Kereső toggle

Eleink küzdelme a hájjal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ne gondoljuk, hogy a fogyókúra valami újsütetű találmány, s hogy csak az utóbbi évszázadokban jelent meg; a túlsúly őseinknek is okozott problémát. Bár bizonyos kultúrákban a kövérség kifejezetten erény, a sok pluszkiló mégiscsak kényelmetlen „viselet”. De nézzük: hogyan is próbáltak szabadulni tőlük a korábbi évszázadokban?

Az egyik első feljegyzett fogyókúra a nagy angol uralkodóé, Vilmosé. Ő ugyanis 1087-ben már olyan körméretet öltött, hogy Fülöp francia király azt mondta róla, terhesnek látszik. Ráadásul nem tudott rendesen lovagolni, fájdalmat okozott neki a nyeregben való rázkódás. Eldöntötte, hogy lefogy, méghozzá úgy, hogy nem eszik – csupán iszik. Alkoholt. Egész nap csak feküdt és ivott. Hogy miért gondolta jónak a módszert, azt csak találgatni lehet; talán úgy vélte, hogy a testére rakódott zsírt a nagy zabálásoknak köszönheti, az alkohol viszont nem étel, ezért nem hizlal. Nos, Vilmos érdekes módon leadott pár kilót, újra lóra ült, de a sors fintora, hogy még ebben az évben le is esett paripájáról, és az esés következtében szerzett sérülések miatt meghalt. Bizonyos Caen nevű szerzetes feljegyzése szerint a temetés meglehetősen furcsán sikerült: a néhai uralkodó hatalmas teste nem fért bele a kőszarkofágba, és ahogy megpróbálták beleerőltetni, duzzadt belei felrobbantak.

Csipkerózsika-diéta

Elvis Presley erre a módszerre esküdött – ma már tudjuk, hogy nem járt vele jól. Lényege egyszerű: aludj, addig sem eszel. Elvis, amikor nem aludt, elképesztő mennyiségű ételt tömött magába: állítólag csak a reggelije állt hat tojásból, egy kiló szalonnából, fél kiló kolbászból és tizenkét vajaskekszből. A korai vacsorája szendvics volt egy jó hosszú bagettből, megevett hozzá egy teljes üveg mogyoróvajat, és még fél kiló szalonnát. Éjfél után aztán öt hamburgert, amolyan levezetésképpen. Hogy ennek az ámokfutásnak véget vessen, hosszabb evési időszakok után benyugtatózta (vagy -nyugtatóztatta) magát úgy, hogy aludjon két hétig. Példáját mások is követték, és gigantikus lakomázások után altatóval próbáltak gátat szabni az étvágyuknak.

Lord Byron és az ecetkúra

Lord Byron az ecetdiétával hozta lázba az 1820-as évek Angliáját. A költő szenvedélyes fogyókúrázó volt, úgy gondolta, hogy az amúgy roppant egészségtelen diétája nemcsak a kívánt alakhoz segíti hozzá, hanem az elméjét is kifinomultabbá teszi. Nagyjából kétszersültön és ecetes krumplin élt, az éhségérzet csökkentésére sokat szivarozott, vastag gyapjúruhákban járt, hogy minél többet izzadjon, és rendszeresen mozgott – öt év alatt harmincegy kilót adott le. Súlyát önsanyargató módszerével tíz éven át meg is tartotta. Az elért eredmény sokakat csábított. Byron az étkezéssel kapcsolatos nézetei propagálásával is hatott kora – elsősorban – hölgyeire: azt hirdette, hogy egy magára valamit adó nőt nem láthat senki evés közben, mert az illetlen – csupán a homársalátát és a pezsgőt fogyaszthatják nyilvánosan. Rengeteg nő és asszony kezdett hatására önpusztító diétázásba. 1822-re Byron meglehetősen rossz egészségi állapotba került, és maga is tudta, hogy ezt a roppant egyoldalú táplálkozásnak (is) köszönheti. 1824-ben, harminchat évesen meghalt. Igaz, nem volt kövér.

Bujaság ellen Graham-keksz

Sylvester Graham (1794–1851) a hetednapi adventista egyház lelkésze volt egy olyan korszakban, amikor ezen egyházon belül a táplálkozási és életvezetési reformok minden korábbinál sokkal hangsúlyosabbakká váltak. A mozgalomnak azonban elsősorban nem az egészség megőrzése volt a célja, hanem a bujaság visszaszorítása. Graham azt hirdette ugyanis, hogy minden fűszeres, gazdag étel, a hús, a feleslegesen bevitt táplálék növeli az emberben a kéjsóvárgást, és érzékenyebbekké teszi a nemi szerveket. A szexualitást úgy, ahogy van, rossznak ítélte, és házaspárok között is egy évben maximum tizenkét alkalommal tartotta megengedhetőnek. Hogy a híveket megkímélje a tébolytól, a vakságtól és még számtalan rettenetes kórságtól, na meg a korai haláltól, a vágyak fékezésére megalkotta a Graham-diétát, amely nagyrészt  friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint teljes kiőrlésű, magas rosttartalmú ételekre épült, a hús és a fűszerek kizárásával. Nagyon friss tej, sajt és tojás még engedélyezett volt mértékkel, illetve minimális vajat lehetett használni. Kikísérletezte a Graham-kenyeret, amely az ő speciális teljes kiőrlésű lisztkeverékéből, a máig ismert Graham-lisztből készült. Ennek a fogyasztását ajánlotta főleg fiatal fiúknak a bűnös gondolatok ellen. Graham követőit grahamitáknak nevezték; közülük sokan hitüket vesztették, amikor a nagy mentor 1851-ben ötvenhét évesen meghalt.

A mozgalom az 1880-as évekre már teljesen lendületét vesztette. Érdekesség, hogy egyik követőjét, az orvos John Harvey Kelloggot sem hasonló eszméi, hanem az általa gyártott kukoricapehely miatt ismerjük.

A fletcherizmus

Dr. Horace Fletcher amerikai üzletember elképesztően népszerűvé vált könyvével, amely 1903-tól 1906-ig hat kiadást ért meg. Ebben azt írta magáról, hogy helytelen életmódja következtében negyvenéves korára annyira meghízott, hogy életbiztosítást sem kötöttek vele. Ekkor elhatározta, hogy mindentől visszavonul, egészsége helyreállításának szenteli idejét. Módszerének alapja az volt, hogy az ételt addig kell rágni, amíg folyadék lesz belőle, és ízérzetet már nem vált ki. Szerinte ugyanis így tökéletesen feldolgozza szervezetünk a táplálékot, amit a végtermék vizsgálatával lehet bizonyítani. Fletcher állítása szerint az így képződött salakanyag, vagyis ahogy ő hívta, az emésztési hamu „ártalmatlan” – nem bűzös, és nincs nyoma bakteriális romlásnak. Könyvében azt írja, hogy így alig néhány hónap alatt húsz kilótól szabadult meg. Miután megjelentette nézeteit, hamar megszületett a fletcherizmus. Ha az alapelképzelés nem is volt hibás – hiszen tudjuk: az alapos rágás elengedhetetlen az egészség szempontjából –, maga Fletcher kissé átesett a ló túloldalára. Szigorított módszere szerint a megrágott ételt nem is kell lenyelni, hanem ki kell köpni, mert a szükséges tápanyagok a szájból úgyis felszívódnak. Hívei között olyan hírességek is voltak, mint az iparmágnás John D. Rockefeller, Franz Kafka vagy Henry James.

Zselatin-diéta

Diétás élelmiszerekben sok esetben alkalmazzák a zselatint zsírok helyettesítésére, mert olyan érzetet (vagy közel olyat) ad, ugyanakkor a kalóriatartalma csekély. Ez utóbbi tulajdonsága miatt a hetvenes években elterjedt a zselatinos fogyókúra: csak zselatint ettek, mivel az anyag megemésztésével több energiát használ el a szervezet, mint amennyit bevisz vele. Ennek a divatnak tragikus vége lett: többen belehaltak, mert a testük nem jutott hozzá a létfontosságú esszenciális zsírsavakhoz. Meg kell jegyeznünk, hogy esztelen felhasználásától függetlenül a zselatin kiváló anyag, rengetegen esküsznek rá mint az ízületi fájdalmak gyógyítójára. A felhasználási módja a következő: az étkezési zselatint a használati utasítás szerint elkészítjük, és hűlni hagyjuk. Még folyós állapotában rákenjük a problémás területre (például a térdre), és rajta hagyjuk körülbelül 45 percig – ez a hatóidő, amíg szinte az egész mennyiséget felszívja az adott terület, és csak egy vékony hártya marad a bőrön. Ezt le kell húzni, és kész a kezelés. Ezzel a zselatinkúrával állítólag néhány hét alatt kiváló eredményeket lehet elérni.

Olvasson tovább: