hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új stúdióban az egyéves Hit Rádió
Szintet léptek rádiós kollégáink

2016. 02. 18.
A héten ünnepelte első születésnapját a megújult Hit Rádió, amely az ünnep tiszteletére új stúdióba költözött. A tartalmi erősítés hetek óta tart a rádiónál.

Az első születésnapját ünneplő rádió kedden vadonatúj stúdióból egész napos élő adással jelentkezett. A hallgatók Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével, majd Rónai Egonnal, a Hit Rádió vezetőjével hallhattak beszélgetést a rádió céljairól. Az ezt követő órákban megismerkedhettek a rádió munkatársaival, a technikusokkal, hírszerkesztőkkel, műsorvezetőkkel és szerkesztőkkel, akiknek a munkája nélkül nem jöhetne létre egy-egy adás.

A Hit Gyülekezete támogatásának és sok hallgató adományának köszönhetően a rádió egy valóban a 21. század műszaki kihívásainak, a legkorszerűbb digitális technológiának megfelelő, akár nagyobb célokat – például egy frekvenciával rendelkező rádióállomást – is kiszolgálni képes bázis. Az új központ az ATV szomszédságában három stúdióval, megfelelő kiszolgálóhelyiségekkel várja a Hit Rádió munkatársait, de a rádió megtartja a Hit Parkban lévő korábbi stúdióját is, ahonnan az istentisztelet-közvetítések napján jelentkezik műsorokkal.

A Facebookon, messze megelőzve más egyházi rádiók követőinek számát, már több mint 27 ezren lájkolták, követik, figyelik a Hit Rádió programját. (Összevetésként, a Katolikus Rádiót 2400-an, a Mária Rádiót 11 ezren kedvelik.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!