hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tűzijáték

2007. 08. 22.
Beköszöntött augusztus 20-a, az év legszebb napja, az új kenyér és megannyi István neve napjának ünnepe. Elhatároztuk, hogy porontyunkat elvisszük egy kis kultúrát látni. Ne kelljen többé szégyenkeznünk ismerőseink előtt, hogy az öt évet már betöltött gyermek nem látott még igazi „dögös” magyar tűzijátékot.

Az egyik metró végállomásánál hagytuk járgányunkat, majd az Astoriától gyalog
folytattuk utunkat a Szabadság híd felé. Vettünk ehetetlen tökmagot, 450-ért fél
liter ásványvizet, meg egy olyan sötétben foszforeszkáló izét utódunk legnagyobb
örömére.

Az idő hat óra felé járt már, a Szabadság híd körül javában tartott a
helyvadászat. Mentünk jobbra, balra, a rakpartra le, majd fel. Végül óriási harc
árán sikerült egy fémmonstrum hajófeljáró alatti három szélső helyet
megkaparintanunk. Kicsit büdös, kicsit koszos, de a miénk volt. Kiláttunk alóla,
tehát az egész show harmadáról maradtunk csak le, ellentétben azokkal, akik
betelepedtek alá, ők kevesebb, mint a felét élvezhették. A stég tetején
bámészkodók viszont ránk köpdöshették a tökmag- és szotyihéjakat is.

A mikrotársaság, akik között helyet foglaltunk, társadalmilag igen változatos
volt, mondhatnánk egy szociológus álma. Balkéz felől egy romacsalád foglalt
helyet teljes menetfelszerelésben, az összes arannyal, telefonnal, háromnapi
hideg élelemmel. Alattuk egy középiskolás társaság Kurt Cobain polókban, sörrel,
cigivel, barátnőkkel, cenzúrázatlan beszéddel. Fölöttünk átellenben néhány
spanyol turista, néhány őshonos kínai és egy kuriózumnak számító vidéki család
teljes harci díszben: öltöny, makkoscipő, kisestélyi, körömcipő – minden, ami
kell. Hátunk mögött egy hozzánk hasonló házaspár egy rettenet rossz gyerekkel,
aki azzal szórakozott, hogy a hátunkat rugdosta faklumpával.

Szóval mindnyájan mint egy nagy, boldog család a rakodópart alsó lépcsőin
ültünk, és néztük, hogyan úszik el előttünk a sok hulladék szeretett folyónkban,
a Dunában. Kilenc óra előtt pár perccel azonban az izgalom érezhetően a
tetőfokára hágott. Csodák csodájára pontosan kezdték a műsort. Amikor az első
csillagok lehullottak az égről, a tömeg megkönnyebbülten felmorajlott. Félórás
pattogó fényár, utána mindenki indult hazafelé. Rajtunk kívül körülbelül még
vagy tízezer ember gondolta azt, hogy autóját hátrahagyja. Elértük a
metrólejáróhoz álló sor végét, de sajnos kár volt annyira várni, hogy lejussunk.
Az aluljáróban a levegő fojtogató, a hangulat lincselős volt. Letuszkolódtunk a
mozgólépcsőn, a gyereket végig kézben tartva, hogy tudjon lélegezni. Nem
számoltuk, hanyadik metróra fértünk föl, de a sikerérzet nem sokáig tartott. A
sűrűn érkező szerelvények torlódást okoztak, idegölő várakozás következett az
alagútban két megálló között. Koszosak voltunk, büdösek, folyt rólunk a víz,
mire megérkeztünk a végállomásra. Bevágódtunk a kocsiba, bekapcsoltuk a
légkondit, és eldöntöttük: jövőre televízión nézzük a tűzijátékot.

A rá következő évben jött a vihar.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!