Kereső toggle

World Press Photo 2007

Majdnem ugyanaz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt Majdnem forradalom című,
a Magyar Televízió budapesti székházának tavalyi ostromáról, illetve az október
23-ai zavargásokról készített sorozatával nyert a versenyen



Fotó: Somorjai L.

Ha az ezredforduló utáni World Press-képeket évenként elrejtenék egy-egy
időkapszulába, majd idő múltán a holnap régészei szépen előszednék a képeket egy
akkor már romos pláza betonjából – kevés lényegi különbséget lelnének az évek
fotótermései között. Pedig majd minden évben történt olyan, ami (legalább
méreteiben) túlhaladja a korábbiakat. Természeti katasztrófák,
terrormerényletek, háborús nyomorúságok és erőszak extra mennyiségben tüntetők
és gyermekek, nők és nincstelenek kárára. A fájdalom sosem közhelyes és
arctalan, ezért személyükben mások persze a szenvedők, de maguk a képek – sajnos
– a tavalyiak mögé fűzhetők képregényszerűen.

Látunk most is kéklő jéghegyeket és állatos zsánerképeket. Némelyik – mint a
konzervdobozba szorult fejű nyest – ember és természet sajátos viszonyáról szól.
Az emberek egymás közti élete – különböző kategóriákban – ennél több
disszonanciát mutat. Számíthattunk erre, hisz mára kialakult egyfajta World
Press-kánon, olyan ízlés- és formavilág, amiben kell lenni háborúnak (valahogy
most is épp izraeli és amerikai katonák akcióznak), harmadik világbeli éhségnek,
aszfaltra száradt vérnek és szép sportmozdulatoknak is. Utóbbit idén Peter
Crouch hozza egy góllövés előtt lekapott pillanatban, míg egy egész sorozat más
focisták igazolványképszerű ábrázatát láttatja közvetlenül meccs után, kissé
Benetton-reklám stílusban. Míg a képek többsége drámai, ritkán iróniára is
lelünk: egy lepukkant mosdókagyló fölött, fogkrémtubus mellett maga a
Türkménbasi plakátja néz vissza ránk a borotválkozótükör helyett. A háborús
témáknál némi egyensúlyra törekvés érzékelhető. A telepesekkel tusakodó izraeli
katonák és a libanoni romok előterében árulónak vélt palesztin kivégzése
borzaszt el a Néprajzi Múzeum filmekben néha bálteremként funkcionáló, patinás
aulájában. Amerikai katonákat többféle bevetésen is megfigyelhetünk: házkutatás
közben, holttest mellett, társukat mentve. No és ahol rendre a legtöbben
megállnak, a tengerészgyalogos esküvői képe előtt. Tye Ziegel ünnepi
egyenruhában látható, felépülve egy öngyilkos merénylet után. Összeégett arca –
ami arra emlékeztet – vonások nélküli, haja nincs, fél szeme megmaradt. De
menyasszonya (aki a kórházban végig vele volt) hófehér ruhában, kifogástalan
csokorral a kezében, és az ő tekintete: nos ez az, amit biztosan nem felejt az
idei látogató.

Mai világunk dobogós lenyomatai a szakmai zsűri szerint tehát ezek. A méltán
nagydíjas kompozíció pedig különösen beszédes. Fiatal katasztrófaturista
libanoniak a romok között: két srác és a barátnők nyitott luxuskabrióban.
Egyikük mobillal fotóz, arcán finnyás undor, párja homlokán márkás napszemüveg.
Echte „nyugatos” fogyasztók helyi kiadásban, közel-keleti drámába kopírozva.
Mentés másképp.

Olvasson tovább: