hetilap

Hetek hetilap vásárlás
BMF Állásbörze

2009. 03. 14.
Az IAESTE Hungary – Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének Bánki Donát Helyi Bizottsága idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg 2009. március 24-én a BMF Állásbörzét, és azt meg­előzően március 16–19-én a Felkészítő Napok című előadás-sorozatot.

Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján úgy gondoljuk, hogy mind az állásbörzén megjelenő cégek, mind a hallgatók megtalálják az elképzeléseiket, céljaikat. Ma már számos eszköz áll a cégek rendelkezésére a megfelelő munkaerő kiválasztására, egyesületünk az állásbörzével szeretné megteremteni a pályakezdők és leendő munkáltatóik között a közvetlen, személyes kapcsolatot.

A vállalatok számára kiváló alkalom, hogy információt szerezzenek a frissen végzett hallgatók felkészültségéről, a soron következő generáció munkahellyel szemben támasztott elvárásairól, a gyakorlati tapasztalatok szerzését segítő kooperatív képzésről. A rendezvény ugyanakkor lehetőséget ad a cégeknek, hogy kedvükre válogassanak a főiskola diákjai között, és megismertessék magukat velük.

A diákok számára - az alsóbb évesek és végzősök számára egyaránt - kiváló lehetőség, hogy betekintést nyerjenek a hazai munkaerőpiacba, felmérjék, és átfogó képet kapjanak a vállalatok által nyújtott lehetőségekről, elvárásokról és az ipari élet sokszínűségéről. A rendezvényen nemcsak a Budapesti Műszaki Főiskola több ezer hallgatója vehet részt, hanem az ország bármely más műszaki jellegű felsőoktatási intézményéről várják a végzős, illetve alsóbb éves hallgatókat, így teremtve lehetőséget arra, hogy a különböző vállalatok standjára ellátogatva megismerhessék azokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!