Kereső toggle

Málló pompa

Ahogy még nem láttad Budapest belvárosát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tiszta erőből márciusi szombat. Utastársam telefonjának hívódallama a Kálvin tér előtt „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Részemről helyeslő bólintás.

Húsz év körüli párok percekig tartó, a mai nagy találkozását üdvözlő ölelése a peronokon. A Nemzeti Múzeum elé megyek Beyond Budapest Sightseeing – a nyolcadik kerületi Palotanegyeden átvezető – Málló pompa című „szocio-kulturálisnak” nevezett nyócker túrájára, aminek kulcsszava a kontraszt akar lenni.

Korábban érkezem délelőtt tíznél, az apai „inkább várok, mint rohanva kések” elv alapján.

Huszonhárom és harminc éves korombéli, Múzeum közeli munkahelyeimet keresem fel. A harmadik a Gyulai Pál utcában már túl messze van térben. Időben mintha tegnap lett volna.           

Kilencen érkezünk, akiket Váradi András idegenvezető fogad. Angoltanár, aki idegenvezetéssel foglalkozik, és a Gellért téren él. Arany János szobra előtt állunk, s miután Józsefváros történetéből megtudjuk az alapokat, jön András kérdése, hogy ki ülhet a harcban pihenő vitéz balja alján. Toldi. Arany jobbján Toldi szerelme, Rozgonyi Piroska.

A Múzeum parkja angolpark. Több támogatást érdemelne a park gondozóinak munkája. Tisztelt fenntartó, egy monumentum parkjának nem csak főhomlokzati tere van. Nem a szegény múzeumokat kritizáljuk! 

Balra a főbejárattól és attól a helytől, ahol az ábrázolások szerint Petőfi szavalt, áll egy oszlop a Forum Romanumról. Mussolini ajándékozta Magyarországnak 1929-ben. Gyors és kommentár nélküli továbblépés Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum tudós alapítójának szobrához. Aztán ki a Bródyra, ahol szemben a park gyalogos kapujával egy kovácsműhely lenn a pincében. András mondja a kerítésre rögzített márványtáblára mutatva: 1838. március hatodikán eddig ért az a jeges ár, ami lerombolta az akkor még városfalon kívül eső földszintes vályogházakat, ezt a várfal alján épült falut. Azt is megmutatta a „múziumkertből”, hogy a Múzeum körút melyik túlsó, ötödik kerületi kapualjában láthatunk a városfalból szép szakaszt.  

Mint majd’ minden trauma, krízis magában hordozhatja a szó szerinti „felépülést” – a józsefvárosi jeges ár után jelentős fejlődés vette kezdetét.  Később „Mágnás fertály” bizalmas néven emlegette telitalálatokra képes anyanyelvünk. Prioritása ennek a történetnek, hogy Józsefváros az ott élő iparosmesterek munkájából épült föl. Településeinken egyéb érdekből nem mindig vannak előnyben a jó, helyi iparosok.

A kovácsműhelytől jobbra álló palota homlokzatán bagoly, könyv és gyümölcs kőből faragott díszeken. Metafora a javából – állapítjuk meg – hiszen kiderül, hogy Taufer Vilmos hírneves nőgyógyász palotája. 

A Múzeum körút felé két palota áll előttünk. Megtudjuk, hogyan lehet megismerni a bérpalotákat és magánpalotákat. A bérpalota első szintjének nagyobb a belmagassága, míg a második, harmadik szint alacsonyabb. Az első szint egy nagypolgári lakás, a tulajdonos-főbérlőé. Akinek a feljebb lévő szinteken, a kisebb lakásokban élő bérlők fizettek. Karinthy és Molnár Ferenc műveinek ízei érkeznek. 

Odébb a járda burkolatán családilag ülnek vagy öten.  Egy nagy kartondoboz tepsiszerű teteje a járdára fektetve. Abban fekszik egy szúrós tekintetű, nyolcvan feletti cigány néni. Rendőrök érkeznek. Két bordósapkás járőr intézkedik. Mindkét részről a profik nyugalma.

A kerületben lomtalanítás. Jó kontraszt a málló pompa közepébe. Olykor nyolc-tíz lépés hosszú, másfél méter magas halmok, többnyire lomis kézzel már jól átválogatva. Egy-egy kiválasztott, de még el nem vitt tárgy a járdán és figyelők. Őrök. Rend. Jó dolgok is vannak. Ilyet mi falun ki nem dobnánk. Jó ágykeret és rács már öreg kistehernek támasztva? Mi addig tartanánk, míg nem kell valakinek használatra. Jó. De itt a palotákban már kevés a hely, mert többnyire kis lakásokká lettek szétválasztva.  

A Magyar Országgyűlés Képviselőháza volt 1865–1902 között az Olasz Intézet mai épülete. Éppen koncertre gyűlnek a vendégek.  A Festetics Palotában belül is körbetekintünk, és hallunk többek között Festetics Tasziló szerelmi házasságáról, de ebben az épületben ma már nem is annyira málló pompánál azért sokkal közelibb és érdekesebb a Szentkirályi utcai udvar.

Itt a 32/a-ban van a színi egyetem Film és Televízió főtanszakja. A 32/a valamikor egy épület volt a b-vel, ez volt a Károlyi-palota, amit a múlt századfordulón építettek. Bújtatójuk jóvoltából a második világháború idején itt talált menedéket Zilahy Lajos és Szentgyörgyi Albert.

Bemehetünk a házon át a kerti udvarra, ahol a máig megmaradt lövésnyomokra tekintünk föl. Háborús és ’56-os lenyomatok. Az ’56-os lövésnyomok kisebbek, mert a Vörös Hadsereg által Budapesten  tesztelt, Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov főművének egyik változatát használták.  

Talicskát tol a lakó az udvaron, kedvesen köszön.  Kiderül, hogy ’54-es születésű. Bátyja szokott néha beszélni a múltról a vendégeknek. Ő maga nem tudja, hogy saját emlékei vannak-e ’56-ból vagy pedig a családi legendáriumot tette saját emlékké. Az biztos, hogy az ő édesapjuk volt a legbátrabb férfi. Harcolt és a háznak ő szerezte be a kenyeret és tejet.

Fehérrel festett O és H betű egymás mellett az egykor kastélysárga vakolaton, köztük lefelé mutató nyíllal. Jelentése: „óvóhely”. A szomszéd egyetemi tanszék diákjai olykor a kertjükben próbálnak, énekelnek, például harmincas évekbeli jelmezekkel. Ezekben a kertekben ’56-ban temettek, később exhumáltak. Stratégiailag azért volt ez olyan kiváló erőd, mert a Horánszky utcai házsor a kert végében viszonylag távol állott, és ebből az udvarból sokfelé ki lehetett törni. Visszalátni innen 1848–49-be, hiszen a nemzet özvegyeként is emlegetett Szendrey Júlia 1868-ban bekövetezett haláláig – éppen a Horánszky utca 13-ban élt.

„Nagyokat lépni a napfénybe jó sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bénázva miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap” – dúdolgatom a Magyar Rádió Pollack Mihály téri bejáratánál állva, ami mellé bunker is épült az imperialista nagyhatalmak támadására készülve. Mert ugye akkor is vészhelyzet volt. Most is. Mindig. Brrr.

Vizi Jánost az ’56-os szabadságharc első polgári áldozataként tartják nyilván.  A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai bejáratával szemben érte halálos lövés az egyik visszaemlékezés szerint. A napsütésben különösen kedves, autóforgalomtól elzárt Mikszáth téren és a hozzávezető Krúdy utcán vagyunk. Lezárásuk, „sétálóvá” tételük a rehabilitáció útján indította el a kiülős terecske házait. A Mikszáth tér is tavasszal ébred.

A Lőrinc pap téren álló templom a budapesti jezsuiták központi temploma. A templom előtt táblába vésve: „…boldogok, akik az én útjaimat megtartják”. Kilencen tekintjük meg a helyet, a koldus úgy értékeli, hogy a templomból jövünk. Pénzt kér, de inkább követel: „Nem a szegénységről hallottatok odabenn?!”

Átlépünk a kontrasztba, a paloták utáni állítólagos kontrasztba a József körúton. A József utcán masszív, földszintes és évszázados fuvaros ház. Udvara nagy, ott volt a kocsiszín és az istálló is. A Horváth Mihály tér hatalmas, erődszerű telefonközpontja eladó. Homlokzatán olyan dombormű, melyen az emberi beszéd terjedése ábrázolódik. Itt a kisasszonyok valaha névre kapcsoltak Budapesten. Amikor számra kellett váltani a telefon terjedése miatt, arisztokratáink közül néhányan ezt nehezményezték. Jobbra Szent József templom, mert Józsefváros nem az uralkodókról kapta a nevét.  

Végig a Tavaszmezőn a Mátyás térig, ami a cigányzenészek főtere. Ott a túlvégen a Kesztyűgyár, a Magdolna negyed szíve csücske. A Kesztyűgyár Közösségi Ház 2008 óta a fiatalok számára. Tehetséggondozó programok, művészi előadások, képzések, tanácsadás és egy netkávézó. A Tavaszmezőn egy olyan bérházba térünk, ami bontásra volt ítélve, ám a lakók újra láthatóvá tettek egy olyan freskót a lépcsőház mennyezetén, aminek művészeti értéke jelentős. Márványlépcsős ház, kovácsoltvas korláttal. A budapesti Szent István Bazilika igen hosszú ideig épült, 1851-től 1905-ig – oszlopainak kőfaragása ezen az udvaron történt. Józsefváros részei a Palota negyeden kívül: Népszínház negyed, Csarnok, Szigony, Magdolna, Kerepesi, Ganz, Százados út negyed, a Tisztviselőtelep és a Józsefváros központja.

Kiss Kálmán cigányzenész, akinek elérhetősége ott áll a cigányzenész szaknévsorban, Vasas közi szép lakásukon játszik nekünk. Éva, a muzsikusfeleség büszkén beszél életükről. A kifáradt társulatunk inni kap, nagyon megköszönjük a szíveslátást.             

Emlékezetes volt az a három óra. Osztálykiránduláson éreztem magam így, de legutoljára Prágában egy ott élő, magyar idegenvezetővel. Olyan volt ez a séta, mint a peripatetikus iskola. Sétálva tanultunk. Amikor erre gondolok a Tavaszmezőnél, egy tizenhat körüli szegény üdítős dobozt tesz nejlonszatyrába a megtelt kuka tetejéről. 

Hazafelé már a villamoson biztos vagyok benne, hogy a több mint tizennyolc esztendeje, éppen a Baross és Mária utca sarkán, apás szülés keretében világra jött, erősen történelmi érdeklődésűvé vált, hozzám közelálló fiatalurat – befizetem a „Málló pompára”.

Csak hogy értékelhessem, hogy nagyra értékeli.

Olvasson tovább: