Néhány óra hendikep

Érdekli önt, hogyan kommunikál egy süket meg egy vak egymással? Találkozott már olyan mozgássérült sráccal, aki állva marad a villa­moson, mondván: „üljenek le inkább az idősek, én még csak huszonhárom éves vagyok”? Az Ability Parkban ráadásul technikailag is kipróbálható, milyen érzés süketnek, vaknak, mozgássérültnek lenni, a kiállítás végén pedig azzal a felismeréssel távozhatunk, hogy az épek a „bénábbak”.

handicap

Az Ability Parkban – mely a fogyatékos emberek élethelyzeteivel szórakoztató formában szembesít – a házigazdákkal való beszélgetés legalább olyan érdekes, mint a megoldandó játékos feladatok. A hallássérült Gergőnek például az a feladata, hogy a vele egy asztalhoz ülőknek megtanítsa a színeket jelnyelven. „Mióta itt dolgozom, az önbizalmam megnőtt – állítja –, hiszen itt én tudok valamit, amit a látogatók nem, így a nagy mellényűeket is tudom játék közben finoman ugratni.”
Egy másik játékasztalnál ismerkedünk össze Gáborral, a választékosan beszélő fiatalemberrel, akinek születésekor megsérült az egyensúlyrendszere, emiatt enyhén dülöngélve jár. A kérdésre, hogy okoz-e ez neki kellemetlenségeket, megvonja a vállát, hogy persze, hiszen olyan a járása, mintha egyfolytában részeg lenne, de őszintén szólva, ami igazán zavarja, az az, hogy rendszeresen összekeverik hasonmásával, Gyurcsány Ferenccel. Akkor esett le neki is a tantusz, amikor valaki melléült a villamoson, és kérdezgetni kezdte, hogy mikor lesz végre jobb az ország helyzete. Gábor kicsit furcsállta a kérdést, de megpróbált udvariasan válaszolni, ám kezdett nagyon kényelmetlenné válni számára a helyzet, amikor egy hölgy elkezdte számon kérni tőle, miért emelt adókat. Azóta inkább nem vesz föl Gyurcsány Ferencéhez hasonló szemüveget, ám amikor a „fáradjon előre, miniszterelnök úr” mondat kíséretében helyet adnak neki a metrón, azt örömmel el szokta fogadni.
Arra a felvetésre, igaz-e, hogy a vakok boldogabbak, mint a hallássérültek, egy másik játékvezető, a teljesen vak Csaba azt feleli: nem kell ezt ilyen drámaian venni, ő például jókat szokott ökörködni hallássérültekkel is. Na és hogyan mókázik egy süket meg egy vak, hiszen sem beszélni, sem mutogatni nem tudnak egymásnak? Hát nyomtatott nagybetűkkel írnak egymás tenyerébe!
„A kerekes szék olyan, mint egy tank, szögletesen, az utolsó pillanatban kell vele fordulni. Ez végül is egy extrém sport, lehet akár két keréken egyensúlyozva is hajtani, és ugyanúgy alapulnak erre a hobbira baráti körök, ahogy a gördeszkázásra vagy a síelésre; magam is szereztem már ezen keresztül barátokat” – büszkélkedik az akadálypályán való ügyetlenkedésünket látva az animátor. A fiatalember annak ellenére lelkes rajongója a kerekes székkel való közlekedésnek, hogy ő maga nem szorul rá erre az eszközre, mert nem a mozgása sérült, hanem a hallása.
A vaklabirintusban a látássérült segítő nélkül pánik lenne rajtunk úrrá, mikor ránk zárják az ajtót a vaksötétben. Az egészséges ember legalább olyan ügyetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát az Ability Park játékaiban, mint a sérült emberek az épek világában: a szabályok segítség nélkül értelmezhetetlenek.

PARTNEREINK: