hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csodálatos pénzpalota

2008. 03. 19.
Ha esetleg március 1. után is maradt nálunk néhány egy- és kétforintos érme, azokat 2013. március 1-ig beválthatjuk a Nemzeti Bankban is. Már csak azért is érdemes oda ellátogatni, mert a család apraja és nagyja egyaránt találhat magának szórakozást a bank Látogató- közponjában, ahol négy éve nyílt meg a pénztörténeti kiállítás.

A sokszínű, interaktív kiállításon az ezeréves magyar pénztörténet
legjelentősebb és legkülönlegesebb darabjai tekinthetők meg, emellett
végigkövethetjük a pénz kialakulásának lépéseit, a természetes fizetőeszközöktől
a mai pénzekig, megismerkedhetünk a legfontosabb biztonsági elemekkel, valamint
a forgalomból kivont pénz sorsával is. A kiállítás másik része a Nemzeti Bank
történetével és feladataival foglalkozik. Megtudhatjuk, mi a pénzrontás,
bővebben tájékozódhatunk az infláció okairól és társadalmi következményeiről.
Összehasonlíthatjuk az uniós tagországok euróérméinek az adott országokra
jellemző „fejoldalait”.

A Látogatóközpontban a gyerekek valódi aranyrúddal tesztelhetik erejüket,
kipróbálhatnak egy hagyományos érmeverő gépet, UV-mikroszkóppal ellenőrizhetik
bankjegyeiket, vagy akár lemérhetik súlyukat aranyban, euró és forint érmében
is. Sőt, saját arcképes papírpénzt nyomtathatnak – de csak a kiállítással
kapcsolatos kérdések helyes megválaszolása után!

A legszerencsésebbek pedig le is fényképeztethetik magukat ott, ahol Simor
András jegybankelnök rendszeresen bejelenti az aktuális alapkamatot.

A középiskolás és általános iskolások számára másfél órás, játékos, interaktív
programokat kínálnak olyan előadásokkal, amelyek már a címükben is érdekesek,
mint például A láthatatlan pénz, Kockázat nélkül nincs nyereség – megtakarítási
tudnivalók fiataloknak, Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér, avagy mire
figyeljünk a hiteleknél. A kiválasztott programra akár online is
jelentkezhetünk.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető hétköznaponként 9–16 óráig, csütörtökön
9–18 óráig. Évente kétszer, május és szeptember harmadik hétvégéjén a bank nyílt
napokat is tart, amikor idegenvezetéssel az egész épületet körbejárhatjuk.
Többek közt megnézhetjük a híres Nagytanácstermet is, ahol a Monetáris Tanács
havonta dönt a jegybanki alapkamat mértékéről.

(Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpont V., Szabadság tér 8–9. Tel.: 428-2752)

(www.lk.mnb.hu)

Pannónia múzeum

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!