Kereső toggle

A Feltámadott nyomában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Clavius (Risen) egy oknyomozás története. A film az ókori Júdea méltán leghíresebb rejtélyébe vonja be nézőjét. Egy római tiszt szemszögéből lehetünk részesei a napoknak, melyek Jézus megfeszítése és mennybemenetele között teltek el. Az újszerű megközelítés pátosz- és vallásmentes néznivalót eredményezett, ami üdvözlendő. Hiszen a Feltámadás valójában nem filozófiai kérdés, hanem pontosan az, ahogy azt Joseph Fiennes játszotta katonaember megéli: történelmi tény.

Sallangmentes alkotás ezenfelül Kevin Reynolds (Robin Hood, a tolvajok fejedelme, Waterworld) márciusban debütált, az USA-ban közepes anyagi sikert arató filmje, és erre már a második jó pontot adhatjuk. Kár, hogy nálunk a mozik nem adták, DVD-n viszont egy ideje elérhető. Ugyan pátosztalan, de egyáltalán nem szenvtelen a film nyelvezete; teljesen érthető (sőt, átélhető) a folyamat, ahogy a főhős a „megint” élő Jézussal találkozik, Akinek ő maga látta haláltusáját a Golgotán.

Hamar úgy tűnik, Clavius mi vagyunk, igazából napjaink hőse ő. Egy hatékony elnyomó gépezet, a Római Birodalom része, egyben foglya is, akárcsak mi a saját korunké. Bár elmormol némi imát a szobrocskáinak, valójából tőről metszett materalista, aki masszívan kapaszkodik a láthatókba. Szakszerűen takarítja el Róma soros ellenségeit, ebben nem a kéj, hanem a kötelesség vezérli. Karrierje szempontjából csak epizód a film elején látható zelóta erősség gépies, precíz felszámolása. Nem tömegjelenetről van szó, de haditechnikai téren bemutatót látunk mindabból, ami az Imperium hadseregét naggyá tette – a pontos harctéri mozgástól a híres teknősbéka-alakzatig, amellyel hamar megtörik a kőhajigáló lázadókat. Az akció végén Clavius egy cinikus mondatot odavetve („Add át Mars üdvözletét Jahvénak”) végzi ki a zelótavezér Barabbást, majd komótosan megtörli véres kardját, és pihenni tér. Azaz csak szeretne, mert Jeruzsálembe visszaérve Pilátus újabb feladatra küldi: egy másik kivégzést kell biztosítania.

És innentől jó ideig az Evangéliumban leírtakat látjuk – ám a megszállók nézőpontjából. A keresztre feszítés és a kínhalál óráinak bibliai történései egymást követik, de a kamera főként a helyszínen levő egyre értetlenebb római arcokra közelít. Csak egyikük, a Bibliában is szereplő százados érzi át az események rendkívüliségét, ami félelemmel tölti el. Más, számára rejtett dimenzióban zajlanak itt az események, ez van a tekintetében.

Clavius viszont túl lenne már a nagyon is nyűgös napon. És kezdené római módra, fürdőben kipihenni a zavaros, „prófétákkal és messiásvárással” terhelt provincia nyűgeit, mikor Pilátustól parancs érkezik megint.  Őrséget állít tehát a názáreti sírja mellé, amit gondosan le is pecsétel, hiszen komoly politikai érdek a test sírban tartása, a terjengő szóbeszéd hatásos cáfolása. De ezzel nincs vége, sőt. Nem tud szabadulni az ügytől.

Jézus sírja harmadnapra üressé lesz, neki tehát meg kell találnia az „ellopott” tetemet, véget kell vetnie egyszer s mindenkorra ennek a veszélyes mítosznak. Nyomozni kezd, kihallgatásokat tart, besúgókkal egyezkedik szemtanúk és tanítványok után kutatva.

Aztán megtalálja őket. Egy szobában pont azzal, Akinek élettelen testét hajszolta ez idáig. Ez a test viszont nincs, nem létezik, így az igazságot makacsul kereső római a nagyon is élő Messiással szembesül. A jelenet a film csúcspontja, itt a kemény rómait eddig is okosan játszó Joseph Fiennes (aki Shakespeare-t, majd Luthert is alakította már) színészete magaslatára lép.

Clavius hirtelen két világ közé kerül. Az egyiket nem tudja megtagadni már, hiszen látta az igazságot, a másikhoz ezer szállal köti mindaz, ami idáig éltette. Galileába megy, mert a Mester ezt mondta a tanítványoknak, s ő messziről, kivert kutyaként követi ezeket az egyszerű halászokat. Hogy a benne dúló játszmát végleg eldöntse.

Nagy előnye a filmnek, hogy ez a belső tusa nincs az arcunkba tolva, az arcizmok apró rezdülései, a tekintet sugallata elég a figyelmes nézőnek. És nehéz ezt a történetet szétszórtan nézni.

Nagyjából idáig követi őt a film. Egy civilizált, önmagában bízó ember személyesen megtapasztalja, hogy Jézus él. Nem vallást cserél, nem filozófiát igazít. Példázat, ami vele történik. Olyan, ami távolról sem csak decemberi üzenet.

Olvasson tovább: