti partvidékén több millióan vannak napok óta víz, élelmiszer és fűtés nélkül. Kétmillió háztartásban továbbra sincs áram, és az embereknek négy-öt órát kell sorban állniuk, hogy üzemanyaghoz jussanak. A meteorológusok szerint esőre, hóra és fagypont alatti hőmérsékletre kell számítani a természeti katasztrófa sújtotta területeken.

A természeti csapásokat ráadásul nukleáris vészhelyzet tetézte (lásd kapcsolódó cikkünk).

A fukusimai atomerőműben ugyanis, amely súlyosan megrongálódott a földrengésben, több robbanás is bekövetkezett, és többször tűz ütött ki. A földrengés esetére készített háromlépcsős védelmi rendszer mindegyik eleme csődöt mondott, így a fűtőrudak hűtés nélkül maradtak, érintkeztek a levegővel, és megolvadtak. Ráadásul megrepedt az egyik blokk acélburkolata is. Emiatt a radioaktív sugárzás szintje az erőmű környékén elérte a veszélyes szintet, 190 ember sugárfertőzést szenvedett. A hatóságok felszólították az erőmű 30 kilométeres körzetében élő embereket, hogy vagy maradjanak zárt helyen, vagy sürgősen távozzanak a környékről. „Tudtuk, hogy közel az erőmű, de állandóan azt ismételgették nekünk, hogy biztonságos. Most már semmit nem hiszek el nekik" - mondta egy Fumiko Vatanabe nevű 70 éves kitelepített. Ugyancsak 30 kilométeres körzetben repüléstilalmi zónát vezettek be, hogy a repülőgépek ne terjeszthessék a radioaktív sugárzást. A szakértők szerint a sugárzás szintjének enyhe emelkedése is jelentősen növeli a rák kialakulásának veszélyét.

A fukusimai incidens miatt, amely a csernobili óta a legsúlyosabb atombaleset volt, lapzártánkkor a 250 kilométerre lévő Tokióban is a normálisnál magasabb sugárzási szintet mértek. Emiatt a helyiek tömegével menekültek a világ legnagyobb városából, bár pánik nem alakult ki. A tokiói repülőtéren az emberek hosszú sorokban vártak arra, hogy jegyhez jussanak. „Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, mielőtt még kaotikussá válik a helyzet" - mondta egy asszony, aki családjával együtt utazott. Mások pedig, akik maradtak, igyekeztek élelmiszert és ivóvizet felhalmozni, emiatt kiürültek az üzletek. „Bevásárolok, mert később lehet, hogy nem léphetek az utcára a sugárzás miatt" - mondta egy Mariko Kavasze nevű asszony. Japán lélekszáma, és tengerektől körülzárt elhelyezkedése miatt a teljes lakosság vagy akár csak milliók kitelepítése is lehetetlen egy átfogó vészhelyzet esetén.

A japán miniszterelnök a második világháború utáni legsúlyosabb válságnak nevezte az országát ért csapásokat. Kan Naoto felszólította a lakosságot, hogy takarékoskodjanak az energiával, mert nagyarányú áramkimaradások várhatók. Kan Naoto ugyanakkor bizakodó. Szerinte a japánok összefogással, mint ahogyan a múltban már sokszor, ismét legyőzik a nehézségeket.

Ezzel csengett egybe egy 48 éves asszony véleménye is. „Gondoskodni fogunk arról, hogy ez a hely ugyanolyan legyen, mint régen. Mindenki összefog majd, hogy kitakarítsuk ezt a felfordulást" - mondta Mucuko Isino, akinek Hacsinohe tengerparti városban a dombtetőn lévő otthonát megkímélte ugyan, de munkahelyét elmosta a cunami.

Afrikai menekültáradat fenyegeti Európát

Hetek Online — Fri, 11 Mar 2011 18:51:57 +0100

A forrongó Észak-Afrikából a népfelkelések kezdete óta mintegy tízezer menekült érkezett Európába. Szakértők szerint példátlan bevándorlási hullámra lehet számítani, amely az öregedő kontinensen súlyos demográfiai kérdéseket vethet fel. Líbiában a felkelés kezdete előtt 2,5 millió külföldi vendégmunkás dolgozott, akik közül sokan nem akarnak visszamenni hazájukba, inkább Európába mennének. Nem is beszélve a harcok elől menekülő líbiaiak tömegeiről. Ez pedig az emberkereskedők és az al-Kaida malmára hajthatja a vizet.

A múlt hétvégén egyetlen éjszaka alatt több mint ezer észak-afrikai bevándorló érkezett hajókon Lampedusa olasz szigetre, amely jóval közelebb van Afrikához, mint Európához. Az emberek többsége Tunéziából és Líbiából menekült az ottani zűrzavaros állapotok elől. Az olasz hatóságok repülővel és hajóval szállítják tovább az embereket a szárazföldre. Lampedusa szigetén ugyanis a menekültek befogadására kialakított létesítmény mindössze 850 férőhelyes. Ugyanakkor január közepe óta, amikor a tüntetések hatására lemondott Zine el-Abidin Ben Ali tunéziai elnök, már 10 ezer észak-afrikai kelt át a Földközi-tengeren Európába a jobb élet reményében. Ez jóval nagyobb szám, mint ami a korábbi évekre volt jellemző, ezért a hatóságok humanitárius válságtól tartanak. Bár sok menekült továbbáll Olaszországból, Róma uniós segítséget kért attól tartva, hogy valóságos újkori exodus indul el Észak-Afrikából, amelyet nagyrészt az olaszok lesznek kénytelenek kezelni. Az EU-tagországok és intézmények válasza viszont késik: az egyes kormányok úgy vélik, túl korai még azzal foglalkozni, hogy hány ember érkezhet Európába.
Mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy elkerülhetetlen egy óriási menekülthullám. Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter például azt mondta, hogy az arab világban tapasztalható forrongás hirtelen elindíthatja a bevándorlók tömegét, akik Bulgárián és más EU-tagországokon keresztül lépnek majd be. (Bulgária jelenleg igyekszik megfelelni a schengeni vízummentes övezet elvárásainak, de még nem tagja a zónának.) Szófia ezért két menekülttábort létesít Ljubimecnél és Pustrogornál, de a bolgár kormány szerint valószínűleg más lépésekre is szükség lesz.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a menekültáradat nagy nyertesei az embercsempészek lehetnek, akik ráadásul abban érdekeltek, hogy minél több menekültet áthozzanak Európába. Az embercsempészet már most közel 3 milliárd eurós „üzletág”, miközben a szervezett bandák azt keresik, hogyan tudnák kiterjeszteni tevékenységüket. Az Europol, az EU rendőri szervezete már szakértőket küldött Olaszországba, hogy kivizsgálják: a bűnözői csoportok mennyire használják ki az észak-afrikai népfelkeléseket. „Egyelőre még nincs különösebb jele, de keményen dolgozunk annak érdekében, hogy megnézzük, a szervezett bűnözés milyen mértékben aknázza ki az észak-afrikai helyzetet” – mondta Robert Wainwright, az Europol igazgatója.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) is arra figyelmeztet, hogy a menekültek könnyű prédává válhatnak azok számára, akik nyerészkedni akarnak az emberek félelmeiből és nyomorúságából. „A csempészek nyilvánvalóan nagy lehetőséget látnak a helyzetben” – jelentette ki Melissa Fleming, a UNHCR szóvivője. „Úgy hallottuk, hogy a csempészek Tunéziában nem pusztán a kikötőkben várják az emberek érkezését, hanem elmennek a szárazföldre, ahol hamisan reklámozzák ajánlataikat, jobb jövőt ígérnek a frusztrált fiataloknak, akik szeretnének elmenni” – tette hozzá Fleming. A bandák 200 és 500 dollár közötti összeget kérnek fejenként a menekültektől, akiket rossz állapotban lévő hajókon szállítanak Lampedusára, miközben az olasz parti őrség minden pillanatban megállíthatja őket, és bármikor baleset történhet velük. (Az elmúlt 15 évben mintegy 13 ezer ember veszthette életét a veszélyes tengeri úton.)
Az Europol szerint az embercsempészeknek Európában egyébként is mintegy 270 ezer áldozata lehet, akiket szexuálisan kizsákmányolnak, vagy kényszermunkára alkalmaznak.
Roberto Maroni olasz belügyminiszter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az al-Kaida is felhasználhatja a Maghreb országokban tapasztalható robbanást arra, hogy tagjait Európába csempéssze. Maroni úgy véli, hogy akár másfél millió ember érkezhet csak Líbiából az öreg kontinensre, és szerinte „pusztító hatása lehet egész Európa számára” az exodusnak. „Humanitárius vészhelyzet előtt állunk, ezért arra kérem Európát, hogy hozza meg az összes szükséges intézkedést annak érdekében, hogy ezt kezeljük. Nem hagyhatnak bennünket magunkra” – hangzott az olasz belügyminiszter kétségbeesett felhívása.
Az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex mindenesetre segítséget küldött a Földközi-tengeren tartott járőrözéshez. Maroni pedig arra is kész lenne, hogy olasz rendőröket küldjön Tunéziába annak megakadályozására, hogy az emberek elhagyják az észak-afrikai országot. Mondani sem kell, Tuniszban ezt az ötletet nem fogadta kitörő lelkesedés. A változó idők azonban alighanem véget vetettek a Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és Moammer Kadhafi líbiai vezető között három éve kötött megállapodásnak, amelynek értelmében Olaszország közel 5 milliárd eurót adott Líbiának a menekültáradat megakadályozására. Egyes elemzők szerint egyébként Olaszország csak azt aratja le, amit vetett, mivel a Líbiával rendkívül jó kapcsolatokat ápoló ország nem sok mindent tett a líbiai emberi jogi helyzet javítására. (Kadhafit még néhány hónapja is különleges tisztelettel fogadták Rómában. Elhíresült egy fotó, amelyen Berlusconi miniszterelnök kezet csókolt neki. Az olasz kormány egy része még mindig fontos üzleti partnert tisztel a líbiai diktátorban, ezért szerintük továbbra is támogatni kellene a líbiai vezetőt.)
Miközben az olasz kormány igyekszik a közvélemény figyelmét az illegális bevándorlással kapcsolatos gondjaira összpontosítani, Görögország sokkal rosszabb helyzetben van. A görög határokon át érkezett például tavaly az összes illegális uniós bevándorló 80 százaléka.
Megfigyelők szerint súlyos demográfiai kérdéseket vethet fel egy esetleges menekültáradat. Az arab országokban ugyanis a lakosság kétharmada 25 év alatti, Európának pedig nem csak a neve öreg kontinens: a lakosság átlagéletkora Magyarországon például 40 év. Európa egyébként már így is évente 1,7 millió bevándorlót fogad be, többet, mint az Egyesült Államok. Jó részük a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezik, és többségük muszlim vallású. A fiatalok az arab országokban nehezen találnak állást, még az egyébként nagyszámú egyetemi végzettségűek is. Egyes számítások szerint a következő 15 évben 80 millió új munkahelyet kellene teremteni az arab világban ahhoz, hogy lépést tartsanak a demográfiai robbanással, ami elég valószínűtlen.
Ráadásul a politikai bizonytalanság mellett emelkednek az olajárak, az élelmiszerárak, ami miatt alighanem egyre többen Európa felé veszik az utat. Már most rengetegen vannak a menekültek között, akik nem megfelelően képzettek, és potenciálisan nyitottak a bűnözés, illetve a szélsőséges politikai nézetek felé.

KADHAFI MEGSZÁLLÁSSAL RIOGAT

Moammer Kadhafi szerint országa védte eddig Európát a menekültáradattól és az al-Kaidától, ezért a líbiai vezető nem érti, miért vonták meg tőle a támogatást az európaiak. Líbiából sok ezer ember fogja megszállni Európát, és többé nem lesz, aki megállítsa őket” – figyelmeztetett a diktátor a Journal du Dimanche című francia lapnak adott interjújában. Kadhafi szerint fekete Afrikából is milliók érkezhetnek Európába, akiket eddig az ő kormánya tartott vissza. A líbiai vezetőnek az is meggyőződése, hogy országa kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az al-Kaida afrikai szárnyát feltartóztassák. Kadhafi fia, Szaif al-Iszlam szerint pedig Líbia Észak-Afrika Szomáliájává válhat, kalózok jelenhetnek meg a Földközi-tengeren, és illegális bevándorlók milliói indulhatnak el Európa felé.