hetilap

Hetek hetilap vásárlás
56-ról objektíven
Kiállítás az Olasz Intézetben

2006. 09. 27.
Az Olasz Kulturális Intézetben megnyílt, 1956: Egy történet képekben című fotókiállítást nem csak színvonalas képanyagáért érdemes megtekinteni. Kétségtelen, hogy a forradalom idején a világ minden tájáról érkezett fotóriporterek értették a szakmát, és izgalmasan dokumentálták az eseményeket, de amitől mégis különleges a tárlat, az abból fakad, hogy kikerült a hazai sárdobáló – és a forradalmat kisajátítani szándékozó – pártpolitika hatóköréből.

Nyolc ország (Olaszország, Ausztrália, Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Svájc, Svédország, Hollandia) nagykövetségei, valamint több nemzetközi szervezet összefogásából született a bemutató, amelynek ötletgazdája és fő szervezője az intézet tanácsosa, Giuseppe Pastorelli. Az egykori sajtódokumentációnak is helyt adó tárlat múlt heti megnyitóján megjelentek a szervező országok budapesti nagykövetei és Szili Katalin házelnök is, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik befogadták a megtorlás elől menekülő honfitársainkat, egyben otthont, megélhetést biztosítottak számukra. „Megadták nekik mindazt, amit akkor saját nemzetük megadni nem tudott” – mondta a házelnök. A megnyitón jelen volt Mario De Biasi fotóművész, aki ötven évvel korábban az Epocát – s ezen keresztül a világ több sajtóorgánumát – látta el a forradalom képeivel. Láthatók még többek között Erich Lessing és Jean-Pierre Pedrazzini fotói.
A tudósítók, újságírók munkája korántsem volt veszélytelen – Pedrazzini például az életével fizetett a képeiért. Biasi mester kockázatvállalásával akkoriban kiérdemelte az „őrült olasz” becenevet, s a jó kép titkaként a megnyitón csak annyit mondott: „Közel kell menni – és nem szabad zavarni.”
A tárlat egyben egy rendezvénysorozat kezdetét is jelenti, melynek folytatásaként retrospektív – 1956-ot bemutató – filmvetítésekre, majd szeptember 28-án és 29-én konferenciára kerül sor. A tárlat október 24-éig megtekinthető a Budapest VIII. kerület, Bródy Sándor utca 8. szám alatti Olasz Kulturális Intézetben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!