hetilap

Hetek hetilap vásárlás
TW STEEL Nagy a Nagyok Között

2013. 06. 20.
Közel két éve került be a köztudatba Magyarországon ennek a különleges óramárkának a neve. Addig legfeljebb csak a „száguldó cirkusz”-ban, a Forma 1-es futamokon tűnt fel a Renault, majd a Lotus-Renault (ma Lotus F1 Team) versenyautókon a márkajel. De ki tudja, hogy itthon ismerte-e valaki is, miről szól a felirat a két pont alatt: TW Steel.

A nagyméretű órákat gyártók termékei közül is kiemelkedő TW Steel óramárka, amelynek első kollekciója 2005-ben jelent meg, és igen gyors ütemben írta be magát a robusztus, erőteljes, a legszélesebb rétegek igényét is kielégítő óramodellek kívánságlistájába. Az akkoriban még csak mindössze négy egyszerű modellből álló kezdő kollekció hamarosan megalapozta annak lehetőségét, hogy a valódi életstílusjegyeket magán hordozó, „az Acélóra” márka imidzsét képviselhesse, s hogy a 2013-es évre immáron 160 darabos egyedi stílusú modellekre bővíthesse karórakínálatát. Mára a TW Steel igazi nemzetközi óramárkává erősödött, a 100 országba exportált kollekciókat mintegy hatezer kiskereskedelmi egységben kínálják az igényes vevők részére.

A „The Watch in Steel”, azaz „Az acélból készült óra” angol kifejezés adja a márka nevének eredetét. 

A TW Steelt a ma is még csak mindössze 31 éves, rátermett, az újdonságok megvalósítására kifejezetten nyitott személyiségű vállalkozó, Jordy Cobelens indította el Hollandiában. A „Nagy a Nagyok Között” szlogen nem csak egy egyszerű újabb óramárkát fémjelez: az általánosságban a méretre utaló kifejezés mellett jellemzi még a márkát a nemesacél egyedi megmunkálásától kezdve egészen a svájci minőségi elvárásnak megfelelő kidolgozottság is. Az óramárka minden egyes modelljének egyedisége – nem csak a méretezés miatt – már messziről is felismerhetővé teszi a márkát, …viselője legnagyobb örömére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!