hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Félmillió forintos segítség az iskoláknak

2008. 03. 26.
Nincsenek túl könnyű helyzetben az iskolák, hiszen számos tantárgyból kell magas színvonalon felkészíteniük a diákjaikat úgy, hogy az ehhez szükséges feltételeket folyamatosan csökkenő forrásokból kell előteremteniük.

Bizonyára ennek is köszönhető az a mellbevágó tény, ami a NYESZE
(Nyelvoktatók Szakmai Egyesületének) felméréséből is kiderül, hogy
Magyarországon a nyelvvizsgázók több mint 80 százaléka (!) különórákat is
vásárolt, mert a közoktatás keretein belül nem tudott megfelelő szintű
nyelvtudást szerezni. A főiskolákon és egyetemeken megdöbbentően magas arányban
nem kapják meg a végzős diákok a diplomájukat, mert nem sikerül addigra
megszerezniük a nyelvvizsgákat. Az ún. bolognai rendszernek köszönhetően pedig a
feltételek tovább szigorodnak, hiszen csak az folytathatja a master tanulmányait
is, aki a bachelor szinten már megszerzi a nyelvvizsgákat. Kedvezően
változtathat ezen a nem túl rózsás helyzeten az, hogy az eNyelviskola.hu
elnevezésű internetes nyelviskola minden iskolának térítésmentesen felajánl egy
500000 forint értékű, korszerű, komplex multimédiás online angol nyelvoktató
tanagyagrendszert.



Miért jó ez az iskoláknak és kivált a tanároknak?

Mert ingyen juthatnak hozzá egy akkreditált, hatékony és izgalmas, a tanórákon
könnyen prezentálható oktatási rendszerhez. Az eNyelviskola használatával
kevesebbet kell készülniük az órára, hiszen nem kell otthon feladatokat
gyártaniuk, majd javítaniuk, és nem kell ehhez segédanyagokat sem gyűjteniük.
Mivel pedig egy komplex tananyagrendszerről van szó (a kezdő szinttől a
középfokú nyelvvizsgáig), így könnyen beilleszthetik a tanterv szerinti oktatási
struktúrába, és mert az eNyelviskola óradaói is lehetnek, így akár külön
jövedelemforráshoz is juthatnak. Bizonyára mindezeket figyelembe véve mondott
igent erre az ajánlatra – rövid időn belül – már közel ötven általános- és
középiskola, és legutóbb a Károly Róbert Főiskola is.



Miért fogják szeretni a diákok az e-Nyelviskolát?

Az általános iskolások szinte játszva és szórakozva, az interneten (ha rajtuk
múlna úgyis mindig ott lógnának) tanulhatnak angolul. A középiskolások – és
nekik már szemük előtt lebeg a továbbtanulás – nem kell egy 10-15 fős
tanfolyamra eljárniuk, vagy egy tanárhoz még esténként is különórákra. A
főiskolások és egyetemisták pedig egyénileg, rugalmasan, hatékonyan és nem
utolsó sorban olcsón szerezhetik meg a diplomához – végső soron pedig az áhított
állás – megszerzéséhez szükséges angol nyelvvizsgájukat.



És miért fognak örülni a szülők?

Mert jellemzően ők finanszírozzák gyermekeik nyelvtanulását, és bizony egy
nyelvi különórát 1500-4000 forint között mérnek manapság a piacon. Ehhez képest
az eNyelviskola.hu leckéit, az iskolai kedvezményekkel akár 450 forintért is
megvásárolhatják. Ez egy tanórára vetítve csak 150 forint (!), és ehhez nem kell
külön megvenniük a tankönyveket, munkafüzeteket, kazettákat vagy CD-ket,
szótárakat stb. Ráadásul gyermekük otthon tanul, nem kell elutaznia, és az
elvégzett leckéket is ellenőrizhetik. Sőt, talán még ők is kedvet kapnak, hogy
ingyen kipróbálják a www.enyelviskola.hu/hetek oldalon. A Heteknek köszönhető 10
százalékos bónuszkedvezménnyel tanulva pedig használható nyelvtudást
szerezhetnek, amiről talán már le is mondtak. Aki mindezen lehetőségekről
szeretne többet megtudni, érdeklődhet a [email protected] címen, vagy a 20/991
0577 számon. Jó tanulást!
www.enyelviskola.hu/hetek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!