hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Téli berek

2006. 12. 19.
Hazánk egyik legkülönlegesebb tája a Kis-Balaton, mely valaha a Balaton nyílt vizű öble volt, s amelyet egy három kilométer széles csatorna kapcsolt a tóhoz, egészen addig, amíg a Zala folyó fokozatosan feltöltötte hordalékával, és az idők során lápos sás- és nádtengerré vált. A kontinensünkön is egyedülálló értékeket képviselő, nagy kiterjedésű, öszszefüggő vizes élőhely szigorúan őrzött természetvédelmi terület, melynek különösen gazdag a madárvilága.



Fotó: Somorjai László

Az alig ezernégyszáz hektáros területet – melynek víztükrét fehér
tündérrózsák díszítik, körülöttük pedig sárga tavirózsák virítanak – védett
állatfajok népesítik be, ahol többek között a nagykócsag is költ. Kisebb,
szintén védett társa, a kiskócsag is itt él: fészkét a nádasok fűzfáin lehet
látni. Az eddig megfigyelt kétszázötven madárfajon kívül számos – ma már ritka –
állat- és növényfaj talál menedéket ezen a területen.

A vízborított, fokozottan védett belső területeket csak szakmai céllal,
kísérettel, külön engedélylyel szabad látogatni. Viszont van a tájnak egy
elbűvölő része – a Kányavári-sziget –, mely mindenki számára nyitva áll a
szabadidő kulturált eltöltésére.

A Zalavár–Balatonmagyaród út nyugati oldalán található szigetre szép fahídon
keresztül juthatunk be gyalogosan, ahol sétáló-utak, szalonnasütő helyek,
játékra alkalmas területek találhatók. Két kilátóból tekinthetünk rá a
Hídvégi-tóra és környékére: távcső és egy kis szerencse segítségével pedig
betekintést nyerhetünk a madárvilág életébe.

Kellemes pihenést, érdekes látnivalókat nyújt Balatonszentgyörgyön a Csillagvár,
valamint a néprajzi gyűjtemény és kerámiakiállítás. A Zalakomár és
Balatonmagyaród között elterülő Kápolnapusztán mintegy nyolcvan bivaly él
rezervátumban – ezt sem érdemes kihagyni a programból.

A Kis-Balaton területén a természeti értékek megismerésére szakavatott vezetővel
csónaktúrát, lessátrakból természetfotózást, madármegfigyelő túrát tartanak. A
túra részeként látogatást tesznek az érdeklődők a Fekete István-emlékszobához és
a Matula-kunyhóhoz a Diás-szigeten.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!