Kereső toggle

Ha elfogy a nafta

Hogyan szerezzünk gázolajat Olaszországban benzinkutassztrájk idején?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Menj Pianellába most rögtön, hátha még kapsz gázolajat!" - mondja Barbara, a szomszéd. „Ne menj, már tegnap sem volt egy csepp sem!" - érkezik motorral a barátja. Mi legyen? Elhalasszuk a hazautazást a benzinkutassztrájk miatt?

A kétnapos tiltakozó akcióhoz az ágazati szakszervezet, a Figisc szerint a benzinkutasok mintegy 86 százaléka csatlakozott. Kifogásuk a hosszú munkaidő és a magas költségek voltak. Úgy döntöttünk,  legjobb, ha a naponta Sienába dolgozni járó szomszédokat kérdezzük, a környékbeli viszonyokról pontosabb képet kapunk így, mint az internetről. Az a baj, hogy többek szerint ilyenkor a benzinszállítók is sztrájkolni szoktak, ami miatt a sztrájk lejárta után sem lehet napokig benzint kapni, hiszen ha nem szállítanak, nincs mit árulniuk a kutaknak. „Mit szoktatok ti csinálni sztrájk idején?" - faggatjuk az egyik szomszéd családanyát, Patriziát. „Ez igazán egyszerű, előtte jól teletankoljuk az autót, majd utána addig megyünk, amíg van benne benzin. Ha elfogy, nem megyünk tovább, és kész."

Ésszerűnek tűnik abbahagyni a pakolást, és rögtön elautózni valahová üzemanyagért. De hova? Van még a másik irányba is benzinkút, de közvélemény-kutatást tartva oda is fölösleges elindulni. 40 liter üzemanyagra lenne szükségünk, hogy kijussunk Olaszországból, ám jelenleg csak 15 liter van a tankban. Egyik ismerősünk, Simone Secciani múltkor megemlítette, hogy van otthon gázolajtartálya, felhívjuk gyorsan, hogy mi a helyzet, eladna-e nekünk? „Persze, csak most Gaioléban vagyok a lányommal, majd hívlak." Eltelik 1-2 óra, mikor felhív elmagyarázni, hogyan találjuk meg a helyet, ahol a tartályuk van. San Sano gyönyörű a délutáni napsütésben, az út szélén ciprusfák, odébb pedig a dombokon hullámzó szőlősorok. Elfogy az aszfalt, elindulunk a szőlőbe, mikor cseng a telefon, hogy látják a dombtetőről, hogy túlmentünk, vissza kéne tolatni a szakadék szélén. Már várnak a kereszteződésben, felfelé indulunk a szőlőn át. „Ez itt az anyukám háza, ott van most a családom is, utána bemegyünk bemutatni, rendben?" - kérdi Simone, és a fészer melletti tartályhoz vezet, melyben traktor áll. Úgy kalkulálunk, hogy 50 liter elég a határig. Egy euróért adja literjét.

A bemutatkozást persze nem lehet megúszni, bemegyünk később a házba, a konyhában rengeteg ember, mindenkivel parolázunk. A gazdálkodó édesanyja - hetvenen túli, gyönyörű hölgy - kávéval kínál, hirtelen szalad ki a válasz a számon, hogy kérek, csak hogy ne álldogáljak már ott olyan idegenül, bár utána jövök rá, hogy este hét óra van. Megkínálnak a frissen sült kaláccsal is, kérdezgetnek Budapestről, megtárgyaljuk, hogy a szerkezete kicsit hasonlít Firenzééhez - folyó a város közepén hidakkal, az egyik oldalon heggyel. „Hogyhogy van itthon gázolaj-tartályotok?" - kérdezem a gazdálkodót. „Nézd, itt Chiantiban minden a turistákhoz van szabva, így ha mi akarunk vásárolni, el kell mennünk 20-30 kilométert, hogy normálisabb árakat találjunk. A legközelebbi kút Pianellában, 8 kilométerre van, de elképesztően drága. Így időnként idejön egy tartálykocsi, és a nagyobb mennyiség miatt viszonylag jó áron jutunk üzemanyaghoz, amelyet a traktorokhoz is használunk."

„Szerencsésnek érzem magam, hogy Chiantiban élhetek - mondja Catia, a felesége - mindenesetre megnehezíti az életet, hogy ezen a környéken minden a pénzes külföldiekre van kitalálva.

Vegyük például a vízellátást: az itt birtokot vásároló jómódú amerikaiak és németek a medencéjüket minden további nélkül színültig tölthetik vízzel, ugyanakkor azt időnként korlátozzák, hogy mi a konyhakertünk locsolásához mennyi vizet használhatunk fel. Értem én, hogy kell nekünk az ő pénzük, ugyanakkor fura érzés bizonyos tekintetben hátrányosnak lenni a saját hazámban" - érvel a háziasszony.

Később a pincét is megnézhetjük. Egy igazi chianti pince megtekintését nem lehet kihagyni! Már a bejárata is különleges, négy óriási sziklából épült, melyeket a gazda öccse faragott össze. Az egyik falnál két métert meghaladó hordók állnak, ebbe szokták gyűjteni a szőlőt, amelyből a vinsanto bor készül. Ez a mi Tokaji aszúnkhoz hasonlít, csak nem a szőlőtőkén hagyják szikkadni, hanem leszedés után terítik szét, gyakran forgatják, szellőztetik, majd február tájékán kezdik préselni. Van jó néhány kisebb, számozott hordó a kész borból a másik fal mellett, a bal oldali falnál az olívaolaj-készlet található. Búcsúzkodásnál gondolom végig, hogy 19 kilométert autózni csak üzemanyagért magyar viszonyok között kicsit szokatlan, de itt mások a távolságok. A visszaút során a könnyfakasztóan gyönyörű tájtól is elválunk.

Másnap fura, nyomott időben indulunk el Chiantiból, kerepelnek a kabócák. A Siena-Firenze gyorsforgalmin a sebességkorlátozó táblákat rajtunk kívül senki nem veszi figyelembe, viszont a néhány kilométerenkénti sebességmérő pontokon hirtelen mindenki lefékez. „Akik függnek a nagyobb olajcégektől, most nem sztrájkolhatnak - mondja az egyik nyitva tartó benzinkút irodavezetője erősen lehelős toszkánai nyelvjárásban. -  Az 1,3 eurós benzinből 1,261 euró az ipari költség,  csak 3 százalék, azaz 0.039 euró a miénk, ez nem elég a túléléshez. A kormány nemrég elvett egy fiskális kedvezményt, amit most vissza szeretnénk kapni, alapvetően emiatt van ez a sztrájk" - magyarázza.

Firenzénél felmegyünk az autópályára, a szembejövő oldalon sok kilométeres dugó, lassan elkopnak a jellegzetes toszkánai formák. Találunk egy független kutat, nem értjük, miért nincs zárva. „Egy kormányrendelet szerint az autópályák minden 100 kilométeres szakaszán nyitva kell lenni egy benzinkútnak, így hát annak ellenére, hogy egyetértünk a sztrájkkal, nem vehetünk részt benne - mondja Cristina, az irodavezető. Szerinte nem sok eredménye lesz, holnaptól minden ugyanúgy megy tovább. „Találkoztál olyan emberekkel, akiknek nehézséget okozott a sztrájk? - faggatom Massimót, a kutast: „Nem igazán, csak jönnek és tankolnak. Sztrájk előtt mindig így van, rengetegen jönnek, majd utána napokig nincs munka." És hogy milyen gyakran van sztrájk? „Már régóta nem volt - mondja -, olyan 7-8 hónapja."

Olvasson tovább: